alphabet

Még mindig a Google az online hirdetések királya

2021. október 27. 10:15 | Portfolio

Még mindig a Google az online hirdetések királya

Rekordnyereségről számolt be a Google anyavállalata, az Alphabet a harmadik negyedévre, köszönhetően annak, hogy a hirdetési üzletág továbbra is erős, és úgy tűnik, hogy az Apple iOS változtatásai kevésbé érintették érzékenyen a Google-t, mint a digitális hirdetési piac többi nagyszereplőjét. Mind a bevétel, mind a nyereség tekintetében dinamikus növekedésről számolt be az internetes keresőóriás, a cég közlése szerint főként annak köszönhetően, hogy felpörgött az online kiskereskedelem. A pozitív meglepetés ellenére a részvények árfolyama kismértékben esett a zárás utáni kereskedésben, de még így is magasan felülteljesítő idén a papír.

A héten kiderül, hogy fogy az iPhone 13 és hogy menekülnek-e már az emberek a Facebookról

2021. október 25. 16:30 | Portfolio

A héten kiderül, hogy fogy az iPhone 13 és hogy menekülnek-e már az emberek a Facebookról

Megkezdődik a héten a harmadik negyedéves jelentési szezon az amerikai internetes óriásoknál, a sort a Facebook kezdi ma, a tőzsdék zárását követően. Érdemes figyelni a befektetőknek, hiszen a múltbeli példák alapján akár jelentős árfolyammozgásokat is hozhatnak a negyedéves jelentések, amennyiben az elemzői várakozásoktól jelentősen eltérnek, vagy a menedzsment meglepő kilátásokat fogalmaz meg. Összeszedtük, hogy mire kell figyelni most a héten jelentő öt technológiai óriás, a Facebook, az Alphabet, a Microsoft, az Apple és az Amazon gyorsjelentésében.

Komoly változás jön a Google-keresőben, erre készülhetünk

2021. október 05. 08:51 | Portfolio

Komoly változás jön a Google-keresőben, erre készülhetünk

A Google múlt héten tartotta a második, éves Search On rendezvényét, ahol a keresőóriás legújabb fejlesztéseit mutatták be. Bemutatásra került a mesterséges intelligencia, amely már egészen specifikus kérdésekre is választ tud adni.

Itt a lista, ezek a cégek tartoznak a világ egyik legelitebb klubjába

2021. augusztus 29. 13:30 | Portfolio

Itt a lista, ezek a cégek tartoznak a világ egyik legelitebb klubjába

Mondják, hogy a fák nem nőnek az égig, de a világ nagyvállalatai már több ízben rácáfoltak erre a közmondásra. Utóbbi elsősorban a technológiai vállalatokra igaz, amelyet az is jól példáz, hogy a világ legértékesebb tőzsdei cégei közül csupán egy olyan van, amelynek piaci értéke meghaladja az 1000 milliárd dollárt és nem a technológiai szektorból került ki. Mindemellett az is látszik, hogy a kor nem követelmény az elit klubba való bekerüléshez, hiszen a mindössze 17 éves Facebook a világ legfiatalabb vállalata amely sikeresen átlépte az álomhatárt, míg a lista matuzsálemének számító Berkshire Hataway a maga 182 évével még bőven le van maradva az élbolytól.

Hasít a YouTube, már majdnem utolérte a Netflixet

2021. július 28. 13:53 | Portfolio

Hasít a YouTube, már majdnem utolérte a Netflixet

Magasan túlszárnyalta az elemzői várakozásokat az Alphabet a második negyedévben, mind a bevételek, mind a profit tekintetében, köszönhetően a hirdetési bevételek dinamikus növekedésének. A YouTube negyedéves bevétele pedig már megközelíti a Netflix bevételét. A negyedéves számok kedvező fogadtatásra találtak a befektetők körében, az Alphabet árfolyama több mint 3 százalékot emelkedett a zárás utáni kereskedésben.

A tech cégeket tovább veszik, ugye?

2021. július 26. 14:21 | Faluvégi Balázs

A tech cégeket tovább veszik, ugye?

