FONTOS Az egész világ erre épült fel, de most minden megváltozik: lezárulhat az olajkorszak
Beke Károly

Beke Károly

Elemző

Több mint tíz éve dolgozik gazdasági újságíróként, ezen belül 2015 óta erősíti a Portfolio csapatát a makrogazdasági rovat elemzőjeként. A deviza- és kötvénypiacok mellett magyar és nemzetközi makrogazdasági témákkal foglalkozik elsősorban, emellett demográfiáról és monetáris politikáról ír.
Kapcsolatfelvétel
Cikkeinek a száma: 941

2017. december 21. 05:35 | Beke Károly, Hornyák József

Barcza: ha tovább nő a lakosság étvágya, akkor lépnünk kell

Mostanra kialakult az adósságnak egy olyan szerkezete, ami szerintünk egészséges mind a deviza részarány, mind a lakossági állampapírok esetében - mondta a Portfolio-nak adott interjúban Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója. A szakember szerint így, ha jövőre is ugyanilyen ütemben folytatódik a felfutás, akkor elképzelhető, hogy további lépésekre lesz szükség, a lakossági láz hűtése érdekében. Sőt, már be is jelentett egy lépést: a tervek szerint 2018-ban több lakossági állampapír esetében szűkítenék a lehetséges vásárlói kört. Barcza szerint idén is magabiztosan csökken majd az adósságráta, pár éven belül pedig akár három fokozattal is felminősíthetik Magyarországot.

2017. december 12. 15:47 | Beke Károly

Sorcsere után bekeményít Amerika

Az elmúlt években sokaknak csalódást okozott a Fed, hiszen a vártnál lassabban kezdte emelni a kamatot a válság után. A 2015 végén indult kamatemelési ciklus eddig mindössze négy lépésből állt, de egy éven belül további négy szigorítás jöhet, az első mindjárt szerdán. Közben szinte teljes "sorcsere" jöhet a döntéshozóknál, az új tagoknak pedig minden adva lesz ahhoz, hogy végre felgyorsítsanak.

2017. november 30. 05:35 | Beke Károly

Visszaadja a kormány a bankadó felét? Egyre büdösebb a nagy magyar sikersztori

Évek óta azt hisszük, hogy nem tud tovább hízni a lakossági állampapírok állománya, idén azonban tíz hónap alatt megint majdnem 1600 milliárdos növekedést láttunk, ami meghaladta a tavalyi egész év adatát. Vagyis látszólag nem csillapodik a lakosság állampapír-étvágya. Az viszont már korábban is látszott, hogy biztos nincs az összes ilyen állampapír a lakosságnál, a részletes adatok elemzése után pedig az is kijelenthető, hogy ezermilliárdos nagyságrendben lehet a bankoknál.

2017. november 17. 10:15 | Beke Károly

Kettészakadhat az Európai Unió - De mi lesz utána Magyarországgal?

A 2018-as év egyik nagy kockázata lehet a Nyugat- és Kelet-Európa között kiéleződő feszültség, aminek motorja Magyarország és Lengyelország - véli Christopher Dembik, a Saxo Bank vezető makrogazdasági elemzője. A szakember a Portfoliónak adott interjúban arról is beszélt, hogy szerinte akár az EU kettészakadása is elképzelhető a következő években a most kialakuló törésvonalak mentén. Éppen ezért szerinte a magyar eurón sem érdemes gondolkodnunk, inkább a termelékenységünket kellene élénkíteni.

2017. november 16. 14:20 | Beke Károly

Sokkal kevesebbet spórolt Magyarország a nagy mutatvánnyal, mint gondoltuk

A korábban gondolt 80 milliárd helyett alig 30-40 milliárd forint volt a nettó megtakarítás azon, hogy Magyarország októberben dollárkötvényeit euróra cserélte. Mint kiderült, a kamatmegtakarításnál bruttó és felfelé kerekített összegről volt szó, de most az ÁKK segítségével megpróbáltuk tisztába tenni a számokat.

2017. november 16. 05:55 | Beke Károly

Hatalmas lehetőség kapujában Magyarország - Jövőre szintet léphetünk

Tavaly elkényeztettek minket a hitelminősítők, hiszen hosszú évek után kerültünk vissza a befektetésre ajánlott kategóriába mindhárom nagy cégnél. Ehhez képest az idei felülvizsgálatok talán csalódást kelthettek, hiszen csak két kilátásjavításra futotta, ezek azonban megágyazhatnak az esetleges újabb felminősítéseknek 2018-ban.

