Komoly sikereket ért el a magyar tőzsde autós vállalata
Gazdaság

Komoly sikereket ért el a magyar tőzsde autós vállalata

Jelentősen nőttek az AutoWallis Csoport eladásai tavaly, közel 50 ezer gépjárművet tudtak értékesíteni és minden esély megvan arra, hogy 2028-ra elérjék a 100 ezres célszámot is - többek között erről beszélt Ormosy Gábor, a cég vezérigazgatója a Portfolio Checklist pénteki adásában.

A csoport 7,7 százalékkal növelte az eladott gépjárművek számát, amely Ormosy Gábor szerint különösen szép eredmény a nehezen kiszámítható piaci környezetben.

Az AutoWallis kiskereskedelmi üzletága több mint 20 százalékkal bővült.

Az organikus növekedés mellett ezt segítette a cseh NC Auto (Stratos) három BMW-kereskedésének felvásárlása és a Budapesten megnyitott Renault-Dacia szalon is.

A nagykereskedelmi üzletág szintén növekedett, az eladások volumene 3,6 százalékkal 36 196 darabra nőtt. Kiemelkedő szerepe volt a Renault márkának, amelyek nagykereskedelmi eladásai Magyarországon 24 százalékkal nőttek organikus módon, elérve a 7 ezres darabszámot - mondta a cég vezérigazgatója.

Az AutoWallis mobilitási üzletága szintén erősen teljesített. A cég integrált szolgáltatásokat kínál, beleértve a rövid- és hosszú távú bérleti konstrukciókat. 2024-ben 376 ezer bérleti tranzakciót regisztráltak, miközben a flotta méretét 3,7 százalékkal csökkentették, a tranzakciószám növekedett, ami a hatékonyság növekedését tükrözi.

A cég tavalyi, egyben eddigi történetének legnagyobb akvizíciója a cseh Milán Král csoport felvásárlása volt, amely új lehetőségeket nyitott a vállalat előtt. Az akvizícióval az AutoWallis bővítette portfólióját a Mercedes és Ford márkákkal, valamint belépett a nagyhaszongépjármű-piacra is. Ormosy Gábor hangsúlyozta, hogy a csoport erőteljesen jelen van Csehország minden jelentős régiójában. A műsorban szó volt arról is, hogy várhatóan 2025. második felétől az AutoWallis Nissan- importőr lesz Romániában.

A műsor már meghallgatható a Spotify-on, az Apple Podcasten, a többi nagy podcast platformon, és itt, a cikkbe ágyazott lejátszóban is a harmadik jelölőre kattintva.

KÖVESS MINKET

A cikk megjelenését az AutoWallis Csoport támogatta.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

RSM Blog

KIVA 2025 - Mi változott?

A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Holdblog

Forradalom a konnektorban

Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Kasza Elliott-tal

Comcast Corporation - elemzés

Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

SZOLNOK - Finanszírozás a gyakorlatban

SZOLNOK - Finanszírozás a gyakorlatban

2025. október 21.

A mindent meghatározó döntés

2025. október 21.

Portfolio Banking Technology 2025

2025. november 4.

Portfolio Property Awards 2025

2025. november 5.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet