A globális élelmiszerrendszer egyik nagy kihívása, hogy a megtermelt élelmiszer közel egyharmadát nem fogyasztjuk el, ami nemcsak erkölcsileg, valamint gazdaságilag aggályos, de a klímaváltozás elleni küzdelem egyik kulcsterülete is: a veszteség és a pazarlás évente a világ üvegházhatásúgáz-kibocsátásának közel 10%-át teszi ki. A probléma két fő forrása:
- az élelmiszer-veszteség (ami a termeléstől a forgalmazásig tartó szakaszban keletkezik),
- illetve az élelmiszer-pazarlás (ami elsősorban a háztartásokban jelentkezik).
Az Eurostat adatai alapján az élelmiszer-hulladék több mint felét, mintegy 54 százalékát a háztartások termelik az Európai Unióban, a fennmaradó mennyiség pedig az élelmiszer-ellátási lánc többi pontján keletkező hulladék.
Magyarországon ez a szám még ennél is nagyobb, 70 százalék körüli a háztartások részaránya a teljes élelmiszerhulladék-képződésből. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjának kutatási eredményei szerint
évente 62 kilogramnyi élelmiszert dob ki egy átlagos magyar.
A keletkező, 1,8 millió tonna élelmiszer-hulladék legnagyobb része az élelmiszer-termelés és -fogyasztás során, kis hányada pedig a kereskedelmi tevékenység során jön létre. Ez annak fényében is aggodalmat keltő, hogy a kidobásra termelt élelmiszer előállításához természetes élőhelyek felszámolásán és farmok, mezőgazdasági területek kialakításán keresztül vezet az út.

A Nébih kutatásból az is kiderül, hogy a készételek, a pékáruk, a friss zöldségek és gyümölcsök, valamint a tejtermékek adják az összes élelmiszer-pazarlás túlnyomó részét (82,5 százalék). Továbbá az összes élelmiszer-hulladék 41,6 százaléka (25,8 kg/fő/év) lenne elkerülhető – akár kisebb, csak szükséges mennyiség vásárlásával, vagy a maradékok megmentésével.
A felelősség nemcsak a fogyasztókat terheli, az ellátási láncban is van mit fejleszteni
A bevásárlóközösségekhez vagy közösségi mezőgazdasághoz történő csatlakozás nagyban enyhíthet a problémán, hiszen ezekben a termelők előre ismerik a fogyasztói igényeket. A rendszeres rendelések, előfizetéses modellek vagy közvetlen kommunikáció révén pontosabban tervezhető a termelés, így kevesebb felesleg keletkezik, és ritkábban fordul elő, hogy eladatlan áru marad a gazdaságban vagy a piaci standokon.
A rövid láncok rugalmassága lehetővé teszi, hogy a termelők gyorsabban reagáljanak az aktuális keresletre, a fogyasztók pedig közvetlen visszajelzést adhassanak, ami elősegíti az igazodást a minőségi és fenntarthatósági elvárásokhoz is. A kisebb tételben, gyakrabban történő szállítás és értékesítés segít a frissesség megőrzésében, és mérsékli a tárolásból adódó veszteségeket is.
De a kiskereskedelmi láncok gyakorlatában is találunk pozitív példákat: a SPAR frissen publikált fenntarthatósági jelentéséből kiderül, hogy az élelmiszer-hulladék kezelésére a kiskereskedelmi lánc szakmai hatóságokkal együttműködve kialakított egy rendszert, amely által az emberi fogyasztásra nem, de állati feletetésre (a takarmányozásra szánt élelmiszerhulladék vagy melléktermékek állatok etetésére történő felhasználása) alkalmas termékeket különböző állatokkal foglalkozó szervezeteknek és állattenyésztő magánszemélyeknek adományozzák. Ezek között megtalálhatók kutyatenyésztők, állatmenhelyek, vadasparkok, állatkertek, de őstermelők és haszonállattartó magánszemélyek is.
A tavalyi évben 279 üzletből mintegy 2900 tonna élelmiszerselejtet adományoztak el, jellemzően lejárt fogyaszthatósági idejű húst, tejet, zöldséget, gyümölcsöt és pék terméket. Azoknál az üzleteknél, ahol nincs lehetőség adományozásra, ott a begyűjtött anyag biogázüzemekbe kerül, és ott hasznosítják. 2024-ben az ily módon elszállított mennyiség kb. 4 ezer kg volt.
