Az alábbiakban Fehér Tamás, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda vezető adójogászának írását közöljük.
2016 óta folyamatosan csökkent az adófajták száma Magyarországon: az akkori 60-ról a 2021. év végére már 51-re sikerült leszorítani a különböző elvonások számát. Sajnos ez a tendencia 2022-ben nem folytatódott, sőt, ennek pont az ellenkezőjét láthattuk: ismét közel hatvanra nőtt az adónemek száma. Ráadásul, az 59-es szám egy konzervatív és visszafogott számítás eredménye – mint ahogyan azt az alábbiakban be is mutatjuk. Ez persze nem meglepő, ha mindezt a tágabb társadalmi, gazdasági fejlemények tükrében nézzük: nőtt a költségvetési hiány, magas az infláció és túl vagyunk egy nagyon sajátos energiapiaci helyzeten is, amelyet egyszerre fémjelzett a különféle energiahordozók hiánya és ezzel párhuzamosan bizonyos energiacégeknek a valóban extra méretű profitja.
A rendkívüli helyzetek pedig láthatóan rendkívüli intézkedéseket igényeltek.
Kata – nincs és mégis van
Régen volt az adózás annyira a közbeszéd homlokterében, mint amikor a katát, vagyis a kisadózó vállalkozások tételes adóját (majdnem) eltörölték. Bár nézőpont kérdése, hogy ez az adó a fekete jövedelmeket fehérítette vagy a szürkejövedelmeket növelte, a jogalkotó mégis inkább a trükközés melegágyának látta és jobbnak gondolta erőteljesen korlátozni az alkalmazhatóságát. Ugyanakkor a közkeletű vélekedéssel ellentétben a kata adónem nem szűnt meg, csak drasztikusan átalakult, és így immáron csak egy nagyon szűk kör élvezheti annak előnyeit. Azaz, bár sokak számára megszűnt létezni, de ettől még nem lett kevesebb adónk.
A különadó különadója nem új adó
Hazánkban azért is van kódolva, hogy aránylag sok adónem legyen, mert a különadók rendszere immár szinte adópolitikánk tradicionális részévé vált. A múlt évben pedig megismerhettünk egy új kifejezést, a pótadót, ami tulajdonképpen a különadó különadója. Ebbe a nem túl nemes körbe került be a kiskereskedelmi pótadó és a biztosítási pótadó.
Ezeket tekinthetnénk akár teljesen új adónemeknek is, ám szakmai okokból ezt mégsem tartottuk indokoltnak. Ezek az elvonások ugyanis, bár részben új néven és új jogszabályban jelentek meg, mégis már meglévő adóknak a mértékét növelték, úgy, hogy nem változtattak sem az adótárgyon, sem az adóalanyon, sőt még az adóalapon sem. Emiatt ezeket elméleti oldalról nem tekinthetjük különálló adónemeknek, és így nem növelik tovább az adónemek egyébként is jelentősen felduzzadt számát.
Az „igazi” különadók
Születtek azonban a múlt évben is „igazi” különadók, olyanok, amelyek eddig vagy egyáltalán nem léteztek, vagy amelyek régi adónemeket elevenítettek fel. Ilyen a hitelintézeti különadó, a kőolajtermék-előállító különadója, a KÁT/METÁR termelők különadója, a kiegyenlítői kapacitás nyújtását terhelő különadó és a gyógyszergyártók különadója. De, hogy fokozza a definíciós zavart, a kormányzat ilyen különadóként vezette be az (értékpapír-)tranzakciós illetéket és a távközlési pótadót is. Ez utóbbiakat ugyanis már külön adónemeknek tekintettük, mivel más az adóalapjuk (és részben az adótárgyuk is), mint a névadó rokonaiknak.
A különadók között érdekes színfolt a tavaly bevezetett „légitársaságok hozzájárulása”, amely saját magán túlmutató jelentőségűvé vált. Míg az adó egyrészt a légitársaságok és a kormány közötti szópárbaj kereszttüzébe került, addig meglódította az egyik olyan budapesti önkormányzat fantáziáját is, amelynek területén részben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér terül el. Vélhetően ugyanis ebből a különadóból merített ihletet, amikor egy olyan települési adót próbált bevezetni, amelynek szintén az utasforgalom képezi az alapját. Ez jelenleg ugyan még nem járt sikerrel, hiszen a Kúria egyelőre felfüggesztette az alkalmazhatóságát, de jól mutatja azt a közkeletű bölcsességet, hogy kellő kreativitás mellett nagyon kevés olyan dolog van, amit ne lehetne megadóztatni.
