Egész napos szakmai program, díjátadó, majd állófogadás és kötetlen networking - így lehetne röviden összefoglalni az Építőipar 2022 konferencia programját, a több mint 400 résztvevőnek a helyszínen azonban ennél sokkal nagyobb élményben lehetett része. Az alábbiakban képes beszámolónk segítségével igyekszünk átadni az esemény hangulatát.

Az esemény szakmai programját Koji László, az ÉVOSZ elnökének előadása nyitotta, aki amellett, hogy összefoglalta az iparág aktuális kérdéseit, az építőipar idén várható teljesítményére is kitért. A szakember várakozása szerint jól fog teljesíteni az építőipar idén is, hozni fogja azt a közel 5500 milliárd forintot, amit tavaly is teljesített. Április végén, mintegy 15%-kal volt magasabb a megrendelésállomány a tavalyi azonos időszakhoz képest. A magánszektor, a logisztikaiingatlan-piac és az ipar fogja húzni az építőipart.

A nap első panelbeszélgetésében Ditróy Gergely, a Portfolio ingatlandivízió-vezetője kérdezte a szakértőket, akik között ott volt Balázs Attila, vezérigazgató, Bayer Construct Zrt., Scheer Sándor FRICS, vezérigazgató, Market Építő Zrt. és Tibor Dávid, elnök, Masterplast Nyrt. Többen is felhívták a figyelmet az alapanyaghiányra és a rendkívüli inflációra. Balázs Attila szerint a mostani körülmények fennmaradása esetén Magyarországon a lakáspiac nagyon le fog lassulni. Scheer Sándor pedig úgy véli, hogy a mostani áremelkedés fele valós, a másik fele az alapanyaggyártók indokolatlan haszonszerzése, de ezen a többi szereplő veszít. Tibor Dávid is hasonló problémákról beszélt, kiemelve, hogy a magyar ásványvagyonnak nemzeti tulajdonban kellene lennie, ez külföldön is így van.

Szintén délelőtt, egy másik fontos panelbeszélgetésre is sor került, melyben az alapanyagárak és az ellátási láncok biztonsága volt a középpontban. A beszélgetés moderátora Kiss Gábor, ügyvezető igazgató, Metrodom Kivitelező Kft. volt, a beszélgetés résztvevői pedig Gegesi Kiss Tamás, ügyvezető igazgató, Gépész Centrál Kft., Máté László, ügyvezető igazgató, Lasselsberger Hungária Kft., Palkovics Milán, igazgatóság elnöke, Épduferr Nyrt. és Dr. Rázsóné Szórády Csilla, vezérigazgató, újHÁZ Centrum. A szakértők szerint a túl gyakori árváltozás hatalmas feszültséget okoz a partnerek között. Korábban évente egy-két áremelés volt az általános, ma viszont már a havinak is örülni kell.

A szakértői előadásokat és panelbeszélgetést természetesen a közönség soraiban ülők is érdeklődve hallgatták, akik a Menti.com segítségével szavaztak az építőipar jelenlegi és jövőbeli helyzetére vonatkozó kérdésekre.

Az előadások közti szünetekben a jelenlévők számos érdekességgel találkozhattak. A Market és a Layher által közösen berendezett állványról például egy VR szemüveg segítségével máris a hamarosan elkészülő MOL Campus tetején találhatták magukat, több mint 120 méter magasról élvezve a budapesti körpanorámát.

Az ebédszünetet követően az építőipar fenntarthatósága került a középpontba. Prof. Dr. Boros Anita, vezető, ESG tanácsadó, Greenology Zöldinnovációs Fenntarthatósági Tudásközpont előadásában kifejtette, hogy az építőipar - az épületek teljes életciklusát tekintve - igen jelentős környezeti igénybevételt eredményező ágazat. Ezzel párhuzamosan az infrastrukturális elemek igen jelentős környezeti kitettségűek. Az így tapasztalható kettős fenntarthatósági problémakör számos egyéb gazdasági és társadalmi fenntarthatósági szegmensre kihatással van, a legújabb kutatások viszont azt bizonyítják, hogy a kedvezőtlen tendenciák egyes zöldgazdasági és zöldinnovációs fejlesztések révén jelentősen mérsékelhetők.

A fenntarthatóság témakörének fontosságát mutatja, hogy a körforgásos gazdaság és a klímasemleges megoldásokról egy külön panelbeszélgetésben is kifejtették véleményüket a szakértők, akik között ott volt Budai Henrietta, titkár, HuGBC, Bellaagh Mátyás, integrált irányítási rendszerek igazgató, Colas Hungária Zrt., Prof. Dr. Boros Anita, vezető, ESG tanácsadó, Greenology Zöldinnovációs Fenntarthatósági Tudásközpont, Horváth Bálint, regionális körforgásos gazdasági szakértő (Budapest, Pozsony), Holland Királyság Nagykövetsége és Simon Anita, fenntarthatóságért és körforgásos gazdaságért felelős vezérigazgató-helyettese, ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.

A szakmai program zárásaként idén is sor került "Az Év Építőipari Személyisége" díj átadására. Az összességében már negyedik alkalommal kiosztott díjat a 2022-es évben Puskás András, a Puskás Művek Bádogosipari Kft. társtulajdonosa nyerte, aki fiatalkora óta végez bádogos munkákat, építészmérnöki, műszaki ellenőri diplomával, ács szigetelő bádogos szakmunkásképző bizonyítvánnyal és bádogos mestervizsgával rendelkezik és mintegy 25 éve tulajdonosa a Puskás Művek Kft.-nek.

