
Az első, a számviteli törvény módosítása, az „Omnibusz” fenntarthatósági jelentésekre vonatkozó halasztásával áll összefüggésben, amely az Egyes adókötelezettségekről és egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslatban szerepel.
A módosítás az EU-s szinten már elfogadott „stop the clock” rendelkezés hazai jogba való átültetése, miszerint az úgynevezett második és harmadik hullámba tartozó vállalatoknak további két év áll rendelkezésükre a törvényben szereplő fenntarthatósági jelentés elkészítésére.
A második, a Magyarország 2026. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat, amely magába foglalja az ESG törvény módosítási javaslata
A vállalkozásokat érintő kötelezettségeket illetően a következők a főbb változások:
Módosulhat az ESG törvény alanyi hatálya
A jelenlegi szabályok szerint a közérdeklődésre számot tartó nagyvállalatoknak már az idei évben el kell készíteniük ESG beszámolójukat a megelőző üzleti évről és meg kell azt küldeniük az SZTFH felé, illetve nyilvánossá kell tenniük honlapjukon az ESG törvény és végrehajtási rendeletei által elvárt rendben, míg a többi nagyvállalatnak a jövő évben szükséges ezt megtennie. Ez utóbbi csoportba tartozók köre ugyanakkor változni fog a módosítási javaslat szerint, hiszen azon nagyvállalkozások fognak az ESG törvény hatálya alá tartozni, amelyeknek az üzleti évet megelőző két üzleti évben a mérleg fordulónapján főtevékenysége a törvény által meghatározott ágazatokba sorolható, és a mutatóértékei meghaladják a következő határértéket:
az éves nettó árbevétel a 90 milliárd forintot, valamint az átlagosan foglalkoztatottak száma az 500 főt.
A javaslat a fentiek alapján a következő ágazatokban működő vállalatok számára keletkeztet jelentési kötelezettséget, abban az esetben, ha átlépik az előbb bemutatott határértéket:
- Vegyi anyag, termék gyártása
- Gyógyszergyártás
- Gumi-, műanyag termék gyártása
- Nemfém ásványi termék gyártása
- Fém alapanyag gyártása
- Fémfeldolgozási termék gyártása
- Számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása
- Villamos berendezés gyártása
- Gép, gépi berendezés gyártása
- Közúti jármű gyártása
- Egyéb jármű gyártása
- Bútorgyártás
- Egyéb feldolgozóipari tevékenység
- Ipari gép, berendezés, eszköz javítása, karbantartása, üzembe helyezése
- Villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás
- Nagykereskedelem
- Kiskereskedelem
- Szárazföldi, csővezetékes szállítás
- Vízi szállítás
- Légi szállítás
- Távközlés
- Információtechnológiai szolgáltatás
- Számítástechnikai infrastruktúra, adatfeldolgozás, tárhelyszolgáltatás és egyéb információs szolgáltatási tevékenységek
- Pénzügyi szolgáltatás (kivéve: biztosítási, nyugdíjpénztári tevékenység)
- Biztosítás, viszontbiztosítás, nyugdíjalapok (kivéve: kötelező társadalombiztosítás)
- Pénzügyi, biztosítási kiegészítő tevékenységek
Végül, de nem utolsó sorban fontos változás az alanyi kört illetően, hogy a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónak minősülő kis- és középvállalkozások -hasonlóan a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónak minősülő mikrovállalkozásokhoz- kikerülnek az ESG törvény hatálya alól.
Átmeneti rendelkezések
Jelentős változásként értékelhető továbbá, hogy ami a kötelezett vállalatok a 2024. üzleti év fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségeinek teljesítéséről szóló ESG beszámolójukat illeti, nem kötelesek tanúsítást lefolytatni. A törvényben foglalt előírások betartásáért, az ESG beszámoló megfelelőségéért és elfogadásáért az ügyvezetés fog felelni.
A 2024-2026-os üzleti években elkészült ESG beszámolót és az ahhoz kapcsolódó tanúsítványt nem kell elküldeni az SZTFH részére. A módosítás szerint továbbá ugyanebben az időszakban a vállalatoknak nem szükséges nyilvánosan mindenki számára elérhetővé tenniük a honlapjukon a fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségeinek teljesítéséről szóló ESG beszámolót, azaz, hogy a fenntarthatósági kérdések hogyan befolyásolják a vállalkozás teljesítményét, helyzetét és fejlődését; a vállalkozásnál felmerülő ESG kockázatokat és lehetőségeket; az emberekre és a környezetre gyakorolt hatásokat; illetve az elkészített társadalmi felelősségvállalási stratégiát.