A lejárat előtt is van lehetőség a mentésre
A SPAR 2022 óta partnere a Munch-nak, melynek segítségével a nem tökéletes minőségű vagy lejárat közeli élelmiszerek kidobása is elkerülhető. 2023-ra a Munch-rendszer a teljes saját üzemeltetésű üzletházhálózatra kiterjedt az egész országban, tavaly pedig 11 franchise üzlet is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az együttműködés keretében a vásárlók négy csomag közül választhatnak: pékáruk, gyümölcsök és zöldségek, szárazáruk és hűtött áruk. A lefoglalt csomagokat a mobilapplikációban vagy a weboldalon történő fizetés után vehetik át a vevők az üzletekben.

A csomagvariációk közül a legnépszerűbb a pékárus, melyből a bevezetés óta több mint 500 ezer csomag talált gazdára. Ezt követi a zöldség-gyümölcs csomag több mint 400 ezer darabos eladási számmal. A hűtött árukból összeállított csomagokból a bevezetés óta 200 ezer feletti az eladási szám, a szárazárus csomagból pedig összesen 23 ezer csomag kelt el.
A Munch-on keresztül a megmaradó, de még jó minőségű élelmiszerek a piaci árnál lényegesen olcsóbban kerülhetnek a vásárlóinkhoz. A tesztidőszakot követően a kedvező tapasztalatok birtokában minden SPAR és INTERSPAR áruházban bevezettük a szolgáltatást. Mára a munkatársaink napi rutinjába is beépült az a gyakorlat, hogy a friss termékek leválogatásánál úgy különítik el azokat, hogy figyelembe veszik, mi kerülhetne Munch csomagba
– mondta a Portfolio-nak Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
Az ételmentő csomagokat az eredeti ár csaknem harmadáért, akár 60%-os kedvezménnyel lehet megvásárolni. A legnagyobb érdeklődés a vásárlók részéről a csomagok iránt Budapest mellett Szegeden, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, és Pécsen tapasztalható. Péksütemények tekintetében Hatvanban és Dunaújvárosban, míg zöldségek és gyümölcsök esetében Sárváron és Kozármislenyben van kiemelkedő érdeklődés. A hűtött élelmiszerek iránt pedig Abonyban és Hatvanban van a legerősebb kereslet. A statisztikai adatok szerint a legforgalmasabb hónapok a január, a február és a szeptember, de érezhető egy nagyobb forgalomnövekedés nyáron és a karácsonyi időszakban is.
A „munch-olás” mellett a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közös stratégiai együttműködés során több, mint 60 áruházból közvetlen adományozás is megvalósul, tavaly több mint 660 ezer kg élelmiszer került így átadásra.
A kiskereskedelmi lánc fenntarthatósági jelentéséből az is kiderült, hogy üzleteik energiafogyasztása 4,8%-kal, a saját tulajdonban lévő forrásokból és az energiavásárlásból származó károsanyag-kibocsátásuk pedig közel 10%-kal csökkent. 2023 óta összesen 5 áruház (Szeged, Dorog, Pécs, Göd, Dunaföldvár) működését támogatja kiépített napelem-rendszer.
A cikk megjelenését a SPAR támogatta. Fenntarthatósági jelentésük ide kattintva érhető el.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Donald Trump elárulta, mikor jelöl új elnököt a Fed élére
Nem Scott Bessent lesz a jelölt.
Kijelentette Zelenszkij: sosem volt még ilyen közel a béke – Hamarosan igazi áttörés jöhet
Már csak pár vitás pontot kell rendezni.
A bitcoin összeomlására figyelmeztet a neves pénzember, aki előre látta a 2008-as tőzsdei zuhanást
Elszabadult a bitcoin körüli hype.
Kiderült: az Nvidia és az OpenAI nagy biznisze még nem végleges
Ez a deal még benne sincs a hatalmas megrendelésállományban.
Elkezdődött a tárgyalás: különleges csapat érkezett Moszkvába – Egy lépéssel közelebb került a háború lezárása?
Még mindig van pár vitás pont, ma is lesz róluk szó.
Nukleáris fúziós projektbe kezd bele a Google-lel az európai nagyhatalom
Közös vállalatot hoznak létre.
Megtörte a csöndet Ukrajna: hivatalosan is reagáltak a hatalmas orosz győzelemről szóló hírekre
Ezeket nemrég Putyin személyesen jelentette be.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