2017. november 15. 09:47 | Beke Károly

Tíz százalékkal drágulna a taxizás - Húsz lesz az, maradhat?

Komoly áremelésre készülnek a taxisok januártól, mostanra a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát (BKIK) is sikerült meggyőzni arról, hogy támogassák a lépést, már csak a főváros jóváhagyásán múlik a dolog. Állítólag tíz százalékos lehet a tarifaemelés mértéke, de valójában ennél sokkal nagyobb lehet az áremelkedés, főleg azok járhatnak rosszul, akik rövid utakra veszik igénybe a taxit.

2017. november 09. 05:25 | Beke Károly

290 vagy 320? A jegybank sikerén múlhat a forint sorsa

Külön utakon jár a régió három meghatározó jegybankja: a csehek már kétszer is kamatot emeltek, a lengyelek szép lassan rászánják magukat a szigorításra, az MNB viszont szeretné még évekre bebetonozni a jelenlegi kamatkondíciókat. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor annak nagy vesztese a forint lehet, a régiós átsúlyozás is ellenünk szólhat a máshol emelkedő kamatok mellett. Persze ehhez az kell, hogy a magyar jegybank tartósan szembe tudjon menni a trendekkel, van olyan elemző, aki szerint ez nem fog sikerülni.

2017. november 06. 17:58 | Beke Károly

Idén kirobbanó siker volt, újra elsütheti a trükköt Magyarország

Hatalmas sikerrel cserélte le dollárkötvényeit euróalapú papírokra Magyarország októberben, az akció jelentős megtakarítással járt. Ezen felbuzdulva pedig egyáltalán nem kizárt, hogy jövőre is megismétlik a mutatványt. Elvileg a mozgástér adott, hiszen egyrészt bőven van még lecserélhető kötvény, másrészt a devizalejárat sem jelentős, így a piac "elbírna" egy ilyen lépést.

2017. november 03. 05:55 | Beke Károly

Meglepő vélemény: épp a magyar kivándorlók lehetnek a Brexit nagy vesztesei

Egyelőre sok a bizonytalanság a Brexit utáni munkavállalási szabályokkal kapcsolatban, azonban a magyar elvándorlás sajátosságai miatt akár a változás vesztesei is lehetnek a szigetországban élő magyarok - mondta a Portfoliónak Christian Moreh, a Southamptoni Egyetem kutatója, akinek fő kutatási területe a migráció. A szakember, aki több tanulmányt írt a témában úgy becsüli, hogy tavaly akár 2000-2700 gyermek is születhetett az Egyesült Királyságban magyar anyáktól, szerinte nem látszanak annak jelei, hogy az elvándoroltak a közeljövőben visszatérést terveznének Magyarországra.

2017. október 25. 13:00 | Beke Károly

Bemutatjuk az MNB titkos fegyvertárát

Az MNB Monetáris Tanácsa keddi közleményében jelezte, hogy kész az eddigiektől eltérő eszközöket is megfontolni annak érdekében, hogy sikerüljön leszorítani a hosszú hozamokat. De milyen eddig nem használt fegyverei vannak a jegybanknak? És miért nem használta azokat eddig?

2017. október 25. 05:45 | Beke Károly

Nem csak Magyarország tragédiája a kivándorlás - A szomszédban szinte könyörögnek, hogy térjenek haza

Magyarországról több százezren vándoroltak el uniós csatlakozásunk óta, a régiót azonban ennél is érzékenyebb veszteség érte: a hivatalos adatokból úgy számoljuk, hogy az öt legnépszerűbbnek tekinthető célországban több mint 3,7 millió kelet-európai élhet, a legtöbben Lengyelországból vándoroltak ki. A valós szám azonban ennél is magasabb lehet, becslések szerint csak Romániából több mint 3 millióan vándorolhattak el. Nem véletlen, hogy az egész régió egyre nagyobb munkaerőhiánnyal küzd, viszont mi még ebből a szempontból is kilógunk a sorból.

Matolcsyék az atomfegyvert is bevethetik még az idén

2017. október 18. 05:44 | Beke Károly

Matolcsyék az atomfegyvert is bevethetik még az idén

Szeptemberben az MNB elismerte, hogy a következő időszakban a fő célja a hosszú hozamok leszorítása lehet. Ennek érdekében pedig készek lehetnek elmenni a falig, egyes elemzők szerint az sem zárható ki, hogy végső esetben másodpiaci állampapír-vásárlási programot indítanak az EKB és a Fed mintájára. Ehhez azonban az is kellene, hogy kedvező maradjon a nemzetközi környezet, így jövő kedden még korai lenne várni a nagy dobást.

