Rekordszámú pályázat érkezett az Európai Védelmi Alap (EDF) 2024-es pályázati körére, mely során összesen 298 projektversenyzik az 1,1 milliárd euró értékű támogatásért – közölte az Európai Bizottság.
A pályázatok száma 25%-kal emelkedett a tavalyihoz képest, különösen a kkv-k és kutatóintézetek számára kiírt, nem tematikus pályázatok iránt nőtt az érdeklődés 28%-kal.
Margrethe Vestager, a digitális korra felkészült Európáért felelős ügyvezető alelnök szerint az európai védelmi ipar erősödő elkötelezettsége kiemelkedően fontos az európai védelmi készenlét biztosítása érdekében.
A benyújtott pályázatok az összes tagállam által elfogadott tematikus prioritást lefedik, beleértve a jövőbeli páncélozott gyalogsági harcjárművek, hiperszonikus rakéták elleni képességek, pilóta nélküli légi és földi rendszerek fejlesztését. A program kiemelt figyelmet fordít a kkv-k bevonására az innováció támogatása érdekében, és
az Európai Védelmi Innovációs Rendszer (EUDIS) keretében 225 millió euróval segíti az ágazatban működő kisebb vállalatokat.
A projektek most megfelelőségi ellenőrzésen esnek át, majd független szakértők értékelik azok tudományos színvonalát és etikai megfelelését. Az értékelési eredmények közzététele 2025 májusára várható.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Egymilliárd köbméter vizet kellett visszatartani: olyan mélységbe húzódott a talajvíz, ahonnan a növények már nem tudják felvenni
Nagy a baj Magyarországon, és nehéz lesz a megoldás.
Kikapcsolt állapotban is mérgezi a levegőt: ez a konyhai berendezés 500 ezer autó károsanyag-kibocsátásával ér fel
A magyar háztartások többségében ott rejtőzik a csendes gyilkos.
Ukrajna is kénytelen elismerni: ez az orosz fejlesztés felülmúlja az eddig látottakat
Minden szempontból nagyot léptek.
Lebénult miattuk a fél internet, nincs magyarázat a kék halálra
Hétfő este kezdenek helyreállni a legfontosabb weboldalak az AWS kiesése után.
Szijjártó titokzatos washingtoni útja: kiderült, mi zajlik a kulisszák mögött
Kedden repülőre száll a magyar külügyminiszter.
Erős lépést tett a fenyegetett sziget: mostantól lelőhetik a keleti nagyhatalom drónjait
Kérdés, hogy mit lépne Peking.
Bértranszparencia: mit jelent a HR számára, és miért kell most lépni?
A bértranszparencia már nem jövőbeli kihívás, hanem a jelen egyik legfontosabb HR-témája. Az EU 2023/970 számú irányelve új korszakot nyit a munkáltatók és a munkavállalók közötti bizalo
CSOK Plusz: Hogy lehet első lakásszerző egy házaspár, amikor van közös lakásuk?
Hogy lehet az, hogy egy házaspárnak van/volt egy 100 százalékban a tulajdonában lévő lakás, mégis első lakásszerzőnek minősülnek CSOK Plusz szempontjából? Márpedig egyes értelmezések sze
Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor
Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10
Az új világrend játékszabályai kezdenek kirajzolódni
A globalizáció évtizedeit a szuverenitás kora válthatja fel világ vezető think tankjeinek elemzései szerint. A nagy kérdés az, hogy a mindennapjainkat átalakító radikális változás előtt á
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Szerdán eladtam a csomagom felét 23 dolláron, ez kb. 60% hozamot jelent. Azóta esik, a maradék hozama már 40% alá ment. Volt előtte pár hír, miszerint már több mint 50 ezer bitcoinja van a
Zsiday Afrikában (HOLD After Hours)
Az e heti vendég Zsiday Viktor, jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Maradt a befektetési fokozat: az S&P nem változtatta Magyarország besorolását
Az S&P péntek este (2025.10.10.) nem változtatott Magyarország szuverén adósbesorolásán: maradt a BBB-, negatív kilátással. Külön részletes értékelést ezúttal nem adtak ki. Regős Gá
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
A garantált veszteség
Feltörhetetlen pénztárcák, elvesztett tízmilliók, fiktív kriptodevizák – új évaddal folytatódik a Préda
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

