A 2000-es évek elején a Goldman Sachs anyagaiban jelent meg először a BRICs angol rövidítés, ekkor még kicsi s-sel, azaz a többes számot jelezve, nem pedig a Dél-afrikai Köztársaságot. A bank azt prognosztizálta 2050-re, hogy Brazília, Oroszország, India, és Kína sokkal komolyabb szereplője lesz a globális gazdaságnak, több statisztikában is letaszítva a fejlett nyugat képviselőit vezető pozícióiról. A rövidítés annyira ragadósnak bizonyult, hogy az említett országok magukra vették a kabátot. Az orosz kezdeményezésre indult tömörülés 2009-ben bontott zászlót a jekatyerinburgi csúcstalálkozóval, noha az egyeztetés már a 2006-os ENSZ Közgyűlés margóján megindult. 2010-ben bekerült a Dél-afrikai Köztársaság, innentől nagy s-re változtatva a rövidítés végét.
A BRICS egy gyengén intézményesült, informálisnak tekinthető csoportosulás, amelynek közös geopolitikai és nemzetközi gazdasági céljai vannak. Döntéseit konszenzussal hozza, bár nem vitatható, hogy a legnagyobb befolyással Kína rendelkezik. Legfontosabb eseményei az évenkénti csúcstalálkozók, de történnek alacsonyabb szintű egyeztetések nagyobb nemzetközi fórumokon. A tömörülés elnöki feladatait évente más-más tagállam látja el, idén a Dél-afrikai Köztársaság. Mindezek miatt a BRICS intézményi szempontból gyerekcipőben jár, és nem hasonlítható az Európai Unióhoz vagy a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségéhez (ASEAN). E mögött a kezdetlegesség mögött megbúvik a BRICS-filozófia, a szuverén internacionalizmus hatása is. A BRICS-országok féltve őrzött kincsként tekintenek a szuverenitásukra, és kevés hajlandóságot mutatnak arra, hogy jogköreik csorbításával vagy megosztásával önálló döntésre képes intézményi formákat hozzanak létre.

Vannak természetesen BRICS-hez köthető intézmények, ilyen például az Új Fejlesztési Bank. A bank 2015-ben jött létre, infrastruktúra-építésre és fenntartható fejlődésre ad finanszírozást nem csak a tömörülés tagjainak, hanem más országoknak is. Fontos fegyvertény, hogy a kölcsönhöz folyamodó országok a saját valutájukban tudnak hitelt felvenni, még ha ennek az aránya egyelőre csak 30% körüli. Ahogy a brazil elnök kritikusan megjegyezte, egy ilyen intézménynek segítenie kell a bajba jutott országokat, nem pedig elsüllyeszteni a gazdaságaikat, ahogyan azt a Nemzetközi Valutaalap teszi. Szintén 2015-ben hoztak létre a tagok egy közös tartalékalapot, amelyet akut fizetési mérleg problémák orvoslására lehet igénybe venni.
Ezek mögött a pénzügyi újítások mögött felsejlik a hírhedt dedollarizáció törekvése, amely egyelőre inkább hangzatos vágyálom, mint realitás.
A BRICS-tagok megelégelték, hogy a dollárban denominált hiteleik drágulnak az amerikai jegybank inflációcsökkentést célzó kamatemelései miatt, és hogy Washington kész kizárni a nemzetközi pénzügyi rendszerből olyan országokat, amelyek neki nem tetsző politikát folytatnak. A szankciók által sújtott Irán és Oroszország saját magán is megtapasztalja ezeket a büntetési formákat.
Noha az aggályok közösek és jól ismertek, a felmerülő megoldások korántsem könnyűek. A brazil vezetés egy ideje szajkózza a közös valuta létrehozásának a fontosságát, de erről a johannesburgi csúcson nem esett érdemi szó, és a kivitelezés is nehézkes lenne. Egy BRICS-pénznem szorosabb fiskális és monetáris együttműködést feltételezne, közös jegybankra lenne szükség, és a kínai gazdaság BRICS-en belüli túlsúlya miatt az árfolyam várhatóan a pekingi kormány igényeihez igazodna. Kérdéses, hogy a csoportosulás szeretné-e átélni az euró bevezetését megelőző egyeztetési procedúra rémálmát, vagy hogy a kisebb tagjai lecserélnék-e igazodási alapjukként az amerikai dominanciát kínaira. Végül az sem mellékes, hogy a globális valutatartalékok között a dollár megőrizte az elsőbbségét. A 2000-es évek táján a tartalékok 70 %-a dollár volt, és ugyan ez az arány 2023 elejére 59 %-ra mérséklődött, az eurótól kezdve a kínai jüanon át a japán jenig nincs érdemi kihívója az amerikai pénznemnek.
Ha össze is jönne a BRICS közös valutája, alaptalan arra számítani, hogy rövid időn belül forradalmi áttörést érne el a nemzetközi pénzügyi rendszerben.

