Keresett kifejezés: 187 | Találatok száma: 4711 Új keresés

Visszarántották a forintot a mélypont küszöbéről, de még nem menekült meg

2021. március 10. 07:41 | Portfolio

Visszarántották a forintot a mélypont küszöbéről, de még nem menekült meg

Kedden erősödött a forint, így távolabb került történelmi mélypontjától. A javuló hangulat részben a dollár gyengülésének volt köszönhető, azonban így is belátható távolságban van még a 370-es szint. Továbbra is elsősorban a nemzetközi hangulatra, valamint a kötvényhozamok alakulására lesz érdemes figyelni.

Budapestről az agglomerációba költöznél? - Mutatjuk, hol lesz gyerekjáték a vásárlás

2021. március 06. 13:30 | Portfolio

Budapestről az agglomerációba költöznél? - Mutatjuk, hol lesz gyerekjáték a vásárlás

Egy 4 részes cikksorozat keretében nézzük meg, hogy egy átlagos budapesti lakás árából mely Pest megyei településre lehetne kiköltözni. A második részben az agglomeráció déli részén fekvő városokat és községeket vesszük sorra, vagyis a Gyáli, Dabasi, Szigetszentmiklósi, Ráckevei és Érdi járások településeit. A korábbi cikkből már kiderült, hogy aki nyugat felé venné az irányt, annak nem lesz egyszerű dolga, a délre eső településeken azonban már jóval egyszerűbb lehet a helyzete annak, aki a budapesti átlaggal, vagyis 34,7 millió forinttal a zsebében keresi az új otthonát.

A nap- és szélenergia forradalma ellenére örökké tarthat az energiaátmenet

2021. március 06. 13:02 | Major András

A nap- és szélenergia forradalma ellenére örökké tarthat az energiaátmenet

A jelenlegi makropénzügyi környezet történelmi lehetőséget kínál a zöld gazdasági fellendüléshez, azonban a mai beruházási aktivitás mellett a tisztaenergia-rendszerre való átmenet örökké tartana, a világ pedig jelenleg egy nagyjából 3 Celsius-fokos globális felmelegedés és klímakatasztrófa felé sodródik - mondta a Magyar Energiakereskedők Szövetségének (MEKSZ) február végi éves konferenciáján tartott előadásában Varró László, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezető közgazdásza.

Védettségi igazolvány: változtat a szabályokon a kormány

2021. március 06. 10:07 | Portfolio

Védettségi igazolvány: változtat a szabályokon a kormány

Péntek éjjel megjelent a közlönyben egy kormányrendelet, amely a védettségi igazolvány kiadásának szabályait módosítja. A legfontosabb változás, hogy már egy oltás is elég lesz ahhoz, hogy megkapjuk a dokumentumot.

Sebességet váltott volna az oltás Magyarországon, de elhasalt

2021. március 05. 19:47 | Csiki Gergely

Sebességet váltott volna az oltás Magyarországon, de elhasalt

Már az induláskor furcsa volt a hivatalos - ám soha nem publikált - oltási rend, amikor az a középpontba helyezte a háziorvosokat. Mert nemcsak az oltási és adminisztrációs feladatokat kellett ellátniuk, hanem többfajta logisztikai munkát is a nyakukba kaptak (érintettek továbbirányítása, vakcinák beszerzése), miközben előre látható volt, hogy előbb-utóbb eljön a tömeges oltások ideje. A kormány felismerte, hogy ennek a háziorvosokra építő megoldásnak a létező előnyei mellett (ismertség alapú vakcina beadás) komoly korlátai vannak és szerdán lépett: 74 ezer ember tömeges oltását tervezte be két napra, 101 kórházban 433 oltópontra, központi szervezéssel. Viszont az első korrekciós lépés nem sikerült, a hétvégi tömeges oltást el kellett halasztani, nyilvánvaló és elismert hiányosságai miatt. A korábbiaknál sokkal erőteljesebben tomboló harmadik járványhullám miatt minden nap számít a vakcinázottságban, azonban a vakcinaszállítmányok lassú érkezése miatt egyelőre ez a mostani elakadás várhatóan nem okoz súlyos gondokat, kérdés azonban, hogy a háttérrendszert sikerül-e ezalatt helyretenni.

Hátrányba kerülnek a kínai és orosz vakcinát kapó magyarok, ha külföldre mennek?

2021. március 04. 08:34 | Portfolio

Hátrányba kerülnek a kínai és orosz vakcinát kapó magyarok, ha külföldre mennek?

Amiatt a friss magyar kormánydöntés miatt, hogy az oltásigazolásba nem viszik fel a beadott vakcina típusát, miközben az EU-ban nem engedélyezett orosz és kínai vakcinával is oltanak itthon, afelé mutat, hogy „az uniós engedéllyel nem rendelkező vakcinával oltottak számára megmarad a kötelező tesztelés és a karantén” a külföldi utazásoknál – foglalta össze a kényes helyzetből adódó kilátásokat az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában Gyévai Zoltán.

