
Júliusban belépett – vagy, ha úgy nézzük, visszatért – a magyar piacra az egyik legnagyobb nemzetközi adótanácsadó, az Andersen. Az amerikai cég az elmúlt években folyamatosan növekedett globálisan, több országban is partneri együttműködéssel: mostantól hivatalosan is jelen van a magyar piacon.„Két évvel ezelőtt kezdtünk egy együttműködést az Andersennel és a Szabó Kelemen és Társai Ügyvédi Irodával, többek között ennek is köszönhető, hogy szinte minden fontos mutatószámban, mint létszám, ügyfelek száma és árbevétel nagyjából megdupláztuk magunkat” – mondta el a Portfolio-nak Radnai Károly, az Andersen Adótanácsadó Zrt. managing partnere, aki karrierjét a 90-es években az Arthur Andersennél kezdte.

Az Andersen Global terjeszkedésére jellemző, hogy ritkán indulnak zöldmezős beruházással: a régió legtöbb országában (Romániában, Ukrajnában, Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában) a legnagyobb ügyvédi irodákkal működnek együtt. A társulás sokkal több annál, mint egy egyszerű franchise szerződés, ugyanis bár a tulajdonosi struktúra változatlan marad, az üzletfejlesztés közös alapokon nyugszik, így nem csak arról szól az együttműködés, hogy kizárólagosan egymás irodáit kell ajánlani, hanem regionális üzletfejlesztés történik, közös adózási "service line" csoportok és iparági szakértők összefogásával. Az átalakulással párhuzamosan az Orientax brandet is kivezették a piacról, ezáltal is egyértelműsítve az Andersen által hirdetett „One Firm” koncepciót.
A magyar tanácsadócég az elmúlt években sok ügyfelet szerzett az angolszász piacokról, főként az Egyesült Államokból, első számú szereplők voltak a magyarországi filmgyártáshoz kapcsolódó adózási szolgáltatások szegmensében. Radnai szerint ezt erősítheti az elindult együttműködés: az Andersen legnagyobb ügyfelei között is több amerikai stúdió és technológiai mamutcég található.
Növekedési tervek a BIG4 szintjéig
Az Andersen úgy tért vissza a piacra, hogy már nem végez könyvvizsgálatot, hanem kizárólag adó- és jogi tanácsadást. Érkezése is pont ezért vert nagy hullámokat, mert így - a piaci gyakorlattól eltérően - úgy tud tanácsadási munkát végezni, hogy közben nem kell a könyvvizsgálat miatti összeférhetetlenségi szabályokra tekintettel lennie.
A becslések szerint évente mintegy 30 milliárd forintos bevételt generál a magyarországi adótanácsadási piac: a nemzetközi átlaghoz hasonlóan legalább a piac 75 százalékát a Big4 „uralja”.
Mindez azt jelenti, hogy a multinacionális cégek nagy többsége a négy nagy tanácsadó cég közül tud és kénytelen választani, ami egy elég egészségtelen piaci helyzet, és ez az ügyfeleknek is inkább rossz – véli a cégvezető. Az Andersen célja, hogy piaci részesedésüket a jelenlegi 3,5-4%-ról néhány év alatt 7-8%-ra növeljék.
Feldarabolódás a piacon?
A tanácsadás, mint üzletág nagyjából az 1970-es években indult el, addig a BIG4 cégek (illetve azok jogelődei) kizárólag könyvvizsgálatból éltek. A piac azóta olyannyira megváltozott, hogy mára a bevételek mindössze 20%-a származik könyvvizsgálatból. Ezért is éri egyre több kritika ezeket a cégeket, hogy a gazdasági érdekeik miatt egyszerűen nem tudnak már ténylegesen független könyvvizsgálóként működni.
Ezt támasztja alá például a német Wirecard alig egy hónappal ezelőtti váratlan csődje, az Egyesült Királyságban a Thomas Cook utazási iroda csődje, vagy a több magyar leányvállalattal (Kika, Extreme Digital, Pepco) is rendelkező Steinhoff International csődje, amely esetek rendre könyvelési csalásra vagy trükközésre vezethetők vissza, miközben a könyvvizsgálók éveken át mindent rendben találtak. De ugyanebben a sorba tartozik az Enron botrány is, amely annak idején az Arthur Andersen végét jelentette.
Radnai Károly úgy látja, hogy azzal, hogy elsőként az Egyesült Királyságban már szabályozói szinten is kötelezik a nagy könyvvizsgáló cégeket, hogy 2024-ig szüntessék meg a tanácsadási tevékenységüket, jelentős átalakulás jön ezen a téren: szétválhat a könyvvizsgálat és a tanácsadás, módosulhatnak az erre vonatkozó jogszabályok, és ez végeredményben a nagy könyvvizsgáló és tanácsadó cégek feldarabolódásához fog vezetni.
A cikk megjelenését az Andersen Adótanácsadó Zrt. támogatta.
Azt mondják, elfogyott Trump türelme: ömleni fognak a fegyverek Ukrajnába
Rekordmennyiségű fegyver megy majd.
Extrém ötlettel állt elő Netanjahu: ehhez a hadseregnek is lesz egy-két szava
Végrehajtják majd a parancsot, de van pár aggály.
Videó jött a London melletti repülőgép-balesetről: súlyosnak tűnik a helyzet
Óriási a füst, hatalmas robbanás történhetett.
Repülőgép-baleset történt London mellett: hatalmas robbanás rázta meg a repteret
Egy B200 Super King Air zuhant le.
Mélyül az Epstein-botrány: ezt már Donald Trump sem hagyhatta szó nélkül
A MAGA tábor már Pam Bondi lemondását követeli.
Irán bejelentette: hajlandók tárgyalni, de van egy feltételük, ami miatt minden borulhat
Nyitottak az egyeztetésre, de csak egy feltétellel.
Visszaállítaná a sorkatonaságot Európa egyik legerősebb vezetője
"Más jellegű lesz, mint ami korábban volt."
Szegény, de szexi...
Kicsit kapitalista, kicsit szocialista; kicsit nyugati, kicsit keleti; kicsit drága, kicsit olcsó: ez Berlin Zentuccio szemüvegén át. A HOLDBLOG állandó világutazó szerzője a német fővárosról
Top 10 osztalék részvény - 2025. július
Július elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hón
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
Mi a baj a statisztikáról szóló törvény új, anonimizálásra vonatkozó definíciójával?
A Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2025. évi LXVII. törvény* több ponton is módosította a hivatalos statisztikáról szóló
Hulladékhő újragondolva: így fűtik Finnországban az otthonokat
Az adatközpontok működése hatalmas mennyiségű hőt termel, amely a legtöbb helyen kárba vész. A pazarlást felismerve Finnország a számítógépes feldolgozólétesítmé
Balásy Zsolt (és a HOLD) új kollégát keres
Az After Hoursben is elhangzott, a LinkedIn-en is fent van: junior elemző kollégákat keres a HOLD. Ritkán hirdetünk meg elemzői állást nyilvánosan, szóval kérünk minden... The post Balásy Zsol
Spórolj energiát, kapj pénzt - új lehetőség a vállalkozásoknak!
A KEHOP Plusz-4.1.6-25 kódszámú hitelkonstrukció célja, hogy kedvezményes, kamatmentes kölcsön révén segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, valamint a víziközmű szolgáltatókat
Nyaralás helyett elemzőt keresünk Zsidayval
Zsiday Viktorral junior elemzőket keresünk, ahelyett, hogy nyaralnánk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, You


Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?