Egy pillanat alatt összeomlott a bitcoin, több milliárd dollár égett el
Néhány perc alatt több mint ezer dollárt zuhant a bitcoin tegnap, vele együtt más kriptoeszközök, mint az ethereum is összeomlottak.
Néhány perc alatt több mint ezer dollárt zuhant a bitcoin tegnap, vele együtt más kriptoeszközök, mint az ethereum is összeomlottak.
A bitcoin a digitális arany, majd akkor fog igazán nagyot menni, amikor összeomlik a világ! – sok kriptogurunál ez volt az alaptézis egészen 2020 február végéig, amikor eljött a várva várt összeomlás, de mint minden más eszköz, az összes nagyobb kriptodeviza is jelentősen leértékelődött. A kriptopiac gyengélkedése ennek ellenére nem tartott sokáig, a bitcoin sokkal gyorsabban visszapattant, mint a tőzsdék. A "digitális arany" - bár egyáltalán nem viselkedik úgy, mint az arany -, koronavírus-krízis alatti teljesítménye meghozhatja a spekulatív befektetők kedvét a virtuális devizákhoz.
A márciusi részvénypiaci zuhanással együtt a bitcoin árfolyama is óriásit esett, azonban azóta szép csendben nagyot menetelt az árfolyam, és a felezési őrület is sok szerencselovagot hozott a piacra. Ennek megfelelően megint sokan kacérkodnak a bitcoinnal és társaival való kereskedéssel, így a Portfolio Trader online oktató webináriuma a lehetőségeket igyekszik bemutatni.
Befektető legyen a talpán, aki az elmúlt három hétben nyugodtan tudott aludni, hiszen a koronavírus globális terjedésével kapcsolatos hírek miatt hatalmas volatilitást mutattak a részvénypiacok, de más eszközök, így a Bitcoin árfolyama is hullámvasútra került. A múlt héten két nap alatt felére zuhant a világ legnépszerűbb kriptodevizájának árfolyama, erősen megkérdőjeleződik a teória, mely szerint a Bitcoin valóban képes menedékeszköz funkciót ellátni.
A részvénypiaci zuhanás a kriptodeviza piacot is elérte csütörtökön, a Bitcoin árfolyama közel 40 százalékot zuhant, de a többi népszerű kriptodeviza is jelentős mértékben esett. A tegnapi zuhanás után erősen megkérdőjelezőik, hogy a Bitcoin valóban képese-e az aranyhoz hasonló menedékeszköz szerepet betölteni az olyan bizonytalan piaci környezetben, mint amilyen most is van.
Nagyot esett ma a Bitcoin, a kriptodeviza árfolyama közel 30 százalékos mínuszban is járt. A Bitcoin árfolyamrára a globális piaci hangulat van hatással, hiszen a befektetők a koronavírus globális terjedése miatti gazdasági hatások miatt aggódnak.
Nagyon úgy tűnik, hogy – bár sokan ezzel hitegetnek – a kriptodevizák sem immunisak a tőzsdei mozgásokra, Ezt bizonyítja, hogy a piaci eladási hullám hatására 21 milliárd dollárt vesztettek a kriptodevizák is – írja a MarketWatch.
Az eddigi információk alapján kifejezetten szigorú szabályozással készül felforgatni a kriptopénzpiacot az Amerikai Egyesült Államok. Donald Trump amerikai elnök keményen nekiment a kriptodevizáknak, majd Steve Mnuchin pénzügyminiszter és a minneapolisi Fed elnöke is utalt arra, hogy hamarosan kész a szektorra vonatkozó szabályrendszer. Bár valószínűleg a modern virutális pénzek lelkét adó blockchain működési elve érintetlenül marad, a kriptodevizák anonimitása veszélybe kerülhet, ami pedig komoly pofon lehet a bitcoinnak és más mainstream kriptoeszközöknek is. Az amerikai szabályozás modellként szolgálhat más országoknak is, hiszen a kriptopénzek a legtöbb fejlett országban jelenleg még nincsenek szabályozva.
Képzeld el, hogy egy ismeretlen ember pénzt kér tőled az interneten, mert azt állítja, hogy feltalálta a jövő fizetési rendszerét, „okosbankját” vagy „szuperpénzét,” cserébe ad néhány virtuális érmét, melyekről azt állítja, hogy egy nap majd nagyon sokat fognak érni. Nagyjából így működnek az ICO-k, egy olyan befektetési őrület, amely világszerte már közel 370 milliárd dollárt szívott fel. Nem meglepő módon a nagy ígéretek vége 60-80%-a pofára esés lett, a hatóságok pedig néhány országban teljesen betiltották a forrásbevonás ezen formáját, sőt, még a közösségi oldalak is akcióba léptek. Bár a bitcoinőrület lanyhulásával párhuzamosan az ICO-k is lecsengőben vannak, azért még mindig világszerte százmilliók folynak be e jellemzően kétes hátterű online tokenkibocsátásokba.
