Ferenc pápa nyílt levélben bírálta Donald Trump amerikai elnök bevándorlási politikáját, és felszólította a katolikus híveket, hogy álljanak ki a migránsok és menekültek mellett. A katolikus egyházfő elítélte azt a feltételezést, hogy minden, papírok nélküli bevándorló bűnöző lenne, és hangsúlyozta a szolidaritás fontosságát.
Európai választók elfordulhatnak a klímavédelmi törekvésektől, ha a gazdagabb rétegek nem vállalnak nagyobb részt a költségek finanszírozásában – figyelmeztetett Frans Timmermans, az EU „Zöld Megállapodásának” kulcsfigurája. Timmermans szerint a szolidaritás hiánya és a gyors ökológiai átmenet miatti társadalmi elégedetlenség a radikális jobboldal előretörését erősíti.
Aláírta Andrzej Duda lengyel elnök azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében munkaszüneti nap lesz a jövő évtől a karácsonyi ünnepeket megelőző szenteste napja (december 24.) - közölték pénteken a varsói államfői hivatal honlapján.
Hogyan egyensúlyozhat az Európai Unió a versenyképesség, a szolidaritás és az együttműködés hármas alapelve között a kohéziós politika területén? Ezt a kérdést járta körül Koller Boglárka, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora „A kohéziós politika jelene és jövője” című konferencián tartott előadásában. Az uniós politikák eredményei ellenére a területi egyenlőtlenségek továbbra is fennállnak, miközben az új célkitűzések – mint a fenntarthatóság és a digitalizáció – egyre nagyobb szerepet kapnak. A konferencia másik kiemelt témája az Interreg programok határon átnyúló együttműködései voltak, amelyek Holop Silveszter előadása szerint nemcsak gazdasági, hanem társadalmi és kulturális dimenzióban is hozzájárulnak a határ menti régiók fejlődéséhez. A szakértők egyetértettek abban, hogy a kohéziós politika jövője az alapelvek megőrzésén és a helyi szintek erősítésén múlik.
A tagállamok szakminisztereit tömörítő Tanács ma megállapodott az Európai Unió Szolidaritási Alapjának igénybevételéről azért, hogy a 2024-ben bekövetkezett természeti katasztrófák kapcsán segítséget nyújtson Németországnak és Olaszországnak. A támogatás az EU 2024. évi költségvetéséből származik majd.
Az Európai Unió gyors támogatást és segítséget biztosít Csehország és Lengyelország számára a Közép- és Kelet-Európát sújtó súlyos árvizeket követően. A két ország hivatalos kérést adott be az uniós polgári védelmi mechanizmuson keresztül az EU-s segélyért.
Közeleg a húszik válasza Izraelnek a jemeni Hodeidára mért csapására - jelentette ki csütörtökön Abdul-Malik al-Húszi, az Irán-barát síita lázadók vezetője.
A Magyar Orvosi Kamara jogi képviseletet biztosít azoknak az orovosknak, akikkel szemben a kötelező gyermekkori védőoltások beadása miatt bírósági eljárást kezdeményeztek oltástagadó, összeesküvés-hívő magánszemélyek, illetve a mögöttük álló csoportosulások -
Rakétatámadás ért két kereskedelmi hajót az Ádeni-öbölnél brit tengerbiztonsági ügynökségek vasárnapi közlése szerint.
Az Egyesült Államok újabb városaiban kezdődtek egyetemi tüntetések és épültek palesztinpárti sátortáborok csütörtökön, így Atlantában és a fővárosban, Washingtonban is.
Történelmi napnak nevezte a mait Ulf Kristersson svéd miniszterenök, miután országa hivatalosan is csatlakozott a NATO-hoz. Beszédében kitért arra is, hogy Oroszország lesz a közeljövőben a katonai szövetségre leselkedő legnagyobb fenyegetés.
Több Budapesten át közlekedő, "kék" elővárosi járatot is érinteni fog a Volánbusz nemrég meghirdetett kétnapos sztrájkja - figyelmeztetett péntek este a BKK
A Hamász iszlamista terrorszervezet kedden globális szolidaritási akciók megtartására szólított fel a Gázai övezet lakóival szerdán.
Közleményt adott ki a Telegramon a palesztin radikális szervezet, a Hamász. Világszerte mozgósítanák holnapra az embereket, hogy gyülekezzenek és álljanak ki a Gázai övezet ügyéért.
Jelentésekben számoltak be arról, hogy támadás érte az Irak északkeleti részén található Al-Harir és a Ain al-Asszad légibázisokat. Ezek olyan bázisok, amelyeket az amerikai haderő is használ, vélhetően köze van az esetnek az izraeli háborúhoz - írja a Reuters.
Támadást kezdett az Izraeli Védelmi Erők (IDF) katonai helikopterekkel Libanon területe ellen – olvasható a fegyveres szervezet rövid közleményében.
Összehívta nemzetbiztonsági csapatát a műveleti központban az amerikai elnök.
404 közelében az euró.
A közel-keleti konfliktusra figyel a piac.
Egyre inkább háttérbe szorul a dollár.
Már nem kizárt már az USA bevonódása az Irán elleni háborúba.
A légzsákokkal van probléma.
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!