Üzlet

2013. október 24. 08:50 | Portfolio

Magyar Mercedesek húzzák a Daimler szekerét

A Daimler a német autógyártók közül elsőként ma tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését, ami sok pozitív meglepetést tartogatott a befektetőknek. Úgy fest ugyanis, hogy a cég által folytatott hatékonyságnövelő program kezdi meghozni gyümölcsét, ráadásul a Daimler által eszközölt beruházások is jótékonyan hatottak a nettó eredményre. Számunkra pedig külön örömteli, hogy a cég sikeréhez nagyban hozzájárult a kompakt szegmens előretörése, melynek két szereplője az idehaza is gyártott B-osztály, valamint a kizárólag Magyarországon előállított CLA.

Pozitívumok:

- a Daimler tovább tudta növelni értékesítéseit a harmadik negyedévben, ráadásul a Mercedes-Benz rekord értékesítést könyvelhetett el, amiben nagy szerepet játszott a kompakt szegmens előretörése, valamint az E-osztály és az új S-osztály népszerűsége;
- az értékesítések növekedése folytatódhat az észak-amerikai és ázsiai piacokon, illetve sikerült stabilizálni az eladásokat Nyugat-Európában, ahol növekedésre lehet számítani az év hátralevő részében;
- annak ellenére, hogy a termék mix kezd eltolódni a vállalatnál az üzemi marzs 7,4 százalékos szintet ért el a harmadik negyedévben. Ez azért is örömteli, mert magas szinten kezd stabilizálódni a profitabilitás;
- a cég üzemi és nettó eredménye tovább növekedett év/év alapon, ráadásul meghaladta az elemzői várakozásokat is, ami elsősorban a társaság által folytatott hatékonyság növelő program sikerességének, valamint a folyamatos beruházások és az új modellek kedvező fogadtatásának volt köszönhető;
- a cég menedzsmentje optimista a jövőre vonatkozóan is, az értékesítések ezen keresztül pedig az árbevétel további növekedésére, valamint az üzemi eredmény növekedésére számít a negyedik negyedévben, míg a teljes évre vonatkozóan 7,5 milliárd eurós üzemi eredményt prognosztizálnak.

Negatívumok:

- A cég árbevétele ugyan növekedett év/év alapon viszont elmaradt az elemzői várakozásoktól.

2013. október 24. 08:38 | Portfolio

Gyászos időszak köszönthet a tőzsdékre

Mark Hulbert, a Marketwatch publicistája úgy véli a jelenlegi várakozások az amerikai részvénypiac elkövetkező évekre vonatkozó mozgását illetőn igencsak optimisták, ez az optimizmus pedig az egyszerű matek alapján nehezen alátámasztható. Amennyiben reálisabb feltételezésekkel élünk, egy gyors számítás alapján az S&P 500 index 5 év múlva 1589 pont környékén lehet, ami évesítve mintegy 2%-os leértékelődést jelent.

2013. október 24. 08:28 | Portfolio

Gáz és villany is van benne - Mazda3

A Mazda 2013-ban Tokióban is az újonnan bemutatott Mazda3-at helyezi standjának középpontjába, de az európai változatokon kívül további hajtásláncokkal is megjelenik, az új modellt egyfajta "multi-megoldásként" pozícionálva. A már ismert SKYACTIV benzines és dízel modellek mellett Japánban az új Mazda3 hibrid-hajtással is elérhető lesz, valamint a gyár első alkalommal lép egy sűrített földgázzal (CNG) hajtott Mazda3 SKYACTIV CNG koncepcióval a nagyközönség elé.

2013. október 24. 06:20 | Portfolio

Ki lesz Warren Buffett utódja?

A sokakat foglalkoztató kérdés időről időre előkerül a médiában: ki veszi majd át az omahai bölcstől a Berkshire Hathaway irányítását. A milliárdos befektető a Bloomberg TV-nek kedden adott interjúban többek között az utódjával kapcsolatban is nyilatkozott, sőt elmondta véleményét a Microsoft vezérigazgatói pozíciójával kapcsolatban is.

2013. október 23. 22:04 | Portfolio

Az S&P 500 lezuhant a csúcsról

A főbb amerikai részvényindexek esésnek indultak a mai kereskedés folyamán az elmúlt öt nap ralija után. Az S&P 500 rekordmagasságból zuhant vissza, de szorosan követte őt a Dow Jones Industrial Average is, aminek a legfőbb oka az olyan vállalatoknak, mint a Caterpillar vagy a Broadcom befektetőket kiábrándító jelentései. A nap végére csak enyhe korrekció ment végbe, így pedig az S&P 500 nagyjából fél százalékkal került lejjebb nyitóértékéhez képest, míg a Dow Jones 0,4-el, a Boeing próbálta fenntartani igazán egyedül ezt az indexet. Bár Alan Greenspan korábbi Fed-elnök optimistán nyilatkozott ma a Bloomberg TV-nek, egy dolog mégis biztos, az elmúlt napok ralija a mai napon véget ért.

2013. október 23. 16:54 | Portfolio

A nap végére sem tudtak talpra állni az európai indexek

A szerdai kereskedésben már tovatûnt a tegnapi gyenge amerikai munkaerőpiaci adatok okozta kedvező hangulat a részvénypiacokról, így az európai tőzsdéken és az amerikai társaikon is az előző napi záróértékek alatt folyt a kereskedés igaz az indexek szûk sávban mozogtak. A befektetők makroadatok hiányában a vállalati gyorsjelentésekre fókuszáltak. A hazai börzén október 23-a miatt ma nem volt kereskedés.

