Üzlet

2016. szeptember 16. 13:04 | Nagy Viktor

Duna House: Erős félév, egyszeri tételekkel

Első ránézésre kifejezetten erős számokat hozott a Duna House az első félévben, az összképhez azonban hozzátartozik, hogy részben egyszeri tételek tolták meg a vállalat bevételeit és profitját. A kimutatásokban már az idén megvásárolt, és egyelőre nem túl profitábilis lengyel operáció számai is látszanak, kérdés, milyen gyorsan sikerül feljavítani a lengyel cégek eredményességét.

2016. szeptember 16. 11:55 | Portfolio

Az év egyik legizgalmasabb kibocsátása: mi történt eddig?

Hétfőn debütáltak Németországban a Uniper részvényei, egyelőre stabilan 10 euró környékén állt be az árfolyam, azonban nem kizárt, hogy a következő hetekben-hónapokban nagyobb csapkodás lesz még a részvényeknél. A menedzsment elvárása eddig teljesülni látszik, a két cég együttes kapitalizációja a kibocsátás óta végig magasabb volt az E.ON múlt pénteki kapitalizációjánál.

2016. szeptember 16. 11:10 | Portfolio

Mégis nagy dobás lesz az új iPhone

Bár pontosan nem tudjuk, mennyi előrendelés érkezett az új iPhone-ra, az amerikai mobilszolgáltatóknál nagy az érdeklődés, sőt, egyes modellekből már elfogytak a készletek, ez alapján pedig nagy dobás lesz az Apple új telefonja. A befektetők belehittek a sztoriba, száguld az árfolyam.

2016. szeptember 16. 08:48 | Portfolio

Egyre több nagybank barátkozna a fintech cégekkel

A nagybankok egyre sűrűbben keresik a kapcsolatot a fintech startupokkal: harmaduk nyitott velük az együttműködésre, negyedük pedig felvásárlásban gondolkozik - derül ki az IDC felméréséből.

2016. szeptember 16. 08:32 | Portfolio

Új erőművet vásárolna az MVM

A Csepeli Erőmű megvásárlásáról tárgyal az MVM, növelheti részesedését a Mátrai Erőműben, emellett több zöldenergia beruházást készítenek elő - derült ki a Világgazdaság által a cég elnök-vezérigazgatójával, Csiba Péterrel készített interjúból.

2016. szeptember 15. 22:09 | Portfolio

1% körüli erősödéssel zárták a napot az amerikai részvényindexek

Miután az európai részvényindexek többsége emelkedni tudott, a jó hangulat az amerikai részvénypiacra is átragadt. A fontosabb indexek rendre erősödéssel indították a kereskedést, az emelkedő trend azonban magyar idő szerint este 6 órára megszakadt. Egy közel két órányi oldalazás után azonban újra felfelé vette az irányt a piac, így végül a Dow és az S&P 500 1%-os, a Nasdaq 1,5%-os pluszban fejezte be a kereskedést.

2016. szeptember 15. 17:15 | Portfolio

Vegyes volt a kép a piacokon

Amerikához hasonlóan Európában is bizonytalan a hangulat a tőzsdéken, ami a közelgő jegybanki kamatdöntések, valamint az olajár mélyrepülése okoz elsősorban.

2016. szeptember 15. 15:45 | Portfolio

Coca Cola: ne igyad, vegyed! - Videó technikai elemzés

Már nyolcadik éve tart a bika piac a világ vezető tőzsdéin, így magától értetődő, hogy szép számban akadnak emelkedő trend hátán lovagló részvények. Ilyen a The Coca Cola Company is, amely izgalmas támaszzónához érkezett. Hol vannak a meghatározó technikai szintek a grafikonon? Videónkból megtudod a részleteket.

2016. szeptember 15. 13:40 | Tóth Attila

Mindenki húzza! - A magyar tőkepiac répameséje

Lányaim mostanában gyakran kérik, hogy lefekvés előtt olvassam nekik a répáról szóló klasszikus orosz mesét. Tudják, amelyben az egész család a nagypapától az unokáig, és minden élőlény, aki a ház körül él és mozog, kell ahhoz, hogy végül ki tudják húzni a jól megtermett növényt a földből. A magyar tőkepiac fejlesztésével kapcsolatban is többször ez a mese ugrik be számomra. Vajon miért? Talán mert az idők során kiderült, hogy a tőkepiacnál is akkor lehet sikert elérni, ha mindenki húzza. Van itt azonban egy kérdés, ami még a tőkepiacon dolgozók egy részének is csökkenti a lelkesedését: van-e itt egyáltalán répa, amit ki lehet húzni, netán csak egy jó nagyra nőtt és mélyen gyökerező gazt néztünk be?

