Így lehet elkerülni a kátyúkárt

Ha megtörtént a baj, és megsérült valamely alkatrésze a járműnek, akkor célszerű az arra alkalmas legközelebbi helyen biztonságosan félreállni. Ezzel egyrészt megakadályozható a további károsodás, másrészt a elősegíti a helyzet kevésbé veszteséges rendezését. Nem csak érdemes, "kötelező" fényképfelvételt készíteni a "bűnösről" és a keletkezett kárról is, valamint nagyban megkönnyíti a kártérítési eljárás lefolytatását a hatósági jegyzőkönyv megléte is, így rendőrt kell hívni. Fontos kiemelni azonban azt, hogy csak abban az esetben lehet a kátyú okozta károk megtérítésére számítani, ha az adott közút kezelője nem hívta fel a járművezetők figyelmét a potenciális veszélyre. Ha tehát kihelyezték az "Egyenetlen úttest" táblát, akkor a kárt az autósnak kell állnia, mégpedig az "Út- és látási viszonyoknak megfelelő haladás" szabályának megsértése alapján.
Veszélyre figyelmeztető táblával nem jelölt útszakasz esetén a fényképfelvételek és a hatósági jegyzőkönyvek birtokában van esély a károk megtérülésére. Az összes dokumentummal az illetékes közútkezelőhöz kell fordulni, amely biztosítója útján - amennyiben jogosnak ítélik a kártérítési igényt - rendezi a kátyú okozta sérülés kijavításával kapcsolatban felmerült költségeket.
A Portfolio.hu megkeresésére a LeasePlan Hungária Zrt-nél elmondták, hogy az idei téli szezonban nagyságrendileg hasonló számban fordultak elő kátyúval összefüggő gumikárok, mint tavaly. Az esetek 80-90%-a a gumin vagy a felnin okoz sérüléseket. A LeasePlan által kezelt autók esetében azok a tapasztalatok, hogy bár a kátyúkkal kapcsolatos károk száma nem, de ezen belül a felnin is sérülést okozó károk száma folyamatosan növekszik. Ennek oka, hogy az abroncsgyártók - a téli mintázatok esetében is - egyre alacsonyabb oldalfalú gumikat fejlesztenek, így ha kátyúba hajt a gépjárműhasználó, akkor egyre nagyobb eséllyel sérti meg a felnit is. A kátyúkárok fennmaradó 10-20%-ánál fordul elő nagyobb mértékű sérülés, ilyenkor általában valamelyik futómű alkatrész is meghibásodik, főleg akkor, ha a gépjárművezető nagy sebességgel hajt rá a sérült aszfaltfelületre. Sok új autóban egyik felszereltségi szinthez sem tartozik pótkerék, csak defektjavító készlet. Ezzel a megrendelők is tisztában vannak, így a gépjárművek 70-80%-ába megrendelik az ügyfelek a teljes értékű pótkereket. Ennek az extrának az értéke annyira alacsony (10 000-20 000 Ft), hogy 4-5 éves futamidő esetén nem igazán befolyásolja a havidíj összegét, így a legtöbb ügyfél gondolkodás nélkül kéri ezt az opciót. Bár a teljes értékű pótkerék nélkül tágasabb a hely a csomagtérben, egy szükségessé váló kerékcserénél a használó szempontjából a pótkerék jóval praktikusabb. Bizonyos gyártók éppen azzal a céllal, hogy csökkentsék a gépkocsi súlyát és a károsanyag kibocsátást, levették a teljes értékű pótkereket a rendelhető opciók listájáról is, és csak a defektjavító készletet adják az autóhoz, valamint - elsősorban a drágább modellek esetében - defekttűrő abroncsokat ajánlanak.
Vége van az eredendő bűnnek, de Magyarország épp most csúszik bele
Magas hozamokkal csábítják a nemzetközi befektetőket.
Donald Trump szavai miatt aggódnak a befektetők, lefordulás a tőzsdéken
A közel-keleti konfliktusra figyel a piac.
Vége az amerikai álomnak? Új kedvence van a profi befektetőknek
Vallottak az alapkezelők.
Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
A váltáson gondolkodóknak is érdemes most résen lenni.
Megnövekedett sugárzást mértek Iránban, teljes a káosz a perzsa államban - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli konfliktus legfontosabb híreivel.
Kombinált támadás érte Ukrajnát, lövik az oroszok a fővárost - Keddi híreink az ukrajnai háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Úgy néz ki, megúszta Putyin Donald Trump haragját: egyelőre szabad kezet kapott Ukrajnához
Az elnök széttárja a karjait.
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Tőzsdei fordulat zajlik a szemünk előtt – Mit érdemes most venni?
Eljött a kicsik ideje.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen