A legjelentősebb kriptodeviza, a bitcoin egy gazdasági mellékvágány és egyben kimondottan rossz fedezet is az eszközárak esésénél, fogalmazott a JP Morgan elemzője egy kijózanító értékelésében nemrég.
A bitcoin nem jelent komoly kockázatot a dollár világkereskedelemben betöltött dominanciájára nézve – mondta James Bullard, a St. Louis-i Fed elnöke a CNBC-nek.
Bár olykor a közbeszédben vagy akár csak egy-egy mémben kritizálják őket, a magyar önkéntes nyugdíjpénztárak átlagos költségei nem magasak és – a tagok hosszú távú biztonságát szem előtt tartva – nem is konzervatív befektetők. Ehelyett inkább szép hozamot termelnek tagjaiknak, s ennek fejében általában kisebb költséget számítanak fel számos hasonló célú termékkel összevetve. A pénztárszektor igazi baja az, hogy nem nő az előtakarékoskodók létszáma. Ez – természetesen a tagok tulajdonosi jogosultságának sértetlenül hagyásával – az MNB által javasolt versenyképességi reformmal lenne orvosolható. Az idő sürget, mert az ízig-vérig hazainak tekinthető pénztári rendszernek két éven belül a páneurópai nyugdíjtermékekkel kell felvenniük a versenyt.
Kevesen gondolták volna néhány hónapja, amikor történelmi mélységekbe esett az olajár, hogy ennyire hamar magára talál majd a fekete arany, pedig már 60 dollár fölé kúszott szépen csendben a bokrok alatt. A piaci szereplők arra számítanak, hogy az év második felében jelentősen élénkülhet a globális kereslet, miközben a kínálat ehhez csak lassabban lesz képes hozzáigazodni. Az amerikai Energia Információs Ügynökség nem számít emelkedésre idén, de egyes szereplők, köztük nagy befektetési bankok is, a jelenleginél is magasabb árakat vizionálnak az év végéig. Mások pedig már egyenesen a vészharangot kongatják, és strukturális problémákra hívják fel a figyelmet, amik akár katasztrofális mértékű hiányhoz is vezethetnek, és akár 100 dollár fölötti olajárakhoz.
Buborék, vagy nem buborék a részvényárak emelkedése? Ez a kérdés foglalkoztatja a befektetői közvéleményt az utóbbi hetekben, és ezt taglalta mai sajtóbeszélgetésen Kocsi János, az Amundi alapkezelő részvény portfólió menedzsere.
Új történelmi csúcsra emelkedett ma a bitcoin árfolyama, miután kiderült, hogy a Tesla 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt a kriptodevizából, ráadásul azt is bejelentette a vállalat, hogy hamarosan elfogadja majd a bitcoint fizetőeszközként, vagyis akár az amerikai vállalat autóit is meg lehet majd vásárolni kriptodevizával. A bitcoin jó úton halad afelé, hogy a pénzügyi elit körében is elfogadott befektetési eszköz és széles körben használt, globális fizetőeszköz legyen, mostanra a világ legnagyobb alapkezelői fektetnek a kriptodevizába és világszerte egyre több vállalat és szolgáltató fogadja el fizetőeszközként.
A közösségi tőzsdézésről szóltak az elmúlt napok a tőkepiacokon, kisbefektetők tízezrei beszélnek össze reddites és egyéb fórumokon, hogy együtt harcolva kergessék meg az "ádáz" Wall Street-i shortosokat. Valósággal forrong a levegő, elég egy-egy tüzesebb hangvételű tweet Elon Musktól, és elkezd szárnyalni néhány részvény árfolyama - sőt, nem is feltétlenül csak a részvényeké. Az eredetileg poénnak szánt Dogecoin került nemrég a világ leggazdagabb emberének tweetjei jóvoltából a kisbefektetők célpontjává, elképesztő ralit generálva a kriptodeviza árfolyamában. Ennek apropóján most közelebbről is megnéztük, mit érdemes tudni a mémkutyából kreált kriptóról.
