Keresett kifejezés: ota india | Találatok száma: 3361 Új keresés

2019. április 12. 10:55 | Portfolio

Skandináv csapatokkal indul a Design Terminál mentorprogramja

Három skandináv és hét magyar csapat részvételével kezdődik a három hónapos intenzív program, amelynek során üzleti modelljük, termékük és szolgáltatásuk fejlesztésével vehetnek lendületet a startupok.

2019. március 29. 11:11 | Huszák Dániel

Évtizedekig töretlenül szárnyalt a sikercég, aztán jöttek az újságírók és sírás lett a vége

Szinte háborítatlanul túlélte a dotkomlufi kipukkadását, a 2008-as válságot és a német nagyvállalatokat övező botrányokat a világ egyik legkiszámíthatóbb techcége, a Wirecard, melynek árfolyama közel 20 000 százalékot emelkedett 20 év alatt. Aztán jött egy Financial Times cikk, amely csalással vádolta meg a céget és véget vetett a szinte háborítatlan emelkedésnek, emiatt a német felügyelet pedig olyat lépett, amire sosem volt korábban példa: megtiltotta egy egyedi részvény shortolását. Végül kiderült: a nagy csalás valószínűleg csak egy apró, könyvelési hiba, a befektetők akár 30%-ot is kereshettek a visszapattanáson, a német felügyelet és a Wirecard pedig megpróbálja ráhúzni a vizes lepedőt a brit újságírókra.

Nagy dobást hajtott végre az Apple a mobilfizetésekben - Mire készülnek a techóriások?

2019. március 29. 08:00 | Daniel Döderlein

Nagy dobást hajtott végre az Apple a mobilfizetésekben - Mire készülnek a techóriások?

Nemrégiben jelentették be, hogy az Apple és a Goldman Sachs egy olyan közös hitelkártyát dob piacra, amely iPhone-felhasználók számára egy érdekes tulajdonságot is hordoz: segít abban, hogy telefonjukon menedzseljék pénzüket. Az Apple és a bankóriás lépését az Európa top 200 fintech guruja között számon tartott Daniel Döderlein, a május 28-ai Financial IT and Disruptive Technologies konferenciánk egyik fő előadója kommentálja véleménycikkében.

2019. március 27. 10:46 | Hornyák József

Kína gyarmata lesz Magyarország vagy szédületesen jó üzleteket kötünk velük?

Kétségtelenül a világ leghatalmasabb és legdrágább gazdasági projektje a Selyemút felélesztése, amivel Kína világhatalmi játékossá szeretne válni. Sőt, a kétpólusú világ nem is elég számára, az egyre nagyobb egyensúlytalanságokkal küzdő ország egyenesen világuralomra törne. Az "Egy övezet, egy út" (BRI) projekt tehát sokkal több, mint gazdasági útvonalak és az infrastruktúra fejlesztése. Kína olyan hitelezőként jelenik meg a világon, aminek beláthatatlan következményei lehetnek, hiszen a hitelezési politikájukat nagyon nehéz követni, és több ország már bele is rokkant. Az "Egy övezet, egy út" kezdeményezés azért is érdekes számunkra, mert Magyarország a legnagyobb támogatója a projektnek a kelet-közép-európai régióban, Kína pedig sokak szerint úgy látszik, hogy a valós súlyunknál sokkal komolyabb szerepet tulajdonít számunkra, ezt azonban bizonyára nem ingyen teszi. De miért éri meg nekünk, hogy ilyen közel legyünk Kínához? Kína lesz Magyarország nagy hitelezője? Kell-e félnünk attól, hogy nagy árat fizetünk majd ezért?

2019. március 26. 09:19 | Portfolio

Sosem látott szintre nőtt a világ szén-dioxid-kibocsátása

A világ energiatermeléssel és- felhasználással összefüggő karbonemissziója új rekordot ért el 2018-ban, miközben az energiafogyasztás és a szénhasználat nőtt, elsősorban Ázsiában - jelentette a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA).

2019. március 23. 05:33 | Huszák Dániel

Elképesztő tűzerővel rendelkezik a világ 10 legerősebb hadserege

Az Egyesült Államoké továbbra is a világ legütőképesebb hadserege, de közel sem ők rendelkeznek a legnagyobb élőerővel. Kína és Oroszország is globális babérokra tör, ambícióit pedig mindkét ország egyre komolyabb technológiával támogatja meg, kiegészítvén az eleve hatalmas élőerő-állományukat. Közben az európai nagyhatalmak hadseregei bár még mindig rendkívül ütőképesek, egyre rosszabb állapotban vannak - ennek valószínűleg hamarosan elejét veszi a hadicélú ráfordítások növelése. A Global Firepower idén is összegyűjtötte a világ tíz legerősebb hadseregét, ezeket mutatjuk most be.

