Tűz alá vették a négy fukart a rendkívüli EU-csúcson
Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország, az Európai Unió nettó befizetője. A négy ország célja, hogy megtartsa korábbi kedvezményeit, köztük azt a kompenzációs mechanizmust, amely összesen mintegy 14,5 milliárd euró visszafizetését tenné lehetővé számára.
Ennél is érdekesebb az, hogy miközben a négy fukar nagyon elkötelezett az európai közösség mellett, aközben valójában 1,16%-ról 1%-ra csökkentenék a közös kassza méretét „fű alatt”, a Brexitre hivatkozva. Álláspontjuk szerint a brit kilépés miatt kisebbé váló közösségnek kisebb költségvetés indokolt, de fontos tudni, hogy a mostani költségvetést a britek nélkül átszámolva 1,16% a főösszeg, tehát igenis jelentősen kisebb kassza mellett kardoskodnak ezek a tagállamok, ezért, hogy a befizetéseik ne ugorjanak meg jelentősen. További részletek a témáról ebben az elemzésünkben olvashatók:
Ezek után és a négy fukar változatlan álláspontját hallgatva mondta azt ma Andrej Babis cseh miniszterelnök, hogy akár haza is mehetnek a résztvevők, ha a négyek nem engednek.
Nincs értelme folytatni a költségvetésről szóló tárgyalásokat, ha ezek az országok nem fogadják el Charles Michel, az Európai Tanács elnökének kompromisszumait
- tette hozzá.
Ha ez a csoport legfeljebb egy százalékot akar fizetni, akkor nincs beszélnivalónk - fogalmazott Babis, arra utalva, hogy a "takarékos négyek" szerint minden tagállamnak bruttó nemzeti jövedelme egy százalékát kellene befizetnie 2027-ig. A cseh helyzetről bővebben:
Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök azt mondta, hogy
a nettó befizetőknek "félre kellene tenniük a számológépeiket", mivel lakosaik többet fognak visszakapni így is az uniótól.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök közölte: az EU vezetői nem fognak végleges költségvetési megállapodást elérni ezen a találkozón.
Felkészültem arra, hogy egész hétvégén maradjak, de akkor sem hiszem, hogy eredményre fogunk jutni
- fogalmazott.
Hozzátette, hogy az EU-vezetőknek valószínűleg újabb találkozóra lesz szükségük márciusban, talán két héten belül.
Sophie Wilmes ügyvezető belga miniszterelnök azt mondta, hogy kedvezőtlen a "takarékos négyek" rendkívül rugalmatlan álláspontja, ami a vitát csak még nehezebbé teszi.
A helyzet már így is elég nehéz, hiszen egy nagy nettó befizető ország, Nagy-Britannia távozott az unióból, és a politikánk fenntartása érdekében több pénz befizetésére van szükség - fogalmazott.

Kiszivárgott: lényegében bárki megszerezhette volna az amerikai hadsereg minden titkát
Kritikus probléma bukott ki a Pentagon szupermodern rendszerében.
A keleti nagyhatalom már telepíti a hiperszonikus ballisztikus rakétákat: valójában Amerika lehet a célpont
Felvázolták a lehetséges taktikát.
Ezt tényleg nem láttuk jönni: visszatérhet a lovasság a frontvonalra!
A világ második legerősebb hadseregénél, természetesen.
Európa két hatalma eshet egymásnak az évtizedes határvita miatt: Varsóban már készülnek
Évtizedes adósságot emlegetnek.
Súlyos vereséget szenvedhetett az ukrán származású tábornok: kudarccá vált az offenzíva, sokan már árulónak tartják
13 ezer elvesztett katona, stratégiai eredmény nélkül.
Így szerezhetsz a lakáshiteleddel 20%-os adóvisszatérítést
Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások 2025-ben egyszeri, időszakos lehetőséget adnak arra, hogy a pénztárban felhalmozott összeg egy részét lakáscélra (hiteltörlesztésre vagy felúj
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p



Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.