A magyar vásárlók egy része inkább az egyszerűbb, könnyen érthető borokat részesíti előnyben, de a saját házasítású borok iránt is elkezdett emelkedni az érdeklődés. Megfigyelhető az is, hogy sokan keresik konkrét pincészetek, borászatok termékeit a polcokon, amelyekért hajlandóak akár magasabb összeget is kiadni. A nyugat-európai piacokon a borválasztás során elsősorban a fajta jegyeket keresik és a jó árat részesítik előnyben, de vannak olyan vásárlók is, akik olyan borokat választanak, amelyek területi adottságuk révén ismertek, ennek köszönhetően folyamatos a kereslet a Tokaji régióból származó borokra, a száraz Furmintra vagy a száraz Hárslevelűre.
A külpiacokon a hazai borászok 2022-ben több mint 15 millió palack bort értékesítettek a Lidl Magyarország közreműködésével, a vásárlók 16 európai országban több mint 200 féle magyar borral találkozhatnak.
A legnagyobb piacok Anglia és Németország, a legkedveltebb fajták pedig a fehérborok, mint például a Furmint, a Királyleányka és a Szürkebarát, amelyekből az elmúlt öt évben 44,7 millió palack fogyott.
Miközben az exportpiacokon továbbra is sikerrel teljesítettek a hazai borok, a vállalat tovább tudta növelni a magyar borok belföldi értékesítését is. Tavaly közel 8 milliárd forint értékben vásárolt kitűnő ár-érték arányú magyar borokat nagyobb és kisebb családi pincészetektől a belföldi értékesítés során, ami öt év alatt több mint 80 százalékos növekedést jelent. Így 2018-2022 között összesen több mint 60 milliárd forint realizálódott az áruházlánc hazai beszállítóinál.
A „Lidl a magyar beszállítókért” program részeként kiemelten kezeli a kiváló magyar palackos borok népszerűsítését és a belföldi értékesítés növelését, de emellett a hazai borászatokat, pincészeteket a Lidl Wine Expo-n keresztül 2014 óta segíti a külpiacokra jutásban is. Ezen törekvésének köszönhetően a vállalat 2022-ben
összesen 14,2 milliárd forinttal járult hozzá a magyar borágazat bel- és külpiaci értékesítéséhez, mely több mint 60 százalékos növekedést jelent az öt évvel ezelőttihez képest.
A vállalat minden árkategóriában sokszínű borkínálatot biztosít, a szortimentben a vásárlók az összes hazai borrégió italait megtalálják állandó vagy akciós jelleggel. A vállalat a borkínálatát meghatározott szakmai szempontok alapján állítja össze, így kisebb családi és kézműves pincészetekkel, illetve nagyobb borászatokkal egyaránt együttműködik.
A Lidl szakemberei a polcokra kerülő borokat több ezer különböző hazai és nemzetközi bor közül választják ki. Első lépésként stílusukban és árkategóriájukban hasonló borok közül kiválasztják a legjobb minőséget képviselő palackokat. A borok stílusát és ízvilágát vizsgálják, valamint azokat a tételeket keresik, amelyek a fajta és a termőhely jegyeit leginkább magukon hordozzák. Ezt követően a kiválasztott borok újabb kóstoláson esnek át, ahol ismét ellenőrzik, hogy minden tétel megfelel-e a kritériumoknak. Végül a harmadik kóstolás a polcra kerülés előtt történik, amikor egy rövid leírás is készül a borok ízvilágáról.
Az áruházlánc olyan kiváló, neves pincészetek közreműködésével készült saját házasítású borokat is kínál, mint például a Bock Cultus Cuvée, a Bodri Sárkányos Cuvée, vagy a Grand Tokaj száraz furmint.
Saját házasítások készítésekor a legharmonikusabb bor előállítása a cél, amelyekhez a borászatban fajta- és alapborokból választják ki a házasításhoz legalkalmasabbakat, majd ezeket különböző arányban használják fel. A különböző tulajdonságú borok hatnak egymásra, ezért a kapott ízkombináció komplexebb, mint a borok külön-külön.
Több közülük nívós elismerésben is részesült az elmúlt évek során, de már idén is több díjjal büszkélkedhet a diszkontlánc. A Lidl két saját márkás borát, az 5 Puttonyos Tokaji Aszúját és a Feind Magaspart borát aranyéremmel jutalmazták a borágazat egyik legnagyobb és legrangosabb megmérettetésén, a 2023-as Berliner Wein Trophy nemzetközi borversenyén. Az idei Vinagora Nemzetközi borversenyen 15 ország több mint 900 bora közül négy díjat is elhoztak a Lidl borai. A vállalat és a Grand Tokaj pincészet évek óta tartó kiváló együttműködésének eredményeként a Lidl 5 Puttonyos Tokaji Aszú bora a megmérettetésen a legmagasabb, Champion díjat érdemelte ki, míg az áruházlánc saját márkás Tolnai Chardonnay borát, a saját házasítású Dereszla Oak Selection Furmint száraz fehérbort, valamint a Dereszla Brut pezsgőt aranyéremmel tüntették ki. A győztes borok kizárólag a Lidl Magyarország áruházaiban kaphatóak.
Fotó: Getty Images
A cikk megjelenését a Lidl Magyarország támogatta.
Itt az újabb fordulat: mégis találkozhat hamarosan Putyin Trumppal
Megszólalt a befolyásos orosz politikus.
Gombamód szaporodnak a milliárdosok – nem saját teljesítményükből, csak jó helyre születtek
Semmit nem kellett tenniük érte.
Íme a teljes lista: ezekben a kerületekben pörögnek a leggyorsabban a lakások
A Duna House tette közzé a legfrissebb számokat.
Az év legbotrányosabb kampánya után felrobbant ez a befektetés - Videó
Alig négy hónap alatt 140 százalékot ment a részvény.
Lassú, de kitartó növekedés jöhet a padlóra került szektorban
A Mapei szerint az Otthon Start hitel és az energetikai felújítási program segít stabilizálni a szektort.
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


