világháború

Mindenki nyugodjon le: nem lesz harmadik világháború!

Mindenki nyugodjon le: nem lesz harmadik világháború!

Napok óta hangos a média és a közösségi média attól, hogy az Egyesült Államok egy dróncsapásban megölte Kasszem Szulejmáni iráni tábornokot, a Forradalmi Gárda tábornokát és a Kudsz-erők parancsnokát. Rengeteg aggódó poszt, mém, bulvárhír és álhír kezdett el terjedni arról, hogy a vezérkari tiszt halála egyenes út a harmadik világháború felé, valójában viszont nem sok esély van arra, hogy globális konfliktus lesz az eredménye az újabb közel-keleti feszültségnek. Reális esély van viszont egy komoly, elhúzódó konfliktusra, amit Magyarországon is megérezhetünk, de nem kell atomtámadásoktól vagy az utcán menetelő katonáktól rettegnünk.

10 modern fegyver, amely örökre megváltoztatta a háborúkat

Talán sosem változott az emberiség történelme során egyszerre annyit a hadviselés, mint az elmúlt bő száz év alatt, az első világháború kezdete óta. Szinte teljesen eltűntek a harcmezőkről a szúró-vágó eszközök és a lovak, megszűntek a nyílt terepen, csatarendben vívott ütközetek, sőt, remélhetőleg a nagyhatalmak közvetlen, területért vívott, milliós emberáldozatokat követelő háborúi is a múlt fájó emlékei maradnak. A változásokért többek közt a modern fegyverek harcmezőkön való, gyakran váratlan megjelenése és elterjedése felelős; a teljesség igénye nélkül megnéztünk tíz olyan (viszonylag) modern fegyvert, amely örökre megváltoztatta a háborúkat.

A milliárdos cégvezér elárulta, miért törhet ki a harmadik világháború

A milliárdos cégvezér elárulta, miért törhet ki a harmadik világháború

Jack Ma, az Alibaba milliárdos alapítója a davosi World Economic Forumon figyelmeztetett, hogy a technológiai fejlődés lehet az a tényező, ami a harmadik világháború kirobbanásához vezet majd. Elmondása szerint még mindig hisz benne, hogy a technológia fejlődése jó dolog az emberiség számára, azonban nagy felelősség nehezedik a technológiai óriásvállalatokra, hogy ne forduljanak rosszra a dolgok.

A harmadik világháborúról beszélt Putyin

A harmadik világháborúról beszélt Putyin

Évente egy több órás televízióműsorban fejti ki véleményét a világról
az orosz elnök. Ezúttal több mint 2 millió kérdés érkezett Putyinnak (nagy részük persze megválaszolatlan maradt), 10 talán legfontosabb gondolata az alábbi volt.

A harmadik világháború kitörésétől tart Putyin bankára

A harmadik világháború kitörésétől tart Putyin bankára

A diplomáciai feszültségek és az Egyesült Államok Moszkvával szembeni agresszív politikája jobban aggasztja az orosz VTB Bank elnök-vezérigazgatóját, mint az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági szankciók - számolt be a CNBC.

10 pusztító szuperfegyver, amivel rommá lőheti egymást Oroszország és Amerika

Bár pénteken még visszakozni látszott, Trump elnök szombat hajnalban mégis megtámadta Szíriát és az Asszad-kormányt, akiket Oroszország 2015 óta legkorszerűbb fegyvereivel és legkeményebb katonáival támogat. Az akcióhoz ráadásul azonnal megnyerte Franciaország és Nagy-Britannia támogatását is, sőt, Izrael még a támadás előtt is bombázott szír célpontokat. Oroszország válaszcsapással fenyegetőzött, az Egyesült Államok pedig további akciót fontolgat. Sajnos nem teljesen kizárt, hogy a helyzet tovább eszkalálódik, sőt vannak olyan szakértők, akik egyenesen harmadik világháború kitörését vizionálják. Bár utóbbira nagyon kevés az esély és remélhetően egy közvetlen orosz-amerikai konfrontáció is elkerülhető, megnéztünk párat (a teljesség igénye nélkül) azok közül a modern fegyverek, hadieszközök közül, melyekkel a két nagyhatalom, Oroszország és az Egyesült Államok egymásnak eshet a térségben, ha mégis minden a legrosszabbra fordul.

10 elképesztően régi fegyver, amiről nem is gondolnád, hogy még mindig használják

Miközben a világ nagyhatalmai egyre durvább szuperfegyvereket fejlesztenek, katonáikat van, hogy több mint száz éve hadrendben lévő fegyverektípusokkal látják el. Ennek oka persze részben az, hogy vannak olyan harci eszközök, amelyeknél jobbat 70-80 éve nem sikerült összerakni - vagyis fölösleges is lenne őket lecserélni. Bemutatunk tíz ősrégi fegyvertípust, harcieszközt ami még mindig szolgálatban van.

10 őrült összeesküvés-elmélet, amiről kiderült, hogy mind igaz

A World Trade Center katasztrófájának 16. évfordulója után újra lendületbe jöttek a konteósok; vannak, akik szerint a történelem egyik legbrutálisabb terrortámadását a Bush-kormány vitte véghez, míg mások szerint egyszerű biztosítási csalás történt, de egyesek szerint egy űrlény követte el a szörnyű merényletet. Bár őrültségnek hangoznak az ilyen és hasonló kijelentések, volt már számos olyan első látásra hihetetlen összeesküvés-elmélet, amelyről bebizonyosodott, hogy valóban megtörtént (bár ezek eleve sokkal reálisabbak voltak, mint például egy földönkívüli-támadás). Összeszedtünk tíz valódi összeesküvést.

Figyelmeztetés érkezett a műtárgypiacról - még meg lehet nézni a neves kiállítást

Tudta, hogy Berény Róbert elképesztően jó reklám plakátokat készített? Vagy azt, hogy a napjainkban az alkalmazott grafikában egyre többet megjelenő kaktusz az 1920-as évek festészetében is gyakran használt motívum volt? Ha igen, azért, ha nem, akkor azért, de irány a Virág Judit Galéria "Berlin-Budapest 1919-1933" című tárlata. - a műtárgy.com ajánlásával.

Világháborút emleget Medvegyev

Az érintett hatalmaknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és megállapodniuk a szíriai háború lezárásáról, mert egy külföldi szárazföldi intervenció új világháborút robbanthat ki - figyelmeztetett a Handelsblatt című német gazdasági lapnak nyilatkozva Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök. Egyben úgy vélekedett, hogy a német kancellár által megtestesített, a menekültek befogadására vonatkozó európai politika "ostoba". Közben csütörtökön Brüsszelben Ashton Carter amerikai védelmi miniszter azt nyilatkozta: a NATO mérlegeli annak a lehetőségét, hogy önálló tagként csatlakozzék az Iszlám Állam terrorszervezet elleni koalícióhoz.

Megérkezett Soros legújabb figyelmeztetése

Soros György milliárdos befektető egy harmadik világháború esetleges kirobbanásától tart. A MarketWatch beszámolója szerint ezen a konferencián arról is beszélt, hogy ez Kínától és az Egyesült Államoktól függ.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.