Deviza

2013. május 28. 08:52 | MTI

Jöhetnek a kanadaiak és a bolgárok

Az Arton Capital Hungary Kft. értékesítheti az Egyesült Arab Emírségek területén a magyar letelepedési kötvényeket - tudta meg a Népszava Burány Sándortól, a parlament gazdasági bizottságának MSZP-s tagjától.

2013. május 27. 17:23 | Portfolio

Öthavi csúcs közelében ragadt a forint

Bár hajnalban a japán tõzsde ismét méretes esést produkált, ennek negatív hatásai más piacokra nem terjedtek át, sőt a kockázati étvágy a múlt hét közepi nagy romlás után fokozatosan kezdett visszatérni. Ez a forintot is támogatta kissé, így napközben öthavi csúcs közelébe, 289-ig araszolt az euróval szemben és kora estig ott is ragadt. Ma mind a brit, mind az amerikai piacok zárva tartottak munkaszüneti nap miatt, így csendesebb, nyugodtabb kereskedés volt a jellemző világszerte, illetve lényeges makroadatok sem érkeztek.

2013. május 27. 17:12 | Portfolio

Felpattantak a hozamok - Mi történt nyugaton?

Kéthavi csúcs körülre emelkedett az utóbbi napokban a legfontosabb fejlett piacok 10 éves államkötvény hozama, miközben a japán hozam bő egyéves csúcsra ért. Sokrétűek az okok ezen hozamemelkedés mögött, de a hatások más piacokon csaknem egységesek: megállt, illetve vissza is fordult az a több hónapos-negyedéves hozamcsökkenési trend, amely egyrészt az eurózóna periféria országokat, másrészt például a feltörekvő kelet-közép-európai térséget jellemezte. Az eddig bekövetkezett kötvénypiaci mozgásokból messzemenő következtetéseket még nem érdemes levonni, de legalább a változások mögötti mozgatórugókat érdemes röviden bemutatni.

2013. május 27. 11:53 | Portfolio

Goldman: a forintgyengülés áll majd a kamatvágások útjába

Holnap újabb 25 bázisponttal 4,5%-ra csökkenti majd a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank, de ezt követően már csak további 75 bázispontos vágásra lát mozgásteret friss előrejelzésében a Goldman Sachs. A piac múlt héten még azt árazta, hogy 3,5%-ig csökkenhet az alapkamat, de mostanra már a Goldman előrejelzésével összhangban 3,75%-nál látja a csökkentési sorozat alját, igaz egy hete két másik befektetési bank (Morgan Stanley, JPMorgan) még 3,5%-ig, illetve 3,25%-ig csökkenő alapkamat előrejelzést fogalmazott meg. A napokban azonban a BNP Paribas már sokkal kisebb kamatcsökkentési mozgástérre hívta fel a figyelmet a nemsokára felbukkanó inflációs kockázatok miatt.

2013. május 24. 16:52 | Portfolio

Napi csúcsra kapaszkodott a forint

Tegnap reggeltõl ma reggelig összességében jelentõsen javult a nemzetközi befeketõi hangulat és ez a forintot határozottan erõsítette. Ma délelõtt ebben tovább segített két magyar szempontból kedvezõ hír is. Az euró jegyzései azonban délelőtt csak átmenetileg tudtak 290 alá süllyedni, mivel újra romlásnak eredt a nemzetközi befektetői hangulat. Bár ebben délutánra sem láttunk markáns változást, a forint mégis egyre erősebb szintekre kapaszkodott, így nap végén 289 alá bukott az euró jegyzése.

Fontosabb részletek

  • Ha csak technikai elemzési "szemüvegen" keresztül nézzük: akkor a forint újbóli gyengülése esélyes
  • Közben azonban két fontos fundamentális hír is megjelent, amelyek az erõsödés irányába lökték a magyar fizetõeszközt
  • Az egyik szerint jövõ héten döntés születhet a túlzott deficit eljárás Magyarország elleni megszüntetésérõl, A másik szerint a legfontosabb német konjunktúra-index a várt felett alakult
  • Ma közzétette az MNB a Növekedési Hitelprogramja harmadik pillérének szabályrendszerét

2013. május 23. 17:56 | Portfolio

Nap végére belendült a forint

Több ok együtteseként jelentõsen romlott tegnap délután óta a nemzetközi befektetõi hangulat, amelynek eredményeként reggel folytatódott a hullámszerű forintgyengülés. Délelőtt átmenetileg 293-nál is járt az euró jegyzése, majd ahogy megállt külföldön a hangulat romlása, a forint is stabilizálódott. Délutánra a magyar fizetőeszköz fokozatosan lendületbe jött.