Ezen változtatások nem jelentik a teljes ESG beszámolókészítési feladat halasztását, csak a tanúsítási és közzétételi elvárások kerülnének eltolásra.
A lényegesség elvével, a kérdőívekkel és a kockázatkezelési rendszerekkel kapcsolatos változások
Változik a lényegesség elve, mely a jelenleg hatályos szabályokat kiegészíti azzal, hogy egyértelművé teszi, hogy az ESG beszámoló részeként kell a vállalkozásoknak megfelelő információkat nyilvánosságra hozni a náluk felmerülő ESG kockázatokról és lehetőségekről.
Fontos változás a hazai KKV szektor tehermentesítése szempontjából, hogy 2027. június 30-ig
- mikro- vagy kisvállalkozástól ESG adatszolgáltatás nem kérhető, valamint a mikro- vagy kisvállalkozás ESG adatszolgáltatásra sem szerződésben, sem írásbeli nyilatkozatban nem vállalhat kötelezettséget, illetve
- a középvállalkozás ESG adatszolgáltatásra sem szerződésben, sem írásbeli nyilatkozatban nem vállalhat kötelezettséget.
Emellett módosulnak annak a feltételei, hogy mikor és milyen feltételekkel lehet a magyar KKV-kat ESG adatszolgáltatásra kérni. 2027. június 30-ig csak középvállalkozásoktól lehet ilyen jellegű adatokat kérni, velük kapcsolatban a szabályok a következőképpen alakulnak:
- Az ESG adatszolgáltatás igénylést megelőzően az igénylő nyilatkozattételre hívja fel a középvállalkozást arra vonatkozóan, hogy rendelkezik-e az állami ESG minősítő által készített ESG minősítéssel.
- Ha a beszállító középvállalkozás rendelkezik ilyen ESG minősítéssel azt a szállítói kérdőív helyett megküldheti az igénylő számára, melyet a kérdőívre adott válaszok helyett kell a saját kockázatkezelési rendszerében alkalmaznia; azonban
- ha a beszállító nem rendelkezik ilyen minősítéssel, vagy nem küldi meg az igénylő részére, ebben az esetben az igénylő szállítói kérdőívet küldhet a részére.
Az előbbi módosuló bekezdések 2027. július 1-től még egyszer változni fognak, mely által a középvállalkozásokra vonatkozó szabályok ki fognak terjedni a mikro- és kisvállalkozásokra is. Ettől az időponttól a fentiek értelmében tehát, már lehet mikro- és kisvállalkozásoktól is ESG adatszolgáltatást kérni, azonban ez a kör ezután sem vállalhat kötelezettséget ilyen adatszolgáltatás teljesítésére, míg a középvállalkozások igen.
A korrekciós intézkedések sikertelensége esetére két új változással is kell kalkulálni:
- ezentúl nem lesz kötelező a vállalkozásnak a beszállítóval fennálló szerződéses viszonyának megszüntetése, ugyanakkor a módosítás után is megmarad ennek a lehetősége a vállalkozás döntése szerint. Továbbá,
- a korábbi 3 hónap helyett csak 30 napig köteles a vállalkozás szüneteltetni az üzleti kapcsolatot közvetlen szállítójával a korrekciós intézkedések sikertelensége esetén. Egy ilyen intézkedés várhatóan csak rövidebb ideig fennálló, és könnyebben áthidalható fennakadást okozhat egy vállalkozás beszerzési folyamatában, ha a beszállítóra vonatkozóan hozott korrekciós intézkedések sikertelenek bizonyulnának.
ESG tanácsadókkal és ESG tanúsítókkal összefüggő módosítások
A módosítási javaslat tartalmaz még újdonságokat az ESG tanácsadókkal és ESG tanúsítókkal összefüggésben is, a módosító javaslat elfogadása esetén az SZTFH a továbbiakban csak az ESG tanácsadók vonatkozásában végez akkreditálási tevékenységet, míg az ESG tanúsítók akkreditálása a Nemzeti Akkreditáló Hatóság feladata lesz. Ugyanakkor az SZTFH feladata marad az ESG tanúsítókról szóló névjegyzék vezetése.
