béremelés

Eljött a 200 ezer forintos minimálbér éve, de mennyi a nettója?

Eljött a 200 ezer forintos minimálbér éve, de mennyi a nettója?

Január elsején életbe lépett kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló, december közepén kihirdetett rendelet. A rendelet szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) 2022-ben, havibér alkalmazása esetén 200 ezer forint.

Mennyivel nőhet jövőre a fizetésünk? Keserű pirulát kell lenyelni a béremelés mellé

Mennyivel nőhet jövőre a fizetésünk? Keserű pirulát kell lenyelni a béremelés mellé

A 2022-es év a gyors béremelkedésről szólhat Magyarországon, miután a munkaerőhiány fokozódik és a legkisebb bérek jelentős növelése is felfelé tolja a bérskálát. Mindezek miatt az átlagkereset 10% felett is emelkedhet. Csakhogy közben az infláció is magas lesz, ami erodálja a keresetek vásárlóerejének növekedését. A tartósan gyors áremelés következtében akinek nem nő legalább 5%-kal a fizetése, annak jövőre csökken az életszínvonala. És a többiek sincsenek biztonságban.

Megjött a kormány új bejelentése: 755 milliárd forinttal vágja meg a kiadásokat jövőre

Megjött a kormány új bejelentése: 755 milliárd forinttal vágja meg a kiadásokat jövőre

A Pénzügyminisztérium szerda esti közleményében jelentette be azt, hogy 755 milliárd forintnyi beruházás átütemezésével valósul meg 2022-ben a tervezettnél alacsonyabb hiánycél. Tehermentesítik tehát a jövő évi költségvetést, de hogy ez a lépés konkrétan milyen projekteket érint, még mindig nem tudni. A szerda esti közlönyben megjelent határozatból derült fény arra, hogy hogyan is tervezi lefaragni a kiadásokat jövőre a kormány.

Eldőlt: oltatlanoknak nem jár a fegyverpénz

Eldőlt: oltatlanoknak nem jár a fegyverpénz

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint azok a rendvédelmi dolgozók, akik nem oltatják be magukat koronavírus elleni vakcinával, nem kaphatják meg a hathavi bérnek megfelelő jutalmat - számol be az RTL. A fegyverpénz sorsa régóta a levegőben lógott, most kiderült, hogy akik nem oltatják be magukat január végéig, azoknak vissza kell fizetni a futtatást. A fő kérdés, az oltatlanok mekkora része vállalja a vakcina felvételét a fegyverpénzért cserébe, és mennyien hagyják el inkább a munkahelyüket. A létszámadatok alapján az sejthető, hogy néhány százan már ki is léptek az állományból, hogy elkerüljék az oltást.

Árrobbanás és bérrobbanás: olyan spirálba kerül Magyarország, amit mindenki megemleget

Árrobbanás és bérrobbanás: olyan spirálba kerül Magyarország, amit mindenki megemleget

Elszállt az infláció, és jövőre is gyorsan emelkednek az árak, miközben a drasztikus minimálbér-emelés is préseli a vállalatokat. A legkisebb bérek gyors növelése ráadásul bértorlódáshoz is vezet, aminek elkerüléséhez a magasabb bérkategóriákban is érdemben emelni kell. Nem mellesleg a munkaerőhiány mellett újabb olajat önt az infláció tüzére a minimálbér 20%-os növelése, visszavetve a reálkeresetek emelkedését. Ez csak néhány probléma, ami megnehezíti a 2022-es bértárgyalásokat.

Ez már a fordulat újabb jele? - Bért emel a Dunaferr

Ez már a fordulat újabb jele? - Bért emel a Dunaferr

Decemberben - több mint egy év után, a Munka Törvénykönyvének megfelelően - újra egy összegben kapták meg fizetésüket a dunaújvárosi vasmű dolgozói. Pénteken bruttó 100 ezer forint jutalmat is kapnak és egy szerdán körbeküldött vezetői levélből kiderült: jövőre 10%-os béremelésben részesülnek a munkavállalók. Úgy tudjuk, hogy minderre a kapacitások egyre magasabb kihasználásának köszönhetően van lehetőség.