Az elmúlt napok számai alapján úgy tűnt, hogy sikerült elfojtani a GameStop és az AMC részvényei körül kitört kisbefektetői short squeeze őrületet, miután több online brókercég is korlátozta a vételt a papírokban és az amerikai tőzsdefelügyelet is lépéseket helyezett kilátásba. Tegnap a kereskedés után azonban az egyik legnépszerűbb kereskedési platform, a Robinhood feloldotta a szankciókat, a "vérszagra" meg is érkeztek a redditesek.
Az ázsiai tőzsdéken ma leginkább rossz hangulatban telt a kereskedés, Európában óvatos emelkedéssel indult a nap, a késődélutáni órákban azonban már komolyabb pluszokat is láthatunk. A befektetők feszült figyelemmel kísérhetik a Brexit-helyzet alakulását, a britek ugyanis a karácsonyi megállapodás technikai és politikai szintű átírását is követelhetik - ha erre nem hajlandó Brüsszel, akkor akár kész egyoldalúan is lépni London egy tegnap nyilvánosságra hozott levél szerint. Egyelőre nem mutat nyitottságot az Európai Bizottság arra, hogy a csak néhány hete kialkudott Brexit kereskedelmi megállapodás északír szabályozási részéhez máris hozzányúljanak, várhatóan a jövő héten egyeztet majd London és Brüsszel az északír protokoll ügyében. Mindemellett fontos hír még a britek háza tájáról, hogy a várakozásoknak megfelelően nem módosította a 0,1 százalékos alapkamatot a Bank of England monetáris tanácsa. Kedvező piacnyitást láthatunk a tengerentúlon, mindhárom vezető index pluszban zárta a kereskedést.
A japán jegybank volt az első, amelyik extrém laza monetáris politikával próbálta ösztönözni a gazdaságot, és most ők lehetnek az elsők, amelyek jelentős lépéseket tesznek a laza monetáris politikai kondíciók leépítésében. A 8 éve tartó irányvonal ugyanis messze nem érte el a célját, a hátrányai viszont egyre erőteljesebbek voltak. Ha a japán jegybank valóban szemléletváltáson esik át, az iránymutató lehet a Fed és az EKB számára is, akik időközben szinte egy az egyben átvették a japán modellt.
Felemásan indult a tőzsdék szempontjából az idei év, januárban kaptak hideget és meleget is a befektetők. Ennek ellenére voltak olyan alapok, amelyek egy hónap alatt is 5% feletti hozamot értek el, de voltak olyanok is, amelyeknek nem sikerült még talpra állniuk a tavalyi koronavírus-sokkból. A legnagyobb lapok közül például az OTP Supra idén eddig még mínuszban van.
Az arany árfolyama a tavaly júliusi történelmi csúcs óta csökkenő trendben halad, most pedig úgy látszik, hogy a grafikonon ki fog rajzolódni a "halálkereszt" nevű technikai alakzat, amely kifejezetten pesszimista előjel, hiszen jellemzően további esés szokta követni.
A bitcoin mostani ralijával kapcsolatosan gyakran érvelnek azzal a kriptodeviza hívei, hogy a 2017-es száguldással ellentétben most sokkal jelentősebb az intézményi befektetői részvétel, mint annak idején volt. Ennek egy ékes példája a MicroStrategy nevű üzleti intelligenciával és mobil szoftverfejlesztéssel foglalkozó cég, amely tavaly nyáron nagyot húzott azzal, hogy a készpénzállományának egy jelentős részét bitcoinná konvertálta. A vállalat azóta sem állt le, folyamatosan veszik tovább a kriptopénzt, a részvényeinek árfolyama pedig az elmúlt hetekben-hónapokban a bitcoinnal együtt valósággal felrobbant – tegnap újabb vásárlás történt, ezúttal 10 millió dollár értékben.
