Bank

Enyhült a sokkhatás a vállalati szektorban

A magyarországi gazdálkodó szervezetek 2009 márciusában kedvezőtlennek ítélik lehetőségeiket, a következő fél évre szóló pesszimizmus főként az európai gazdasági teljesítménymutatókkal, a bizonytalan üzleti és működési kilátásokkal, a kereslet radikális visszaesésével, a külkereskedelmi forgalom gyors és nagyarányú csökkenésével hozhatók összefüggésbe. Márciusban a konjunktúra-mutatók valamelyest szelídültek, a vállalatokat ért októberi sokkhatás oldódni látszik - derül ki az ECOSTAT márciusi konjunktúra jelentéséből.

Drámai fordulat: az aranytojást tojó tyúkot más happolhatja el

A korábbi hetekben megszellőztetett érdeklődőkkel ellentétben a Barclays az egyik legjövedelmezőbb üzletágát a CVC Capital magántőke társaságnak adhatja el, amit a vállalat illetékesei is megerősítettek. A Barclays-nak azért kell megválnia a globális ETF piacon vezető szerepet betöltő iShares-től, mivel pótlólagos forrásra van szüksége a válság túlélésére. Az üzlet különlegessége, hogy a 4 milliárd dollárra becsült akvizíciót maga a Barclays finanszírozhatja, miközben a bank warrantokon keresztül 20 százalékos részesedést tartana fenn magának.

A régiónak új növekedési motorra van szüksége

A közép- és délkelet-európai gazdaságok egyszerre kell megküzdjenek az importált pénzügyi válsággal és az Európában tomboló recesszióval. Közülük azonban számos ország már a pénzügyi válság kirobbanása előtt fenntarthatatlan deficitet halmozott fel és recessziós állapotban érte a krízis. A gazdasági visszaesés az egész régióra érvényes, annak terjedelme azonban országról országra eltérő lehet - áll a Vienna Institute for International Economic Studies (wiiw) elemzésében.

Kockázati tőke alapot indított a Google

Saját kockázati tőke alapot hozott létre a Google, hogy felfedezze azokat a cégeket, amelyek a jövő nagy dobásait fejlesztik majd ki. A befektetésre váró tőke egyelőre csak 100 millió dollár, de a menedzserek ígérete szerint olyan nyíltsággal keresik majd a célpontokat, mint korábban senki más.

Az ország után a bankokon a sor - az OTP már spekulatív

Magyarország adósságállományának hétfői és keddi leminősítése után várható módon a Standard & Poor’s és a Moody’s is magyarországi bankok leminősítéséről döntött. Az S&P "BBB"-ről "BB+"-ra rontotta az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank osztályzatát, amely már a befektetési szint alatt van, és spekulatív kategóriának számít. Ez követően a Moody’s összesen nyolc magyarországi bankot minősített le.

Újabb leánybankját segítette meg az OTP

Miután az OTP Bank a múlt héten ukrán leánybankját 50 millió dolláros alárendelt kölcsöntőkével segítette meg, tegnap hasonló, 15 millió eurós juttatásról határozott montenegrói leánybankja, a Crnogorska komercijalna banka AD (CKB) esetében is. A bank kedden megtartotta a 2008-as üzleti évet lezáró éves rendes közgyűlését, amelyen a vezetőség személyi összetételéről is döntés született.

Magyar cég jelenik meg a Forma 1-ben

A HELL ma reggel bejelentette, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat a Forma1-es Brawn GP vagy a Williams csapatának szponzorációjáról. Döntés és szerződéskötés egy hónapon belül várható. Ezzel a HELL gyártója lehet az első magyar vállalat, amely beszáll a Forma1-be.

Devizahitelek: példátlan eset jön!

Soha nem történt még meg a magyar devizahitelezésben - ami egyébként a forinthitelezésben megszokott -, hogy a lakosság nettó hiteltörlesztővé vált volna, azaz több hitelt törlesztettünk volna vissza, mint amennyit felvettünk. Amire még nem volt példa, ahhoz februárban közel kerültünk: az átértékelődéstől megtisztított nettó devizahitel-felvétel már csak 8.7 milliárd forint volt egy hónap alatt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank kedden közreadott februári hitelezési adataiból. Ezek szerint csökkent a háztartások új lakáshitel szerződéseinek értéke is, míg ugyanis a forint lakáshitelek iránti kereslet nem változott, a svájci frank és az euró alapú lakáshitelek új szerződéses állománya visszaesett. A svájci frankban történő hitelezés továbbra is a nulla felé konvergál, ami pedig a megtakarításokat illeti, a forintbetétek dinamikus bővülése kissé lelassult, a devizabetétektől pedig ezúttal is inkább kivette a pénzét a lakosság.

