Keresett kifejezés: 38 5= | Találatok száma: 16903 Új keresés

Visszatérhetnek a forgalomba a Boeing botránygépei

2024. február 05. 20:36 | Portfolio

Visszatérhetnek a forgalomba a Boeing botránygépei

Az amerikai Szövetségi Légiforgalmi Hivatal (FAA) feloldotta a Boeing 737 MAX 9 repülési tilalmát, miután a gépek közel 94%-át átvizsgálták a múlt hónapban bekövetkezett vészhelyzet hatására – írja a Reuters.

Megszületett a nagy alku Berlinben: négy hatalmas gázerőmű is épülhet állami támogatásból

2024. február 05. 14:52 | Weinhardt Attila

Megszületett a nagy alku Berlinben: négy hatalmas gázerőmű is épülhet állami támogatásból

Az elmúlt hetek heves vitái után hétfőn megszületett a három német koalíciós párt vezetői között a megállapodás az új német erőművi stratégiáról, amelynek jegyében négy nagy rugalmas gázerőmű építését támogatja majd a német állam, az ezekkel kapcsolatos tenderek rövidesen megjelennek – jelentette be a német gazdasági tárca. Frissítés! Később a Reuters-nek két német koalíciós forrás azt jelezte, hogy mintegy 16 milliárd eurót takarhat a tervezett állami támogatás a 4 gázerőmű számára, ami fedezné a beruházási és a későbbi üzemeltetési költséget is.

Mindhárom amerikai tőzsdén itt a történelmi csúcs!

2024. február 02. 22:00 | Portfolio

Mindhárom amerikai tőzsdén itt a történelmi csúcs!

Bár szerdán a Fed ráijesztett a piacra a márciusi kamatvágásról szóló kijelentésével, az aznapi esést gyakorlatilag már tegnapra ledolgozták a vezető indexek, miután a technológiai részvények ismét erőt mutattak. A zárás után több nagy tech cég is jelentett: a Meta részvényeit megtépték, miután a cég triplázódó profitról számolt be és története során először tett osztalékjavaslatot; ezzel szemben az Apple árfolyama esik az iPhone eladások gyengeségére utaló előrejelzése miatt.

Bár a big tech jelentések leginkább vegyesre sikerültek, az általános hangulat sokáig pozitív volt, egészen addig, amíg meg nem érkeztek a brutális munkaerőpiaci adatok Amerikából: a várakozásokat sokkal nagyobb mértékben meghaladó számot közöltek, ami elbizonytalaníthatja a Fedet a leendő kamatvágásokkal kapcsolatban, erre reagálva elolvadt a nagy plusz a határidős részvényindexeknél, és felemás nyitást láthattunk az amerikai tőzsdéken. Ezzel párhuzamosan Európában is elkezdték visszaadni a korábbi emelkedést a vezető indexek, végül felemás zárást láthattunk. Az esti órákban egyre jobb a hangulat az amerikai tőzsdéken, a kamatpálya szempontjából fontos munkaerőpiaci adatok ellenére mindhárom vezető börze pluszban van, az S&P 500, a Dow és a Nasdaq is soha nem látott szintnél jár.

Tények és vélemények – viszontválasz Surányi Györgynek

2024. február 02. 10:30 | Banai Péter

Tények és vélemények – viszontválasz Surányi Györgynek

Január elején egy hosszabb elemzésben írtam a magyar költségvetési folyamatokat, melyre Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke szintén hosszú, részletes cikkben reagált. Pulitzer Józsefet idézve: „a hír szent, a vélemény szabad”. Ennek megfelelően természetes, hogy Surányi György véleményét – elismerve az író egyetemi tanár széles ismereteit – tiszteletben tartom. Mégis, néhány megállapítását meglátásom szerint árnyalni kell. Viszontválaszom nem teljes körű.

Nem érte el a 10 százalékot tavaly a casco drágulása

2024. február 02. 08:17 | Portfolio

Nem érte el a 10 százalékot tavaly a casco drágulása

Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a személygépkocsikra tavaly megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 205 200 forint volt, ami 9,5 százalékkal volt magasabb a 2022-ben tapasztalt 187 400 forintos szintnél.

