Száguldani kezdtek az olajárak
Masszívan emelkednek az olajárak hétfőn délelőtt, miután az Egyesült Államok és Kína tűzszünetet kötött a kereskedelmi háborúban a hétvégi G20-csúcson.
Masszívan emelkednek az olajárak hétfőn délelőtt, miután az Egyesült Államok és Kína tűzszünetet kötött a kereskedelmi háborúban a hétvégi G20-csúcson.
Masszívan emelkednek az olajárak csütörtök este a hétvégi G20-csúcshoz fűzött remények hatására.
Tovább esnek az olajárak szerdán, miután az Egyesült Államokban ismét emelkedtek a tartalékok, a befektetők pedig kissé elbizonytalanodtak az olajkitermelés esetleges csökkentésének kilátásaival kapcsolatban.
Az elmúlt két év meredek rallyja után a nemzetközi olajárak 2019-ben kiegyenlítettebben, 2020-ban pedig alacsonyabban alakulhatnak a korábbiaknál a JP Morgan 2019-es, európai, közel-keleti és afrikai feltörekvő piaci kitekintése szerint, amely arra számít, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) a jövő héten a kitermelés csökkentéséről dönt.
Történelmi csúcsra emelkedett Szaúd-Arábia olajtermelése novemberben. A szaúdi olajtermelés annak ellenére emelkedett új rekord szintre, hogy az olajárak október eleje óta mélyen bezuhantak a korábban Rijád által elfogadhatónak tartott 80 dolláros szint alá.
Gyakorlatilag önmagának tulajdonítja az érdemet az üzemanyagárak csökkenéséért Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke új tweetjében.
Az elmúlt napok emelkedését követően kedden ismét zuhannak az olajárak a nemzetközi piacokon.
Továbbra is pozitívnak ítéli meg a Mol-részvény kilátásait a KBC Equitas, számításaik alapján 3560 forintot is megérhet a papír, így 15 százalékos felértékelődési potenciál is lehet benne, még az INA eladásában rejlő opció nélkül is.
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a vele együttműködő olajtermelő országok egyeztetnek a kitermelés jelentősebb mértékű visszafogásának lehetőségéről - értesült a Reuters. Az olajárak emelkednek a hírre. Az, hogy az olajországok ismét a termelés csökkentéséről beszélnek, gyakorlatilag 180 fokos fordulatot jelez kitermelési politikájukban.
Jelentősen csökkenhet a kőolaj ára a következő 12 hónapban, de 40 dollár fölött marad az S&P Global Ratings nemzetközi hitelminősítő szerint. A világpiaci olajárak kedden is gyengülnek.
Drágul az olaj hétfő reggel a nemzetközi piacokon, miután a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagjaiból és egyéb olajtermelő országok küldötteiből álló bizottság közlése szerint újabb termeléscsökkentési intézkedésre lehet szükség.
Az OPEC és a szervezeten kívüli legnagyobb olajtermelők az olajtermelés visszafogására készülnek, hogy megállítsák az energiahordozó árának utóbbi időszakban tapasztalt csökkenését - mondta Mohammed Hamad Al Rumhi ománi olajügyi miniszter.
A keddi újabb nagy esést követően szerdán emelkednek az árfolyamok a nemzetközi olajpiacon. Az árak kéthónapos mélypontról emelkednek azután, hogy olyan értesülések láttak napvilágot, amelyek szerint Oroszország és Szaúd-Arábia a kitermelés 2019-es csökkentésének lehetőségéről egyeztet.
Emelkedik a Shell részvény árfolyama hétfőn, miután a társaság az elmúlt négy év legmagasabb nyereségét érte el 2018 harmadik negyedévében, jelentős részben az olajárak emelkedésének köszönhetően.
Az Exxon Mobil a vártnál nagyobb nyereséget és árbevételt ért 2018 harmadik negyedévében, teljes olaj- és gáztermelése azonban ismét csökkent. Vártnál jobb jelentésével a világ legnagyobb, tőzsdén kereskedett olajtársasága megtört egy negatív szériát, a mostanit megelőző öt negyedév eredményeiből négy ugyanis elmaradt a prognózisoktól.
Irán meg fogja szegni az Egyesült Államok által az ország energia- és bankszektorára ismét bevezetett szankciókat és továbbra is értékesíteni fogja olaját más államoknak - mondta Hasszán Rohani,
Irán elnöke.
Elsősorban az olajárak emelkedése, valamint kitermelésének fokozása javította az OMV eredményességét a harmadik negyedben. Az osztrák olajtársaság termelése egy év alatt 20 százalékkal napi 400 ezer hordó olajegyenérték fölé bővült, vagyis jó úton jár stratégiai célja, a 600 ezer hordós termelés 2025-ig való elérése felé.
Az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladóan ötéves csúcsra nőtt a BP profitja, éves összevetésben több mint megduplázódva; az eredmények javulását nem kis részben az olajárak emelkedése is támogatta.
Nagyot estek szerdán a világpiaci olajárak, így egy hónap után a WTI árfolyama ismét 70, a Brenté pedig 80 dollár alá süllyedt, miután a tengerentúlon megjelent adatok ismét a tartalékok váratlanul jelentős mértékű bővülését jelezték.
Gazdasági katasztrófa lehet a következménye annak, ha az Egyesült Államok szankciókat vetne ki Szaúd-Arábiára - írta nagy figyelmet keltő véleménycikkében a szaúdi Al Arabiya televízió vezérigazgatója, Turki Aldakhil, aki szerint nem zárható ki, hogy ebben az esetben 100 vagy 200 dollárig drágulna, sőt, az ennek akár a kétszeresét elérő olajárat is elképzelhetőnek tartott.
Nagy mennyiségű fegyver indult volna útnak Szíriából.
Sokkal többen halnak meg, mint kellene.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?