Jogában áll-e több millió fiatalnak az interneten egybekapcsolódva irracionális befektetési döntéseket hoznia? Jogukban áll-e totálisan bekeríteni shortosokat? A közösségi média által uralt világukban, egy „winner takes it all” típusú társadalomban, ahol a FOMO, a pénznyomtatás és a társadalmi egyenlőtlenség ennyire meghatározóak, nem biztos, hogy velük van a legnagyobb probléma. Persze nagy valószínűséggel sok friss robinhoodos-reddites befektető lesz csalódott a történet végén.
A tőzsdei befektetések egy gyakorlati tantárgy, amelyet csak megtapasztalni lehet. Egy kedves ismerősömmel már egy ideje közös befektetési számlát vezetünk a saját egyéni számláink mellett, és rendszeres időközönként leülünk megbeszélni, hogy mit gondolunk a portfólióban található nevekről, illetve mi az, amit még hozzáadnánk szívesen. Ezek sohasem könnyű választások, hiszen a mérlegelés és elemzés mellett a szerencse is egy nagy faktor. Az alábbiakban egy ilyen történetet szeretnék megosztani, ahol egy réz- és egy uránbányász cég között vacilláltunk. Mindkét társaságot nem szerettük volna választani, mivel már így is dominálnak a befektetéseink között a nyersanyagokkal kapcsolatos cégek, különösen az olajiparból. Természetesen nem azt a részvényt sikerült választani, amelyik a következő nap közel 20 százalékot emelkedett. Ez persze nem azt jelenti, hogy rosszul döntöttünk volna a rendelkezésre álló információk alapján, így alább röviden írok néhány általános gondolatot a befektetésekről, a két cégről, arról, hogy milyen tényezőket mérlegeltünk, mit választottunk, és azt, hogy mi történt utána.
Az amerikai piacnyitás előtti kereskedésben csúnya mínuszban állnak a reddites sztárpapírok, miután úgy tűnik, hogy a múlt heti lendület jelentősen alábbhagyott. Már tegnap is egyébként óriási esést láttunk a legfelkapottabb részvények esetében, és ez ma tovább folytatódik.
2020 sok szempontból rendhagyó év volt, de nagyon úgy néz ki, hogy 2021 még egy lapáttal rá tud tenni. Itt egy sámán a washingtoni Capitoliumon, ott egy tőkepiaci hadjárat a shortosok ellen - izgalmakból aztán tényleg nincs hiány. Bőven találhatunk jó sztorikat a tőkepiacokon, van olyan kriptodeviza, amelyiknek az értéke idén már megduplázódott, a nyersanyagpiacon is kúsznak felfelé az árfolyamok, de a magyar tőzsdén is szép hozamokat lehetett elérni.
Tavaly novemberben az export euróban kifejezett értéke 7,9, az importé 2,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz mérve. A külkereskedelmi mérlegtöbblet 507 millió euróval emelkedett és 836 millió eurót tett ki - jelentette hétfőn második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A reddites közösség hatalmas szenzációt okozott az elmúlt hetekben a GameStop és ahhoz hasonló részvények árfolyamának a felhajtásával. A folyamatban a befektetési alapok és hedge fundok egy része több milliárd dollár veszteséget szenvedett el. Most azonban szintet lépett a csorda és az ezüstpiacot szemelte ki magának, ami egy jóval nagyobb falat. Az ezüst árfolyama jelentősen emelkedik a reggeli órákban, és tavaly szeptember óta nem állt ilyen magasan. A határidős ezüstben rövid pozícióban lévő befektetők már most pánikolnak, hiszen a hirtelen megnövekedett reddites kereslet miatt hiány alakult ki a piacon. Azok pedig, akiknek lenne eladó ezüstje, azok meg inkább ülnek a kincsesládán, várva az emelkedést.