6,400 Ft-on is forgott a MOL
Jelentős eladói nyomás nehezedett a MOL piacára a kereskedés első háromnegyed órájában.
Jelentős eladói nyomás nehezedett a MOL piacára a kereskedés első háromnegyed órájában.
A korábbi sikertelen privatizáció nyertesével az Agroferttel együtt indul a lengyel PKN az Unipetrol magánosítási tenderén
Tegnap bejelentette a MOL, hogy értékesíti saját részvényeit, mivel nincs kilátásban olyan tranzakció, melyhez felhasználhatná. Érdemes tehát áttekinteni, hogy a negyedik negyedéves kimutatásokban mekkora profit fog jelentkezni a tranzakcióból. A nemzetközi számviteli szabályok szerint ezen nyereség az eredménykimutatásban nem jelenik meg, közvetlen a tőketartalékkal szemben kerül elszámolásra.
Pletser Tamás, az Erste elemzője mint regionális gáz és olajipari szakértő jelent meg a Portfolio.hu Tőzsdeklub tegnapi rendezvényén. Az alábbiakban összefoglaljuk véleményét, a MOL árazásáról.
Tegnap délután került megrendezésre az első Portfolio.hu Tőzsdeklub, melynek vendégei a nyilvános tranzakció előtt álló MOL vezérigazgatója, Mosonyi György, illetve Pletser Tamás, az Erste elemzője voltak.
Összefoglalónk első részében a Mosonyi György által elmondottakat foglaljuk össze.
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság (ÁPV Rt.) és a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság (MOL Rt.) közösen bejelentették a tulajdonukban lévő MOL részvények részleges értékesítését.
A reggel megjelent írásbeli tájékoztatás után ma 11 órakor tartott tájékoztatót a Mol a küszöbön álló kibocsátásról.
Kiszámoltuk, hogy vajon az egyes MOL értékesítési árfolyamokhoz, milyen befektetési pozíció tartozik a jövőbeli eladási ár tükrében. Az 500 Ft fizetési kedvezményt és a halasztott fizetési lehetőséget is figyelembe véve érdekes igazán ezen számtan, így minden alábbi ábra ezen feltételek mellett igaz (azaz 2004 március 29 és szeptember 1. között eladással számol).
A BÉT aranykorát idéző jegyzési feltételek mellett juthatnak részvényekhez magyar magánszemélyek. Az ÁPV Rt. MOL részvényértékesítése során a magánbefektetők 2,500 Ft befizetésével, halasztott fizetéssel juthatnak a részvényekhez. Az értékesítési árból fennmaradó részt 2004. szeptember 1-ig kell befizetni, azonban akik legalább március 29-ig megtartják a részvényüket, azok 500 Ft árengedményt is kapnak.
Várhatóan honlap 11 órakor írják alá a PKN Orlen és a Mol tervezett fúziójáról szóló szándéknyilatkozatot. A lengyelek elképzelése szerint a Mol 25%-ig terjedő tulajdonrészt szerezhet a PKN-ben.
Szignifikáns mértékben (kb. 10%) emelte 2003-as és 2004-es várakozásait a Démászzal kapcsolatban az Erste. Makray Péter, a brókercég elemzője továbbra is vételre ajánlja a papírt, amelytől 2003-ban 1,444, 2004-ben 1,640 forintos egy részvényre jutó eredményt vár.
Megcáfolva az elemzői várakozásokat rendkívül jó 3. negyedéves eredményt publikált ma a Démász. A nettó eredmény 3 éves csúcson van, az üzemi eredmény minden idők legjobb értékét mutatja. Az árbevétel dinamikája kirobbanó. Az éves eredmény reálértéken tartása mint cél magabiztosan tartható, a társaság fő értékét képező osztalékalap tovább növekedhet.
Holnap publikálja 3. negyedéves eredményét az egyetlen megfelelő közkézhányaddal és likviditással rendelkező magyarországi áramszolgáltató, a Démász. A portfolio.hu által megkérdezett 8 elemző átlagban profit csökkenésre számít az igen kiváló tavalyi 3. negyedévhez viszonyítva. Amennyiben az elemzői várakozások beteljesülnek, akkor veszélyben forog a társaság általánosságban megfogalmazott célja; a nettó eredmény reálértéken tartása.
A Démász 2003. április 25-én megtartott évi rendes közgyűlésen hozott határozattal összhangban - a DÉMÁSZ Rt. által kibocsátott, nyomdailag előállított részvények dematerializációja sikeresen lezárult - jelentette be a vállalat.
Még a héten megszületik a döntés a spot Ethereum ETF-ekről, a piac pesszimista. Nehéz nem politikai munkát látni...
Megjelent az MNB Lakáspiaci jelentésének legfrissebb, 2024. májusi kiadványa. A dokumentumban a jegybank többek között...
A múlt héten az előrejelzésnek megfelelően megérkezett a várt esés, mely nagyságrendben már elérte a a múlt héten...
Megjelent idehaza Carl Menger A közgazdaságtan alapelvei című 1871-es klasszikus műve. Tolle, lege!
Az Európai Unió Bírósága arról döntött (C-746/22), hogy nem felel meg az Európai Unió joggyakorlatának az a magyar...
Nemrég írtam a Solventumról, levált az MMM-ről és áprilisban a tőzsdére ment. Minden MMM részvényes a 4 részvénye...
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.