béremelés

Eljátszotta az emberek bizalmát a jegybank? Hitelességvesztés küszöbén az EKB a közgazdász szerint

Eljátszotta az emberek bizalmát a jegybank? Hitelességvesztés küszöbén az EKB a közgazdász szerint

Az Európai Központi Bankot tulajdonképpen örömmel tölti el, hogy végre nem kell cél alatti inflációs előrejelzést adniuk középtávon. Ezzel egy időben viszont a lakosság egyre jobban aggódik, hogy az infláció 2% felett ragad hosszabb távon az eurózónában. A Commerzbank vezető közgazdásza ezt a kettősséget mutatja be elemzésében, és nem túl optimista - szerinte a jelenség hitelességvesztéshez vezethet, amely végeredményben akár komoly lassulást vagy recessziót is előidézhet.

Meglódultak a keresetek az év elején

Meglódultak a keresetek az év elején

A minimálbér-emelés megtette hatását: a várakozásoknak megfelelően nagyot emelkedtek 2022 januárban a keresetek. A bruttó átlagkereset 13,7%-kal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset pedig 14,8%-kal magasabb, mint egy évvel korábban.

Bárány László: mindenki a túlélésre játszik – Drágulásra készülhetünk az élelmiszerek piacán?

Bárány László: mindenki a túlélésre játszik – Drágulásra készülhetünk az élelmiszerek piacán?

A magyar baromfiágazat harapófogóban van: a költségcunamit érvényesíteni kellene a termékek árában, azonban hiába növekszik a vásárlóerő Magyarországon és a nyugat-európai országokban, ilyen drasztikus áremelést a piac nem tolerál - mondta Bárány László, a Master Good Kft. ügyvezető igazgatója, akinek a csoport tevékenységi köreiből adódóan az elmúlt évtizedekből rálátása van a több nehézséggel is küzdő szektorra.

Radó Péter: Pedagógus ellenállás újratöltve

Radó Péter: Pedagógus ellenállás újratöltve

A pedagógusok ellenállásának újraéledése mögött álló okok, s az ellehetetlenítésére tett kísérletek tökéletesen mutatják be a Fidesz-rezsim természetét. Ma annak ellenére kezdődött sztrájk a közoktatásban, hogy a kormányzat a jogelvonás és megfélemlítés szinte minden eszközét bevetette. A pedagógusok mellett számos szülői és diákszervezet is kiállt. Ennek ellenére még nyitott kérdés, hogy a nagy támogatottságot élvező pedagógus sztrájk eléri-e a létminimum szintjére süllyedt bérek emelését és a kizsigerelő munkaterhek csökkentését.

Ukrán menekültek sem akarhatnak nálunk dolgozni - Mi történik?

Ukrán menekültek sem akarhatnak nálunk dolgozni - Mi történik?

Megjelent a Portfolio Heti podcastjének Extra epizódja, melyben Baja Sándor, a Randstad hazai ügyvezetője, valamint Toldi Gábor, a DTC Solution HR-szolgáltató tulajdonos-ügyvezetője volt a vendégünk. A munkaerő-piaci szakembereket azért hívtuk meg a podcastbe, hogy a Magyarországot sújtó általános munkaerőhiány okairól és a hazai piac kilátásairól kérdezzük őket, de szóba került Ukrajna orosz inváziója is, és hogy miért nem számíthatunk arra, hogy ukrán háborús menekültek - sem fizikai munkások, sem pedig magasabban kvalifikált dolgozók - tömegesen Magyarországon vállalnak majd munkát.

Még az árstop sem rántotta le az inflációt - Szép lassan kezdhetünk aggódni?

Még az árstop sem rántotta le az inflációt - Szép lassan kezdhetünk aggódni?

Mindenkit meglepett, hogy a jegybank már 8% feletti inflációt vár februárra, és még a következő hónapokban is gyors lehet a pénzromlás. Ez ellentmond annak az eddig széles körben elfogadott várakozásnak, hogy túl vagyunk a csúcson, a következő időszak pedig az infláció ereszkedéséről szól majd. A rossz hír az, hogy még a gazdaságra rendkívül káros árstop-intézkedésekkel sem sikerült ezt elérni.

50 ezer egészségügyi dolgozó kezdett sztrájkba Szlovákiában

50 ezer egészségügyi dolgozó kezdett sztrájkba Szlovákiában

Egynapos sztrájkba kezdett szerdán mintegy 50 ezer dolgozó a rendelőintézetekben, kórházakban, szociális intézményekben és központokban, valamint a gyógyszertárakban Szlovéniában, miután nem sikerült megállapodásra jutniuk a kormánnyal a béremelésről - közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV).

