Uniós források

Milliárdokkal több EU-s pénzt ad a kormány középületek energetikai fejlesztésére

Portfolio
9,2 milliárd forinttal, 6,3%-kal megemelték a keretösszegét és újra kinyitották a "Középületek kiemelt épületenergetikai fejlesztései" című (KEHOP-5.2.2. kódszámú) felhívást - derült ki a hivatalos pályázati oldal egyik friss közleményéből. Ez azt jelenti, hogy a másfél éve bezárt pályázat most a nyári hónapokban néhány napos szakaszokra újra megnyílt. Több másik Terület- és Településfejlesztési (TOP) uniós pályázat keretösszege, illetve szabályrendszere is módosult tegnap.
Egy hétfői szűkszavú közlemény nagy jelentőségű változtatást takart a hivatalos pályázati oldalon, ugyanis

az eddig is igen nagy keretösszegű (145 milliárdos) középületes épületenergetikai pályázatot most 154,3 milliárd forintra megemelték és ezzel együtt tegnaptól július 1-ig ki is nyitották a pályázatot.

Aztán július 25-től 31-ig szintén nyitva lesz, illetve augusztus 26-tól szeptember 2-ig. A pályázat több más technikai részletben is módosult, melyeket ez a közlemény foglal össze.

A pályázat kiemelt célkitűzése ösztönözni az energiahatékonysági fejlesztések megvalósítását és elősegíteni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek elterjedését. Az energetikai hatékonyság fokozásának és az energiatakarékosságnak a szükségességét alátámasztja, hogy a statisztikai adatok szerint a hazai energiaigényesség egységnyi GDP előállítására vetítve valuta-paritáson mérve több mint háromszor, vásárlóerő-paritáson mérve pedig mintegy másfélszer magasabb, mint a fejlett EU tagállamokban. A pályázat tehát hozzájárul az épületek energiahatékonyságának javítására és megújuló energiafelhasználás fokozására irányuló beruházások megvalósításához.

A pályázati adatbázis szerint összesen 128 projektre nyújtottak be támogatási igényt 169,5 milliárd forint összegben, amelyek közül eddig 120-at hagytak jóvá 146,13 milliárd forint összegben, és 121 projekt esetén 130 milliárd forintot már ki is fizettek a nyerteseknek.

A támogatott projektkereső adatbázis szerint az első öt legnagyobb nyertes projekt a következő:
  • "Budapesti egészségügyi intézmények energetikai korszerűsítése", a projektet a NFSI Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság viszi és az elnyert forrás 10,49 milliárd forint
  • "A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság épületeinek energetikai felújítása" Katymáron, amely projektet szintén az NFSI Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság viszi, az elnyert forrás pedig 10 milliárd forint
  • "Vidéki egészségügyi intézmények energetikai korszerűsítése" Kistarcsán, amelyet szintén az NFSI Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság visz, itt az elnyert támogatás 8,2 milliárd forint
  • "A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által üzemeltetett kormányzati épületek energetikai felújítása" Budapesten, amelyet szintén az NFSI Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság visz és az elnyert forrás 7 milliárd forint
  • "Honvédelmi Minisztérium épületeinek energetikai fejlesztése Budapest", amely projektet szintén az NFSI Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság visz, és itt is 7 milliárd forint az elnyert támogatás.


A fentin felül módosult a "Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés" című (TOP-1.2.1-16 kódszámú) felhívás három helyen:
  • Módosult a felhívás 1.2 pontjában a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 23,55 milliárd forintról 24,8 milliárd forintra.
  • Jász-Nagykun-Szolnok megye esetében új kiemelt eljárásrendű TSM kerül megjelentetésre, így kiegészült a felhívás 4.1 Támogatást igénylők köre, valamint 8. A) Területspecifikus mellékletek pontja.
  • Győr-Moson-Sopron megye 1.2 pontjában módosult a forrás 834 millió Ft-ra, valamint 4.3. pontjában a benyújtási határidő, új benyújtási szakasz meghatározásával 2019. július 1-től 2019. augusztus 30-ig.

A pályázat célja térségi szintű, turisztikai termékcsomagok és kisléptékű tematikus turisztikai fejlesztések támogatása, melyekkel megyei szintű turisztikai vonzerő elemekre épülő, koordinált fejlesztések valósíthatók meg. Ennek keretében a helyi, térségi jelentőségű, turisztikai vonzerőt képező kulturális, épített, természeti örökség turisztikai hasznosítására, fejlesztésére nyílik lehetőség a térség gazdaságának diverzifikációja, a helyi gazdaság élénkítése, és a foglalkoztatás növelése érdekében.

Szintén módosult a "Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés" című (TOP-1.2.1-15 kódszámú) felhívás az alábbi pontokon:
  • A Felhívás 1.2 pontjában módosult a felhívás keretösszege 56 465 millió Ft-ról 57 760 millió Ft-ra.
  • A Felhívás 3.1.2 pontja kiegészült az elektromos töltőállomás kiépítésének a lehetőségével: Elektromos járművek használatához szükséges alapvető töltő-infrastruktúra kiépítése a beruházás környezetében - amennyiben a projekt keretében parkolóhely fejlesztése, létesítése valósul meg, vagy a települési töltő-infrastruktúra kiépítése azt indokolja. Amennyiben releváns, jelen felhívás 3.2.2 fejezetében elektromos járművek használatához szükséges alapvető töltő-infrastruktúra kiépítésre vonatkozó feltételek alapján.
  • A Felhívás 3.1.5 pont az állami támogatásokra vonatkozó szabályok pont kiegészítésre került az elektromos járművek használatához szükséges alapvető töltő-infrastruktúra kiépítésével.
  • A Felhívás 3.2.1 pont A) 5. pontja módosítás került: A projekt teljes elszámolható költségvetésének minimum 10%-át szükséges a bemutathatóságot, interpretációt szolgáló tárgyi és immateriális eszközökbe fektetni.
  • A Felhívás 3.2.2 pontja kiegészítésre került az elektromos járművek használatához szükséges töltő-infrastruktúra műszaki-szakmai elvárásaival.
  • A Felhívás 4.1 pontja kiegészítésre került: Zala megye esetében kiemelt projekt esetén a támogatást igénylők körére vonatkozó előírások a Felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében találhatók.
  • A Felhívás 7. pontja kiegészítésre került az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) előírásaiból fakadó kötelezettségekkel.
  • Módosultak az alábbi Terület Specifikus Mellékletek (TSM-ek): Zala megye kiemelt: új kiemelt eljárásrendű TSM megjelenése. Vas megye 4.3. pontjában a benyújtási határidő, új benyújtási szakasz meghatározásával 2019. augusztus 30-tól 2019. szeptember 30-ig valamit az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összegei módosultak.


Szintén módosult a "Barnamezős területek rehabilitációja" című (TOP-2.1.1-15 kódszámú) felhívás, mégpedig úgy, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye esetében a benyújtási határidő, új benyújtási szakasz meghatározásával 2019. június 27-től 2019. szeptember 17-ig, igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege 500 millió Ft-ra módosult. Adminisztrációs hiba miatt a Felhívás 5.5 pontjába a 2019.03.06-án feltöltött módosítás során tévesen került megjelenítésre a 200 millió Ft elszámolható összköltséget meg nem haladó projektek esetében a százalékban meghatározott átalány alkalmazása, amely jelen módosítás során törlésre kerül.

Szintén módosult több helyen a "Nők a családban és a munkahelyen (standard)" című (EFOP-1.2.9-17 kódszámú) felhívás is.

Címlapkép forrása: MTI Fotó: Máthé Zoltán
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
Delta_4_1500