Mint egy maratoni, véget érni nem akaró táncversenyt látnánk a tech cégek piacán. Éppen úgy, ahogyan a Sydney Pollack remekművében, "A Lovakat lelövik, ugye?" címmel futó filmdrámában. Bár a piacnak számos szektora, szegmense van, amely nem képes az emelkedő trenddel tartani, a technológia nagyágyúiba szinte töretlenül ömlik a pénz, és a film szereplőivel szemben itt nem sok jel van arra, hogy ezeknek a részvényeknek a piaca elfáradt volna. A technikai elemzés szemszögéből megnézzük, hogy kitarthat-e a trend és mely szintek jelenthetnek megállót, vagy akár fordulót a nagy tech papírok esetén.

A francia versenyhatóság félmilliárd euróra büntette a Google-t

2021. július 13. 11:01 | Portfolio

A francia versenyhatóság félmilliárd euróra büntette a Google-t

A francia versenyhatóság 500 millió euróra (177,7 milliárd forint) büntette az amerikai Google-t, mert nem tett eleget a versenyhivatal korábbi határozatának, amely szerint kárpótolnia kell azokat a hírszolgáltatókat, akiknek az anyagait újra publikálta.

WSJ: Feldarabolhatják az Amazont és a nagy tech cégeket

2021. június 11. 18:05 | Portfolio

WSJ: Feldarabolhatják az Amazont és a nagy tech cégeket

A képviselőházi törvényhozók kétpárti törvényjavaslatot készülnek előterjeszteni, amely előírná az Amazonnak és más technológiai óriáscégeknek, hogy ténylegesen két vállalatra váljanak szét, vagy váljanak meg a saját márkás termékeiktől, tudta meg a The Wall Street Journal.

Reagáltak az amerikai technológiai óriások az őket sarcolni akaró államok történelmi lépésére

2021. június 05. 16:48 | Portfolio

Reagáltak az amerikai technológiai óriások az őket sarcolni akaró államok történelmi lépésére

A G7 pénzügyminiszterei a mai napon megállapodtak arról, hogy az országokban legalább 15%-ot meg kell haladnia a minimális társasági adókulcsnak. Az országok emellett hitet tettek amellett is, hogy a nagyvállalatok ezentúl ott adózzanak, ahol a valós tevékenységet végzik - utóbbival nem titkolt céljuk az amerikai technológiai óriások adóelkerülési gyakorlatának felszámolása volt. Az érintettek most reagáltak a fejleményekre.

Rekordnyereség a Google anyavállalatánál, ugrik az árfolyam

2021. április 28. 11:26 | Portfolio

Rekordnyereség a Google anyavállalatánál, ugrik az árfolyam

Rekordprofitról számolt be a Google anyavállalata, az Alphabet első negyedéves gyorsjelentésében, aminek hatására az árfolyam közel 5 százalékot szárnyalt a zárás utáni kereskedésben, történelmi csúcsra. Az internetes keresőóriásnál a YouTube és a felhő alapú szolgáltatások bevételei is biztatóan növekszenek a keresések hirdetési bevételei mellett, de igazán nagyot a részvénybefektetéseken elkönyvelt egyszeri átértékelések lendítettek az eredményen az időszakban.

Hogyan értékeljük a piaci reakciót gyorsjelentések esetén?

2021. április 27. 09:45 | Faluvégi Balázs

Hogyan értékeljük a piaci reakciót gyorsjelentések esetén?

A gyorsjelentés szezon kellős közepén vagyunk, rengeteg vállalat közli negyedéves számait ezekben a napokban. Főként a tengerentúlon, de már a legnagyobb cégek magyar jelentései is gyorsan közelegnek. Mivel ezek az információk gyakran nagy meglepetéseket okoznak, a piaci reakciók is hevesek. A vállalatok kereskedési időn kívül szokták közzétenni a hasonló jelentőségű adatokat, ami a kockázatkezelést is megnehezítik. Ennek fő oka az, hogy az egyik legfontosabb felmerülő jelenség ilyenkor valamilyen réssel való nyitás, azaz jelentős elmozdulás a gyorsjelentés utáni kereskedési napon a megelőző napi minimumhoz és maximumhoz képest. A legfontosabb azonban nem a rések ténye, hanem az azután érkező reakció lehet. Ezzel kapcsolatban nézünk meg néhány aktuális példát és az általuk levonható tanulságokat.

