államkötvény

Belenyúlt a kormány a magyarok egyik kedvenc befektetésének szabályaiba, de pontosan mit okozott?

Belenyúlt a kormány a magyarok egyik kedvenc befektetésének szabályaiba, de pontosan mit okozott?

Alaposan felforgatták a befektetési alapok allokációját az idén tavasszal kihirdetett kormányzati döntések: a kötelező állampapír-tartás miatt júniusban kiugró vásárlási adatokat láthattunk. Ez azonban hamar kifulladt: bár az egyik rendelet augusztus elsején lépett hatályba, ennek már nem volt számottevő hatása sem az eszközmegoszlásra, sem pedig a befektetési alapok által tartott állampapírok állományára. Cikkünkből az is kiderül, hogy az érintett kategóriák közül melyiket befolyásolták leginkább a kormányrendeletek. Az MNB értékpapírokra és befektetési alapokra vonatkozó statisztikáiból szemezgettünk.

Ilyen az, amikor a kétségbeesett befektetők a kormányt kérik meg, hogy vegyen részvényeket

Ilyen az, amikor a kétségbeesett befektetők a kormányt kérik meg, hogy vegyen részvényeket

Az elmúlt hónapokban lejtmenetben haladtak a vezető kínai részvénypiacok, most egy vezető kínai hedge fund arra kéri a kínai kormányt, hogy hozzon létre egy befektetési alapot részvények vásárlására, ezzel stabilizálva a helyi tőzsdéket, írja a Bloomberg.

Többek között a feltörekvő piaci sztorikkal is foglalkozunk a Portfolio Signature Online Klubján.

Kritikus időszakba kerültünk, ezen állhat vagy bukhat a tőzsdék sorsa

Kritikus időszakba kerültünk, ezen állhat vagy bukhat a tőzsdék sorsa

A nagy októberi részvénypiaci mozgások előtt nem egyszer előfordult olyan helyzet, hogy a megelőző hetekben vagy hónapokban a kötvénypiaci és részvénypiaci mozgások teljesen elváltak egymástól. Ám végül minden esetben bekövetkezett a szétválás utáni normalizálódás. A múltbeli analógiák alapján most egy további hozamemelkedés nagyon nem esne jól a részvénypiacnak.

Az IMF a kötvénypiaci zavarok fokozott kockázatára figyelmeztet

Az IMF a kötvénypiaci zavarok fokozott kockázatára figyelmeztet

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) súlyos kockázatokat lát a globális kötvényhozamok közelmúltbeli emelkedése miatt, ezért fokozott figyelem kell a szabályozó hatóságoktól - közölte Tobias Adrian, az IMF monetáris és tőkepiaci osztályának igazgatója az FT szerint.

Ütik Izrael szomszédainak kötvényeit

Ütik Izrael szomszédainak kötvényeit

Az izraeli hétvégi jelentős erőszakos cselekményeket követően hétfőn Jordánia, Egyiptom és Libanon dollárban denominált államkötvényei meredeken zuhantak – írja a Reuters.

Kongatják a vészharangot a kötvénypiacon: tényleg veszélyben vannak a bankok?

Kongatják a vészharangot a kötvénypiacon: tényleg veszélyben vannak a bankok?

Nőnek a kockázatok a globális, főként az amerikai bankszektorban: már hetek óta emelkedik az amerikai államkötvények hozama, ami a pénzintézetek által tartott kötvények nagy mértékű leértékelődéséhez vezet. Bár ezt a veszteséget a bankok jelentős részben nem realizálják, egy esetleges betétkivonási hullám esetén - ez lehet bizalomvesztés vagy egyszerűen magasabb hozammal kecsegtető befektetések elszívó hatása miatt - a hitelintézetek kénytelenek lehetnek eladni az értékpapírjaikat, és ez egy kisebb tőkével rendelkező intézmény esetében akár végzetes is lehet. Mindez felvillantja egy újabb amerikai bankválság rémét is.

Megugró hozamok mellett, de szépen elvitték a magyar államkötvényeket

Megugró hozamok mellett, de szépen elvitték a magyar államkötvényeket

Aukciókat tartott ma az Államadósságkezelő Központ, 3 állampapírt kínált eladásra a befektetőknek. Összességében elmondható, hogy egészséges kereslet volt a kötvényekre, ami nem véletlen: méretes hozamemelkedés mellett keltek el a papírok, még a jelentős túlkereslet mellett is.