Egy nap alatt sikerült ledolgozniuk a tegnapi esést az amerikai tőzsdéknek

2024. február 01. 22:01 | Portfolio

Egy nap alatt sikerült ledolgozniuk a tegnapi esést az amerikai tőzsdéknek

Tegnap az amerikai kamatdöntést követően jelentős lefordulást láthattunk a vezető tengerentúli tőzsdéken, miután a jegybank bár nem változtatott a kamatszinten, de közölték, hogy még márciusban sem lehet számítani kamatvágásra. A tegnapi amerikai esés átterjedt ma Európára is, itt is estek a vezető részvényindexek. Az USA-ban ehhez képest ma már jelentősebb hangulatjavulást láttunk, így gyakorlatilag egy nap alatt ledolgozták a tőzsdék a tegnapi jelentős esést.

Idehaza felpattant a BUX, miután Charles Michel, az Európai Tanács elnöke úgy fogalmazott nemrég, hogy megvan a megegyezés az uniós csúcson Ukrajna támogatásáról, melyet a hírek szerint Magyarország is megszavazott. Ez különösen azért lényeges, mivel a hétfői kereskedés során döntően meghatározta a magyar piaci hangulatot az, hogy az EU megfenyegette Magyarországot, hogy amennyiben nem szavaznak a többségnek megfelelően az ukránok ügyében, úgy szabotálhatják a gazdaságot.

Csalódást okozott az AMD, büntetik a részvényt

2024. január 31. 12:19 | Portfolio

Csalódást okozott az AMD, büntetik a részvényt

A keddi piaczárást követően tette közzé negyedik negyedéves jelentését az AMD. A chipgyártó ugyan a legfőbb szegmensekben megfelelt a várakozásoknak, az AI szegmense első negyedéves bevételeire vonatkozó előrejelzése azonban jócskán elmaradt a befektetők által várttól - számolt be a Marketwatch.

Besült a mai kincstárjegy aukció

2024. január 31. 11:45 | Portfolio

Besült a mai kincstárjegy aukció

Ma az Államadósság Kezelő Központ 6 hónapos lejáratú állampapírt kínált fel a szokásos aukciós rendszerében, és a meghirdetett 30 milliárd forintnyi keretre mindössze 21,6 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett, így az ÁKK 15,5 milliárdra vágta az elfogadott mennyiséget.

Meglepő bejelentést tett a Pfizer a Covid-vakcinájáról

2024. január 30. 13:31 | Portfolio

Meglepő bejelentést tett a Pfizer a Covid-vakcinájáról

A Pfizer váratlan nyereségről számol be ma közzétett negyedik negyedéves gyorsjelentésében a Covid-termékek vártnál jobb (pontosabban a vártnál kevésbé gyenge) eladásainak, és a költségcsökkentéseknek köszönhetően - írja a Reuters.

Új csúcson zárt az S&P 500

2024. január 29. 22:05 | Portfolio

Új csúcson zárt az S&P 500

Felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel az ázsiai piacokon, ezt követően Európában is iránykeresés jellemezte a kereskedést. Az amerikai tőzsdéken csendesen indult a nap, majd a nap végére emelkedtek az irányadó indexek, az S&P 500 új történelmi csúcson zárt.

Esett az OTP, és vele együtt a többi magyar blue chip is miután vasárnap este egy kiszivárgott dokumentumból kiderült, hogy az EU arra készül, hogy gazdasági nehézségeket okozzon Magyarországnak, amennyiben a magyar kormány nem fog a többségnek megfelelően szavazni az Ukrajnának szánt segély ügyében.

Gazdasági események szempontjából csendesen indul a hét, a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon azonban legeseménydúsabb hete következik: a többek között olyan nagyvállalatok legfrissebb számait is megismerhetjük, mint a Microsoft, az AMD, az Alphabet, vagy például az Apple és az Amazon. Emellett Fed-kamatdöntés is lesz a héten.

Svájc meglepő teljesítménye hosszú távon

2024. január 28. 11:00 | Harsányi László

Svájc meglepő teljesítménye hosszú távon

A befektetési termékek kiválasztásakor a befektetők elsősorban két tényezőre összpontosítanak: az értéknövekedésre és a kockázatra. A Sharpe-mutató egy olyan arányszám, amely éppen ezt a két tényezőt veszi figyelembe. Tanulmányomban azokat a befektetési alapokat tömörítő csoportokat nevezem meg, amelyek a legjobb többlethozam/volatilitás aránnyal (Sharpe-mutatóval) rendelkeznek hosszú távon. Ezen befektetési csoportok az alapok befektetési stratégiái, jellemzői alapján kerültek kialakításra. Az így létrejövő homogén csoportokban a hasonló befektetési politikájú alapok egymás tükrében értékelhetők.

