
Az Európai Bizottság több mint 27 százalékkal csökkentené a Közös Agrárpolitika (KAP) forrásait a következő uniós költségvetési ciklusban – összesítette a helyzetet az Agrárszektor az új közös költségvetés (az uniós zsargonban többéves pénzügyi keret) tervezetének bemutatása után.
A jelenlegi 386 milliárd eurós keret helyett mindössze 302 milliárd euró jutna a mezőgazdaság és a vidéki térségek támogatására, ráadásul az újonnan létrehozandó Nemzeti és Regionális Partnerségi Tervekkel összevont kasszából. A változtatás különösen a nagyobb szereplőknek szűkítené a támogatások elérhetőségét, míg a válságkezelést teljes mértékben a tagállamokra tolná.
A hivatalos bejelentést követően Christophe Hansen mezőgazdasági biztos azzal próbálta csillapítani a feszültséget, hogy a KAP „megmarad önálló politikaként”, a közvetlen kifizetéseket pedig garantáltnak nevezte. Ugyanakkor a Bizottság a KAP-keretét valóban 85 milliárd euróval vágja vissza, csakhogy a forrásokat más alapoknál teszik elérhetővé a gazdáknak.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pedig a bejelentéskor azt mondta, hogy eddig sok volt az átfedés a KAP és a kohéziós politika között: például infrastrukturális fejlesztéseket fizethettek a felzárkóztatási és az agrártámogatásokból is. Vagy a munkahelyvédelmi intézkedésekre is használhatók voltak a mezőgazdasági források, ahogy a szociális alap eszközei is.
Szerinte ezeket a duplikációkat vonták össze a Nemzeti és Regionális Tervek rendszerével, nem csökken a gazdáknak elérhető támogatás.
Az egyetlen visszavágás a 450 hektár feletti gazdálkodókat, akiket részlegesen vagy egészen kizárnának a területalapú támogatásokból.
Azonban független becslések szerint – például az Euractiv kalkulációi alapján – ez a csökkenés a 2025-ös árakon számolva közel 30 százalékot jelent. EPP-s és Renew-frakcióbeli EP-képviselők is nyíltan bírálták Hansent, az ír Ciaran Mullooly például elfogadhatatlannak tartja, hogy a mezőgazdaság támogatása csökken, miközben az uniós védelmi kiadások ötszörösére nőnek.
Az Európai Bizottság részéről Piotr Serafin költségvetési biztos azzal indokolta a változtatásokat, hogy a KAP és a kohéziós politika eddigi több száz külön programját mostantól 27 nemzeti és regionális partnerségi tervbe vonnák össze.
Ezekre összesen 865 milliárd euró jutna, amely az uniós költségvetés mintegy felét teszi ki.
Serafin szerint a cél egy modernebb, rugalmasabb rendszer, amely jobban illeszkedik a tagállami igényekhez és a jövő kihívásaihoz – de több képviselő arra figyelmeztetett, hogy a nemzeti hozzájárulásokra való egyre nagyobb támaszkodás széttagolhatja az egységes piacot.
A Farm Europe agárpolitikai agytröszt szerint a Bizottság javaslata figyelmen kívül hagyja a gazdák valós problémáit, miközben a KAP már most is veszített reálértékéből. Számításaik szerint
a 2028–2034 közötti időszakban legalább 411 milliárd euróra lenne szükség a jelenlegi támogatási szint fenntartásához, és 535 milliárdra ahhoz, hogy a rendszer visszanyerje a 2020-as pénzügyi erejét.
A közvetlen kifizetések „védelme” önmagában nem elegendő – figyelmeztettek –, különösen, ha azok nem biztosítanak egyenlő versenyfeltételeket a tagállamok között.
Címlapkép forrása: EU
Kiszivárgott Orbán Viktor Brüsszelbe küldött figyelmeztető levele
Ursula von der Leyennek címezte.
Ráunt az európai hatalom Moszkva játékaira - Kémhajót fogtak a Baltikumban
A gyanú szerint drónokat indítottak a teherhajóról.
Rendkívüli események, lezárták a világ egyik legnagyobb repülőterének terminálját
A sürgősségi szolgálatok a helyszínen vannak.
Elbukta a bizalmi szavazást, lemond a francia miniszterelnök - Jöhetnek az előrehozott választások?
Két év alatt a negyedik miniszterelnököt ette meg a francia politika.
Szomorú jelentést adott ki az ENSZ: emberek tízezrei szenvednek a természeti katasztrófa miatt
A legszomorúbb hírt viszont egyelőre cáfolták.
Újabb orosz üzletember halt meg rejtélyes körülmények között
Három év alatt a tizenkilencedik.
HR trendek 2025-2026
A magyar munkaerőpiac 2025-ben fordulóponthoz érkezett. A gazdasági bizonytalanság, a technológiai fejlődés és a társadalmi elvárások együtt formálják át a vállalatok működését. Az elk

113 millióval tehet vagyonosabbá az Otthon Start
A héten indult el az Otthon Start hitel és már első napokon nagy érdeklődés mutatkozott a támogatott hitel iránt. Sokak számára egyedül ezzel a támogatott hitellel van lehetőségük, hogy saj
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április
Hasznos útmutatót ad Odüsszeusz az élet bolyongásaihoz
Az Odüsszeia kódja ma is friss. Fontos kérdésekben ad iránymutatást az eposz: mi múlik rajtunk és mi nem; mit lehet megúszni és mit nem; mi a nők szerepe a világban; milyen erők alakítják az
Hullámok hátán a zöldebb energia felé
A tengerek, óceánok hullámzása és az árapály régóta ismert, állandó és kiszámítható energiaforrás. Az energetikai szakértők egyre többen hangsúlyozzák, hogy az
Deák Ferenc eladná a lelkét egy lakásért? (feat. Szabó László)
Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcasts és Soundcloud


Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