2016. szeptember 15. 13:35 | Nagy Viktor

Trump sötét ló, megválasztása nagy felfordulást okozna

Hat egyszerű, de markáns kérdést tettünk fel alapkezelőknek azokban a témákban, amik a befektetőket leginkább foglalkoztatják: Fed-kamatemelés, amerikai elnökválasztás, amerikai és magyar részvénypiaci, devizapiaci kilátások és az olajár alakulása. A kérdéseinkre érkeztek markáns válaszok, van, aki elképzelhetőnek tartja, hogy egyáltalán nem lesz idén kamatemelés az Egyesült Államokban, van, aki szerint Trump megválasztása nagy felfordulást okozna a piacokon, de olyan alapkezelő is van, aki szerint hosszabb távon akár jobbat tehet a gazdaságnak Trump győzelme, mint Clintoné.

2016. szeptember 15. 10:40 | Portfolio

Hogy lesz ebből 70 dolláros olajár?

Napok óta nagy lendülettel esik az olajár, sorban jönnek a rossz hírek, a várva várt piaci kiigazodás időben egyre távolabb tolódik. Egyre nehezebb elképzelni, hogy mitől lehetne jövőre 60-70 dollár az olajár, ahogy azt jelenleg sok piaci szakértő jósolja.

2016. szeptember 15. 09:12 | Portfolio

Zöld lámpát kapott a brit Paks II.

A Bloomberg értesülései szerint a brit kormány elfogadta a Hinkley Point atomerőmű bővítésének tervét. A beruházás megtérülésével kapcsolatban az utóbbi időszakban itt is komoly aggályok merültek fel.

2016. szeptember 15. 08:43 | Portfolio

Már elfogyott az új iPhone

Elfogyott az első körben legyártott készlet az iPhone 7 Plusból az előrendelések során. Az Apple nem közölte, hogy hány darabot adtak el, így nem lehet tudni, hogy ez azért van, mert nagyon népszerű az új iPhone, vagy azért, mert keveset gyártott belőle a cég.

2016. szeptember 15. 08:36 | Portfolio

Alig fektetnek már a hagyományos áramtermelésbe

Igen alacsony szintre csökkentek Európában a hagyományos áramtermelésbe történő beruházások, ami már az energiaellátás biztonságosságát veszélyezteti - derült ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentéséből.

2016. szeptember 15. 07:29 | Portfolio

Katasztrofális év elé néznek a hedge fundok

A hedge fundok teljesítménye legutóbb már javulást mutatott, iparági szakértők szerint azonban ez sem lesz elég ahhoz, hogy megállítsa a tőkekiáramlásokat. 2016 a pénzügyi válság óta az első olyan év lehet, amikor a hedge fundok nettó tőkekiáramlással szembesülnek.

2016. szeptember 15. 05:50 | Szandányi Levente

Nagyhatalom lesz Magyarország - Minden zöld rendszámra jut egy töltőpont

Magyarország hiába tartozik az elektromos töltőinfrastruktúrájával régiós szinten az élmezőnybe, részben az állami ösztönzés hiánya miatt, az elmúlt években csúnyán lemaradtunk Észak- és Nyugat-Európához képest. Ezen a helyzeten kíván most változtatni a kormány, csütörtöktől ugyanis milliós támogatást nyerhetnek az önkormányzatok töltőállomások létesítésére. Ha bejön a terve és az önkormányzatok időben kapcsolnak, régiós nagyhatalommá válhatunk és akár az is előfordulhat rövid időre, hogy minden zöld rendszámra jut majd töltőpont. Egy biztos, a magyarországi gyártók és a szolgáltatók már ugrásra készek.

2016. szeptember 14. 22:02 | Portfolio

Lefordultak az amerikai indexek

Jó hangulatban indították a szerdai kereskedést a tengerentúli részvénypiacok, zárás előtt 2 órával azonban fordult az irány.

2016. szeptember 14. 21:10 | Portfolio

Saját részvényt vett a PannErgy

A tegnapi kereskedésben a PannErgy 2 300 darab törzsrészvényt vásárolt 419 forint/darab átlagáron, valamint szeptember 14-én 2 300 darab részvényt vásárolt 421 forint/darab átlagáron. Így a Társaság saját tulajdonában lévő PannErgy törzsrészvények állománya 3 060 538 darabra változott, ami 14,53%-os aránynak felel meg - derül ki a társaság szerdán közzétett tájékoztatásából.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd