tudomány

Katasztrófa zajlik a Balatonban: százezrek kikapcsolódása válhat pokollá

Katasztrófa zajlik a Balatonban: százezrek kikapcsolódása válhat pokollá

Három balatoni, egy invazív és két őshonos halfaj táplálkozását vizsgálta a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI). Kutatásukból kiderült, bár az invazív fekete törpeharcsa zömmel mást eszik, mint őshonos társai, a törpeharcsa hatékony ragadozó, okkal retteghetnek tőlük őshonos halaink. A kifogott fekete törpeharcsákat ezért sem szabad visszadobni a Balatonba, sőt, a fiatal egyedek kifogását is támogatják. A szakemberek hosszabb távon abban bíznak, a törpeharcsák ivadékfelhőinek eltávolítása sikeres lesz.

Elon Muskék ezzel a kütyüvel segítenének több millió emberen

Elon Muskék ezzel a kütyüvel segítenének több millió emberen

Elon Musk agyi chipek fejlesztésével foglalkozó vállalata, a Neuralink kedden bejelentette, hogy az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) "áttörést jelentő eszköz" minősítést adott a "Blindsight" nevű új termékének. Musk szerint a Blindsight egy olyan agyi implantátum, amellyel akár a mindkét szemüket elveszítő, teljesen vak páciensek is visszanyerhetik látásukat neurológiai stimuláció segítségével.

Pusztító katasztrófa zajlik az orrunk előtt, egy rendkívül befolyásos csoport mégis tagadja a problémát

Pusztító katasztrófa zajlik az orrunk előtt, egy rendkívül befolyásos csoport mégis tagadja a problémát

A washington-i Center for American Progress (CAP) intézet friss kutatása szerint a jelenlegi amerikai Kongresszus 23 százaléka klímatagadó nézeteket vall. Ez az 535 fős Képviselőházból 123 főt jelent. A jelenlegi tudományos konszenzussal szembemenő, a klímaváltozás tényét tagadó politikusok a jelentés szerint karrierjük során összesen 52 millió dollárt kaptak a fosszilis energiával foglalkozó vállalatoktól - írta meg az IFLScience.

Új módszerrel támadnak a csalók a Google Chrome-ban

Új módszerrel támadnak a csalók a Google Chrome-ban

Egy új kutatás szerint a Google Chrome-felhasználókat célzó hackerek új adathalász technikát alkalmaznak, amellyel megszerezhetik a felhasználók Google jelszavait. A StealC nevű új malware-rel megfertőzött eszközök egy bejelentkezési felülethez hasonló módban ragadnak, ezzel kikényszerítve, hogy megadják a bejelentkezési adataikat - írta meg a Forbes.

Mikor kapcsolhatjuk fel az első lámpát, ami Paks II.-es árammal világít?

Mikor kapcsolhatjuk fel az első lámpát, ami Paks II.-es árammal világít?

Újabb mérföldkőhöz érkezett Paks II. építése, az 5-ös blokk alatt befejeződött a talajszilárdítás, és néhány hónapon belül megtörténhet az első betonöntés is. A nyár végén 4000 kilométeres út után megérkezett az első nagyberendezés, a 730 tonnát nyomó olvadékcsapda, amely egy egyedülálló biztonságtechnikai innováció is egyben. A nyári hőhullámok a Duna hőmérsékletét is jócskán megemelték, a vízszintet pedig csökkentették, de ez Paks II. működését hosszútávon sem fogja befolyásolni, a tervezés során a legpesszimistább forgatókönyveknek megfelelően alakították ki a hűtőrendszert. Bár a projekt összköltségének 80%-át orosz hitel biztosítja, az előtörlesztésekkel Magyarország gyakorlatilag költségvetési forrásból fedezi az építkezést. A szakemberek szerint az első blokk a 2030-as évek elején kapcsolódhat be az országos villamosenergia-hálózatba. A Paks II. projekt aktualitásait, az atomenergia globális és hazai szerepét, a 40%-os magyar beszállítói arány megvalósíthatóságát az építkezésről szóló cikksorozat első részében Rákóczi Péterrel, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatójával tekintettük át.

Forradalmi újítás: ezzel a funkcióval több millió betegen segítene az Apple

Forradalmi újítás: ezzel a funkcióval több millió betegen segítene az Apple

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) hétfőn engedélyezte az Apple múlt héten bemutatott új egészségügyi funkcióját, amellyel az Apple Watch immár képes érzékelni a felhasználók alvási apnoéját. A technológia a gyártó okosóráira érkező szoftverfrissítéssel válik majd elérhetővé az Apple Watch Series 9, Series 10 és Ultra 2 felhasználók számára az Egyesült Államokban. Az Apple szerint a funkció a hónapban további 150 országban kerül majd bevezetésre - jelentette a CNBC.

