Óriásit robbantak a lakásárak - Itt vannak a friss adatok!
Folytatódott az áremelkedés
A legfrissebb indexált lakásárak értéke nominálisan közel megegyezik a 2005 elején tapasztalhatóval, illetve 2010 végén és 2011 elején is a mostanihoz hasonló árakon lehetett lakóingatlant vásárolni. Az elmúlt negyedévekben tapasztalat árnövekedés hatására a válság előtti maximumhoz képest jelenleg már csak 10 százalékkal lehet kevesebbért otthonhoz jutni, szemben a mélypontot jellemző több mint 21 százalékos árkülönbséggel. Reál értelemben az árszint a 2000-es év végét, illetve a 2011 végét-2012 elejét jellemzővel egyezik meg.

Az árnövekedés több mint egy éve folyamatos a hazai lakáspiacon, ráadásul a tavalyi év utolsó negyedévében megfigyelt, a korábbiaknál valamivel alacsonyabb növekedési ütem után, az év elején fokozódott a drágulás. Az emelkedés mértéke 2015 első negyedévében 4 százalékra emelkedett a 2014 július és szeptember valamint október november közötti 2,5-3 százalékos emelkedést követően, bár némileg elmaradt a felívelés kezdetén, 2014. második negyedévében megfigyelttől

A tavalyi, átmeneti lassulás ellenére a piac továbbra is lendületben van, hiszen az idei első negyedévben a drágulás ismét megközelítette az eddigi legmagasabb értéket. A lakáspiaci felívelés kezdete óta eltelt egy évben (2014. áprilisától 2015 márciusáig) a lakásárak nominális értelemben 14, míg reálértelemben 15 százalékkal emelkedtek.
Lassan indulnak be az építkezések
A lakáspiac kilátásai kedvezőek, ha a lakásépítési engedélyek számának alakulását nézzük. 2015 első félévében több mint 5500 építési engedély született, ennél többet legutóbb 2011 azonos időszakában adtak ki. 2015 első negyedévében a 2014 első három hónapjához képest 44 százalékkal növekedett az engedélyek száma, míg 2015 második három hónapjában 36 százalékos volt az emelkedés az egy évvel korábbiakhoz képest. Az engedélyek száma azonban a jelentős növekedés ellenére továbbra is töredéke a válság előtti szinteknek.

Az átadott lakások száma csökkenést mutatott az első félévben tavalyhoz képest, az év első hat hónapjában kevesebb lakás készült el, mint a tavalyi év azonos időszakában, bár a mélypontnak számító 2013-as évet meghaladta az átadott otthonok száma. A lakásátadások volumene már a harmadik negyedéve csökken, 2014 utolsó, 2015 első és második három hónapjában is kevesebb lakás készült el, mint egy évvel korábban. Továbbra is azt mondhatjuk, hogy az országosan növekvő építési engedélyszámok alapján a fejlesztéseknek hamarosan be kell indulnia. Budapest vesztett vezető szerepéből az idei év második három hónapjában, a hazai lakáspiaci felívelését tekintve. Az első negyedévben kiadott fővárosi engedélyek kimagasló számát nem sikerült megismételni a második három hónapban: az előző évhez képest az országos átlagnál kisebb mértékben, 27 százalékkal növekedett az itt kiadott engedélyek száma. Egyelőre a lakásfejlesztések beindulására is várni kell még Budapesten, az átadott új lakások száma több mint 27 százalékkal alacsonyabb volt a tavalyi év azonos időszakához képest a második három hónapban. A lakáshitelek piaca erős maradt, az idei év második negyedévében a hazánkban kihelyezett forint lakáshitelek összértéke április és június között meghaladta a 80 milliárd forintot. Az előző negyedévekhez képest jelentős növekedés elsősorban a júniusi eredményeknek köszönhető, mikor az új hitelek összege átlépte a 32,5 milliárd forintot, de a másik két hónapban is stabilan meghaladta a 20 milliárd forintot. A hitelkihelyezés növekedése júliusban folytatódott, sőt fokozódott. 2014 júliusához képest közel 40 százalékkal emelkedett az új hitelek összege, júniushoz képest pedig szintén jelentősen, közel 10 százalékot bővült. A lakáscélú forinthitelek átlagos hiteldíja folyamatos csökkenést mutat, 2015 júliusában a szerződéses összeggel súlyozott átlagos évesített kamatláb 5,3 százalékos volt, míg a lakáscélú forinthitelek átlagos hiteldíja folyósításkor 5,75%-on állt. Az elmúlt 3 hónapban folyósított lakáscélú FHB-hitelek átlagos összege meghaladja a 8,4 millió forintot.