A BRICS-nek több mozgástere van a kétoldali kereskedelmi viszonyok fejlesztésében, de ez sem akadálytalan terület. Ma a Kína és Oroszország között bonyolított kereskedelem több mint 80 %-a kínai és orosz valutában történik, bizonyítva, hogy van élet a dolláron kívül, és hogy Kína hajlandó mentőövként szolgálni a bajba jutott orosz gazdaságnak. Moszkvának ugyanakkor meggyűlik a baja Indiával. Az olaj- és gázexportért az indiai kormány rúpiában fizet, de a pénznem korlátozottan konvertibilis, így több milliárd rúpia fekszik Moszkva számára elkölthetetlenül az indiai bankokban. Megoldásként a Modi-vezetés belföldi befektetéseket javasol az összegből, de a Kremlnek kemény valutára lenne szüksége a háború finanszírozásához.
A fennálló problémák ellenére a tömörülés régóta vonzó a világ nem nyugati része számára.
Korábban több mint 40 ország jelezte csatlakozási igényét, ezek között olyanok is, amelyek augusztusban meghívást kaptak, és amelyek ezt megelőzően a júniusban Fokvárosban tartott Friends of BRICS (a BRICS barátai) találkozón is részt vettek. A bekerülő hat új ország több szempontból is erősíti a tömörülést, és nagyobb reprezentációt biztosít a Közel-Kelet térségének. Szaúd-Arábia a legnagyobb gazdaság az újonnan felveendők között, és olajtermelőként a BRICS az energiabiztonság garantálását látja benne. Etiópia magas termelékenységi rátával bír, jelentős gazdasági bővülést ért el az elmúlt években, és 127 milliós lakossága kiaknázatlan piacként várja a kereskedelem felfutását. Az Emírségek bőséges szuverén vagyonalapjaira a BRICS-bank fenheti a fogát, míg Irán szintén az olajtermelés miatt érthető választás.

Ugyanakkor nem minden fenékig tejfel, ha a bővítés révén importálandó konfliktusokat vesszük számba. A síita Irán és a szunnita Szaúd-Arábia ellenségei egymásnak, és a Közel-Kelet két legfontosabb regionális hatalma. Nemrég kínai közvetítéssel megindult a normalizáció folyamata Rijád és Teherán között, de a két fél gyanakvóan tekint egymásra, és Izraelnek a Hamasz terrortámadására adott gázai övezeti válaszlépései is nyomás alá helyezik az átalakulóban lévő viszonyt.
Tapasztalható feszültség a meglévő tagok között is. Kína és India régóta területi viszályban áll. Legutóbb a pekingi kormány borzolta a kedélyeket egy új térképpel, amely Delhi szerint kínai területként tünteti fel a vitatott Aksai Chin magaslatot. Oroszország és a Dél-afrikai Köztársaság között is vannak súrlódások. Júniusban afrikai vezetők egy béketervet prezentáltak az orosz félnek, de Putyin félbeszakította a dél-afrikai elnök Cyril Ramaphosa beszédét és kioktatta a vendégeket az ukrán konfliktusról való helyes gondolkodásról. A Dél-afrikai Köztársaság továbbá tagja a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, így Putyin kénytelen volt távol maradni a johannesburgi csúcstól, nehogy a dél-afrikai hatóságok érvényesítsék vele szemben a nemzetközi elfogatóparancsot.
A kibővülő BRICS-nek így többféle dilemmával is meg kell küzdenie.
Egyes tagállamok, köztük Oroszország, hangsúlyosan nyugatellenes irányba vinnék a csoportot. Mások, köztük India és Szaúd-Arábia, a pragmatizmus mellett kardoskodnak, mondván nincs szükség ennyire sarkos választásra Kelet és Nyugat között. Az identitás kérdésén túl a hogyan tovább is válaszra vár. A csoport hatékonysága, döntéshozatala lassulni fog a tizenegyre duzzadt tagsággal, amire intézményi szintén nincsen megoldás, a dedollarizáció törekvése pedig magasra teszi a lécet az együttműködés megtöltése szempontjából. Ha a BRICS megugorja ezeket az akadályokat, úgy ütőképesebbé válna a nemzetközi gazdasági kormányzás vitáiban, és továbblépne azon a benyomáson, amely szerint a csoport nem áll másból, mint Kínából és fegyverhordozóiból. Egyelőre nem látni, hogy a BRICS egyáltalán hajlandó-e elindulni ezen az úton.
Peragovics Tamás a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Címlapkép forrása: Per-Anders Pettersson/Getty Images
Lőniük kellett a katonáknak az európai nukleáris bázison - Megint Oroszország trükközik?
Gyanúsan gyakoriak a berepülések, de lelőni ritkán kell valamit.
Történelmi felvásárlás jöhet a filmiparban - Egy kézbe kerülhet Netflix és az HBO
Azért a politika és a versenyhatóságok még közbeszólhatnak.
Itt a törvényjavaslat, így segítené meg a kormány a fővárost, máris megszólalt Karácsony Gergely
Segélyhitelt igényelhet Budapest, az MFB-től.
Az EU továbbra sem hagyta jóvá a CATL állami támogatását, módosulhatnak a debreceni akkumulátorgyár tervei
800 millió euróval számoltak eredetileg.
Ez lehet a magyar gazdaság új kitöréspontja
Bódis László, innovációért felelős helyettes államtitkárral beszélgettünk.
Befektetési sztorivá vált az MBH Bank, szintet lép az otthonteremtési ökoszisztéma
Az Otthon Start állásáról is kérdeztük Ginzer Ildikó vezérigazgató-helyettest.
Több mint egymilliárd eurós hitelszerződést kötött az MVM egy új erőmű építéséhez
Ez a cég történetének legnagyobb hitelkerete.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

