Jövőre már Magyarországon is lehet kapni Bentleyt
A Porsche Inter Auto Hungaria 2018-tól a Bentley autóit is forgalmazza Magyarországon. A tervekben az szerepel, hogy évente legalább tíz autót adjanak el.
A Porsche Inter Auto Hungaria 2018-tól a Bentley autóit is forgalmazza Magyarországon. A tervekben az szerepel, hogy évente legalább tíz autót adjanak el.
Azt követően, hogy több fontos paraméter alapján összehasonlították a Tesla legújabb modelljét belsőégésű motorral szerelt amerikai riválisaival, a CleanTechnica most elvégezte ugyanezt a mutatványt tisztán elektromos meghajtású, kiterjesztett hatótávolságú és plug-in hibrid autókkal is. Azt hiszem, nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a hatótávolság és a gyorsulás tekintetében a Model 3 nagyobb hatótávolságú változatának nincs ellenfele.
Zöld utat kapott a hatóságoktól a Magna International, így lehet, hogy Szlovénia helyett Magyarországon építi fel autófényező üzemét - írja az Automotive News a szlovén közrádióra hivatkozva.
A magyar sajtón keresztülment az új magyar sikertörténet, az eTruck csodálatos sztorija, a legtöbb médium szinte kritika nélkül átvette, hogy a magyar vállalat a nulláról gyakorlatilag a világ egyik legnagyobb teherautógyártója lesz. Nem lennénk megepődve, hogy ha óriási médiahackről lenne szó, de az sem kizárt, hogy csak állami támogatások reményében húzták fel a projektcéget. Valamiért a Sólyom Airways és Széles Gábor energiacellája jutott eszünkbe az eTruckról.
Naponta háromszáz elektromos meghajtású nyerges vontató és a hozzá tartozó pótkocsi készülne a Hegyeshalom közelébe tervezett gyárban, ahová egykor játékvárost álmodtak, de ez szertefoszlott - írja a Világgazdaság. Ezt a hírt viszont érdemes fenntartásokkal kezelni, ugyanis több érdekesség is kapcsolódik a most beharangozott nagyszabású beruházáshoz.
A kedden kezdődő osztrák dízelcsúcstól azt várja az osztrák ÖAMTC autóklub, hogy Ausztriára is kiterjesztik a dízelautók vezérlőszoftverének frissítéséről szóló megállapodást, amely a németországi dízelcsúcson a kormány és az autógyárak között létrejött.
Amíg az autógyártók azon feszülnek, hogyan adjanak el minél többet legújabb modelljeikből, a Tesla továbbra sem költ egy vasat sem reklámokra Amerikában. Elon Musk, a cég vezére évek óta követi azt a stratégiát, hogy direkt hirdetések, költések helyett újabb és újabb érdekes információmorzsákkal és bejelentésekkel igyekszik a világsajtó figyelmének középpontjában tartani a Teslát, és ez egyelőre nagyon is működik neki.
Az elmúlt években egyre nagyobb nyomás nehezedik a német autógyártókra, amelyek igyekeznek élére állni a technológiai fejlesztéseknek, hogy biztosítsák túlélésüket. Ilyen a Porsche is, amely a Panamera Turbo S E-Hybrid piacra dobásával bebizonyította, nagyon is komolyan gondolja az alternatív hajtástechnológiák alkalmazását. És hogy ezt szétkürtöljék, igazi erődemonstrációt tartottak a németek. Ennek keretében nem csak közúton vezettük a világ leggyorsabb plug-in hibrid szedánját, hanem egy igazi versenypályán is meghajtottuk, de egy apró porszem belekerült a gépezetbe.
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Daimler és a BMW egyesíti járműmegosztási szolgáltatását, a Car2Go-t és a DriveNow-t. A lépés célja az lehet, hogy a jövőben olyan mobilitási megoldásokat kínáljanak, amelyekkel felvehetik a versenyt az Uberrel.
Kölnben a Ford és a Deutsche Post DHL bemutatta első közös gyártású elektromos kishaszon-gépjárművét, a StreetScooter Work XL-t. A német postások mostani dobásukkal újabb lépést tettek afelé, hogy Európa elsőszámú elektromos kishaszongépjármű-gyártójává váljanak.
Egyre inkább ódzkodnak dízelautót vásárolni a németek, viszont irreálisan magas elvárásokat támasztanak az elektromos autókkal szemben az Aral benzinkút-hálózat felmérése szerint.
Sebességtúllépés miatt összesen 6,5 milliárd forint bírság került kiszabásra az idei első félévben - válaszolta az ORFK a Vezess kérdésére.
A nyári rendezvények az idén is megdobták az autókölcsönzők forgalmát - derül ki a keddi Világgazdaság összeállításából.
Ha valaki mobilparkolás esetén félregépeli a rendszámot, előfordulhat, hogy pótdíjat kell fizetnie - hívja fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége ügyvezető elnöke a hétfői Magyar Hírlapban.
A dízelüzemanyag benzinhez képest élvezett adóelőnyének eltörlését javasolja a német szövetségi környezetvédelmi hivatal, az Umweltbundesamt igazgatója.
Angela Merkel megkezdte újraválasztási kampányát Dortmundban szombaton. Beszédében azonnal bírálta a német autógyártó vállalatok vezetőit és felszólította őket, hogy tegyenek meg mindent a fejlesztések területén azért, hogy a jövőben minél több munkahelyet megőrizhessenek és visszanyerjék az emberek bizalmát, amit a dízelbotrány során eljátszottak.
A Tesla újabb nagy dobást hajtott végre, a tervezetnél több pénzt sikerült bevonnia bóvli kötvények kibocsátásával. Ebben pedig szerepe lehetett annak is, hogy Elon Musk, a cég vezére nagyon fajsúlyos dolgot árult el egy megbeszélésen.
Gyerekkorunkban sokaknak volt biztosan a matchbox A játék. Amikor pedig felnőttként elénk kerül egy elveszettnek hitt darab, elérzékenyülünk. Amilyen felszabadító érzés a kis gyereknek a matchbox, olyan érzést okozhat felnőttkorban a Mazda MX-5. A negyedik generáció RF változata - egy hétig tartó városi és országúti vezetése, valamint egy különleges helyszínen történt egy napon át tartó tesztelése alapján - mindenképpen ilyen járgány.
Kereken 100 új busz átadását kezdte meg Győrben a Kravtex-Kühne Csoport. A magyar gyártmányú, elővárosi és regionális kivitelű Credo buszok a miskolci és szolnoki székhelyű közlekedési központoknál, valamint a Volánbusz Zrt.-nél állnak forgalomba október elejéig - írja a vállalat közleményében.
Nem elég, hogy több százezer előrendelés érkezett a Tesla legújabb modelljére azt megelőzőn, hogy a tömeggyártása egyáltalán beindult volna, Elon Musk, a cég vezére pár napja azt is elárulta, hogy átlagosan napi 1 800 előrendelést kapnak. Ezeket a számokat látva felmerül, mit tudhat a Model 3, hogy ilyen sokan vásárolnának belőle, illetve tényleg jobb autó, mint a riválisai? A kérdések megválaszolásában a CleanTechnica igyekszik segítséget nyújtani. Csináltak egy hatalmas gyűjtést több fontos paraméterre vonatkozóan, amelyek alapján bárki könnyedén összehasonlíthatja az új Teslát más autógyártók modelljeivel.
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló...
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a "Fotózza...
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát...
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi...
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak...
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési...
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Eljött a kicsik ideje.