Ezt követően a kötetlen beszélgetésé lett a főszerep, megnyitott a Layher gin bárja, ami ezúttal is számos italkülönlegességgel várta a látogatókat.

Emellett egy kézműves sörpult,

és egy Prosecco bár is a vendégek rendelkezésére állt.

Természetesen az est folyamán ételkülönlegességekből sem volt hiány.

Akik pedig maradandóvá szerették volna tenni az ott töltött időt, azokat idén is várta a Portfolio rollup-ja elé felállított fényképállvány, nyomtatott emléket adva az eseményről.

Egy év múlva ismét találkozunk!
Képek és címlapkép forrása: Stiller Ákos
Ennyit a tűzszünetről: váratlanul megölte Izrael a Hamász parancsnokát
Célzott támadás történt.
Hatalmas változás zajlik a pénzügyi piacon, szinte a semmiből nőtt ki a világ egyik leggyorsabban növekvő befektetési formája
Néhány év alatt ezermilliárd dolláros piac épült ki.
10 elfeledett részvény, ha nem akarsz kimaradni az AI-mániából
De ne akarsz túl drágán bevásárolni.
5 dolog, amit tilos elmondani a ChatGPT-nek – Komoly veszélyre figyelmeztetnek a szakértők
Hatalmas tévedés úgy kezelni az AI-t, mint valami személyes napló.
Teljesítené Zelenszkij Oroszország egyik legnagyobb kérését – Moszkva máris visszakozik
Ki nem akar békét kötni?
Áttörést ért el Donald Trump: kiszabadult a börtönből a Nobel-békedíjas aktivista
Belarusz 123 foglyot enged el.
Mi lesz a havazással Magyarországon? Megjött a legfrissebb jóslat - Erre számíthatunk a következő napokban
Közeledünk a karácsonyhoz, hónak semmi nyoma.
Így vált kudarctörténetté az önkormányzatok ingatlangazdálkodása – Van ebből kiút?
Csak Budapesten tízezres nagyságrendű nem lakáscélú önkormányzati helyiség található.
A magyar élelmiszeripar titkos sikerreceptje - Avagy hogyan képesek folytonos viharban fejlődni a vállalatok?
A magyar élelmiszeripar a változékony körülmények, az erős vevői nyomás és az ágaztara jellemző alacsony profitráta ellenére képes tartani a lépést a gazdaság egészével. Mi a titok? Hog
"Ez az igazi csoda. Az új japán csoda."
Zentuccio Japánba látogatott, és eléggé megdöbbent azon, amin látott. Nagyon magas minőség, egyedülálló ár-érték arány, és az ország távolról sem drága. Mindezt úgy, hogy a... The pos
Az is védekezhet az infláció ellen, aki nem szeretné lekötni a pénzét
Az MNB előzetes adatai alapján a magyarok mintegy 12 626,5 milliárd forintot tartanak lekötés nélkül a bankszámlájukon. A legnagyobb baj ezzel az, hogy ez az összeg jellemzően nem kamatozik, í
Hidegháború indul a sportban?
Korábban írtam arról egy igen hosszú anyagot arról, hogy kik azok a szereplők különböző kontinenseken, akik irányítják mindannyiunk kedvenc játékát. Az a napnál világosabb volt,... The po
KIVA vagy nem KIVA ez itt a kérdés - Kinek éri meg a KIVA szerinti adózás 2026-tól?
2026-tól új szintre lép a KIVA választásának realitása: jelentősen emelkednek a belépési és bennmaradási értékhatárok, így sok olyan vállalkozás kerülhet képbe, amely eddig létszám- v
A nanoműtrágyák környezetbarát alternatívát jelenthetnek a mezőgazdaságban
Egy új tanulmány szerint a nanoműtrágyák segíthetnek a gazdáknak csökkenteni a környezeti károkat anélkül, hogy a termések növekedését negatív módon befolyáso
Ingatlan vagy tőzsde? Kiszámoltam, melyik volt előnyösebb!
Sok befektető gondolkozik azon, hogy jobb-e ingatlanba fektetni, vagy inkább egy tőzsdei befektetési portfólióval rendelkezni. Egyértelmű választ nem tudok adni, azonban az utóbbi ~20 év adataib
Véget ér az adóparadicsom-korszak? - Omán bejelentette az SZJA bevezetését
A reform teherkímélő módon teremt stabil állami bevételt, és hosszú távon Omán gazdasági ellenálló képességét erősíti.
Ha ezt meglépi Trump, azzal alapjaiban írhatja át Magyarország jövőjét is
A Checklistben a Trump-doktrína lehetséges hatásait vizsgáljuk.
Erre a Fed döntésre várt a piac: indulhat a rali?
A Fed növekedéssel és lassuló inflációval számol jövőre.
Kétféle dolgozó hiánycikk a magyar mezőgazdaságban: aki dolgozni tud és akar
Az állat- és növénybetegségek okozta nyomás mellett óriási kihívás Magyarországon a dolgozni tudó és akaró munkaerő hiánya is.
Digitális arany vs. arany - Melyiké a jövő?
Feltérképezzük, hogyan viszonyul egymáshoz a digitális és a hagyományos értéktárolás világa, az előadás végére átlátod a Bitcoin és az arany fő különbségeit, előnyeit és kockázatait.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!