Közel 19 százalékot emelkedett idén a Bitcoin árfolyama, csak az elmúlt egy napban 5 százalékkal került feljebb, ami technikai hatással és egy opciókibocsátással magyarázható.
Jutalékmentes kriptopénz-kereskedési platformot indított a ShapeShift, ezzel a részvénytőzsdéken hódító díjmentes brókerszolgáltatások betörtek a virtuális pénzek világába is. Bár jutalékot explicit nem fizetünk, akár más brókercégeknél, itt is tenni kell azért, hogy a díjmentes szolgáltatásokból részesüljünk: FOX tokeneket kell tartanunk.
Dan Conwaynek egy nap elege lett a munkájából. Fogta a családja összes megtakarított pénzét, majd ethereumot vett belőle. Miután pénzének 60%-át elbukta, jelzáloghitelt vett fel a házukra és még több ethereumot vásárolt. Bár egy pánikroham miatt kórházban is megfordult a kriptotréder, végül nemhogy nem lett katasztrófa a merész vállalkozás vége: Conway 13 millió dollárral (kb. 4 milliárd forint) szállt ki az öngyilkosnak tűnő befektetési történetből.
Úgy tűnik, beigazolódott, hogy a kriptopénzek mégsem teljesen lufi módon viselkednek, hanem az árfolyamuk függ bizonyos fundamentális tényezőktől. Egy friss kutatásban 5 jelentős kriptopénz esetében mutatták ki, hogy a blokkláncuk biztonsága, illetve az elterjedtségük mértéke nagyban befolyásolja az árukat. Ez a modell egyben arra is magyarázatot ad, hogy a bitcoin 2017-es szárnyalása után miért volt törvényszerű az erőteljes visszaesés: egyszerűen nem fejlődött még annyit a rendszer, mint amennyire megdrágult. Korábban itt, a Portfolio Prof hasábjain is hangsúlyoztuk, hogy milyen nagy szükség volna a kriptopénzek fundamentális elemzésére, immár pedig végre az akadémiai szféra is így gondolja.
A világ legnagyobb kapitalizációjú kriptodevizája a Bitcoin, de a forgalom most már tartósan magasabb a Theterben.
Ethereum blockchaint kezdett használni az ügyfélazonosításhoz a lengyel Alior Bank - írja a Forbes.
"Blockchainbanditák" fosztogatják az ethereumtárcákat; egyszerűen megpróbálják megtippelni a kriptodevizával folytatott tranzakciók privát kulcsait. Van, aki olyannyira sikeresen tippelget, hogy már több mint 50 millió dollárnyi ethereumot tudott elemelni - derítette ki Adrian Bednarek kiberbiztonsági szakértő a Wired beszámolója szerint.
Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója szerint vannak olyan nagyvállalatok, amelyek csak az idejüket rabolják azzal, hogy a blockchainnel kísérleteznek - írja a CoinTelegraph.
A héten már írtunk arról, hogy a elmúlt napokban nagyot esett a kriptodevizák árfolyama, sokan abban reménykedtek, hogy a masszív túladottság miatt jöhet egy felpattanás, azonban az árfolyamok tovább zuhantak, a Bitcoin árfolyama kritikus szint alá esett.
2018 nem a kriptodevizák éve, a tavalyi nagy kedvencek árfolyama idén nagyot esett, a zuhanás az elmúlt napokban pedig tovább gyorsult, a legismertebb kriptopénz, a Bitcoin árfolyama egy hét alatt harmadával esett. Ha nagyon messziről nézzük, akkor a jegybanki pénznyomtatás leállítása/lassítása miatt jut egyre kevesebb likviditás a kriptopiacra, de vannak még olyan tényezők, amik miatt az elmúlt napokban egyre hevesebb lett az árfolyamok esése.
2017 októbere óta nem látott alacsony szintre zuhant a bitcoin árfolyama, a mai, 10%-nál is nagyobb esés következtében immár 5000 dollár alatt jár az árfolyam.
Fontos adat jön, feszülten figyelnek a befektetők.
Az X-nél vizsgálatot indítottak.
609 dolgozótól váltak meg.
Adóreformot szorgalmaznak és mozgalmat indítanak.
A miniszterelnök üdvözölte az uniós terveket.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.
Valami felfelé húzza az árakat.