Nagyot fordult a világ, a forint lehet az új svájci frank

2017. október 16. 05:40 | Beke Károly

Nagyot fordult a világ, a forint lehet az új svájci frank

Egyre több elemző veti fel, hogy lassan nagyon megváltozhat a forint státusza a nemzetközi devizapiacon: a korábbi carry deviza státuszból funding currency (finanszírozó deviza) lehet. A folyamat jelei már látszanak a piaci forgalomban, melynek szerkezete fokozatosan átalakul. De mit jelent ez a gyakorlatban? Ettől erősebb lesz a forint? És egyáltalán: jó ez nekünk?

2017. október 11. 05:55 | Beke Károly

Az utolsó pillanatban rezeltek be a katalánok, de még csak most kezdődik az igazi harc

Kedd este a katalán elnök szinte mindenkit meglepett azzal, hogy nem kiáltotta ki egyoldalúan a tartomány függetlenségét. Ebben szerepe lehetett egyrészt a nemzetközi elutasításnak, másrészt pedig a várhatóan negatív gazdasági következményeknek. Ezzel most Madrid térfelén pattog a labda, hiszen a katalánok megtették az első gesztust a maguk részéről. Az első kérdés az lesz, hogy hajlandók-e bármiről is érdemben tárgyalni, utána pedig fontos lesz, hogy hajlandók lesznek-e ők is legalább minimális engedményt tenni.

2017. október 04. 13:20 | Beke Károly

Magyarország olyan húzásra készül ma, amelyre még soha nem volt példa

Korábban sosem látott devizakötvény-cserére készül ma Magyarország, a hírek szerint komoly kereslet mellett adhatunk el tízéves eurókötvényeket, amivel magasabb hozamú dollárkötvényeket válthatunk ki. Vannak még nyitott kérdések a kibocsátással kapcsolatban, de egyelőre úgy tűnik, hogy ráharaphatnak a befektetők az új hazai papírokra.

2017. október 03. 15:15 | Beke Károly

Itt a bizonyíték: a forint csinált pénzgyárat az MNB-ből

Zsinórban a nyolcadik félévét zárta nyereséggel a Magyar Nemzeti Bank, amely azonban még mindig nem a negatív kamatoknak, hanem a gyenge forintnak köszönheti a profitot. Ráadásul a kamateredmény már nem nagyon tud tovább javulni, így várhatóan a jövőben is rá lesz utalva a gyengébb árfolyamra az MNB, ha nem akar veszteséges lenni.

2017. szeptember 26. 06:05 | Beke Károly

Egyre többen hagyják itt Magyarországot, akiknek a jövőt kellene építeni

Többszörösére emelkedett az utóbbi években a külföldön tanuló magyar diákok száma, vagyis a kivándorlás ma már nem csak a magyar munkaerőt, hanem a jövő generációját is érinti. A folyamat pontos méreteiről még a munkaerő elvándorlásánál is nehezebb információhoz jutni, hiszen még kevésbé vannak átfogó statisztikák. Ennek ellenére érdemes foglalkozni a témával, ezért ennek szenteltük cikksorozatunk negyedik részét.

Tényleg megőrültek a befektetők? Egy évre sem kell kamatot fizetnie Magyarországnak

2017. szeptember 21. 11:38 | Beke Károly

Tényleg megőrültek a befektetők? Egy évre sem kell kamatot fizetnie Magyarországnak

A csütörtöki aukción először fordult elő, hogy a 12 hónapos diszkont kincstárjegyek hozama is nulla százalék alá esett. Ez azt jelenti, hogy már egyéves időtávon sem kell kamatot fizetnie Magyarországnak, ha hitelt akar felvenni. A jelek szerint még mindig vannak olyan befektetők, akik hajlandók fizetni azért, hogy magyar állampapírt vehessenek.

Részletes keresés
Holdblog

Vidéken még maradt valaki?

E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Jalsovszky

Apró süti - nagy bírság

Szeptember elején egy precedens értékű határozatot hozott meg a francia adatvédelmi hatóság: a Shein írországi leányvállalatát büntette meg a sütikre és a felhasználói hozzájárulásra v