Von der Leyen új paktumot kötött az EP-vel
Uniós források

Von der Leyen új paktumot kötött az EP-vel

Portfolio
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfő este közös nyilatkozatban ismertették az EP-képviselők jogalkotásban való nagyobb szerepvállalását célzó megállapodás fő irányelveit.

A kilenc politikai alapelvet tartalmazó megállapodás az Európai Bizottság és az Európai Parlament közötti 2010-es intézményközi keretmegállapodás felülvizsgálatának alapjait fekteti le, amelyet legutóbb 2018-ban módosítottak – írja az Euractiv.

Az Európai Parlament, amelyet gyakran az EU jogalkotás junior partnerének tekintenek, reméli, hogy az új felülvizsgálattal erőteljesebb ellenőrzést gyakorolhat az Európai Bizottság felett.

Metsola szóvivője szerint a megállapodás célja, hogy „nagyobb ellenőrzést biztosítson a Bizottság felett a Parlament részéről, valamint az Európai Parlament és a Tanács egyenlő bánásmódját biztosítsa”.

A megállapodás részeként a Bizottság vállalja, hogy megerősíti politikai felelősségét, és biztosítja a biztosok jelenlétét a Parlamentben. Jelenleg az EP-képviselők meghívhatják a biztosokat, hogy felszólaljanak a Parlamentben, de nem kötelezhetik őket a megjelenésre. Bár a szabályok ebben nem változnak, a megállapodás „írásos formája garanciát ad arra, hogy a Bizottság elszámoltathatóvá válik” – nyilatkozta Metsola szóvivője.

Egy fontos elem az Európai Bizottság által alkalmazott 122. cikk használatának korlátozása. A cikk lehetővé teszi a Bizottság és a tagállamok számára, hogy vészhelyzeti gazdasági intézkedések esetén a Parlamentet megkerülve hozzanak döntéseket.

A Parlament korábban többször tiltakozott az ellen, hogy a COVID-19 járvány idején és az energiapiaci extraprofit adó esetében is alkalmazták a cikket. Az új megállapodás értelmében a Bizottságnak „átfogó indoklást és információkat” kell nyújtania, ha alkalmazni kívánja ezt a cikket.

Címlapkép forrása: EU

Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Bizottság hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az Európai Bizottság nem vonható felelősségre miattuk.
RSM Blog

Komplex bér-, munkaügyi és HR audit

A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg

Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.

Holdblog

Régen minden hosszabb volt

\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A... The post Régen minden hosszabb volt ap

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Számolj háromig és start!

Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.

Ez is érdekelhet