Alig mozdult Amerika, szétverték az Intel-t

2024. január 26. 22:00 | Portfolio

Alig mozdult Amerika, szétverték az Intel-t

Európa piacain erőteljes emelkedést láthattunk ma, az LVMH luxuscég részvényének szárnyalása miatt új zárócsúcsnak örülhettek a befektetők a francia tőzsdén, ezzel szemben azonban alulteljesített a magyar tőzsde, míg Amerikában az irányt keresték a vezető részvényindexek.

Igencsak megütötték az Intel részvényeit az amerikai kereskedésben, miután a cég a csütörtöki zárást követően profit warningot tett közzé.

5,7 milliárd forintos tőkeemelés jön az AutoWallisnál

2024. január 26. 16:16 | Portfolio

5,7 milliárd forintos tőkeemelés jön az AutoWallisnál

5,7 milliárd forintos tőkeemeléssel támogatja a fő tulajdonos az AutoWallis nemzetközi növekedési terveit. A cég a rendelkezésére álló forrásokból többek között gyorsítani akarja kiskereskedelmi tevékenységének nemzetközi terjeszkedését, nagykereskedelmi üzletága pedig a meglévők mellett további ázsiai autómárkák régiós képviseletének kiterjesztését is tervezi.

Busásan támogatja a külföldi cégeket a kormány, de kevés kínai vállalattal kötöttek szerződést

2024. január 26. 13:00 | Szabó Dániel

Busásan támogatja a külföldi cégeket a kormány, de kevés kínai vállalattal kötöttek szerződést

A Külgazdasági és Külügyminisztérium 2022 első három negyedévében közel 75 céggel kötött egyedi kormánydöntés alapján támogatási szerződést. Bár az elmúlt időszakban sorra jelentették be a kínai vállalkozások magyarországi beruházásait, összesen egyetlen társaság szerepel a szeptemberig tartó időszakot felölelő listán. A kormány főként a hazai szereplőket támogatta ebben a kilenchónapos periódusban, de így is összesen 105 milliárd forinttal ösztönözték a jövendő beruházásokat, az adatok alapján több mint 85 millió forintba kerül egy-egy újonnan létrehozott munkahely.

Ez a befektetés nagyot fog robbanni - Mutatjuk, hogyan lehet beszállni!

2024. január 25. 16:00 | Mohos Kristóf, Kaszab Balázs

Ez a befektetés nagyot fog robbanni - Mutatjuk, hogyan lehet beszállni!

Az egyre hangsúlyosabbá váló és egyre több kormányzati és kormányközi erőforrást felszívó zöld átállásban kulcsszerepe lesz a gazdasági egészség fontos mutatójának tartott réznek, többek között az elektromobilitás előmozdítása és a megújuló energiatermelő kapacitások kiépítése is abba az irányba mutat, hogy az elkövetkező években óriási keresletnövekedés vár a fémre. Az akadozó kínálatnak köszönhetően jelentős hiány alakulhat ki a réz piacán, ami izgalmas befektetési lehetőséget kínál a szemfülesebb piaci szereplők számára. Elemzésünkben utánajárunk, hogy jelenleg milyen, európai vagy amerikai tőzsdéken jegyzett rézbányász vállalatok érhetőek el, és utánajárunk, hogy az elemzői konszenzus alapján meyik részvényen keresztül lehet érdemes megjátszani ezt a sztorit.

Csalódást okozott a Wizz Air - Mi jöhet most?

2024. január 25. 12:00 | Portfolio

Csalódást okozott a Wizz Air - Mi jöhet most?

Ahogy arról korábban a Portfolio is beszámolt, veszteséges lett a harmadik negyedévben a Wizz Air. A csalódást keltő számok közzétételét követően a cég részvényei is mélyrepülésbe kezdtek. Éppen ezért megnéztük, hogy hogyan fest most a technikai kép, és hogy mire lesz érdemes figyelni a befektetőknek a következő napokban.

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is