2019. március 20. 13:04 | MTI

Egy kicsit boldogabbak idén a magyarok, mint tavaly

Tavalyi győzelme után idén is Finnország a legboldogabb ország a világon a boldogság világnapján, szerdán közzétett felmérés szerint. Magyarország hét helyet javítva a 62. lett. A magyar városok boldogságáról készített magyar felmérés eredményeit külön cikkben írtuk meg:

Elképesztő ütemben nő a gazdagok száma a világban

2019. március 10. 10:45 | Portfolio

Elképesztő ütemben nő a gazdagok száma a világban

Elképesztő ütemben nő a gazdagok száma a világon, a Knight Frank friss elemzése szerint a következő öt évben további 43 ezer embernek lesz 30 millió dollárnál is több vagyona. Magyarországon ennyi pénzzel 213 ember rendelkezik, de Európában Németország viszi el a prímet, a városok globális versenyében pedig London nyert.

2019. március 05. 16:30 | András Bence

Kagylóktól a kriptovalutákig: elképesztő átalakulásban van a pénzünk

Kőkori Anna egyszer csak rádöbbent, hogy miként lehetne barlanglakó Balázzsal a legegyszerűbben kereskedni: pénzre van szükség a cserebere helyett. Oké, nem pont így született meg a pénz a történelem során, de mégsem teljesen értelmetlen a példa. A pénzt nem tudjuk kik, mikor és hol találták ki, de azért mégsem fedi teljes homály az eredetét. Nagyon valószínű, hogy az egyre növekvő gazdasági aktivitás mellett, az emberek rájöttek, hogy a javaknak kettős szerepük lehet. Egy, amire önmagukban jók, és egy másik, amit a kereskedelemben tölthetnek be. Ezután még további évezredeket kellett várni, hogy Lüdiában elkezdjenek olyan pénzérméket verni, amelyek mintájára aztán elterjedhettek a későbbi történelmünket hosszan domináló ezüst és aranypénzek. Újabb nagy ugrást a reprezentatív pénzek hoztak, amelyek eleinte még szorosan kötődtek a közkedvelt nemesfémekhez. Végül majd csak a 20. században szakított végleg az arannyal a pénz, ezzel új pénzügyi korszakba léptetve az emberiséget. Az alábbi cikkben a pénz sokezer éves történetét meséljük el közérthetően, egészen a kagylóktól a kriptopénzekig.

2019. március 05. 14:30 | MTI

Kereskedelmi háború: Trump a törökökkel és Indiával is bekeményítene

Donald Trump amerikai elnök azt tervezi, hogy megszünteti a preferenciális kereskedelmi elbánást India és Törökország számára. Trump elnök hétfőn levélben értesítette a kongresszust arról, hogy ki akarja vonni Törökországot és Indiát a vámkedvezményeket biztosító általános preferenciarendszerből (General System of Preferences - GSP). Innentől számítva az elnök legkorábban 60 nap múlva saját hatáskörében döntést hozhat az ügyben. Újdelhi megítélése szerint egy ilyen döntésnek nem lenne nagyobb hatása, Ankara viszont úgy véli, hogy a lépés veszélybe sodorja a kétoldalú kereskedelmi célokat.

Több mint 1000 milliárd forintot égetett el a Magyarországon is hódító piramisjáték - megússzák a bűnösök?

2019. március 01. 09:52 | Huszák Dániel

Több mint 1000 milliárd forintot égetett el a Magyarországon is hódító piramisjáték - megússzák a bűnösök?

Házi őrizetben várja az ítélethirdetést a világ legnagyobb virtuális pénzes piramisjátékának, a OneCoinnak a fő pénzmosója, akinek a tárgyalása során kiderült, hogy körülbelül 4 milliárd dollárnyi befektetői vagyont nyúltak le az álkriptopénz szervezői. Bebizonyosodott az is, hogy az előzetes híreszteléseknek megfelelően sosem használt blockchaint a rendszer. A vezérhelyettes is az amerikai hatóságok őrizetébe került, Thaiföldön bujkált. A OneCoin fővezére, Ruja Ignatova üzleti partnerével, a "Kokainbáróként" is emlegetett bolgár maffiavezérrel együtt még mindig menekülőben van. Folyik a OneCoin felszámolása és a felelősök elszámoltatása, de a hatóságok sajnos nagyon lassan haladnak a nemzetközi, rengeteg országot átszövő piramisjáték feltérképezésével.