Fontosabb részletek

  • Ben Bernanke Fed-elnök szerint jelzése szerint a következõ hónapokbeli kamatmeghatározó üléseken döntenek arról, hogy lassítsák-e az eszközvásárlások ütemét
  • Ugyanez az üzenet derült ki a jegybank legutóbbi kamatdöntõ ülésének este megjelent jegyzõkönyvébõl is
  • A piac eddig jellemzõen téli lassítással számolt, illetve számos szereplõt meglephetett a Bernanke által felvázolt konkrét menedrend
  • Az elmúlt hetekben korrekció nélkül emelkedtek a vezetõ részvényindexek, illetve zuhant a jen a japán jegybanki élénkítés beárazása miatt, ezekben most markáns és természetes korrekció látszik
  • Ez a devizapiacokon is a menedékkeresi üzemmódot élesztette fel, de a negatív hangulat napközben fokzoatosan enyhült
  • A dollárt emellett a pénznyomda leállításával kapcsolatos várakozások is erõsítik, igaz ebben is látszott ma változás
  • A befektetõi hangulatot az a hajnali kínai adat is rontotta, amely szerint a zsugorodás határvonala alá bukott a kínai feldolgozóipari beszerzési menedzser index
  • Az viszont nem javított a hangulaton, hogy a francia, a német illetve az eurózónából érkezõ beszerzési menedzser indexek is obbak lettek kissé a vártnál
  • Magyarországon a piac már kezdte elhinni a magyar növekedési sztorit, ebben most újra törés lehet a válságadók belengetett emelése miatt
  • A magyar állampapír hozamok csak mérsékelt emelkedést mutattak a forint gyengülésével párhuzamosan.

2013. május 23. 11:54 | Portfolio

Szokatlanul gyenge volt ma az aukciós kereslet

A benyújtott ajánlat mennyiségét tekintve egy, az aukciós lefedettséget tekintve pedig csaknem másfél éve a mai aukción volt a leggyengébb a vételi érdeklődés, emiatt az Államadósság Kezelő Központ kissé visszafogta az értékesített mennyiséget a meghirdetetthez képest. Az aukciós átlaghozamban ezúttal nem alakult ki újabb történelmi mélypont. A viszonylag gyenge aukciós eredményben az utóbbi egy napban bekövetkezett jelentős nemzetközi hangulatromlásnak, az óvatosabb befektetői hozzáállásnak lényeges szerepe van.

2013. május 22. 19:00 | Portfolio

Elfáradt a forint, szárnyal a dollár Bernanke szavaira

Miután tegnap sikerült a 290-es szint alatt zárnia a forintnak az euróval szemben, ma további lendületet vett és délutánra hullámokban egészen 288-ig erõsödött az euróval szemben, ami új háromhavi csúcsot jelentett. Itt azonban elfogyott a lendület és Ben Bernanke Fed-elnök bszédének hatására gyengült. Közben általános dollárerõsödés indult arra a jegybankári jelzésre, hogy a következõ hónapokbeli kamatdöntõ üléseken a Fed az adatok függvényében elkezdheti leállítani a pénznyomdát.

2013. május 22. 13:10 | Portfolio

9 milliárd forintnyi kötvényt cserélt hosszabbakra az ÁKK

Két, jövőre lejáró államkötvény kapcsán hirdetett meg mára csereaukciókat az Államadósság Kezelő Központ, amelyek keretében végül közel 9 milliárd forintnyi rövid futamidejű papírt cserélt hosszabb hátralévő futamidejűekre.

2013. május 22. 12:13 | Portfolio

Megszólalt a svájci jegybankelnök, esik a frank!

