Bár nap elején még folytatódott napok óta tartó forinterősödés, a nemzetközi tőkepiaci hangulatromlás miatt napon belül fordult a forint, és végül a szerdai záróérték közelében fejezte be a kereskedést.
Folytatódik a forint erősödése, ma reggel is 392 alatt kezdi a napot az euróval szemben. Ma nem jönnek kiemelten fontos adatok, a holnapi EKB-ra melegíthet ma a piac.
Ma délután közölték a hét legjobban várt statisztikáját, amely után már mindenki biztosra veszi a Federal Reserve őszi kamatcsökkentését. A vártnál jobb amerikai inflációs adatok után gyors erősödésbe kezdett a forint, de délutánra elillant a magyar deviza ereje.
Az elmúlt napokban a 394-398 közötti sávban mozgott a forint az euróval szemben, most a sáv aljához közelebb áll az árfolyam.
A forint múlt héten végig 396 környékén mozgott az euróval szemben, hétfő reggel komoly erősödést láttunk. Az euró is jelentős erősödést mutatott a dollárral szemben, ami kedvező a forint számára. Délután azonban elillant a forint ereje.
Napok óta a 396-os szint körül mozog a forint az euróval szemben, ma reggel is itt kezdett, de napközben már erősödést láttunk.
Nagy-Britannia gazdasága az idei év első három hónapjában a korábban véltnél gyorsabban, 0,7%-kal bővült az előző negyedévhez képest, ami meghaladja az eredetileg becsült 0,6%-os növekedést - derült ki a pénteken közzétett hivatalos adatokból.
Az utóbbi napokban a 396-os szint fontosnak bizonyult a forint számára, akár felfelé, akár lefelé távolodott el tőle a jegyzés az euróval szemben, általában visszatért ide. Szerda reggel is ezen a szinten kezdett, majd a gyengülés irányába vette az irányt.
A dollár erősödésével a forint jelentős leértékelődésbe kezdett, 2 egységre kerültünk a 400-as eurótól, de délutánra visszahúzták a tegnapi zárószintre..
Csütörtök délután már a 396-os szintekig is képes volt visszaerősödni a forint az euróval szemben, ezt követően azonban este újabb hullámban kezdett gyengülni a magyar deviza. A forint helyzetét az sem segíti, hogy erősödik a dollár, ami a feltörekvő piaci eszközöket, így a forintot is hátrányosan érinti.
Nagyon fontos hét jön, idehaza és külföldön is piacmozgató makroadatokat tesznek közzé, valamint a Federal Reserve is kamatdöntő ülést tart. Mutatjuk, melyik napon mire kell figyelni.
Kedden négyhavi csúcsra ugrott a forint az euróval szemben 382,7-nél, és 351,7-nél a dollárral szemben, a viszonylag kedvező nemzetközi befektetői környezetben, de itt elfogyott a forint ereje, és a délutáni órákban éles fordulat látszott, visszagyengült a magyar fizetőeszköz. Ebben fontos szerepe lehetett annak, hogy egy egyéves, illetve egy hároméves trendvonalba beleütközött az árfolyam, és látványosan lepattant róla.
A japán 10 éves államkötvények hozama 12 év óta a legmagasabb szintre emelkedett, válaszul a Bank of Japan lehetséges szigorítására, amit egy magas rangú tisztviselő inflációs kilátásokkal kapcsolatos optimista megjegyzései váltottak ki, miközben a piac figyeli a központi bank következő lépéseit.
Hétfő este az euróval egészen február óta nem látott szintre erősödött a forint. Ezt követően kedden nem látni nagyobb elmozdulásokat, az euróval szemben gyengülésben van a magyar fizetőeszköz.
Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
A múlt heti adatdömpinget még aligha emésztették meg teljesen a piacok, az eheti kereskedésben így arra kell figyelni, hogyan értelmezik a befektetők a gazdasági folyamatokat. Emellett várhatók fontos megszólalások, és érkezik néhány fontos makroadat is, főleg Magyarországról.
A japán hatóságok ismét nyomás alatt állnak, hogy lépjenek fel a jen tartós gyengülése ellen, amelyet a kereskedők spekulációi és a lassú kamatemelési várakozások táplálnak, miközben az ország gazdasága egyre inkább importfüggővé válik.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Trump felszólítását követően jött az üzenet.
Egy fényképre figyeltek fel.
Hasznos, gyakorlati, érthető.
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?