Az 59 adófajta részletes paramétereit is bemutatja a Jalsovszky Ügyvédi Iroda átfogó gyűjtése, mely pdf-ben ide kattintva tölthető le.
| Az adónemek száma Magyarországon 2022-ben | |
| Sorszám | Adónem |
| 1 | A forgalmazó és a befektetési alap különadója |
| 2 | Általános forgalmi adó |
| 3 | Bányajáradék |
| 4 | Bevándorlási különadó |
| 5 | Biztosítási adó |
| 6 | Cégautóadó |
| 7 | Ebrendészeti hozzájárulás |
| 8 | Egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (EKHO) |
| 9 | Élelmiszerlánc-felügyeleti díj |
| 10 | Energiaellátók jövedelemadója (Robin Hood adó) |
| 11 | Építményadó |
| 12 | Erdővédelmi járulék |
| 13 | Földvédelmi járulék |
| 14 | Háztartási munka regisztrációs díja |
| 15 | Helyi iparűzési adó (HIPA) |
| 16 | Hitelintézeti különadó |
| 17 | Hulladéklerakási járulék |
| 18 | Gépjárműadó |
| 19 | Gyógyszerforgalmazók különadói |
| 20 | Gyógyszergyártók különadója |
| 21 | Idegenforgalmi adó |
| 22 | Illeték |
| 23 | Innovációs járulék |
| 24 | Játékadó |
| 25 | Jövedéki adó |
| 26 | Kamarai hozzájárulás |
| 27 | KAT/METÁR termelők különadója |
| 28 | Kiegyenlítői kapacitás nyújtását terhelő különadó |
| 29 | Kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA) |
| 30 | Kiskereskedelmi adó, kiskereskedelmi pótadó |
| 31 | Kisvállalati adó (KIVA) |
| 32 | Környezetterhelési díj |
| 33 | Környezetvédelmi termékdíj |
| 34 | Közművezetékek adója |
| 35 | Kőolajtermék-előállító különadója |
| 36 | Légitársaságok hozzájárulása |
| 37 | Magánszemélyek kommunális adója |
| 38 | Népegészségügyi termékadó (NETA) |
| 39 | Nukleáris hozzájárulás |
| 40 | Pénzügyi szervezetek különadója |
| 41 | Pénzügyi tranzakciós illeték |
| 42 | Regisztrációs adó |
| 43 | Rehabilitációs hozzájárulás |
| 44 | Reklámadó |
| 45 | Reprográfiai és üres hordozó jogdíj |
| 46 | Személyi jövedelemadó (szja) |
| 47 | Szerencsejáték felügyeleti díj |
| 48 | Szociális hozzájárulási adó (szocho) |
| 49 | Táppénz-hozzájárulás |
| 50 | Társasági adó (tao) |
| 51 | Távközlési adó |
| 52 | Távközlési pótadó |
| 53 | TB járulék (bizonyos ellátások esetén nyugdíjjárulék) |
| 54 | Telekadó |
| 55 | Települési adó |
| 56 | Tranzakciós illeték |
| 57 | Turizmusfejlesztési hozzájárulás |
| 58 | Vám |
| 59 | Vízkészletjárulék |
| Forrás: Jalsovszky Ügyvédi Iroda gyűjtése | |
Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Dőlnek a rekordok a magyar biztosítási piacon, de nem mind arany, ami fénylik
Érdekes jelenségek rajzolódnak ki az MNB friss számaiból.
Mindenki másképp csinálja: Törökország hatalmas gázüzletet kötött Moszkvával
De közben másfelé is kacsingatnak.
Megszűnhet az EU széttagoltsága, ami évtizedek óta hátráltatja a gazdaságot
Az Európai Bizottság bemutatta 11 ezer milliárdos tervét.
Bejelentette Oroszország: sokkoló válaszcsapást terveznek – Ez egész Európát meg fogja lepni
Brüsszel terve illegális, lényegében lopás - közölte a Kreml.
Óriási pénzesőt hozott 2024: egyetlen forrásból 38,8 milliárd euró érkezett az EU kasszájába
Összesen már 250 milliárd.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Óriási metánkibocsátó a mezőgazdaság - pedig ez megakadályozható lenne
A mezőgazdaság a globális metánkibocsátás legnagyobb forrása, amely rövid távon is jelentősen hozzájárul a felmelegedéshez.
Számok
Gyors számítás.
Nem attól lesz valaki jó befektető, hogy régóta gyakorolja
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor az ember gördeszkázik vagy szabadrúgást gyakorol, egyből érkezik a visszacsatolás,... The
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