Pusztító katasztrófa zajlik az orrunk előtt, mégis sokan kételkednek benne

Pusztító katasztrófa zajlik az orrunk előtt, mégis sokan kételkednek benne

Idén nyáron 15 ország abszolút melegrekordja dőlt meg világszerte és nagy esély van arra, hogy 2024 lesz a legmelegebb év, túlszárnyalva az eddigi rekorder 2023-as évet. Ezen adatok tudatában, érzékelve a Magyarországot is sújtó nyári hőhullámokat, meglepőnek tűnhet, hogy vannak még olyanok, akik kételkednek a globális felmelegedésben. Pedig a kutatások szerint a tudósok 97%-a egyetért abban, az emberiség károsanyag-kibocsátása felelős a klímaváltozásért, tehát nem egy természetes folyamat zajlik jelenleg a bolygón. Ugyan a nyár csak most ért véget, ezért azt még nem látjuk, hogy a hőhullámok hogyan hatottak az emberek klímaváltozással kapcsolatos vélekedéseire, megnéztük a lehető legfrissebb kutatásokat, hogy vajon mennyire lehet jellemző még a klímaszkepticizmus és mivel győzhetőek meg leginkább az emberek a jelenleg zajló pusztító folyamat komolyságáról.

Parázs hangulatú vita és Taylor Swift-hatás: érdekes számokat mutatnak az amerikaiak keresései

Parázs hangulatú vita és Taylor Swift-hatás: érdekes számokat mutatnak az amerikaiak keresései

Ahogy korábban már korábban részletesen beszámoltunk, ezen a héten tartották meg Kamala Harris és Donald Trump első elnökjelölti tévévitáját, amelyen egyben először találkozott egymással szemtől szemben a két jelölt. Ugyan egyértelmű győztest nehéz hirdetni a hasonló összecsapások során, egyes szakértői elemzések szerint Harrisnek sikerült dominánsabb helyzetbe kerülnie a vita alatt. A Google keresési statisztikáit elemezve megnéztük, a vitát követően melyik jelölt váltott ki nagyobb érdeklődést az internetezők körében. Külön vizsgáltuk többek között, hogy hogy alakult a vita iránti általános érdeklődés az Egyesült Államokban, valamint, hogy melyik jelölt iránt érdeklődtek inkább az amerikai Google felhasználók.

Nem volt zökkenőmentes, de történelmet írt a SpaceX

Nem volt zökkenőmentes, de történelmet írt a SpaceX

Ma délután a SpaceX által útnak indított Polaris Dawn misszió két tagja, Jared Isaacman és Sarah Gillis sikeresen végrehajtották az első privát űrsétát, így ők voltak az elsők, akik nem hivatásos űrhajósként tettek sétát az űr vákuumában.

Kemenesi Gábor: a világ tudósai figyelmeztetnek a járványok korára

Kemenesi Gábor: a világ tudósai figyelmeztetnek a járványok korára

A Covid-19 világjárványt okozó SARS-CoV-2 és a majomhimlő mellett a rég elfeledettnek gondolt fekete himlő és a pestis is szerepel már a világ legveszélyesebb kórokozóinak listáján. A WHO közelmúltban frissített jegyzékében több mint 30 vírus, baktérium szerepel, valamint "X-betegség" néven olyan kórokozók is, amelyeket még nem is ismerünk, de a többihez hasonlóan potenciális kirobbantói lehetnek egy világjárványnak. A listán az Egészségügyi Világszervezet felkérésére több mint 200 tudós dolgozott, köztük Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Virológia Nemzeti Laboratórium vezetője, aki azt mondja: az egyre gyakoribb járványok elsődleges oka maga az ember.

Figyelmeztetnek a tudósok: veszélyes kórokozók terjedhetnek a levegőben

Figyelmeztetnek a tudósok: veszélyes kórokozók terjedhetnek a levegőben

Egy új tanulmány szerint egyes, emberek megfertőzésére is képes mikrobák akár több ezer kilométert is utazhatnak a levegőben. A szél által szállított kórokozók között vannak különféle gombák illetve baktériumok, amelyek közül több is rezisztens lehet a jelenleg használt antibiotikumokkal szemben - számolt be a kutatási eredményekről a The Guardian.

Történelmet írhatnak: megkezdődött a SpaceX várva várt küldetése

Történelmet írhatnak: megkezdődött a SpaceX várva várt küldetése

Az Elon Musk által vezetett SpaceX ma sikeresen útnak indította a történelminek számító Polaris Dawn küldetést a floridai Kennedy Űrközpontból. Az űrvállalat Falcon 9-es hordozórakétájával négy civil utazik majd az űrbe és áll Föld körüli pályára, ahol a történelemben először fognak nem hivatásos űrhajósként űrsétát végrehajtani - írta meg a The Guardian.

