FONTOS Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának

Magyarország

Csodálkozol, hogy nem zuhannak a magyar lakásárak? - Nem csak nálunk van ez így

Csodálkozol, hogy nem zuhannak a magyar lakásárak? - Nem csak nálunk van ez így

A járvány elején sokan számítottak arra, hogy az újabb válság beköszöntével a 2008 utáni időszakhoz hasonlóan megint elindul a lakásárak jelentős csökkenése, ez azonban egyelőre azóta sem következett be és úgy tűnik, hogy nemcsak nálunk, de Európa legtöbb országában sem. Nemrég az EECFA Romania részletes elemzése bemutatta, hogy Románia esetében miért maradt el az árcsökkenés, így ez alapján ugyanezt Magyarország példáján is megvizsgáltuk.

Kiszivárgott: nagy változtatásokat kényszerít ki Brüsszel a magyar kormánytól a közbeszerzések terén

Kiszivárgott: nagy változtatásokat kényszerít ki Brüsszel a magyar kormánytól a közbeszerzések terén

Túl gyenge a verseny a magyar közbeszerzési rendszerben, és rendszerszintű szabálytalanságok vezettek az EU történetének legnagyobb bírságához 2019-ben, ezért ahhoz, hogy Magyarország le tudja hívni a 2021-2027-es uniós forrásokat, köztük a helyreállítási alap pénzeit, átalakításokat kért a közbeszerzések terén az Európai Bizottság – tudta meg a Reuters a brüsszeli testület belső anyagából, amely január 26-i dátumú. Rá néhány napra már meg is jelent három olyan kormánydöntés itthon, amely egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltoztatta a magyarországi közbeszerzési rendszert, így a kettő között bizonyára van összefüggés. Az egész ügynek az lehet itthon a mozgatórugója, hogy 2021-től már él a jogállamisági mechanizmus, és ha nem lépne a magyar kormány Brüsszel elvárásainak megfelelően, akkor később veszélybe kerülne az EU-pénzeink lehívása, mivel a jogállamisági mechanizmus azok blokkolásához, esetleges levágásához is elvezethet.

Frissítés! Kedden cáfolta a magyar kormány, hogy kapott volna kéréseket a közbeszerzési rendszer átalakításáról és a Portfolio információi is összhangban vannak ezzel.

Koronavírus Magyarországon: kijöttek a hétfő reggeli adatok

Koronavírus Magyarországon: kijöttek a hétfő reggeli adatok

1 160 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 377 655 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 65 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 155 főre emelkedett - derül ki a koronavirus.gov.hu-n közölt adatokból.

Mikor oldhatók fel a korlátozások Magyarországon? - Kiszámoltuk és meglepőnek tűnő eredményre jutottunk

Mikor oldhatók fel a korlátozások Magyarországon? - Kiszámoltuk és meglepőnek tűnő eredményre jutottunk

A Portfolio frissített kalkulációi szerint a járványügyi korlátozásokról szóló március eleji kormánydöntéskor még csak legfeljebb 16-18% körül, az április eleji újabb kormánydöntéskor pedig legfeljebb 32-41% között lehet az első koronavírus elleni oltásukhoz már hozzájutottak, illetve a természetes védettséget élvezők aránya. Az utóbbi széles tartomány jól érzékelteti a nagy bizonytalanságot, de egyúttal azt is, hogy addigra már viszonylag magas lehet az átoltottság, így az az egyik fő - sokaknak talán meglepő - következtetésünk, hogy a kormány helyett valójában inkább a magyar emberek döntik el, hogy mikor oldhatók fel a korlátozások éppen azzal, ahogy a vakcinákhoz, azok között is a keleti vakcinákhoz hozzáállnak. Ha ugyanis a milliós tételben megérkező orosz és kínai készítményekkel csak viszonylag kevesen élnének, akkor április elejéig még nem tudna olyan magasra futni az átoltottság, hogy biztonságosan fel lehessen oldani a legtöbb korlátozást, így annak potenciális ideje is legalább néhány héttel későbbre tolódhat.

Kiderült, hogyan jutnánk hozzá Magyarországon a digitális oltásigazoláshoz

Kiderült, hogyan jutnánk hozzá Magyarországon a digitális oltásigazoláshoz

Várhatóan február végéig tart az észt Guardtime által fejlesztett oltási információs platform tesztelése Magyarországon, amellyel hamarosan akár utazáskor, akár szállodákba, kulturális és sporteseményekre vagy egyéb rendezvényhelyszínekre való belépéskor igazolhatjuk, hogy megkaptuk a koronavírus elleni vakcinát – jelezte a cég a 24.hu-nak. A tesztelés lezárása után a kormány a különböző modulokat fokozatosan teheti elérhetővé az állampolgárok számára.

