Olaf Scholz német kancellár pártja, az SPD szombati gyűlésén kijelentette, nem szabad „orosz rulettet” játszani Németország biztonságával – írja a Tagesschau.de.
A német kormány jelentős fordulatra készül Ukrajna katonai támogatásában: nagyszabású drónszállítmányt tervez küldeni az országnak, méghozzá az elemzők által a főként hatótávolsága miatt "mini-Taurusnak" becézett típusból. Bár Ukrajna alapvetően hónapok óta nagy hatótávolságú Taurus robotrepülőgépeket kér Berlintől, úgy tűnik, kénytelenek lesznek beérni ennek "kistestvérével" - tudósított az Ukrajinszka Pravda.
Támogatná nagy hatótávolságú Taurus rakéták Ukrajnába küldését Robert Habeck alkancellár és gazdasági miniszter, a német Zöldek kancellárjelöltje – írja a Tagesschau.de.
Christian Dürr, az FDP parlamenti frakcióvezetője a Neue Osnabrücker Zeitungnak adott nyilatkozatában kijelentette, elképzelhető, hogy újra a Bundestag elé viszik a Taurus rakéták ügyét – számolt be róla az Ukrajinszka Pravda.
Tárgyalna Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Friedrich Merz, aki jó eséllyel pályázik most Németország kancellári székére – mondta ezt maga a politikus a Sternnek adott interjúban. Ez a tárgyalás lényegében úgy nézne ki, hogy felszólítaná az orosz elnököt, hogy állítsa le az Ukrajnával szembeni agressziót, vagy Taurus rakétákat fog adni Kijevnek és engedélyt küld mellé ahhoz, hogy Oroszország területét lőjék velük.
Olaf Scholz német kancellár a német közszolgálati ZDF „maybrit illner” című műsorában azt mondta, egy olyan állam, amely háborúban áll, nem lehet a NATO tagja.
Friedrich Merz, - akit sokan már Németország következő kancellárjának tartanak - egy parlamenti felszólalásában kijelentette: ultimátumot intézne Oroszországnak, amit ha Vlagyimir Putyin elutasít, azonnal engedélyezi a Taurusok szállítását és bevetését.
Az amerikai pénzcsapok újranyitása valószínűleg Európát is arra fogja sarkallni, hogy ismét növelje az Ukrajnának nyújtott támogatás mértékét, ugyanakkor jó esély van arra is, hogy Kijev a lőszerkészletek feltöltése után ismét elkezdjen új fegyvertípusokért házalni. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „bevásárlólistáján” számos olyan eszköz is szerepel, amihez mindezidáig nem jutottak hozzá a csapatok. Ezek közül gyűjtöttünk össze négyet.
Az ukrán hírszerzés vezetője újfent reményét fejezte ki, hogy Németország végül mégis Ukrajna rendelkezésére bocsát Taurus manőverező robotrepülőgépeket.
Hamarosan ismét szavazhatnak a Bundestagban arról, hogy Taurus rakétákat adjon a német haderő Ukrajnának – tudta meg a Rheinische Post.
Tovább bonyolódik annak a német hangfelvételnek az ügye, amelyen két német tiszt beszélget a Krími híd felrobbantásának tervéről. Hétfőn megszólalt Dmitrij Peszkov, a Kreml, illetve Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője, aki azt mondta, az események azt mutatják, hogy Németországot nem „nácítlanították” eléggé.
Alaposan felháborította Dmitrij Medvegyev volt orosz elnököt az, hogy két német tiszt állítólag a Krími híd felrobbantásáról beszélgetett, szokásos, erős hangnemében rövid üzenetet tett ki, angol nyelven, nyilvános X-fiókjára.
Moszkva magyarázatot követel a német hatóságoktól német tisztek beszélgetése kapcsán, akik a Krím félszigetet az orosz szárazfölddel összekötő Kercsi-híd felrobbantásáról tárgyaltak. A magyarázat megtagadása egyenlő a beismeréssel - jelentette ki pénteken Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.
Németország azért nem adja oda Ukrajna többszöri kérése ellenére sem a régóta vágyott Taurus cirkálórakétákat, mert Kijev ezzel akár Moszkvát is célba tudja venni – fejtette ki egy nyilvános sajtóeseményen Olaf Scholz német kancellár.
Németország vádak kereszttüzébe került azután, hogy Olaf Scholz kancellár felfedte: brit katonák segítik az ukrán erőket a hosszú hatótávolságú Storm Shadow robotrepülőgépek indításában - tudósított a The Telegraph.
A német szövetségi parlament (Bundestag) támogatta csütörtökön azt a kormányindítványt, hogy Németország további katonai támogatást nyújtson Ukrajnának, beleértve nagy hatótávolságú fegyverrendszerek és lőszerek küldését, nem szerepel viszont az előterjesztésben az 500 kilométeres hatótávolságú Taurus rakéták szállítása.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Magasabb költségvetési hiányra felkészülni.
Egy teherhajó volt a célpont a Vörös-tengeren.
Locsolási tilalmat is bevezettek már.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Elítélték az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadásait.
Az invazív szúnyogfajok megjelenésével új kórokozók is felbukkanhatnak.
10 milliárd forintos támogatással mentenék meg a nyarat.
Így termelj, tárolj és válj le a hálózatról egyszer és mindenkorra!