Magyarország

Durván összekapott a Szputnyik miatt az Európai Bizottság és Oroszország, pedig még mindig nem kérték az engedélyt az oroszok

Durván összekapott a Szputnyik miatt az Európai Bizottság és Oroszország, pedig még mindig nem kérték az engedélyt az oroszok

Bár az orosz kormány már január végén azt mondta, hogy beadta az Európai Gyógyszer Ügynökséghez (EMA) engedélyeztetni a Szputnyik V vakcináját, ez még mindig nem történt meg, miközben az oroszok vakcinás „nyomulása” miatt beszólt az Európai Bizottság elnöke, amire tegnap heves ellenreakciót kapott az orosz kormánytól. Úgy tűnik, hogy az uniós külügyi főképviselő minapi moszkvai kellemetlen tapasztalatai miatt egyébként is tervezett újabb uniós gazdasági szankciókon túl más témában is megint összefeszül egymással Európa és Oroszország.

Összeomlás szélén a szlovák egészségügy a járvány miatt, Magyarország is segítséget ajánlott

Összeomlás szélén a szlovák egészségügy a járvány miatt, Magyarország is segítséget ajánlott

A brit és egyéb vírusmutációk miatt elszabadult a koronavírus-járvány Szlovákiában, és világelsővé vált az egymillió főre jutó halálos áldozatok számában, így az extrém terhelés alá került egészségügy miatt uniós segítséget kért szerdán Igor Matovic miniszterelnök. A segélykiáltásra Martin Klus, a szlovák külügyminisztérium államtitkárának csütörtöki Twitter-bejegyzése szerint eddig Ausztria, Lengyelország és Magyarország jelezte segítésnyújtási hajlandóságát.

Koronavírus Magyarországon: berobbant a harmadik hullám

Koronavírus Magyarországon: berobbant a harmadik hullám

A szerdán közölt 1548 főről hirtelen közel a duplájára, 2853 főre ugrott az újonnan koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak száma Magyarországon, noha az elvégzett tesztek száma 20 ezer darab körül ragadt, ami azt jelzi, hogy berobbant a járvány harmadik hulláma. A koronavírushoz köthető halálesetek száma 104 fővel növekedett az elmúlt 24 órában, ami több hetes csúcsot jelent. Részletes vizsgálataink alapján lakosságarányosan a legtöbb új fertőzést az utóbbi napokban Komárom-Esztergom és Nógrád megyékben találták, amelyek a szlovák határmenti megyék. A friss adatok alapján nyilvánvalóvá vált: az elmúlt hetek járványügyi folyamatainak romlása sajnos felgyorsult.

Koronavírus: megérkeztek a legfrissebb, szerda reggeli magyar adatok

Koronavírus: megérkeztek a legfrissebb, szerda reggeli magyar adatok

1548 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 391 170 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 94 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 931 főre emelkedett. 4014 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 321-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig 348 927 fő kapott oltást, közülük 134 824 fő már a második oltását is megkapta - írja a koronavírus.gov.hu.

Magyar járványhelyzet: egyre inkább búcsút inthetünk a húsvét előtti nyitásnak

Magyar járványhelyzet: egyre inkább búcsút inthetünk a húsvét előtti nyitásnak

A koronavírus-járvány legfrissebb fejleményei és Orbán Viktor kormányfő szavai afelé mutatnak, hogy április elejéig, húsvétig még relatív alacsony lesz a magyar lakosság vakcinákkal való átoltottsága és így a korlátozások nagy részének feloldása még fokozott kockázatokkal járna, amit mindenképpen el szeretne kerülni a kormány. Ezért jelen tudásunk szerint inkább az a valószínű, hogy április közepe körülre juthat oda a kormány, hogy a korlátozások fokozatos feloldását megkezdje, aztán ahogy fut fel az átoltottság, úgy szélesítse ki a lazításokat. Mindez az üzleti-gazdasági tervezés szempontjából azt is jelenti, hogy a második negyedév jelentős részében még megmaradnak a korlátozások, azaz nem tud még akadályok nélkül működni például az idegenforgalom, vagy a vendéglátás; az pedig részben a most induló online konzultáció alapján dől el, hogy a már beoltottak kapnak-e „újranyitási” kedvezményeket.

Megvan a végső döntés - Nyáron gigantikus pénzt kap a magyar kormány Brüsszelből

Megvan a végső döntés - Nyáron gigantikus pénzt kap a magyar kormány Brüsszelből

Miután kedden elfogadta az Európai Parlament plenáris ülése, csütörtökön délután az Európai Tanács is jóváhagyta a végleges formáját az uniós helyreállítási alap legnagyobb programjának, és ezzel uniós oldalról megnyílt az út a pénzek nyári első kifizetése előtt. Mivel a végső tárgyalások során 10%-ról 13%-ra sikerült feltornászni az idei évben esedékes első előleg kiutalásának mértékét, így ez a magyar reform- és beruházási programból kiindulva mintegy 750 milliárd forint lesz, amit várhatóan júliusban utal majd át az Európai Bizottság. A minap vázolt több lépcsős magyar gazdaság újraindítási terv nyári fázisának bizonyára ez lesz az egyik fő finanszírozási csatornája, a gyakorlatban pedig majd nagy egyetemfejlesztési, illetve energiagazdálkodási és digitalizációs programok elindulásáról fogunk hallani.

