Két milliárdnál jár a Fotex
A Fotex bejelentette, hogy a tegnap adott, 50 ezer darabos saját részvény vásárlási megbízása csak részben teljesült, 637 forintos átlagáron.
A Fotex bejelentette, hogy a tegnap adott, 50 ezer darabos saját részvény vásárlási megbízása csak részben teljesült, 637 forintos átlagáron.
Jelentős gázipari akvizíció van készülőben, a brit BG Group ugyanis 13.1 milliárd dolláros ellenséges felvásárlási ajánlatot tett ausztrál szektortársára, a Origin Energy nevű cégre, miután a gyors növekedésű Ázsia-csendes-óceáni térségben akar terjeszkedni. Nem ez volt a brit cég első ajánlata, április végén már egyszer bejelentette felvásárlási szándékát, amit azonban a társaság menedzsmentje visszautasított.
A Fotex bejelentette, hogy ma újabb 50 ezer darabos saját részvény vásárlási megbízást adott a Concorde-nak, mely a piaci forgalom és a záróár tekintetében teljesülhetett is.
Két kínai társaságban is kisebbségi részesedést szerzett a Krka - jelentette be a mai napon a szlovén gyógyszercég. A célpontok nem igazán ismert nevek: Zhejiang Menovo Pharmaceuticals Co és Anhui Menovo Pharmaceuticals Co., Ltd névre hallgatnak.
A közelmúltban került sor az Enterprise Investors, a KPMG, a D&B, valamint a Portfolio.hu által alapított legjobb magyar közepvállalatoknak szóló Pegazus-díj átadására. Ezek közül a cégek közül a nyugat-magyarországi régió első helyezettjének, a Videoton Elektro-PLAST Kft.-nek ügyvezető igazgatóját - Gerber Andrást - kértük, hogy mutassa be céget, és értékelje azt az utat, melyen keresztül a Videoton Elektro-PLAST egy díjnyertes vállalattá nőtte ki magát.
A Fotex bejelentette, hogy a pénteken adott, 60 ezer darabos saját részvény vásárlási megbízása csak részben teljesült, 669 forintos átlagáron.
Az intenzív piaci zuhanással telt pénteki napon a Rába részvények nagy forgalommal bekövetkezett emelkedésükkel szinte az egyetlen üde színfoltot jelentették a parketten, most pedig úgy tűnik megérkezett a magyarázat is az emelkedésre: a társaság 80 ezer darab saját részvényt vásárolt.
A BÉT tulajdonosi szerkezetében zajló változásokat szemmel tartja a kormány, ám a Bécsi Tőzsde szándékainak megismeréséig nem véleményezik a történéseket.
A FOTEX pénteken bejelentette, hogy 60,000 darab saját részvény maximum 670 Ft/db egységáron történő vásárlására adott megbízást. A forgalom és a záróár tekintetében a megbízás pénteken teljesülhetett is.
Nem tartózkodott Csányi Sándor azon a helikopteren, amely a somogyi Nagybajom külterületén zuhant le tegnap délután. A helikopter az OTP elnök-vezérigazgatója egyik cégének tulajdonában van.
A Bear Stearns felvásárlása után a pénzügyi szektor újabb jelentős képviselőjére pályázik a JP Morgan a CNBC információi szerint. A társaság vezérigazgatója, Jamie Dimon nem csinál titkot abból, hogy felvásárolna egy bankot és a Wachovia az első számú célpontok között szerepel - írja a CNBC a JP Morgan meg nem nevezett bennfenteseitől származó információkra hivatkozva.
Távolról sincs még vége az amerikai hitelválságnak, és a veszteségek elérhetik az 1300 milliárd dollárt is a világ legjobban fizetett alapkezelője szerint. John Paulson tavaly került a figyelem középpontjába, miután alapja több mint 1000 százalékos hozamot ért el pontosan a hitelválság miatt. A szakember úgy véli, a krízis az amerikai gazdaság recessziójával jár együtt, ezért igyekszik minimalizálni alapja részvénypiaci kitettségét.