Hidegzuhany a magyar bankoktól: koronavírusos évkezdés a hitelpiacon

2021. március 03. 16:58 | Palkó István

Hidegzuhany a magyar bankoktól: koronavírusos évkezdés a hitelpiacon

A körülményekhez képest erős 2020-as év után harmatgyengén kezdődött a 2021-es év a magyar lakossági és vállalati hitelpiacon egyaránt: a bankszektornak az MNB által ma közzétett adatai szerint januárban a lakossági hitelkihelyezés mintegy harmadával esett vissza 2020 első hónapjához képest, és éveket csúsztunk vissza az időben. A vállalati hitelnövekmény a moratóriummal együtt sem érte el az egy évvel korábbi szint felét sem.

Újraindul-e az iráni nukleáris megállapodás?

2021. március 02. 15:02 | N. Rózsa Erzsébet

Újraindul-e az iráni nukleáris megállapodás?

Bár az amerikai külpolitikát általában egyfajta folytonosság jellemzi, Irán kérdésében a korábbi és a jelenlegi adminisztrációk között kifejezett nagy váltások követik egymást. Az Obama-kormányzat „kinyújtott kéz” politikáját Donald Trump „maximális nyomás” politikája váltotta. Majd a 2021 elején hivatalba lépő Joe Biden visszalépne az iráni nukleáris megállapodásba. Az elemzés az iráni nukleáris megállapodás lehetőségeit, bel- és külpolitikai, valamint regionális vonatkozásait veszi számba.

Reagált Karikó Katalin a magyar oltási terv módosításaira

2021. március 02. 10:37 | Portfolio

Reagált Karikó Katalin a magyar oltási terv módosításaira

Magyarország módosította a napokban a védőoltások beadásának stratégiáját az AstraZeneca és Pfizer-BioNTech vakcinák esetében. Az utóbbi vakcina kifejlesztésében kulcsszerepet játszó Karikó Katalin is megszólalt a magyar lépésről az Index beszámolója szerint.

Azt hitted, hogy egy aranyos mese az Óz, a nagy varázsló? Pedig az kőkemény monetáris politika

2021. március 01. 17:30 | András Bence

Azt hitted, hogy egy aranyos mese az Óz, a nagy varázsló? Pedig az kőkemény monetáris politika

Az amerikaiak legkedvesebb meséje az Óz, a nagy varázsló. Itthon is szinte mindenki ismeri ezt az aranyos történetet, csak éppen azzal nincsenek tisztában, hogy az valójában miről is szól. Pedig egyértelműen ott van a sorok között az üzenet: veszélyes irányba megy a monetáris politika és csak a bimetál rendszer menthet meg minket. Ha mindez hihetetlenül hangzik, akkor az alábbi cikkben most segítünk megérteni, pontosan mire is utalt a szerző.

Védettségi igazolvány és oltás: mit tehetnek meg velünk és mit nem a munkahelyünkön?

2021. március 01. 12:57 | Portfolio

Védettségi igazolvány és oltás: mit tehetnek meg velünk és mit nem a munkahelyünkön?

Márciustól állítják ki a védettségi igazolványokat azok számára, akik már igazoltan átestek a koronavírus-fertőzésen, vagy akik oltással váltak védetté. A jelenlegi jogszabályok még nem adnak egyértelmű iránymutatást arról, milyen jogosítványokkal járhat majd a védettségi igazolvány. Ahogy arra sem adnak választ, hogy mit tehet a munkáltató a munkavállaló által bemutatott igazolvánnyal. Konszenzus mutatkozik azonban abban, hogy ha a védettséghez az eltérő jogosultságok objektív ismérvek alapján és észszerűen kapcsolódnak, akkor a munkavállalók közötti különbségtételnek diszkriminációs aggályai sem lesznek – hívják fel a figyelmet a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédei.

Kiderült, miért változik az oltási terv Magyarországon

2021. február 28. 15:58 | MTI

Kiderült, miért változik az oltási terv Magyarországon

Minél több embernek akarják beadni az első koronavírus elleni oltást, ezért változik a Pfizer-Biontech és az AstraZeneca vakcinája esetében a második oltás időpontja - közölte Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Változik az oltási terv Magyarországon!

2021. február 28. 15:35 | Portfolio

Változik az oltási terv Magyarországon!

Az ATV Híradó birtokába került az a Müller Cecília által aláírt körlevél, amelyet a háziorvosok kaptak, és amely alapján jelentősen módosul a Pfizer- és az AstraZeneca által gyártott vakcinák beadásának protokollja.

Holdblog

Pénzgyáros AI

Az AI az új vasút - írtuk nemrég egy posztunkban. Beruházási oldalról tényleg lehet így tekinteni, de vagyongyarapítási oldalról inkább a kriptóra hasonlít: egyetlen szektor ilyen... Th

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd