Évtizedek óta először nőhet a mélyszegénység mértéke a világban az ENSZ humanitárius ügyek összehangolásáért felelős irodájának vezetője szerint, aki keddi sajtótájékoztatóján a koronavírus-világjárvány gazdasági hatásait emelte ki fő okként.
Nyílt levelet írt Mark Zuckerberg Facebook-vezérigazgatónak több mint 200 moderátor. Arra kérik a tech-milliárdost, hogy engedje őket otthonról dolgozni, mert veszélyezteti az életüket a pandémia alatti kötelező munkába járás.
Nagyot mentek a héten a gazdasági kilábalást leginkább igénylő, ezzel együtt a koronavírus válságot komolyan megsínylő vállalatok papírjai, komoly rali volt például a légiipar vállalatainál vagy az autóiparban. Mindemellett Mark Tepper, a Strategic Wealth Partners vagyonkezelési cég igazgatója szerint nem érdemes még temetni az idei év sztárbefektetéseit, azaz a stay-at-home részvényeket, a strukturális változások ugyanis velünk maradnak a vírushelyzet után is, a mostani eladási hullám pedig kimondottan jó beszálló lehetőség a vállalatok részvényeibe. A stratéga ki is emelt egy konkrét céget, amiben a legnagyobb fantáziát látja.
Az Egyesült Államok már nem tudja kordában tartani a koronavírus-pandémiát, most már a vakcina és a gyógyszerek fejlesztése a prioritás – mondta el Mark Meadows, a Fehér Ház kabinetfőnöke a CNN műsorán.
Átstrukturálásra készül a WarnerMediát irányító AT&T, melynek keretein belül akár a cég dolgozóinak 20%-át is leépíthetik – írja a Wall Street Journal.
A Vodafone Business Future Ready Report néven átfogó tanulmányt készített világszerte mintegy 2600 vállalkozás bevonásával, melyben a vállalkozások üzleti ellenállóképességét, valamint a jövőre való felkészültségüket vizsgálták. Az eredmények értelmében a ’jövőre felkészült’ vállalkozások jellemzői közé tartozik, hogy pozitívan állnak a változásokhoz, nyitottak az új technológiákra, átfogó üzleti stratégiával rendelkeznek, rendszeresen tájékozódnak az aktuális tendenciákról és gyorsan reagálnak az új trendekre, kihívásokra.
Hiánypótló kiadvánnyal jelentkezett és talán a lehető legjobbkor - a koronavírus újabb hazai felfutását látva - az Innovációs és Technológiai Minisztérium Gazdaságstratégiáért és Szabályozásért Felelős Államtitkársága. A járványmatematikai modellező és epidemiológiai csapat - többek között sorában Röst Gergely matematikussal és Oroszi Beatrix járványügyi szakértővel - ugyanis 40 oldalon át ad gyakorlati útmutatót a hazai vállalatoknak a járványhelyzetre való felkészüléshez. Ha ennek egy része megvalósulna több hazai vállalatnál és a dolgozók együtt is élnének vele, már az segítene a járványhelyzet kezelésében.
A United Airlines amerikai légitársaság szerdán jelentette be, hogy október elejétől több mint 16 000 állást tervez megszüntetni, miután a cég szövetségi támogatása szeptemberben véget ér. A koronavírus járvány miatt a légitársaságok továbbra is nehéz helyzetben vannak, szinte minden komolyabb szereplő járatcsökkentést és leépítéseket tervez.
A koronavírus-járvány újra erőteljesebben kihathat az emberek mindennapi életére az őszi és a téli hónapokban - figyelmeztetett Angela Merkel német kancellár éves nyári sajtótájékoztatóján pénteken.
Szingapúri kutatók új variánsát fedezték fel a SARS-CoV-2 vírusnak, amely az eddigieknél enyhébb tüneteket okoz - írja a Reuters egy frissen közölt kutatásra hivatkozva. A szakemberek szerint ez az első eset, hogy a vírus mutációja a betegség lefolyását is megváltoztatja.
A japán vállalatok több mint fele úgy gondolja, hogy a 2021-re halasztott tokiói olimpiát újból el kéne halasztani, vagy egyáltalán nem kéne megtartani - derül ki egy japán think tank felmérésből.
Már közel 21,5 millióan fertőződtek meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma valamivel 771 ezer felett jár, a gyógyultaké pedig a 13,5 milliót közelíti a Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli összesítése szerint. A járvány továbbra is gyorsan terjed, egy nap alatt mintegy 260 ezer új esetet derítettek fel a világon. A koronavírus járványról szóló híreink vasárnap percről percre ebben a cikkünkben követhetők.
A világon 17 029 155 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 667 011, a gyógyultaké pedig 9 948 163 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli adatai szerint. A csütörtöki koronavírus-fejlemények percről percre cikkünkben frissülnek.
Az elmúlt pár napban már nem volt rekordszinten a napi új koronavírus-fertőzöttek száma, és ez nagyban köszönhető annak, hogy az amerikai terjedés némileg lassult. A világon jelenleg 16 millió 680 ezer fertőzöttről tudnak, legutóbb 194 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma. Az Egyesült Államokban és Brazíliában az elmúlt napokban nem gyorsult a terjedés, Indiában viszont továbbra sem látszik, hogy mi fog megálljt parancsolni a vírusnak. Európa országaiban továbbra is viszonylag jó a helyzet, bár néhány országban némiképp gyorsult a terjedés és regionális szinten vannak gócok.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a Covid-19 pandémia "egy nagy hullám", és nem szezonális járvány. A szervezet ismét figyelmeztette az északi félteke országait, hogy "ne kényelmesedjenek el", mert a járvány nem az influenza receptjét követi - számol be az Infostart.
Németország készen áll arra, hogy megküzdjön az ősszel a koronavírus második felében, viszont szükség van arra, hogy az emberek óvatosak legyenek, különösen a nyári vakációjuk során – mondta Jens Spahn német egészségügyi miniszter egy sajtókonferencián. Hozzátette: kelló óvatossággal elkerülhető a második hullám.
250 észak-amerikai üzletéből 51-et bezár, vevőt keres az üzletláncra, és csődvédelmet kér az ikonikus ruházati cég, a Brooks Brothers, amely 4 kivételével az összes amerikai elnököt öltöztette.