2013. október 23. 16:49 | Portfolio

Váratlanul nagyot emelkedtek az amerikai nyersolajtartalékok

Az elemzői várakozásokkal szemben 5,2 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 1,8 millió hordóval kevesebbet, míg fűtőolajból 1,5 millió hordóval többet tartalékolnak az EIA október 18-ai hetet lezáró adatai szerint.

2013. október 23. 14:37 | Portfolio

Felszállt a Boeing-részvények árfolyama a jó hírekre

A szerdai tengerentúli kereskedés előtt tette közzé az amerikai repülőgépgyártó, a Boeing a harmadik negyedéves gyorsjelentését, melyben bevételek soron sikerült felülteljesítenie az elemzők prognózisát, ráadásul a menedzsment megemelte az idei EPS várakozását. A részvények a nyitás előtti szakaszban több mint 3 százalékkal ugrottak feljebb.

2013. október 23. 12:22 | Portfolio

Nem fogy a sör: zuhannak a részvények

Meredeken esnek a világ harmadik legnagyobb sörfőző társaságának, a Heinekennek a részvényei, miután a társaság menedzsmentje visszavágta az idei évre vonatkozó eredményprognózisát, és a negyedéves gyorsjelentésében is csalódást okozott. A papírok árfolyama több mint 5 százalékot zuhant az eddigi kereskedésben.

2013. október 23. 10:19 | Portfolio

Így kell csinálni - Több százmillió dolláros profit alig egy év alatt

Azt követően, hogy a Netflix hétfőn zárás után közzétette negyedéves gyorsjelentését, az aktivista befektető, Carl Icahn kedden arról számolt be, hogy az utóbbi napokban jelentős, mintegy 3 millió darab Netflix részvényét értékesítette, mely révén több százmillió dolláros profitra tett szert alig 1 év alatt.

2013. október 23. 09:14 | Portfolio

Ma nincs kereskedés a budapesti börzén

Az 1956-os forradalomra való emlékezés miatt ma a Budapesti Értéktőzsdén nincs kereskedés. A régiós és a nyugati börzéken ugyanakkor a megszokottak szerint lehet kereskedni.

2013. október 22. 22:20 | Portfolio

Semmi sem áll a piacok útjába

Kiválóan indult a keddi kereskedés a tengerentúli részvénypiacokon, amit a délutáni munkaerőpiaci adat okozta hangulat magyarázott. A kereskedés közepén érkezett egy kis megingás, de ez is csak átmenetinek bizonyult.

2013. október 22. 21:58 | Portfolio

Már az egyik legnagyobb guru is aggódik

Megküldte a befektetőknek a harmadik negyedév fejleményeit bemutató levelét a Third Point hedge fund, melynek vezére, a milliárdos Daniel Loeb aggodalmának adott hangot a globális gazdaságot illetően. A dokumentumból az is kiderült, hogy a fedezeti alap beszállt a Nokiába, miután a finn telekomcég bejelentette mobilüzletágának értékesítését.

2013. október 22. 20:43 | MTI

Őszinte vallomást tett a Nokia volt vezére

A Nokia volt vezérigazgatója, Jorma Ollila elismerte, hogy többször is hibázott a cég vezetőjeként. Ollila alatt a finn cég vált a világ egyik legnagyobb mobiltelefon gyártójává, de a volt vezérigazgató szerint nem látták előre hogyan fognak megváltozni a fogyasztók igényei, és lemaradtak a szoftverek fejlesztésében.

2013. október 22. 20:26 | Portfolio

Itt az Apple új csúcskészüléke!

A szokásoknak megfelelően óriási felhajtás előzte meg az Apple keddi San Fransisco-i eseményét. Itt a társaság vezetői bemutatták az új tabletet, melyet iPad Air-nek neveztek el. Összességében váratlan bejelentés nem érkezett, a társaság papírjai minimális esésben vannak.

2013. október 22. 19:20 | Portfolio

Új villamosok: vita és bírság lett belőle

A Budapesti Közlekedési Központ nem zárhatja le - a többek között - az 1-es villamos vonalára kiírt villamosbeszerzés értékelését a Közbeszerzési Döntőbizottság október 21-i határozata alapján. Az egyik pályázó, a Skoda ugyanis jogorvoslati eljárást kezdeményezett. A BKK több okból utasította el a Skodát, ezek egyike a társaság off-shore gyanús háttere. A cég közleményben reagált: megalapozatlannak és hamisnak nevezte a BKK állításait.

2013. október 22. 18:00 | Portfolio

Nyerjen 1 000 000 Ft-ot! - Demóverseny

A kereskedés rendkívül izgalmas, érdekes tevékenység, amely magával ragadja az embert, és mindennapos szórákozássá, hobbivá válik. Természetesen a fegyelmezett, kitartó és saját kerekedési szabályait betartó trader számára az online kereskedés jövedelmező vállalkozássá is válik.

2013. október 22. 17:25 | Portfolio

Megint a saját útját járta a hazai piac - Csak az OTP emelkedett

A kereskedés első szakaszában az amerikai átfogó munkaerőpiaci adatra vártak a befektetők, mely bár elmaradt az elemzői prognózistól, a piacok emelkedéssel reagáltak, miután felerősödtek azok a várakozások, hogy a Fed időben későbbre tolhatja az eszközvásárlási programjának lassítását. Mindezek ellenére a hazai börzén változatlanul az eladók mardtak többségben, így a BUX 0,7 százalékkal került lejjebb.

2013. október 22. 16:14 | Portfolio

Albánia elkerülné a nemzetközi döntőbíróságot

Bíróság helyett inkább kiegyezne a Cseh Energetikai Művekkel (CEZ) az albán kormány, hogy elkerülje a nemzetközi döntőbíróságot, amellyel a CEZ fenyegeti Tiranát a tulajdonában lévő CEZ Shperndarje disztribúciós vállalat miatti vitájában - számol be az MTI.

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is