Kiderült: a gyártók helyett a magyar kormány viseli a felelősséget a sebtében engedélyezett kínai és orosz vakcinákért

Kiderült: a gyártók helyett a magyar kormány viseli a felelősséget a sebtében engedélyezett kínai és orosz vakcinákért

A sürgősséggel engedélyezett vakcinákért, például a Magyarországra behozott kínai és orosz oltóanyagért nem a gyógyszergyártó, hanem az érintett kormány visel felelősséget - hívta fel a figyelmet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Népszava brüsszeli tudósítójának adott nyilatkozatában. A német politikus megerősítette, hogy Brüsszelben egyetlen döntés sem született a huszonhét uniós vezető tudta nélkül, a tagállamok a vakcinagyártókkal folytatott tárgyalások minden részletéről tudnak, hiszen havi 5-7 ülés zajlik a tagállami képviselők bevonásával.

Koronavírus: itt a magyarországi oltási rend a következő napokra

Koronavírus: itt a magyarországi oltási rend a következő napokra

Az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása lezárult, a második körben az idősotthonok és a bentlakásos szociális intézmények oltását végezték el, ma elkezdődik a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása, olvasható a koronavirus.gov.hu információs portálon.

Már 6 EU-tagállamban nem javasolják a 65 év felettieknek az AstraZeneca vakcináját

Már 6 EU-tagállamban nem javasolják a 65 év felettieknek az AstraZeneca vakcináját

A németek után még további öt uniós tagállamban nem javasolják az idősebb korosztályban a brit-svéd AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájának a felhasználását óvatossági okok miatt, köztük Svédországban sem. Itthon ilyen irányú vizsgálatról, illetve tervezett lépésről nem hallottunk. Közben a gyógyszercég egy hosszú közleményt juttatott el szerkesztőségünknek a friss vizsgálati eredményekről, amelyek megjelentek a Lancet nevű elismert tudományos lapban.

Magyarország 5000 adag vakcinát kap Bangladestől, amit szegény országoknak gyártanak

Magyarország 5000 adag vakcinát kap Bangladestől, amit szegény országoknak gyártanak

A magyar orvosok által végzett ötszáz ingyenes égési sebészeti és helyreállító plasztikai műtét, valamint a sziámi ikerpár, Rukia és Rabia sikeres szétválasztása miatt ajánlott fel Banglades 5000 dózis oxfordi licensz alapján készült vakcinát Magyarországnak - írja a Blikk. A magyar külügyminisztérium megerősítette, hogy ötezer vakcina érkezhet az országból. Ezt a vakcinát Indiában gyártják a térség szegény országai számára.

Bréking: 91,6%-os hatékonyságú az orosz Szputnyik-vakcina!

Bréking: 91,6%-os hatékonyságú az orosz Szputnyik-vakcina!

Megjelent kedden a világ egyik legelismertebb orvosi szaklapjában, a brit Lancet-ben az orosz Szputnyik V nevű vakcina harmadik klinikai fázisának időközi vizsgálati eredménye, amely szerint 91,6%-os hatékonyságú a vakcina, nincsenek komolyabb mellékhatásai és az idősebb korosztályban is 91,8%-os ez az arány. Ez fontos fejlemény, mert egy ilyen eredmény pulikálását szigorú vizsgálatok előzik meg. Tegnap az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója már utalt rá, hogy magas, 90 százalék feletti hatékonyságú az orosz vakcina, ami azt jelenti, hogy képes lényegében teljesen megakadályozni a súlyosabb tünetek kialakulását még egy esetleges megfertőződés esetén is.

Müller Cecília: egyelőre jól alakul a járványhelyzet, de megint figyelmeztetnek a szennyvíz adatok

Müller Cecília: egyelőre jól alakul a járványhelyzet, de megint figyelmeztetnek a szennyvíz adatok

Mivel vasárnap az ígért 18 ezer adag vakcina helyett csak 10800 ezer adag érkezett a Modernától, így át kellett dolgozni a legidősebbek körében az oltási tervet és ennek részleteit ismertette az operatív törzs mai tájékoztatóján György István, a Miniszterelnökség államtitkára. Jelzése szerint egyelőre 1080 praxisban tud megindulni az oltás csütörtöktől, de rá néhány napra mind az 5400 praxisban sor tud kerülni az első 6-6 kijelölt ember oltására, aztán ahogy jönnek be az oltóanyagok, egyre többen válnak majd védetté. Az oltási terv első két csoportjában már lényegében lezárult az oltás, az egészségügyi dolgozók 93%-a kérte és meg is kapta a vakcinát, a szociális intézményekben pedig 82 ezren kapták meg az oltást. Műller Cecília országos tisztifőorvos elmondása szerint most kedvezően alakulnak idehaza a járványügyi folyamatok, de figyelmeztetett arra, hogy megint emelkedik országos átlagban is a szennyvíz mintákban a vírus örökítő anyaga és Debrecenben, illetve Nyíregyházán különösen jelentős a koncentráció felfutása. Az esemény főbb információiról a szokásoknak megfelelően az alábbi hírfolyamunkban számoltunk be.