Koronavírus: nagy károkat okozhatott a covid-járvány a gyerekek agyában

Koronavírus: nagy károkat okozhatott a covid-járvány a gyerekek agyában

Az eddigi kutatások már rámutattak, hogy a koronavírus-járvány és a lezárások jelentős hatással voltak a tinédzserek mentális egészségére és szociális életére. Egy új tanulmány szerint a nagyfokú stresszhatás miatt egyes serdülők agya a szokásosnál gyorsabban öregedett a világjárvány alatt. A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent kutatás kimutatta, hogy a lányok agya átlagosan 4,2 évvel, a fiúké pedig 1,4 évvel öregedett gyorsabban - számolt be a CNN.

Riasztást kapott Európa: itt a nyári pokol vége, de máris új veszély leselkedik ránk

Riasztást kapott Európa: itt a nyári pokol vége, de máris új veszély leselkedik ránk

Az időjárás-előrejelzések szerint a héten véget érhet Magyarországon is a szinte egész nyáron jelentős kánikula, azonban az extrém időjárás a hőhullámok végével sem szűnik meg Európában. A Severe Weather Europe friss elemzése szerint a hőséget okozó hőkupola-effektus megszűnésével dinamikusabban változó, extrém időjárás köszönthet be az Alpok régiójában és Közép-Európában, heves esőzéssel és áradásokkal.

Visszatért a Földre Kína rejtélyes űrrepülőgépe

Visszatért a Földre Kína rejtélyes űrrepülőgépe

Kína többször használható kísérleti űrrepülőgépe visszatért a Földre, miután 268 napig keringett a bolygó körül. A nyolc hónapja felbocsátott járműről keveset tudni, de a jelek szerint Kína is érdeklődik a jóval fenntarthatóbb űrrepülést lehetővé tevő, többször is használható űrrepülőgépek kifejlesztése iránt, amely a nyugati űrkutatást már évtizedek óta foglalkoztatja - írta meg a Space.com.

Harapni lehet a káros anyagokat a levegőben, letaglózó jelentéssel álltak elő a tudósok

Harapni lehet a káros anyagokat a levegőben, letaglózó jelentéssel álltak elő a tudósok

Amikor légszennyezettségről beszélünk, általában a városokra ködszerűen telepedő szmogra gondolunk. Azonban, a levegőminőség romlása egyáltalán nem csak a világ metropoliszaiban jelent égető problémát. A WHO 2022-es elemzése szerint a Föld lakosságának 99%-a él olyan régióban, ahol szennyezett a levegő, ezért aligha kerülhetjük el, hogy hatással legyenek szervezetünkre a légkörbe kerülő káros anyagok. Világszerte az országok fejlettségük és földrajzi fekvésük szempontjából is különböző mértékű szennyezésnek vannak kitéve. Amíg a fejlett országok levegőjének szennyezettsége az ipari forradalom idején tetőzött, majd az elmúlt évtizedek kormányzati beavatkozásai miatt csökkent, addig Afrika és Ázsia fejlődő országaiban jelenleg okoz óriási problémákat. Brit kutatók egy nagyszabású projekt keretében látványos ábrákkal szemléltették, hogyan változott a történelem során világszerte az egyik legveszélyesebb légszennyező tényezőnek tartott finomszemcsés anyagok koncentrációja a nagyvárosokban.

Drámai felvételek: öt ikonikus hely, amelyet már soha többé nem láthatsz eredeti pompájában

Drámai felvételek: öt ikonikus hely, amelyet már soha többé nem láthatsz eredeti pompájában

A világszerte tapasztalható hőmérséklet-emelkedés az idei nyáron számos rekordot megdöntött már, a hőhullámok pedig sok helyen az emberek egészségét is nagy próba elé állítják. Az egyre erősödő felmelegedés azonban nem csak a szervezetünket, hanem a bolygó természeti kincseit is veszélyezteti. Egyes földrajzi látványosságokat az elsivatagosodás, vagy éppen a tengerszint drasztikus emelkedése sodorta az eltűnés szélére. Cikkünkben drámai fotókkal illusztrálva mutatunk be öt olyan helyet a Földön, amelyet a klímaváltozás teljesen megváltoztatott.

Íme az olimpia igazi győztesei: hogyan teljesített valójában Magyarország?

Íme az olimpia igazi győztesei: hogyan teljesített valójában Magyarország?

Az olimpiai játékok a mai napig a világ egyik legnagyobb sporteseménye. Az emberek általában azokat a versenyszámokat követik figyelemmel, ahol hazájuk sportolóinak van esélye az éremszerzésre. Azonban az érmek megszerzése csak néhány ország számára gyakori esemény, az országok többsége általában érem nélkül zárja az olimpiát. Ezért is tud különösen emlékezetes lenni egy nemzet számára, ha megszerzi első olimpiai érmét, pláne ha az arany, mint ahogy az például Fidzsi-szigetek esetében is történt férfi rögbiben a 2016-os Rio-i játékokon. Cikkünkben azt mutatjuk be, hogy mely országok tudják erőforrásaikhoz képest a leghatékonyabban megszerezni az érmeket a nyári olimpiai játékokon.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.