
Pénteken reggel közzétette a biztosítási szektor (fióktelepek nélküli) 2021-es éves statisztikáit a Magyar Nemzeti Bank. Ezek alapján a biztosítási piac díjbevétele egyetlen negyedév során sem maradt el az egy évvel korábbitól, ami nagy szó, hiszen számos piaci szereplő visszaesésre számított a koronavírus miatt. Ehhez képest az éves adatokból kiderült:
- 2021-ben a magyar biztosítási piac díjbevétele 10,4%-kal, 1330 milliárd forintra nőtt,
- az életbiztosítások teljesítettek jobban 13,7%-os növekedéssel, így díjbevételük 603 milliárd volt,
- a nem-életbiztosítások 7,9%-kal kerültek feljebb, díjbevételük így 727 milliárdra rúgott.
A 2020-as lassú, 4,7%-os növekedés után tehát ismét kétszámjegyű mértékben bővült a szektor egészének díjbevétele.

Alábbi ábránkon azt mutatjuk, mely kategória milyen mértékben növekedett. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokat (kgfb) leszámítva minden fő kategóriában gyorsult a növekedés, és különösen kiugró, 18%-os volt a növekedés a rendszeres díjas unit-linked életbiztosításoknál, illetve a méretében kisebb, de növekedését tekintve még nagyobb, 24%-os bővülést produkáló kockázati jellegű életbiztosításoknál.

Különösen érdekes az életbiztosítások, azon belül is a 60%-os részarányt képviselő befektetési egységgel kombinált (unit-linked) biztosítások alakulása. Miközben ebben a szegmensben az egyszeri díjas termékek lényegében stagnáltak (díjbevételük 1%-kal csökkent), aközben
a rendszeres díjas unit-linked életbiztosítások díjbevétele a 2019-es szintet 34%-kal, a 2020-ast pedig 18%-kal múlták felül.
Hasonló mértékben nőttek a unit-linked nyugdíjbiztosítások és a nem unit-linked életbiztosítások, tehát a bővülés nem magyarázható egyértelműen a 20%-os adójóváírással, amiből eleve kevesebb érvényesíthető most a családi szja-visszatérítés miatt. A statisztikák arra utalnak, hogy nem az életbiztosításban megtakarítók száma emelkedett meg, hanem az eseti befizetések és az átlagdíjak lettek valószínűleg magasabbak.

Ahogy az MNB korábbi statisztikái alapján már írtunk róla, erős évet zártak az öngondoskodási termékek, ugyanis
nyugdíjpénztárba 2010, életbiztosításba pedig 2007 óta nem áramlott ennyi friss megtakarítás
(utóbbihoz soroljuk a nyugdíjbiztosításokat is). Az életbiztosítási díjtartalékok tavaly 105 milliárd forinttal bővültek a nettó befizetéseknek köszönhetően, ami nemcsak a díjbevételek növekedésének, hanem a korábbiaknál alacsonyabb törlési, visszavásárlási aránynak is köszönhető. A járvány miatt nem kényszerültek tehát arra a háztartások, hogy tömegével éljék fel a megtakarítási jellegű életbiztosításokban lévő tartalékaikat.

A nem-élet üzletágban lassabb növekedést látunk, mint élet oldalon, és a nominális GDP tavalyi 12% körüli növekedésétől is elmarad a 7,9%-os bővülés. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díjbevétele mindössze 3%-kal emelkedett, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy a biztosítók az elmúlt évek díjszintje mellett már visszatértek ezen a területen is a nyereséges működéshez, az elmúlt két év kárstatisztikái pedig még ehhez képest is kedvezően alakultak: a tavalyi nettó 80 milliárd forintos kgfb-kárráfordítás elmaradt a 2019-es és a 2020-as szinttől is.

Az egyéb vagyonbiztosítások, különösen a tűz- és egyéb vagyoni károk közé sorolt viharkárok esetében azonban nagy nyomás helyeződik a biztosítókra:
tavaly a lakásbiztosítási viharkárok értéke csak május 1. és augusztus 31-e között mintegy 9,1 milliárd forint volt, és ezzel 11 éves rekordot döntött.
Elképesztő károkat okozott az idei január 30-i orkán is Magyarországon, egyetlen nap katasztrofális időjárása nyomán közel harmadannyi kárbejelentés futott be a biztosítókhoz, mint a tavalyi teljes – négy hónapos – viharszezonban. A klímaváltozás a helyzet romlását vetíti előre, és az inflációhoz hasonlóan a vagyon- és felelősségbiztosítási kárösszegek és díjak együttes emelkedése várható tőle.

Az utasbiztosítások piaca a járvány nagy vesztese volt, hiszen 2020-ban
a 2019-es csúcs 41%-ára esett vissza itt a biztosítók utasbiztosítási díjbevétele. 2021 sem hozott erős visszapattanást: 51%-ra sikerült ezt feltornázni.

Az életbiztosítási szerződések száma tavaly 1%-kal csökkent, a nem-életbiztosításiaké viszont 2%-kal nőtt, tehát ellentétes reláció volt megfigyelhető, mint a díjbevétel esetében, ugyanakkor az életbiztosítási szerződésszámra a 2008 előtt kötött hosszú távú szerződések „kifutása” is negatív hatást gyakorol még.
A leglátványosabban növekvő szegmens az adókedvezményes nyugdíjbiztosításoké: ezek szerződéses darabszáma tavaly 380 ezerről 418 ezerre emelkedett.

Nem hozott viszont növekedést a tavalyi év a biztosítók eredményességében: a biztosítótársaságok összesített adózás utáni eredménye tavaly 80,2 milliárd forint volt, ami elmarad az előző évi 82,3 milliárd forinttól.

Az életbiztosítási üzletág eredményessége romlott: a 2020-as 28,0 milliárd forintról 22,5 milliárd forintra csökkent itt a biztosítástechnikai eredmény.

Címlapkép: Getty Images
Megnövekedett sugárzást mértek Iránban, teljes a káosz a perzsa államban - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli konfliktus legfontosabb híreivel.
A hétvége, amikor Irán megszűnt nagyhatalomnak lenni – Sosem kapott még ekkora pofont Teherán
Voltak előjelek, de ekkora káoszra kevesen számítottak.
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Kombinált támadás érte Ukrajnát, lövik az oroszok a fővárost - Keddi híreink az ukrajnai háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.