Megroppantak a válság igazi nyertesei, akik őrült pénzeket kerestek a koronavírus árnyékában

2021. március 04. 14:27 | Kövesy Károly, Faluvégi Balázs

Megroppantak a válság igazi nyertesei, akik őrült pénzeket kerestek a koronavírus árnyékában

A szűk egy évvel ezelőtt indult részvénypiaci rali éllovasainak számítottak a világ legnagyobb technológiai vállalatai, ami nem is véletlen, hiszen a megváltozott globális környezetben elképesztően jó teljesítményt tudtak nyújtani, míg számtalan vállalkozást földhöz vágott a válság. Az elmúlt időszakban azonban fordulni látszik az a bizonyos kocka, ami elsősorban az általános részvénypiaci trendekkel magyarázható, és bár ezek a cégek továbbra is brutális készpénztermelő képességgel bírnak, a jelenlegi helyzetben nem biztos, hogy csukott szemmel is jó befektetésnek gondolnánk őket.

Erős pluszban zárt Amerika

2021. február 04. 22:01 | Portfolio

Erős pluszban zárt Amerika

Az ázsiai tőzsdéken ma leginkább rossz hangulatban telt a kereskedés, Európában óvatos emelkedéssel indult a nap, a késődélutáni órákban azonban már komolyabb pluszokat is láthatunk. A befektetők feszült figyelemmel kísérhetik a Brexit-helyzet alakulását, a britek ugyanis a karácsonyi megállapodás technikai és politikai szintű átírását is követelhetik - ha erre nem hajlandó Brüsszel, akkor akár kész egyoldalúan is lépni London egy tegnap nyilvánosságra hozott levél szerint. Egyelőre nem mutat nyitottságot az Európai Bizottság arra, hogy a csak néhány hete kialkudott Brexit kereskedelmi megállapodás északír szabályozási részéhez máris hozzányúljanak, várhatóan a jövő héten egyeztet majd London és Brüsszel az északír  protokoll ügyében. Mindemellett fontos hír még a britek háza tájáról, hogy a várakozásoknak megfelelően nem módosította a 0,1 százalékos alapkamatot a Bank of England monetáris tanácsa. Kedvező piacnyitást láthatunk a tengerentúlon, mindhárom vezető index pluszban zárta a kereskedést.

Brutális erőben vannak az amerikai technológiai óriások

2021. február 03. 09:55 | Portfolio

Brutális erőben vannak az amerikai technológiai óriások

Erősre sikerült 2020 negyedik negyedéve a két amerikai technológiai óriásnál, az Amazonnál és a Google anyavállalatánál, az Alphabetnél is. Az Amazonnál a járvány miatt megugró internetes kiskereskedelem és a karácsonyi szezon segített, hogy rekordbevétellel zárja az időszakot, az Alphabetnél pedig az, hogy az internetes hirdetési piac magára talált, emellett a YouTube és a cloud szolgáltatások is masszív növekedés mutattak (bár utóbbi egyelőre veszteséget hoz a cégnek). Az Amazon a negyedéves számok mellett egy bejelentéssel is meglepte befektetőit, Jeff Bezos ugyanis átadja a vezérigazgatói posztot.

Igazi nagyágyúk szálltak be egy amerikai big data-startupba

2021. február 02. 08:36 | Portfolio

Igazi nagyágyúk szálltak be egy amerikai big data-startupba

Egy milliárd dollárnyi friss tőkét kapott egy amerikai big data-startup, a Databricks, többek között olyan prominens vállalatok szálltak most be befektetőként, mint az Amazon és az Alphabet a Microsoft mellé, amely már régebb óta tulajdonos a cégben. A tranzakció alapján a Databricks értéke jelenleg 28 milliárd dollár, ez jóval magasabb, mint amilyen árazáson a legutóbbi, 2019-es tőkeemelés zajlott.

A YouTube is felfüggesztette Trump fiókját

2021. január 13. 09:58 | MTI

A YouTube is felfüggesztette Trump fiókját

A YouTube videómegosztó portál anyavállalata, az Alphabet bejelentette, hogy legalább egy hétre felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök csatornáját, mert az megsértette az erőszakra történő felbujtással kapcsolatos felhasználói szabályzatot.

Részletes keresés