A lakáspiac országos élénkülése egy éve tart, és a továbbiakban is folytatódhat, az ingatlanközvetítők szerint a várt tranzakciószám a tavalyi több mint 100 ezerrel szemben 2015-ben elérheti a 150 ezret.
A piac nem veszített a lendületből a tavalyi évhez képest, keresletet tovább növeli, hogy a magas albérleti díjak miatt többen fontolgatják a lakásvásárlást, az idén júliustól igényelhető CSOK pedig szintén támogatja a vásárlást.
Növekvő árak országszerte
A lakás részpiacokra polarizáltság jellemző, és annak ellenére, hogy egyes régiókban már az országos átlagot is látványosan felfelé mozdító növekedést mutatnak a lakásárak, máshol még inkább stagnálnak. Úgy tűnik, a lakáspiaci fordulat immár elérte az ország nagyobb részét, mert valamennyi régióban árnövekedés volt tapasztalható 2015 elején. A drágulásban az élen jár a korábban a lakáspiaci felívelésben lemaradt észak-alföldi és észak-magyarországi régió. De több mint 10 százalékkal magasabbak már az árak az eddig is éllovasnak számító közép-magyarországi és nyugat-dunántúli régióban. A legszerényebb növekedést a Közép-Dunántúl érte el, ám itt is meghaladta a drágulás mértéke az 5 százalékot.

A régiós bontással ellentétben a különböző település típusok között azonban még mindig akad csökkenést mutató csoport, országos átlagban a megyei jogú városokban a lakásárak több mint 6 százalékkal csökkentek az év elején. A tavaly még jelentős, 12 százalékos árzuhanást elszenvedő nagyközségekben viszont a legmagasabb, 18 százalékos mértékben emelkedtek az árak az év első három hónapjában 2014 egészéhez képest.
Regionális különbségek
Kelet-Magyarország hátrányosabb régióiban, mint például Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az alacsonyabb havi jövedelemhez alacsonyabb lakásárak tartoznak, míg a jobb anyagi helyzetben lévő megyékben magasabb jövedelemből, de drágábban lehet lakást venni. A főváros mind a lakásárak, mind pedig a havi jövedelmek tekintetében messze kiemelkedett 2010-ben. Hasonló összefüggés figyelhető meg a lakásárak és havi jövedelmek között 2015-ben, ugyanakkor relatív elmozdulások történetek az elmúlt 15 évben. Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében a többi területhez képest az árak nagyobb mértékben emelkedtek, mint a havi jövedelmek. Az előbbi megerősödése különösen jelentős Vas és Zala megyéhez hasonlítva.

Összességében 2000 és 2015 között jelentősen javult a hazai lakóingatlanok megfizethetősége. Egyedül Heves megyében romlottak a lakásvásárlás feltételei, ahol a lakásárak a 2000-es évhez viszonyítva nagyobb mértékben nőttek, mint a havi jövedelmek. A másik, az általános tendenciától eltérő megye Hajdú-Bihar, ahol a feltételek szinte változatlanok maradtak, szemben az ország legtöbb megyéjében mérhető javulással. Könnyebbé vált a lakásvásárlás Tolna és Zala megyében; Baranya, Vas, Fejér és Pest helyi lakásvásárló lakóit is kedvezőbb helyzetbe hozta az elmúlt 15 év.
FHB Lakásárindex Az aktuális mutató előállításához az FHB piaci információi és saját megfigyeléseinek frissítése mellett felhasználta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által az adott időszakra feldolgozott valamennyi adatot.
Lakást keres? Nézelődjön az Otthontérképen!
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Változóban Trump hozzáállása, lecsapna Irán atomlétesítményeire - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden
Összehívta nemzetbiztonsági csapatát a műveleti központban az amerikai elnök.
Véget ért a vizsgálat: kiderült, hogy ki volt a spanyol áramszünet felelőse
Nem kell messze menni.
Trump megfenyegette Iránt - Lefordultak a világ tőzsdéi
A közel-keleti konfliktusra figyel a piac.
Amerika is belépne a háborúba Irán ellen? - Esik tovább a forint
404 fölé ment az euró-forint árfolyama.
Kombinált támadás érte Ukrajnát, lövik az oroszok a fővárost - Keddi híreink az ukrajnai háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Aranylázban a jegybankok, és a vásárlásoknak még nincs vége
Egyre inkább háttérbe szorul a dollár.
Az amerikai hadsereg már készül Trump Iránnal kapcsolatos döntésére
Már nem kizárt már az USA bevonódása az Irán elleni háborúba.
Halálos balesetek miatt Citroeneket vonnak ki a forgalomból Franciaországban
A légzsákokkal van probléma.
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.