Menekülnek a magyar egészségügyből a dolgozók? Exkluzív adatokat kaptunk!

Menekülnek a magyar egészségügyből a dolgozók? Exkluzív adatokat kaptunk!

Jelenleg már a koronavírus ötödik hulláma tombol Magyarországon, az egészségügyben dolgozók lassan már két éve rendkívüli körülmények között dolgoznak és azt is tudjuk, hogy egyre kevesebben: sokan elhagyják a pályát, másokat pedig az egyre erősebb magánegészségügy szív fel. Így a bent maradó szakemberekre egyre nagyobb teher hárul, a humánerőforrás ellátottsági gondok pedig az állami ellátórendszerhez való hozzáférést nehezítik meg. A KSH adatai és a Portfolio-nak küldött exkluzív közlése alapján bemutatjuk, mi lehet most a helyzet létszám szintjén az állami egészségügyben.

Egészen ijesztő, milyen irányba halad a magyar infláció

Egészen ijesztő, milyen irányba halad a magyar infláció

Olyan magas inflációs adat érkezett, amire egyetlen szakértő sem számított. Az áremelkedési ütem hónapok óta meglepetést okoz, és most már olyan gyorsan értéktelenedik el a pénz, ami komoly fejfájást okoz a vállalatoknak és a háztartásoknak is. Magyarország ezért évek óta nem látott problémával néz szembe, miután mindenki árat emelne és mindennapi témává vált az infláció.

Folytatódik a pedagógusok harca: Beleállnak az újabb sztrájkba, ha nincs megegyezés

Folytatódik a pedagógusok harca: Beleállnak az újabb sztrájkba, ha nincs megegyezés

Eredetileg mára kaptak meghívást egyeztető tárgyalásra az Emberi Erőforrások Minisztériumába pedagógus szakszervezetek, azonban a találkozót tegnap este lemondták, így a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányának tagja sikertelenül próbált meg bejutni a tárca Szalay utcai épületébe.

Valóságos bérháború zajlik Magyarországon - Idén a dolgozók győznek?

Valóságos bérháború zajlik Magyarországon - Idén a dolgozók győznek?

Akár az első negyedév végéig eltarthatnak az idei évről szóló bértárgyalások a munkáltatók és a munkavállalók között. Érdekképviseleti vezetőket kérdeztünk arról, hogy mekkora a bérnyomás. A bértárgyalásokon eddig jellemzően 7-15% közötti megegyezésekről számoltak be, de van, ahol ennél is nagyobb az emelés mértéke. A felgyorsult infláció, az egyre erőteljesebb munkaerőhiány és persze önmagában a 20%-os minimálbéremelés is felfelé hajtja a fizetéseket. Közben a cégvezetőket szorítja az is, hogy sok esetben elszaladtak a termelési költségeik a többszörösére ugró energiaárak miatt, míg a korábban jó ötletnek tűnő hosszútávú beszállítói szerződések alapvető gátjai lehetnek annak, hogy egy-egy cég árat emeljen a megrendelője felé.

700 milliárd forintba kerülnek a mostani béremelések az államnak

700 milliárd forintba kerülnek a mostani béremelések az államnak

Több százezer, főként humánterületen - kórházakban, iskolákban, óvodákban, szociális területen - dolgozó ember bére nő az év elején mintegy 700 milliárd forintból - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Reagált a Mol a készülő tiszaújvárosi sztrájkra

"A következő hetekben részletesen is bemutatjuk a munkavállalóinknak a javadalmazási stratégiánkat, amellyel a speciális élethelyzetben lévő kollégáink támogatása mellett erősítjük a cég versenyképességét és a választ adunk a munkaerőpiaci kihívásokra is" - közölte a Mol arra reagálva, hogy a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége szerint eredménytelenül zárult a Mol Petrokémia Zrt. munkavállalóit érintő bértárgyalás, mert nem tudtak megállapodni a felek, ezért sztrájkolhatnak a dolgozók.

Sztrájk van készülőben a Molnál Tiszaújvárosban

Sztrájk van készülőben a Molnál Tiszaújvárosban

Eredménytelenül zárult a Mol Petrokémia Zrt. munkavállalóit érintő bértárgyalás, mert nem tudtak megállapodni a felek, ezért sztrájkolhatnak a dolgozók - jelent meg a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének honlapján.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.