Koronavírus Magyarországon: megérkeztek a legfrissebb adatok

Koronavírus Magyarországon: megérkeztek a legfrissebb adatok

1 860 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 383 735 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 99 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 543 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 289 520 fő, az aktív fertőzöttek száma 80 672 főre csökkent. 3828 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 299-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig 310 448 fő kapott oltást, közülük 120 649 fő már a második oltását is megkapta - írja a koronavírus.gov.hu kormányzati oldal.

Merkely: már négymillió magyar átesett a koronavírus-fertőzésen

Merkely: már négymillió magyar átesett a koronavírus-fertőzésen

Akár négymillió magyaron is átmehetett már a koronavírus-fertőzés Merkely Béla, a SOTE rektora szerint, aki Marofka Ferenccel, az Európai Bizottság Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatóságának tisztviselőjével beszélgetett egy tegnap közzétett podcastben.

Ha szegény településen élsz, rövidebb életre számíthatsz

Ha szegény településen élsz, rövidebb életre számíthatsz

Mennyit számít ha szegényebb településen élsz? Magyarországon a 2010-es években jelentősen nőttek a jövedelmi egyenlőtlenségek. Arról azonban viszonylag kevés tudásunk van, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek hogyan függenek olyan fontos dolgokkal, mint az egészségi állapotunk vagy az egészségügyi rendszerhez való hozzáférésünk. Ennek oka, hogy sokáig nem álltak rendelkezésre megbízható adatok, amik az egészségi állapotot és az egészségügyi rendszer használatát összekötötték volna a jövedelmekkel.

Baj van: egyre ellenállóbb a vakcinákkal szemben a brit mutáció, ami már Magyarországon is jelen van

Baj van: egyre ellenállóbb a vakcinákkal szemben a brit mutáció, ami már Magyarországon is jelen van

Két vezető brit tudós arra figyelmeztetett szerdán, hogy az Egyesült Királyságon belül először Kent megyében felfedezett és most már az egész országban domináns mutáció azokat a jegyeket kezdi mutatni a tüskefehérjéjében, mint a dél-afrikai mutáció, ami már eddig is nagyon aggasztotta a tudósokat – írja a Politico.
Frissítés: a mai Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy a brit mutációnak szerepe lehet az itthoni járványhelyzet romlásában és akár be is robbanhat itthon a járvány, ami nyilván a korlátozások feloldásának ütemezésére és tartalmára is kihathat.

Kínos találkozón fedte fel a kínai elnök, mi lehet a radikális magyar kormánydöntések egyik mozgatórugója

Kínos találkozón fedte fel a kínai elnök, mi lehet a radikális magyar kormánydöntések egyik mozgatórugója

A diplomáciában ritkán látott húzással hat uniós tagállam szándékosan csak miniszteri, vagy miniszterelnök-helyettesi szinten képviseltette magát a keddi 17+1 csúcstalálkozón, amelyet a kínai elnök hívott össze, így ez nagy meglepés volt az ázsiai óriásgazdaság számára, és erős jelzést kapott arra, hogy ki hogyan gondolkodik az új amerikai vezetés mellett a kínai mosolyoffenzíváról a kelet-közép-európai térségben. Magyarországot Orbán Viktor kormányfő képviselte és a magyar kormányzati helyett kínai sajtójelentésekből derült ki, hogy miket is ígért Hszi Csin-Ping többek között Magyarországnak a következő évekre. Agrárterületen például kifejezetten nagy lehetőségeket. Ezek rögtön más perspektívába helyezik két minapi radikális magyar kormánydöntés hátterét és erősítik a megalapozottságukat.

Még nem akarják a nyitást a magyarok

Még nem akarják a nyitást a magyarok

Tavaly november óta minden héten stabilan 60% körül áll azok aránya Magyarországon, akik a járványügyi korlátozásokat megfelelően szigorúnak tartják, azaz nincs egyelőre érdemi elmozdulás a nyitás követelése felé – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből.

Megtudtuk a magyaroknak szánt brüsszeli anyag hátterét: nagyon furcsa a helyzet, de van mögötte magyarázat

Megtudtuk a magyaroknak szánt brüsszeli anyag hátterét: nagyon furcsa a helyzet, de van mögötte magyarázat

A Portfolio egybehangzó brüsszeli és budapesti információi szerint semmilyen konkrét hivatalos, illetve informális kérése nem volt az utóbbi két hétben az Európai Bizottságnak a magyar kormány felé a közbeszerzési rendszer terén, így egyelőre egyik oldalon sem értik, hogy ki és mit szivárogtatott ki a Reutersnek hétfőn. Mindenesetre készít a bizottsági stáb egy belső használatra szánt anyagot, amiben tényleg vannak közbeszerzést érintő témák is, és persze itthon is sejthették a kormány háza táján, hogy a 2021-2027-es új uniós ciklusban milyen új keretek és elvárások jöhetnek és részben ezek miatt történtek a múlt héten a jogszabályi változások.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Van egy hely, ahol máig nem ért véget a második világháború
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.