A svájci frank még mindig túlzottan erős és szükség esetén kész a jegybank akár változtatni is azt az 1,20-as árfolyamküszöböt, amelyet még 2011 szeptemberében vezetett be az euróval szemben - többek között ezeket mondta ma megjelent nyilatkozatában Thomas Jordan.

2013. május 21. 17:41 | Portfolio

Estére csúcsközelbe kapaszkodott a forint

Múlt csütörtök óta a 290-es szint közvetlen közelében mozgott a forint euróval szembeni árfolyama és ma délelõtt 289,5-nél új háromhavi csúcsra ért a magyar fizetőeszköz. Innen határozott irányváltás mutatkozott, de a délután második felében újra erőre kapott a forint, így estére újra csúcsközelbe kapaszkodott. Ebben lényeges szerepe lehetett annak, hogy a nemzetközi befektetõi hangulat továbbra is kifejezetten jó volt, erős volt a kockázati étvágy.

2013. május 21. 17:28 | Portfolio

Újra 5000 milliárd felett a külföldiek állampapír állománya

A legfrissebb adat szerint újra átlépte az 5000 milliárd forintos határt a külföldi befektetők magyar állampapír állománya és ezzel háromhónapos csúcsra ért. Az utóbbi hetekben kissé növekvő külföldi állománynak bizonyára volt szerepe abban, hogy közben intenzív hozamcsökkenés következett be az állampapír hozamokban. A hozamesés mellett lényeges, hogy újra megjelent a forintbefektetésektől elvárt kockázati prémium.

2013. május 21. 12:20 | Portfolio

Rogán: A kajmán-szigeteki cég nem offshore

Egyre több ország területén válik elérhetővé a magyar letelepedési államkötvény - írta a Magyar Nemzet hétvégi számában. Eddig három vállalkozás kapott engedélyt a közvetítésre, egy kajmán-szigeteki, egy ciprusi és egy máltai. A Kajmán-szigetekre bejegyzett cég 40 ezer eurót kér minden letelepedőtől az ügyintézésért cserébe.

2013. május 21. 09:30 | Portfolio

Óriásit kaszáltak a magyar papírokon

Tovább folytatódhat a legjobb feltörekvő piaci kötvényrali, miután a magyar jegybank folytatni fogja kamatcsökkentési sorozatát és korlátok között alkalmazza a nem szokványos monetáris politikai eszközöket - vetítik előre a Pioneer Investments és az Erste Sparinvest KAG szakértői.

2013. május 20. 08:44 | Portfolio

Optimistább a japán a kormány

A japán kormány optimistább a gazdasági kilátásokat illetően, mint áprilisban volt - olvasható a hírügynökségek beszámolójában. A Dow Jones szerint az elmúlt két hónapban ez volt az első olyan alkalom, amikor az aktuális prognózis jobb az előző havinál. A jen erősödött a dollárral szemben, a háttérben azonban a gazdasági miniszter kijelentései állhatnak.

2013. május 17. 17:22 | Portfolio

Elakadt a forinterősödés, szárnyalt a dollár

A ma reggeli kis forintgyengülés után délben újra erõre kapott a forint. Az euró jegyzései ismét elérték a 290-es szintet, ahol tegnap már háromhavi csúcson járt a magyar fizetõeszköz. Ezen azonban ma sem tudott lefelé átjutni a kurzus, majd nap végére újra 291 körülig gyengült a magyar fizetőeszköz. A vezető fejlett piaci részvényindexek ma a vártnál jobb amerikai makroadatokra sem tudtak esni, ahogy tegnap a vártnál rosszabbakra sem. Közben azonban a dollár folytatta az egy hete tartó menetelését a vezető devizákkal szemben, amelyet leginkább az a (jegybankárok által is sugallt) változás táplál, hogy a Fed lassan leállíthatja majd a pénznyomtatási programját. Az euró ennek jegyében hathetes mélypontra esett a dollárral szemben és ezzel megtört egy hosszabb távú euróerõsödési trend.