Ketyeg az időzített bomba - Már csak egy tőzsdei összeomlás segíthet?

Ketyeg az időzített bomba - Már csak egy tőzsdei összeomlás segíthet?

Elszálltak az amerikai kötvényhozamok, ez pedig jó nagy hullámokat vetett a világ tőkepiacain, így a részvénypiacokon is, csak az elmúlt egy hétben közel 1500 milliárd dollárral csökkent a tőzsdei vállalatok piaci értéke, és van olyan elemző, aki szerint az eddigi esés még semmi, további nagy esésnek kell jönnie ahhoz, hogy stabilizálódjanak a piacok.

Többek között részvény- és kötvénypiaci aktualitásokkal is foglalkozunk a Portfolio Signature Online Klubján.

Ha a piac nem tanítja móresre a felelőtlen politikusokat, csúnya dolgok történhetnek Amerikában

Ha a piac nem tanítja móresre a felelőtlen politikusokat, csúnya dolgok történhetnek Amerikában

Az elmúlt napok kötvényhozam-emelkedései azt mutatják, hogy a piac felismerte az amerikai költségvetési fegyelmezetlenségben (és ezzel együtt a kormányzat eróziójában) rejlő veszélyeket – figyelmeztet cikkében a Wall Street Journal. A piac évtizedekig nem büntette meg az amerikai kormányt a nagy deficitek miatt, de ez megváltozhat, és ezért magas árat fizethet majd az amerikai kormányzat.

Magyarország éves finanszírozási tervének 84%-a már teljesült

Magyarország éves finanszírozási tervének 84%-a már teljesült

Az első három negyedévben végrehajtott adósságkezelési műveletek eredményeként a 2023. évre vonatkozó, szeptemberben közzétett kibocsátási terv 84%-ban teljesült – írja közleményében az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Ha ez bejön, még csúnyább esés jöhet a tőzsdék feltámadása előtt

Ha ez bejön, még csúnyább esés jöhet a tőzsdék feltámadása előtt

Kísérteties hasonlóságok mutatkoznak a jelenlegi tőkepiaci helyzet és a 2018 szeptemberi szituáció között. Öt évvel ezelőtt egy komoly turbulenciának kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy utána megérkezzen a Fed döntéshozóinak a megenyhülése. Most is az a nagy kérdés, hogy jöhet-e Fed-pivot megelőző tőkepiaci fájdalom nélkül?

Dupla annyi magyar államkötvényt adott el az ÁKK, mint tervezte

Dupla annyi magyar államkötvényt adott el az ÁKK, mint tervezte

Három, öt és tízéves államkötvényekből tartott ma aukciókat az Államadósság Kezelő Központ és az élénk vételi érdeklődést, illetve a visszafogott hozamelvárásokat látva mindháromból érdemben többet adott el, mint meghirdetette, és így a tervezett 30 milliárd forint helyett végül 60,5 milliárd forintnyi forrást vont be. Az aukciós átlaghozamok érdemben süllyedtek az előző hasonló futamidejű kötvényaukciókhoz képest.

Magasabb növekedési pályára állhat a brazil gazdaság

Magasabb növekedési pályára állhat a brazil gazdaság

Brazília gazdasága az előrejelzések szerint idén több mint 3%-kal fog növekedni Fernando Haddad pénzügyminiszter szerint. Haddad szerint a kormány jelenlegi programja, amely magában foglalja az adóreformot és egy ökológiai átalakítási tervet, potenciálisan növelheti az ország növekedési ütemét. Hangsúlyozta azt is, hogy Brazíliának nem kellene megelégednie az általánosan prognosztizált 2-2,5%-os éves GDP-növekedéssel, ha ez kormányzati kezdeményezésekkel javítható.

A meghirdetettnél jóval több állampapírt adott ma el a magyar adósságkezelő

A meghirdetettnél jóval több állampapírt adott ma el a magyar adósságkezelő

Egy diszkontkincstárjegy, illetve két változó kamatozású államkötvény aukcióját tartotta ma az Államadósságkezelő Központ, és mindhárom papír kapcsán a meghirdetettnél érdemben több ajánlat érkezett be, így ezeket és a hozamelvárásokat látva jócskán megemelte az elfogadott mennyiséget az adósságkezelő.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.