
Súlyos gazdasági következményekkel járhat Donald Trump amerikai elnök szerda éjjeli bejelentése, miszerint az Egyesült Államok minden országra, köztük az Európai Unióra is kiterjeszti a vámokat. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön éles hangú nyilatkozatban reagált az intézkedésre, amelyet „a világgazdaság számára komoly csapásnak” nevezett.
Az Egyesült Államok vezetője 10%-os alapvámot vetett ki az USA-ba irányuló összes importra, és magasabb vámokat vetett ki több tucat országra, köztük néhány legnagyobb kereskedelmi partnerére, elmélyítve a globális piacokat megrázó kereskedelmi háborút.
Az amerikai elnök magasabb, 20%-os terheket rótt ki az Európai Unióból érkező importra, és ezzel beindította a globális kereskedelmi háborút, amely azzal fenyeget, hogy felhajtja az inflációt, és megakasztja az amerikai és a világgazdasági növekedést.
A Trump-kormányzat megerősítette, hogy a 25%-os globális személygépkocsi- és teherautó-vámok a tervek szerint április 3-án lépnek hatályba, a gépjárműalkatrészek behozatalára kivetett vámok pedig május 3-án indulnak. Ezeket pedig hozzá kell adni az EU esetében a 20 százalékos alapvámokra.
Von der Leyen a vámokra kiadott reakciójában arról beszélt, az univerzális vámok spirálba taszíthatják a nemzetközi kereskedelmet.
Nézzünk szembe a valósággal: az eredmény hatalmas gazdasági kár lesz
– mondta. A Bizottság elnöke attól tart, hogy a bizonytalanság tovább növekszik, ami újabb protekcionista lépéseket vált ki világszerte. Külön kiemelte, hogy a leginkább sérülékeny országok is az egyik legmagasabb amerikai vámkulcs alá esnek, amit „pont az ellenkezőjének” nevezett annak, amit a világ közössége el szeretne érni.
A döntés közvetlen hatással lesz az emberek életére – figyelmeztetett von der Leyen.
Milliók fognak magasabb élelmiszerárakkal szembenézni, drágább lesz a gyógyszer, a közlekedés, és az infláció is megugrik
– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ez leginkább a legkiszolgáltatottabb állampolgárokat fogja sújtani. Szerinte a vállalkozások – mérettől függetlenül – már a kezdetektől szenvedni fognak a megnövekedett bürokráciától, a felborult ellátási láncoktól és a kiszámíthatatlan üzleti környezettől.
A Bizottság elnöke történelmi távlatba is helyezte a döntést. „Az elmúlt nyolcvan évben az EU és az Egyesült Államok közti kereskedelem millióknak adott munkát és fogyasztóknak nyújtott előnyöket. A vállalkozások példátlan növekedést tapasztaltak” – mondta, majd elismerte, hogy a globális kereskedelmi rendszer valóban problémákkal küzd.
Egyetértek Trump elnökkel abban, hogy egyes országok visszaélnek a jelenlegi szabályokkal. Készen állok arra, hogy ezek orvoslásán dolgozzunk. De a vámok nem lehetnek az első, csak az utolsó eszközök
– figyelmeztetett.
Von der Leyen megerősítette, hogy Európa válaszlépésekre készül.
A Bizottság már véglegesíti az acéliparra vonatkozó első ellenintézkedés-csomagot, és dolgozik újabb lépések előkészítésén, ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre.
„Nem fogjuk eltűrni a globális túlkapacitás begyűrűzését és a dömpinget az európai piacon” – jelentette ki. Hangsúlyozta: Európa mindig meg fogja védeni érdekeit és értékeit, és kiáll minden európai mellett. Ezzel leginkább arra utalt, hogy az Egyesült Államok protekcionista lépései után sok termelő, például Kína az EU piacai felé irányíthatja a szabad termelési kapacitásait, ami dömpinggel fenyegeti az államszövetséget.
Bár a Bizottság szerint a helyzet súlyos, az elnök szerint még nem késő visszatérni a tárgyalóasztalhoz.
„Nem konfrontációra, hanem tárgyalásra van szükség” – mondta, hozzátéve, hogy Maroš Šefčovič kereskedelmi biztos folyamatos kapcsolatban áll amerikai partnereivel.
Von der Leyen szerint Európa érdeke továbbra is az akadályok lebontása, nem pedig az építésük. „Van másik út is” – fogalmazott.
A nyilatkozat végén von der Leyen közvetlenül az európai polgárokhoz fordult:
Tudom, hogy sokan csalódottak legősibb szövetségesünk miatt. Igen, fel kell készülnünk az elkerülhetetlen következményekre. De Európa rendelkezik minden eszközzel, hogy átvészelje ezt a vihart. Együtt vagyunk ebben, és egységünk az erőnk
– hangsúlyozta. Emellett bejelentette, hogy új támogatási intézkedések indulnak az acél- és autóipar számára, valamint stratégiai párbeszéd kezdődik a gyógyszeriparral is.
Az EU a hírek szerint már komoly pénzügyi segélyeszközt, támogatási forrásokat mozgósít, hogy csillapítsa az európai vállalatok által elszenvedett károkat. Ennek részleteit várhatóan a héten, csütörtökön vagy pénteken jelentheti be az Európai Bizottság.
Címlapkép forrása: EU
470 kilométer mélységből előkerült valami, ami felforgatja mindazt, amit a világ egyik legkeményebb anyagáról tudtunk
A tudósokat is meglepte a felfedezés.
Gigantikus felvásárlás a játékiparban: 55 milliárd dollárért cserél gazdát a világhírű cég
Örülhetnek a befektetők.
Ezer milliárd dollár értékű kincs rejtőzik az amerikai föld alatt
Ám alig 11 milliárd dollárt ér.
Meglepően elégedettek a magyar vállalkozók Ursula von der Leyen nagy üzletével
Egyelőre nem érzik, hogy csapást mértek volna rájuk az új alkuval.
Megszólalt Brüsszel a magyar olajellátás helyzetéről és a Mol állításairól
Egyre forróbb a magyar üzemanyag-ellátás körüli helyzet.
Elárulta Nagy Márton, hogy állnak a minimálbér-tárgyalások
Zajlik az egyeztetés, járulékcsökkentés is a pakliban van.
Medvegyev: nem akarunk háborút Európával, de...
A volt orosz elnök szerint Oroszország mindig csak felszabadítóként, nem megszállóként érkezett Európába.
Olcsó kacatból high-tech ipar
USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