8,500 forintos OTP célárfolyamot határozott meg az Erste Bank legújabb régiós bankelemzése, amely magyar bank mellett egyedül a Raiffeisen Internationalra adott vételi minősítést.
Vége a békés heteknek a feltörekvő piacokon, és a kedélyes tőkebeáramlás úgy tűnik ismét átadja a helyét a félelem vezérelte tőkekivonásoknak. Az elmúlt héten ismét közel 3 milliárd dollár áramlott ki a feltörekvő piaci alapokból, és a prímet természetesen ismét az ázsiai alapok vitték. Új figura viszont, hogy a tőkekiáramlásból a korábban igen népszerű latin-amerikai alapok is egyre jobban kiveszik a részüket, így egyetlen legény maradt állva a gáton: az EMEA-régióban tevékenykedő alapok kategóriája.
Megszületett a döntés Szlovéniában, a Bécsi Tőzsde veheti meg a nemzeti börze 81.01%-os részvénycsomagját, amivel a társaság megerősíti vezető pozícióját a régiós tőzsdék konszolidációjában. Mint ismeretes, egy hete az osztrákok egy újabb 25%-os részvénycsomagot vásároltak a BÉT-ben, ezzel befolyásuk 37% fölé nőtt.
Pénteken Szlovéniában is befuthat a Bécsi Tőzsde
Tovább vergődik a globális hedge fund iparág a bizonytalan piaci klíma hatására, az alapok kevésbé tetszetős teljesítményei mellett a befektetők tartózkodása is sújtja az ágazatot. 2008 első negyedévében így nyolc éve nem látott pangás jellemezte az új alapok piacát.
Michael Buhl, a Bécsi Tőzsde vezérigazgatója nem érti miért állnak negatívan a magyarok ahhoz, hogy növelték befolyásukat a BÉT-ben, hiszen a befektetés szerinte éppen a magyar tőkepiac fejlődésébe vetett hitet bizonyítja. A menedzser (aki egyébként a két társaság között személyi kérdésekben és a kereskedési rendszerek között látja a legnagyobb szinergiákat) szerint rövid távon az ég világon semmi nem változik majd a magyar börze életében, hosszabb távon azonban az alábbiakra kívánnak törekedni:
A Fotex bejelentette, hogy ma újabb 60 ezer darabos saját részvény vásárlási megbízást adott a Concorde-nak, mely a piaci forgalom és a záróár tekintetében teljesülhetett is.
Akvizícióval növekedett a Sense/Net Kft., a magyarországi portálfejlesztő piac egyik jelentős szereplője. A Sense/Net Portal Engine vállalati tartalommenedzsment (ECMS) és Vállalati Portál (EPS) szoftverről ismertté vált cég felvásárolta az IVY Kft-t, amely nagyvállalati és SOHO (small office - home office) portálmegoldásokat fejlesztő cégként volt jelen a magyar piacon.
Bár a kockázati tőke ágazat globális piaci hangulatának megfelelően a közép-európai kockázati tőke szakértők bizalmi indexe is esésnek indult a közelmúltban, s ez tükröződik a Deloitte Közép-Európai Kockázati Tőke Bizalmi Felmérésében is, középtávon az aktivitás jelentős erősödése várható - derül ki a Deloitte közleményéből.
Nemrég írtam a Solventumról, levált az MMM-ről és áprilisban a tőzsdére ment. Minden MMM részvényes a 4 részvénye...
A GDP idén 2,4 százalékkal nőhet, jövőre akár a 3 százalékot is meghaladhatja az ütem, de az idei évet nem ússzuk...
Társadalmi egyeztetésen a "Fókuszterületi innovációs projektek támogatása" című pályázat.
A pénzügyi műveltség terén kifejezetten jól állunk nemzetközi összevetésben. Az OECD legutóbbi felmérésében...
Az Európai Unió Bírósága arról döntött (C-746/22), hogy nem felel meg az Európai Unió joggyakorlatának az a magyar...
2024. június 3-án indul az új Otthonfelújítási Program. A Bankmonitor elkészítette az első jogosultság ellenőrzést...
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.