2013. május 16. 17:14 | Portfolio

Áprilisban újra népszerű volt az euróalapú lakossági kötvény

A márciusi nagy állomány visszaesés után - ami feltehetően egy nagy intézményi ügyfél visszaváltásához volt köthető - áprilisban ismét dinamikusan nőtt a Prémium Magyar Euró Államkötvény állománya, azaz a PEMÁK. Az ÁKK késő délutáni közleménye szerint az év negyedik hónapjában 104,5 millió euró értékben vásároltak a két sorozatból a befektetők, így azok együttes állománya a hónap végére 1,082 milliárd euróra emelkedett. Az ÁKK emlékeztet arra, hogy a népszerű 2016/X névre hallgató papír forgalmazását a holnapi nappal lezárja, mivel a népszerűség miatt annak kibocsátási keretét már többször megemelte és az már csaknem elérte az 1 milliárd eurót. Emiatt egy új papírt hirdet meg 2016/Y névvel, amelynek kamatprémiuma az előző két sorozatnál (2,5%-pont) már kisebb, 2,25%-pontos lesz.

2013. május 16. 16:55 | Portfolio

Nap végére kissé alábbhagyott a forint ereje

Bár tegnap és ma is összességében a vártnál gyengébb európai és amerikai makroadatok jelentek meg, de ezek érdemben és tartósan nem tudták rontani a részvénypiacok jó hangulatát. Ez a kockázati étvágyat tehát továbbra is fűti, ami többek között a forintot is segíti. Délután 290-nél új háromhavi csúcsra ért a forint az euróval szemben, majd a késő délután veszített valamelyest erejéből. A sorozatosan vártnál gyengébb amerikai adatok elvileg csökkentik az esélyét annak, hogy a Fed a rövid távon felhagy a kötvényvásárlási programjával, a dollár azonban mégsem gyengült érdemben a napok óta tartó erősödési folyamat után. Közben a magyar állampapír aukciók igen jól sikerültek és mind az aukciókon, mind a másodpiacon új történelmi hozammélypont alakult ki a kötvények körében.

Fontosabb részletek

  • Varga Mihály szerint akár az 1%-ot is meghaladhatja idén a GDP-növekedés
  • Az építõiparban a hét szûk esztendõ után a fordulat apró jelei mutatkoznak
  • Matolcsy György szerint a magyar gazdaság növekedési szerkezete egészséges és jöhet még kamatcsökkentés
  • Szavai szerint a 290 körüli euró egyrészt kedvezõ az exportõröknek, másrészt az inflációs sem fûti
  • Balog Ádám szerint a friss magyar GDP- és inflációs adatok nem változtatnak érdemben a monetáris tanács világképén
  • A magyar államkötvény aukciókon ismét igen erõs vételi érdeklõdés volt
  • Emiatt jóval terv felett adott el papírokat az ÁKK, ráadásul rekord alacsony hozamok mellett
  • Az MNB jövõ héten dönt a Növekedési Hitelprogram harmadik pillérének (swapon keresztüli forrásnyújtás) konkrét kereteirõl
  • Mind az aukciókon, mind a másodpiacon történelmi mélypontra süllyedtek a 3, 5 és 10 éves kötvények hozamai
  • A vártnál gyengébbek lettek a mai amerikai makroadatok (is), de ezek sem tudták rontani a jókedvet a részvénypiacokon

2013. május 16. 14:24 | Portfolio

Még 24 milliárd forintnyi kötvényt elvittek délután

A délelőtti aukciókon tapasztalt igen erős vételi érdeklődés a délutáni nem-kompetitív államkötvény tendereken is megmaradt hiszen csaknem a teljes lejegyezhető keretre érdeklődést tartottak az elsődleges forgalmazók. Emiatt délután még 24 milliárd forintnyi kötvényt el tudott adni az Államadósság Kezelő Központ azon felül, hogy a délelőtti aukción is a meghirdetet 45 milliárdhoz képest 67,5 milliárd forintnyi forrást vont be.

Kasza Elliott-tal

Zoetis Inc. - elemzés

Jelen állás szerint a Zoetis a Top 10-es listám tizenharmadik helyezettje, ránézek, különösen azért, mert teljesen automatizáltam az elemzéshez szükséges grafikongyártást. Egy másodperc ala