Alighanem hamarabb tűnnek fel az építkezéseken a robotika emberszabású vívmányai, mint gondolnánk, különös tekintettel arra, hogy – a Portfolio AI Business Konferencián elhangzottak szerint – a mesterséges intelligencia immár a „humanity’s last exam” mércét ostromolja. Ezzel együtt jelenleg mégsem az AI, a virtuális valóság, a 3D és a hasonló kaliberű megoldások tartják lázban a hazai építésvezetőket.
Borbély Csaba, a Plan Radar magyarországi regionális menedzsere szerint a cégek ugyanis elsősorban jelenleg építésmenedzsment szoftverben gondolkodnak.
Teljes projektéletút
Amikor építőipari digitalizációról van szó, egyből mindenki a hibajegykezelésre gondol, pedig rengeteg egyéb célra van már megoldás, így a tervezéstől a bontásig egy projekt teljes útját végig lehet kísérni szoftverekkel
– mondta el lapunknak a szakember.
Úgy véli, a magyar piac speciális, mert kellően jelentős ahhoz, hogy minden nemzetközi szereplő jelen legyen, ugyanakkor sok hazai fejlesztésű, világszínvonalú szolgáltatás is elérhető.
A bevezetés gátja részben abból fakad, hogy sokan még mindig a hagyományos felfogásban szeretnek dolgozni. A Plan Radar friss, 15 országra kiterjedő felmérése alapján ezen túl a kezdeti költségek is riasztóan hatnak, Magyarországon pedig ez még kiemeltebben igaz. Mindezek miatt a megkérdezett szakemberek 84%-a nyilatkozott úgy itthon, hogy nehéz vagy nagyon nehéz az új technológiák vállalati bevezetése.

Havi díjjal, karnyújtásnyira
Ezzel együtt széles skálán állnak rendelkezésre különböző digitalizációs megoldások az ingyenestől a csillagászati árfekvésig.
Feladatkiosztásonként havi 50-60 ezer forint már belépőt jelenthet, míg projektszinten néhány százezer forintos havi díjjal lehet számolni, ami alacsonyabb, mint egy átlagos gyakornok vagy segédmunkás bére. A beruházás ugyanakkor jelentős munkaerő- és anyagköltséget takarít meg
Borbély Csaba szerint abban érdemes gondolkozni, hogy a beszerzett szoftver ne csak egy projektre szóljon, emellett pedig a tárhelyköltségekre is figyelni kell.
Nem a cégméret, hanem a beruházások mérete és száma határozza meg, mikortól érdemes digitalizációba fektetni
– tette hozzá Dálnoki Ádám, a BauApp igazgatója a Portfoliónak, aki szerint, ha egy vállalat akár egyetlen nagy projektet kezel, már akkor is szükséges a fejlett digitalizáció. „Ha nagyszámú kisebb projektet irányít egy fejlesztő vagy kivitelező, a digitális eszközök alkalmazása akkor is kötelező.”
Azok a bizonyos „alacsonyan csüngő gyümölcsök”
A legegyszerűbb és leggyorsabb eredményt hozó megoldások között az építőanyag-veszteségeket, a túlszámlázásokat és az elkallódások digitális eszközökkel való megelőzését említi Dálnoki Ádám. Saját fejlesztésű mesterséges intelligencia alapú rendszerük például azonnal értelmezi a szállítólevelek adatait, és folyamatosan követhetővé teszi az építőanyagok mozgását a teljes építkezés során.
Ma már nem az a kérdés, hogy szükséges-e a hibajegy-kezelés, tervrajzkezelés vagy logisztikai folyamatok digitalizálása, hanem az, hogy miként tudom legjobban bevezetni ezeket a megoldásokat
– jegyzi meg. Dálnoki Ádám úgy véli, hogy összességében jelentős a fejlődés, de még korábbi szakaszban vagyunk a BIM-technológia (azaz épületinformációs modellezés technológia) kivitelezés terén való széles körű alkalmazásában.
Csak felfelé
Ami biztos, hogy dinamikus fejlődésre kell számítani, amit a Plan Radar említett felmérése is visszaigazol. E szerint a vizsgált országok közül Magyarországon az egyik legmagasabb azon válaszadók aránya (27%), akik arra számítanak, hogy az építőipari digitalizációs beruházások növekedése a következő három évben meghaladja a 31%-ot.
A magyar építőipar digitalizációjának helyzetét a Portfolio Építőipar 2025 előadói is részeletesen elemzik majd.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Repteret kellett lezárni Európában: egyre-másra okoznak káoszt az elképesztő légi incidensek
A balti állam szerint egyértelmű, ki a tettes.
Elárulta Donald Trump: ekkor fog találkozni Vlagyimir Putyinnal a békecsúcs keretében
Egy dolog kell hozzá.
Földcsuszamlásszerű győzelmet aratott az ellenzék – Baloldali, pacifista elnököt választott Európa gazdasági motorja
Azt ígéri, a béke hangja lesz.
Az asztalra csapott a világ egyik legnagyobb országának vezetője: nem működik az ENSZ
Azt is elárulta, ezt miből szűrte le.
Küszöbön a nyílt háború – Súlyos fenyegetést küldött az atomhatalom
Fennáll az esélye, már ha nem jutnak dűlőre.
"Nem végeztem" – Hiába a vereség, nem adja fel Trump korábbi ellenfele, ismét indulhat a Fehér Házért
Szerinte az elnök valódi zsarnokként viselkedik.
Elüldözték a fiatal tüntetők a 30 milliós ország első emberét, most még az állampolgárságától is megfosztották
Bár eddig is ismert volt az indok.
Magyar vállalkozás: viharban, jó irányba
Habár a vállalkozások számára komoly csapások sorát hozta a COVID-dal megnyíló bizonytalanság kora, a magyar gazdaságot azonban nem meggyengítik, hanem termelékenysége és minősége javítá
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