Az előbbieken túl kiegészítésére került, hogy milyen információkat fog tartalmazni a tanúsítókról szóló névjegyzék, és pontosan milyen feltételei lesznek a nyilvántartásba vételnek, de ezen a területen még várható a Kormány rendelete, amely szabályozza az ESG tanúsítók akkreditálásának konkrét – szakmai - követelményeit, illetve az SZTFH Elnökének a rendelete is a nyilvántartásba vétel egyéb feltételeiről.
Következő lépések
Fontos leszögezni, hogy az Országgyűlés törvényalkotási eljárása során a fent bemutatott pontok kisebb-nagyobb mértékben változhatnak. A parlament információs rendszerében egyelőre az látszik, hogy normál rendben tervezik tárgyalni a fent bemutatott módosításokat, mely azonban így is, jó eséllyel elfogadásra kerülhet még a tavaszi ülésszak vége előtt. A bemutatott módosítási javaslatok - a kivételektől eltekintve - a kihirdetést követő napon léphetnek hatályba a megismert rendelkezések alapján.
A cikk szerzője a KPMG senior menedzsere és a KPMG tanácsadója.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Súlyos válaszcsapásra készül Moszkva Brüsszel legújabb terveivel szemben
Nagy bajba kerülhetnek az Oroszországban seftelő nyugati vállalatok.
Tűzveszélyre hivatkozva több mint 145 ezer autót hív vissza a BMW
Ingyenes cserét ajánlanak a problémás alkatrésznél.
Kőkemény beszámoló érkezett a frontról: így zajlik az ősz legfontosabb csatája
Pokrovszkért folyik a harc.
Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

Az osztalék portfólióm - 2025. szeptember
Aktív hónap volt, vásároltam sokat, új részvényeket és a már meglévők mellé is. Osztalék viszont alig csordogált.VáltozásokUnited Parcel Service, Inc. (UPS) vásárlás 85 dolláron, 7,72%
A baby boomer generáció gazdasági jelentősége
Kulcsszereplők a jövő gazdasági növekedésében.
A mesterséges intelligencia vegánjai
Az MI-veganizmus egy új társadalmi mozgalom, amely etikai, környezeti és jóléti megfontolásokból tudatosan korlátozza a mesterséges intelligencia használatát.
KlimaKover - megoldás a közterek hűtésére?
Energiatakarékos és fenntartható technológia a városi hőhullámok enyhítésére.
Pusztító koktél villámaszályok és hőhullámok
A villámaszályok a klímaváltozás egyik legaggasztóbb jelenségei közé tartoznak, amelyek hatását a szélsőséges hőség drámaian felerősíti.
Üzemanyag-vásárlóerő: időutazás a rendszerváltástól napjainkig
Cikkünkben egy gyors áttekintést adunk arról, hogy az elmúlt három és fél évtizedben egy átlagos magyar havi munkabérből hány liter benzint lehetett vásárolni, milyen trendet figyelhetünk m
Sakkmesterből játéktervező, majd Nobel-díjas tudós: ő az agy a Google AI mögött
Sakkmesterből videójáték-tervező, majd idegtudós és Nobel-díjas: Demis Hassabis a teremtő elme a Google AI mögött. Egyedülállóan sokoldalú és kreatív pályája alatt számos olyan újítá


Új korszak a vállalati működésben: már nem elég a költségcsökkentés a versenyben maradáshoz
A KPMG kutatása szerint a vállalatok egyre inkább támaszkodnak menedzselt szolgáltatásokra.
Jövőre a magyar cégeknek is közzé kell tenniük bérjelentéseiket
Az uniós bérátláthatósági irányelv jelentős változásokat hoz a munkaerőpiacon.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
A 3%-os lakáshitel titkai: mostanra kiderült, mire kell figyelni igazán
A Portfolio Checklistben az Otthon Start tanulságait elemezzük.
Új trend az energiapiacon: így fixálhatóak évekre az alacsony árak
A legnagyobb techgigászok, mint a Google, Amazon, Microsoft állnak a trend élén.
Egy betegség, ami minden magyarnak fáj: évtizedek óta küzdünk vele
Megjelent a Portfolio Checklist keddi adása: fókuszban a fiskális alkoholizmus.