A Vaslady ébredése
Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek
Clorox Company - elemzés
Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C
A kertészkedés egészséges, és nem csak a friss zöldségek miatt
Friss kutatások szerint már heti két és fél óra kertészkedés is elegendő lehet ahhoz, hogy csökkentsük a túlsúly, a magas vérnyomás, a cukorbetegség és más egészs
Magyar ingatlanpiac: hórukk országban mérsékelt verseny
A héten Zsolt pihenőt kapott, Balázs és Ádám pedig Tibor Dávid Masterplast CEO-val beszélgetett a magyar ingatlanpiac évtizedes kérdéseiről. Dögunalmas szakmai adásunkban szó lesz a... The p

Külföldre költözés matematikája
Hamarosan itt a választás, ilyenkor sokan szokták megfogadni, hogy valamilyen eredmény esetén emigrálnak. Ezeket általában nem kell komolyan venni, valószínűleg üres lenne az ország, ha tényl
A baby boomer generáció gazdasági jelentősége
Kulcsszereplők a jövő gazdasági növekedésében.


A magyar mezőgazdaság életben maradása múlik ezen: víz nélkül nem fog menni
Túl sok függ az időjárás szeszélyeitől.
Ismét téma a nyugdíjemelés: kik kaphatnának sokkal többet havonta?
Mi az a minimálnyugdíj, és hogy lehetne hatékonyan alkalmazni?
Semmi sem állítja meg a forint dicsőséges menetelését?
Lehet még erősebb a hazai fizetőeszköz?
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.