Összeroppant a Csiki-Bege autóház

Csődvédelmet kért autókereskedelemmel foglalkozó részlegére a Csiki-Bege cégcsoport szombaton, miután az elmúlt három hónapban nem sikerült rendezni a vállalat likviditási helyzetét - jelentette be Csiki-Bege Lajos, a cégcsoport vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A befektetőknek semmi köze hozzá, mit csinál az óriásalapkezelő

Egyszerűen megtagadta az amerikai értékpapírfelügyelet (SEC) kérését a Blackstone, így továbbra sem teszi közzé az általa kezelt kockázati tőke alapok és hedge fundok részletes teljesítményét pénzügyi beszámolóiban. Versenytársa, az első amerikai tőzsdén kereskedett hedge fund alapkezelő Fortress ugyanakkor beleegyezett a szélesebb körű információk közzétételébe.

Kevésbé elérhető a vállalatoknak a bankhitel

A magyarországi vállalkozások körében jelentősen nőtt azon vállalatvezetők aránya, akik úgy gondolják, hogy cégük hitelkérelmét elutasítanák egy esetleges hitelbírálat során. Emellett azok a cégek is pesszimistábbak, akik bíznak a sikeres hitelkérelemben. Továbbra is a bankhitel számít az elsődleges finanszírozási formának, azonban kevesebben tervezik igénybe venni a közeljövőben - állapítja meg a GfK Hungária Corporate Banking Monitor felmérése.

A kisvállalkozásokra koncentrálnak

Nemrég lerakták a Gödöllői Innovációs és Logisztikai Park (GIP) Szolgáltató Központjának alapkövét. A több mint másfél milliárd forintos beruházással 2009 júliusára megvalósuló létesítmény elsősorban a kis- és közepes méretű vállalkozások számára jelent majd iroda és raktárhelyiség bérlési lehetőséget.

Forr a levegő a bankok körül - asztalborítás lesz ebből?

Nicolas Sarkozy francia elnök azzal fenyegetőzik, hogy zátonyra futtatja a londoni G20-csúcstalálkozót - írja a The Times online kiadása. A háttérben a pénzügyi rendszer jövőbeni szabályozásával kapcsolatos viták állnak: Sarkozy keményebb és határozottabb fellépést sürget az ügyben, s egy globális szabályozó intézményt állítana fel, a többiek azonban elzárkóznak ettől.

10 óráig van csak felfüggesztve az FHB

Tőzsdei információs rendszerünk szerint nem indul el reggel az FHB részvények kereskedése, a részvényt a BÉT felfüggesztette. A legutóbbi információk szerint a felfüggesztés 10 óráig tart.

Möbius: vegyük már észre a vételi jeleket

A világon mindenhol nagyon alacsony szinten van a befektetők kockázatvállalási hajlandósága, azonban már találhatunk olyan szereplőket, akik éppen a bizonytalanságban látnak lehetőséget. Ide tartozik Mark Möbius is, aki a feltörekvő piacokkal kapcsolatban már régóta hangoztatja, hogy emelkedésnek kell következnie. Véleménye szerint Kína lehet a legjobb befektetés a mostani környezetben, hiszen minden szükséges intézkedést megtesz a kormány a magas, 7-8 százalékos gazdasági növekedés fenntartásáért, miközben a vállalati mérlegek is sokkal tisztábbak, mint fejlett piacokon.

Elveszíti a Chryslert a tulajdonosa

A Chrysler tegnap közölte, hogy egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy megegyezzen a Fiattal és ez újabb állami hitelt biztosíthat számára. Mint ismeretes, a tegnapi napon az amerikai elnök bejelentette, hogy a társaság csak akkor kap további állami segítséget, ha szövetkezik olasz szektortársával.

30 milliárdot kap az államtól az FHB

A január óta tartó tárgyalások eredményeképpen 30 mrd Ft-os állami tőkeinjekciót kap az FHB az IMF csomagból - jelentette be Veres János pénzügyminiszter az elmúlt percekben. A tőke osztalékelsőbbségi, de nem szavazó részvényeket jelent, melynek osztaléka 10.5% a teljes árra vetítve.

Lemondott az RFV igazgatósági tagja

Az RFV bejelentette, hogy Csaba Balázs igazgatósági tag 2009. március 30. napján egyéb elfoglaltságára hivatkozva az igazgatósági tagságáról 2009. április 30. napi hatállyal lemondott, továbbá a társaság közzétette az éves rendes közgyűlés napirendi pontjait is.

Nem kedvelik a régiónkat a befektetők

Átmeneti pihenőkkel egy több hete tartó bikapiacnak vagyunk a szemtanúi, ennek tudatában nem lehetne meglepő, hogy rekord nagyságú, 2.3 milliárd dollárnyi friss tőke áramlott a feltörekvő piaci részvényalapokba a 13. héten. A dolgok mélyére ásva azonban már koránt sem olyan optimista a kép, hiszen egyetlen alapkategória okozta a rég nem látott tőkebeáramlást, miközben a többiek a 7 százalék feletti felhúzás ellenére nem tudtak a saját árnyékukon átlépni.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.