2019. február 18. 10:08 | Portfolio

Példátlan lépés a német tőzsdén

Példa nélküli lépésre készül a német pénzügyi felügyelet: két hónapra betiltja a Wirecard nevű cég részvényeinek shortolását. Az indoklás, hogy a papír árfolyamának közelmúltban tapasztalt volatilitása kockázatot jelent az egész részvénypiacra.

Olyan tempóban terjed a nap- és a szélenergia, hogy az előrejelzések képtelenek tartani a lépést

2019. február 17. 14:12 | Major András

Olyan tempóban terjed a nap- és a szélenergia, hogy az előrejelzések képtelenek tartani a lépést

Alaposan megemelte a megújuló energiaforrások húsz év múlva várható részarányára vonatkozó előrejelzését a BP legújabb prognózisában. A nap- és szélenergia iránti elfogultsággal nem vádolható olajipari óriás 2018-as jelentésében még úgy számolt, 2040-ben a világ áramtermelésének 25 százalékát biztosítja majd a nap- és szélenergia és a többi megújuló, az új előrejelzés viszont már mintegy 30 százalékos részarányt prognosztizál. Rossz hír azonban, hogy a tiszta energiaforrások gyors terjedése ellenére a világ szén-dioxid-kibocsátása várhatóan a következő húsz évben is tovább emelkedik majd a jelentés alapeseti forgatókönyve szerint, ami lehetetlenné tenné a Párizsi Klímaegyezményben foglalt cél elérését, és amit csak újabb szigorú energiapolitikai szabályváltoztatásokkal lehetne radikálisan leszorítani.

2019. február 09. 05:30 | Huszák Dániel

10 brutális elitkommandó, akik egy pillanat alatt képesek bárkit eltenni láb alól

Éveken át tartó, brutális kiképzésen kell részt venniük azoknak a katonáknak vagy rendőröknek, akik országuk különleges műveleti egységeibe akarnak tartozni, ők lesznek ugyanis azok, akiket kormányuk elsőnek hív majd, ha túszok életét kell megmenteni vagy egy ellenséges nemzet vezetőit kell likvidálni, netán tömegpusztító fegyvereket kell megsemmisíteni. Bemutatunk tizet a világ legkeményebb különleges katonai, rendőri elit alakulatai közül.

Ilyen lesz, ha Magyarországra jön a Google és a Facebook készpénzgyilkos fegyvere

2019. február 03. 06:10 | Turzó Ádám Pál

Ilyen lesz, ha Magyarországra jön a Google és a Facebook készpénzgyilkos fegyvere

Magyarországon idén nyáron indul el az azonnali fizetési rendszer, amitől elviekben azt várhatjuk, hogy érdemben csökken a készpénzhasználat. De ez csak akkor következik be, ha ütős szolgáltatásokat építenek rá a bankok vagy éppen más, például PSD2-es pénzforgalmi szolgáltatók. Indiában, ahol már évek óta működik azonnali fizetési rendszer, a Facebook, a Google, a helyi bankok és fizetési szolgáltatók is rárepültek a rendszerre, megnéztük, mi sült ki ebből.

2019. február 02. 21:37 | Portfolio

Kiszivárgott: készül a nagy háttéralku Brexit-ügyben

Komoly munkálatok kezdődtek a kormányzaton belül arról, hogy az Egyesült Királyság végülis a vámunióban maradjon a Brexit után, azaz a kormányzó párt igazodna a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt követeléséhez - tudta meg magasrangú kormányzati forrásból a The Independent.

2019. január 30. 10:50 | Portfolio

A cégek harmada még mindig nem felel meg a GDPR-szabályoknak

Előremutató "jó gyakorlatok" a piaci szereplők részéről, sok esetben igen aktív adatvédelmi hatóságok és komoly kihívások - többek között ezek jellemezték a GDPR első félévét a kelet-közép-európai régióban a Deloitte elemzése szerint. A cég egy kutatást is végzett a témában, amiből kiderült, hogy a fogyasztók 44 százaléka pozitív változásokat tapasztalt az adatai védelmében a jogszabály életbe lépése óta - olvasható a Deloitte közleményében.

2019. január 28. 09:15 | Portfolio

Sztárséf és a humanoid robot megalkotója is előad a Brain Baron

Újabb előadókat jelentettek be Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar szervezői. A rendezvény idén is csatasorba állítja tudomány és technológia, az üzleti világ és a művészetek képviselőit, hogy megvitassák a jövő legfontosabb kérdéseit.

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is