FONTOS Okosban oldja meg a kormány a legnagyobb 2024-es problémáját
Így keresnek most a fizikai munkások Magyarországon

Így keresnek most a fizikai munkások Magyarországon

Az első negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1499 forint volt, ami 10,4 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában tapasztalt 1358 forintos értéket - derül ki a Trenkwalder és a Moore Hungary felméréséből.

Nyitott humánerőforrás-gazdálkodás: ökoszisztémák a munkaerőpiacon (is)

Nyitott humánerőforrás-gazdálkodás: ökoszisztémák a munkaerőpiacon (is)

A digitális korszak egyik agyonhasznált kifejezése az ökoszisztéma. Nem cégek, hanem – az ökológiai rendszerek mintájára alkotott kifejezéssel – ökoszisztémák versenyeznek egymással, vagyis egymástól kölcsönösen függő, egymással együttműködő, értéket közösen létrehozó szereplők. A kifejezést korábban leggyakrabban az innováció sokszereplős természetére utalva használták, azzal összefüggésben, hogy napjainkban egy-egy gazdasági szereplő egymaga egyre kevésbé rendelkezik azzal a komplex, interdiszciplináris tudáshalmazzal, amelyre egy-egy innovációhoz szükség lenne. Nagyszámú specializált szereplő hálózati együttműködése hozhat létre új értéket, és további szakosodott szereplőkre van szükség ahhoz, hogy ez az új érték a piacra kerüljön és jövedelmet hozzon. Az innováció tehát immár nem egy-egy cég belügye: külső – az adott cégen kívüli – szereplők sokaságát célszerű bevonni a siker érdekében. Ezt nevezi a menedzsment szakirodalom nyitott (nyílt) innovációnak.

Be nem jelentett fúziót vizsgál a Gazdasági Versenyhivatal a munkaerőpiacon

Be nem jelentett fúziót vizsgál a Gazdasági Versenyhivatal a munkaerőpiacon

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a lengyel Work Service S.A feletti irányításszerzéssel kapcsolatban, magyar piaci érdekeltsége miatt ugyanis a cég befektetőjének valószínűsíthetően be kellett volna szereznie a hazai versenyhatóság jóváhagyását is.

Jelentős változások a munkaerőpiacon - A magyarok nagy része hamarosan így fog dolgozni?

Jelentős változások a munkaerőpiacon - A magyarok nagy része hamarosan így fog dolgozni?

Vajon 2020-ban hátrányt jelent, ha valaki kölcsönzött munkavállalóként tud elhelyezkedni? A munkaerőkölcsönzés nem hazai sajátosság, globálisan és Európában is elfogadott, folyamatosan fejlődő iparág. Ha a nemzetközi kitekintéseket nézzük, akkor azt látjuk, hogy Magyarországon még jelentős növekedési potenciál van ebben a foglalkoztatási formában, mivel Európa sok országában a hazainál magasabb arányt képviselnek az így dolgozók. Ez a jövő? Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatóját kérdezte a Pénzcentrum.

Bezárja magyar állásportálját a Monster

Az Alma Media bezárja magyarországi és lengyelországi állásportálját, így megszűnik a Monster.hu és a Monsterpolska.pl is. A Reuters jelentése szerint 2018 végéig fejezik be ezt a tevékenységet. A www.workania.hu, ami szintén az Alma Media érdekeltségi körébe tartozik, továbbra is zavartalanul folytatja a működését.

Munkaerő-kölcsönző bűnszervezetre csapott le a NAV

Félmilliárd forintnyi adót és járulékot csalt el egy nyíregyházi munkaerő-kölcsönző bűnszervezet, 43 gyanúsítottal szemben költségvetési csalás miatt javasolt vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a hatóság Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense hétfőn.

Több munkaerő-kölcsönző is megszűnhet

Egy tavaly decemberi kormányrendelet módosítás következtében több munkaerő-kölcsönző is befejezheti tevékenységét, mert 2 millióról 5 millió forintra emelték a kötelező vagyoni biztosítékot. A rendelet nagy hatással lesz azokra a vállalatokra, akik munkaerő-kölcsönzéssel oldják meg a többletmunka elvégzését, hiszen ha nem teljesíti a kölcsönző cég a megemelt vagyoni biztosítékot, nem kölcsönözhetnek a munkavállalót a vállalat részére a továbbiakban.

Trükköztek a munkaerővel - lebuktak

Munkaerő-kölcsönző cégláncolatok buktak az ország több szegletében
A NAV pénzügyi nyomozói egy napon két bűnszervezetet számoltak fel. Egymilliárd forintot meghaladó értékben foglaltak készpénzt, ingatlanokat és járműveket; több mint hatvan bankszámlát zároltak. A két ügyben 34 gyanúsítottat hallgattak ki, nyolcan vannak előzetesen letartóztatásban.

Passzív félév alatt is járnának a munkavállalási kedvezmények

Minimális munkaerő-kölcsönzési díj bevezetését kezdeményezi Kósa Lajos, valamint egy olyan törvénymódosítást is, ami a passzív státuszban lévő hallgatók munkavállalása során az aktívakéhoz hasonló kedvezményeket biztosítana - erről a szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában számolt be.

Fordított áfa a munkaügyben: akár 35 milliárd is jöhet a büdzsébe

A piac tisztulását várják az atipikus HR szolgáltatók attól a tegnap elfogadott kormánypárti adólépéstől, amely a fordított áfafizetést kiterjeszti a munkaerő-kölcsönzésre és az iskolaszövetkezetekre is. A szabályváltoztatás kormányzati számítások szerint akár 30-35 milliárd forintos plusz bevételt is hozhat az áfa-elkerülési kiskapuk bezárása miatt, ami bőven kompenzálja a netadó bevezetésétől remélt 20 milliárd forintos bevétel elmaradását. A szabályváltozás jelentőségét mutatja, hogy a munkaerő-kölcsönzési szektorban 130 ezren, míg diákmunkában 100 ezren dolgoznak.

Ugrott a magyarországi munkaerő-kölcsönzési piac

2013-ban csaknem 121 ezer munkavállaló dolgozott munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül, ami 18,9 százalékos emelkedést jelent 2012-höz képest a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. adatai alapján.

Szigorítással szorítanák ki a potyautasokat a munkaerő-kölcsönzők

Fordított áfát és minimális szolgáltatási díj bevezetését javasolják munkaerő-kölcsönzők a tisztességtelen piaci szereplők kiszorítása érdekében. A mai napig vannak ugyanis szerintük olyan élő szerződések, ahol a törvényes minimálbér és közterhei alatti vállalkozási árakban állapodnak meg a partnerek, az alkalmazottakat kihasználják, az áfát és a közterheket megtakarított haszonként kezelik. Vagyis ezek az illegális szervezetek az atipikus foglalkoztatást a szürke- illetve feketefoglalkoztatás eszközéül használják.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.