Nagyon szokatlan döntést hozott a költekező kormány – A 350 milliárd forintos ügy háttere

Nagyon szokatlan döntést hozott a költekező kormány – A 350 milliárd forintos ügy háttere

Szokatlan dolog történik idén év végén a költségvetésben: a kormány plusz pénzügyi tartalékot képez, vagyis egyes kiadási sorokon összébb húzza a nadrágszíjat. Az elmúlt közel két év koronavírus-járvány utáni laza fiskális politikájának fényében ez komoly fordulatnak tűnik és több magyarázat is lehetséges. De a legfontosabb talán az, hogy az eddig a költségvetési pénzt két kézzel szóró kormány csak az egyik oldalon fogja vissza a pénzszórást, hogy a másik kezével még többet adhasson 2022 elején: a családoknak, a nyugdíjasoknak és számtalan állami alkalmazottnak, valamint a vállalatoknak (iparűzési adó visszavágásán és a szociális hozzájárulási adón keresztül).

Pusztító árrobbanás zajlik: rengeteg magyar került bajba

Pusztító árrobbanás zajlik: rengeteg magyar került bajba

Több mint egy évtizede nem látott áremelkedés sújtja Magyarországot, ami erodálja a keresetek vásárlóerejét is. Ma már érdemben csökken a legkevesebbet kereső magyarok bérének vásárlóereje, de nemcsak őket, hanem azokat is elérte az árrobbanás, akiknek 5%-nál kisebb mértékben nőtt idén a fizetése.

Évtizedes árrobbanás rázza meg Magyarországot – Semmi jóra nem számítanak a szakértők

Évtizedes árrobbanás rázza meg Magyarországot – Semmi jóra nem számítanak a szakértők

Novemberben 7,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a tavalyi év hasonló időszakához képest, ez 2007 decembere óta nem látott szintet jelentett, derült ki a KSH jelentéséből. Elemzők szerint szinte minden termék és szolgáltatás drágul, így az MNB-nek tovább kell folytatni a kamatemelést, hogy letörje az inflációt. Úgy vélik, hogy az inflációt már nem kínálati sokkok vezérlik, hanem megérkeztek a másodkörös hatások. A magas áremelkedés pedig jövőre is fennmaradhat, a szakértők elkezdték felfelé módosítani a jövő évi várakozásaikat.

Meglepetés Amerikából: rossz munkaerőpiaci adatok jöttek, pedig a Fed már két lábbal tapossa a féket

Meglepetés Amerikából: rossz munkaerőpiaci adatok jöttek, pedig a Fed már két lábbal tapossa a féket

A vártnál sokkal kisebb mértékben nőtt a foglalkoztatottság az Egyesült Államokban novemberben, 2021 első hónapja óta nem láttunk ilyen alacsony növekedést. A friss adat meglepőnek tűnhet, az eddigi adatok ugyanis erőteljes helyreállást mutattak az amerikai munkaerőpiacon, és a Fed az újrafoglalkoztatottságot látva könnyebben reagálhatott szigorítással az inflációs nyomásra. Az átlagbérek jelentős mértékben emelkedtek novemberben, de ebben a mutatóban is elmaradt a várt gyorsulás.

Teljesen kiakadtak a tanárok: etikátlan, megalázó lépésről beszélnek

Teljesen kiakadtak a tanárok: etikátlan, megalázó lépésről beszélnek

A pedagógusok sztrájkbizottsága visszautasítja, hogy tárgyalás közben Orbán Viktor rendeletben hirdette ki „bérfagyasztó” ajánlatát - áll a közleményükben. Felháborítónak tartja a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös sztrájkbizottsága, hogy miközben a sztrájkbizottsági tárgyalások még folynak az Emberi Erőforrások Minisztériumával (az újabb fordulót 2021. december 15-re tűzték ki), a Magyar Közlönyben megjelent a rendeletmódosítás, miszerint januártól 10 százalékos ágazati szakmai bérpótlékot kapnak a pedagógusok, így a korábban kapott, szintén 10 százalékos juttatással együtt 20 százalék lesz a bérpótlék.

Új növekedési motor kell Magyarországnak

Új növekedési motor kell Magyarországnak

Válság előtti szintre süllyedt a munkaerőtartalék Magyarországon az idei harmadik negyedévben, miközben a foglalkoztatás rekordmagas, a munkanélküliség szintje pedig közelíti a teljes foglalkoztatást. Úgy tűnik, hogy a munkapiaci tartalékok fogyóban vannak, a népesség csökkenése folytatódik, így kérdéses, hogy a munkaerőintenzív növekedési modell kifutásával milyen hajtóereje lesz a GDP növekedésének.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.