Koronavírus Magyarországon: megint alacsony fertőzési adat jött kedden, de sajnos sok a halott

Koronavírus Magyarországon: megint alacsony fertőzési adat jött kedden, de sajnos sok a halott

Amint az a hétvége-hatás miatt lenni szokott, ma is relatív alacsony, mindössze 578 fős új fertőzési adatot közölt hivatalos koronavírus-oldalán az operatív törzs, de közben sajnos továbbra is magas, 78 új halálozási adatról is beszámolt. Az is kedvezőtlen fejlemény, hogy a második egymást követő napon emelkedett a kórházban ápoltak száma.

A Hungexpo tavalyi árbevétele negyedére esett vissza

A Hungexpo tavalyi árbevétele negyedére esett vissza

A koronavírus járványhelyzet miatt a Hungexpo Zrt. árbevétele 2020-ban a negyedére esett vissza az előző évihez képest, és ez meglátszik a cég jövedelmezőségén is - mondta Ganczer Gábor vezérigazgató hétfőn online sajtótájékoztatón.

Vakcinahelyzet Magyarországon: korábban jöhetnek a feloldások

Vakcinahelyzet Magyarországon: korábban jöhetnek a feloldások

Egy hétvégi bejelentés alapján dupla annyi vakcinát kap Magyarország az AstraZeneca felől március végéig, mint amivel mi a pénteki modellszámításainkat végeztük, így május eleje-közepe helyett elméletileg már április második felében eljuthat a nyájimmunitás küszöbére az átoltottság idehaza, így ha minden jól megy, akkoriban már megkezdődhet a magyarországi korlátozások feloldása – derül ki a Portfolio frissített számításaiból. Ezek után érkezett hétfőn délelőtt az a hír, hogy a második negyedévben 75 millió darabbal több vakcinát képes szállítani a Pfizer/BioNtech az EU-nak, de az nem derült ki, hogy pontosan mihez képest, így ennek a bejelentésnek a hatásával egyelőre nem frissítettük a modellt.

Kiderült: titkos a magyar oltási terv

Kiderült: titkos a magyar oltási terv

A magyar oltási terv "további jövőbeli döntések alapjául szolgál", ezért nem adható ki. Szél Bernadett szerint ezt közölte vele Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Kiszámoltuk: ha minden jól megy, május körül már fel lehet oldani a magyarországi korlátozásokat

Kiszámoltuk: ha minden jól megy, május körül már fel lehet oldani a magyarországi korlátozásokat

Május elejére elméletileg elérhető Magyarországon a 60%-os, a hónap közepére pedig a 70%-os átoltottsági arány a koronavírus ellen, amely tartományt sok kutató szükségesnek tartja a nyájimmunitás eléréséhez, így tehát kora nyártól feloldhatónak tűnnek az országos szintű korlátozások – derül ki a Portfolio kalkulációiból, amelyek már figyelembe veszik a péntek délután bejelentett kínai vakcinaszerződési adatokat is. A számításaink eredménye az üzleti és magánéleti tervezéshez kifejezetten fontos információ, de hangsúlyozzuk, hogy óriási még a bizonytalanság, mert akár hamarabb is bekövetkezet a korlátozások feloldása (a beoltottak körében bizonyosan), vagy akár jóval később is. Rengeteg múlik a vakcinák hatásosságán, szállítási ütemezésén és itthon a lakosság oltásokkal kapcsolatos hozzáállásának változásán is.

Folyamatosan javul a magyarok oltatási kedve, de még mindig nagyon alacsony

Folyamatosan javul a magyarok oltatási kedve, de még mindig nagyon alacsony

Míg a 2020. november 30-cal kezdődő héten csak a válaszadók közel 15%-a volt biztos benne, hogy beoltatná magát a koronavírus elleni védőoltással, a mérés nyolcadik hetében (a 2021. január 18-ával kezdődő héten) már a megkérdezettek 34%-a - derül ki a KSH legfrissebb felméréséből. Csökkent az elutasítottság is: 36%-ról 25%-ra.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Van egy hely, ahol máig nem ért véget a második világháború
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.