felsőoktatás

Óriási szükség van a szakdolgozókra az egészségügyben (Interjú)

Óriási szükség van a szakdolgozókra az egészségügyben (Interjú)

Miközben az egészségügyben kézzel fogható a szakemberhiány, a pandémia rávilágított arra, hogy az orvosok mellett a szakdolgozókra milyen fontos szerep hárul. Ezért sem mindegy, hogy a jövő szakdolgozóit hogyan lehet megszólítani, mivel  lehet a fiatalok számára vonzóvá tenni ezt a pályát. Ebben a helyzetben felértékelődik a képzési helyek jelentősége, és a komplex stratégiával rendelkező, hosszú távon is stabil finanszírozással bíró karok működése, mint például a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara. Ács Pongrác, a kar dékánja a Portfolio-nak adott interjújában olyan működési elemeket mutat be a kar életéből, amelyek akár más intézmények számára is tanulságosak és hasznosak lehetnek. Többek között arról beszélgettünk vele, hogy mi is az a pécsi modell, amit a kar valósított meg országos szinten először és vált mintává több intézmény számára, hol és miért terjeszkedik a kar külföldön, miért fontosak a külföldi diákok és hogyan lehet egyáltalán fenntarthatóvá tenni egy kar finanszírozását, valamint ebben milyen változást hoz a modellváltás. A dékán arra is kitért, hogy az elnyert pályázati forrásokból megvalósított kutatások hogyan hasznosulnak náluk a gyógyítás folyamatában. Helyzetjelentés az egészségügy és felsőoktatás olyan gyakorlati szegletéből, amely eddig kevés figyelmet kapott, indokolatlanul.

Új stratégiával segíti a BME a magyar innováció nemzetközi térnyerését

Új stratégiával segíti a BME a magyar innováció nemzetközi térnyerését

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) 2017 óta évente megrendezi Innovációs Napját, melynek célja, hogy demonstrálja a jelenlegi ipari együttműködéseket és, felkeltse a jövőbeni egyetemi partnerek érdeklődését a BME-vel közös együttműködési lehetőségekre. Az egyetem tavaly a legtöbb pályázatot nyerte el az európai kutatás és innováció támogatására kiírt uniós keretprogramból, a Horizon 2020-ból, az elnyert támogatási összeget tekintve pedig a második legsikeresebb volt. Hogy milyen eszközökkel igyekeznek fenntartani ezt az eredményt és tovább növelni az intézményben rejlő innovációs potenciált, arról a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) igazgatóját, Joó Attilát, és a FIEK vezető európai pályázati tanácsadóját, Schenk Borbálát kérdezte a Portfolio.

Besúgó: ha lesz új évad, már akkor sem lehet ugyanott forgatni

Besúgó: ha lesz új évad, már akkor sem lehet ugyanott forgatni

Ha az HBO úgy dönt, hogy második évadot is rendel a Besúgóból, akkor a sorozatbeli Kilián Kollégiumnak biztosan költöznie kell majd. A forgatás nagy részének helyszínéül szolgáló Corvinus Ménesi úti épületében ugyanis már javában zajlanak a felújítási munkálatok. A hetvenes évek végén épült, jellegzetes szocialista épület 2023-ra kívül-belül megújul: egy igazi zöld oktatási és innovációs központ lesz a Ménesi Campusból, sok közösségi térrel, kollégiummal, sportolási lehetőséggel és a legmodernebb technikával felszerelt adattérrel.

Ponthatárok: száztíz milliót érhet, ha a jelentkezők mernek nagyot álmodni

Ponthatárok: száztíz milliót érhet, ha a jelentkezők mernek nagyot álmodni

Vesztenivalója nincs, ellenben rengeteget nyerhet a felsőoktatásba jelentkező diák azzal, ha az általa leginkább vágyott szakot jelöli meg első helyen, és a módosítási lehetőség révén erre még július 7-ig lehetősége is van – hívta fel a figyelmet Szántó Richárd, a Budapesti Corvinus Egyetem dékánja. Ha a döntés bejön, akkor a hazai és nemzetközi kapcsolatrendszer, az angol nyelvű képzések, és a brand előnyeit is élethosszig élvezhetik a diákok a munkaerőpiacon.

Csák János új miniszterként 7 területért felel

Csák János új miniszterként 7 területért felel

A Vállalkozásfejlesztési Bizottság előtt beszélt Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszterjelölt szerda délután. Bemutatkozásában összefoglalta, milyen szempontok mentén fog működni a minisztériuma és milyen feladatai lesznek az új tárcának.

Kevesebben jelentkeznek Magyarországon egyetemre, mint három éve: ez állhat a háttérben

Kevesebben jelentkeznek Magyarországon egyetemre, mint három éve: ez állhat a háttérben

A felsőoktatási jelentkezőszámok a 2020-as visszaesést követően stabilizálódni látszanak egy, a 2019-es értékektől és az azt megelőző évek tendenciáitól elmaradó szinten. Tanulmányunk alapján azt mutatjuk be, hogy makroszintű adatok fényében ez a trend összefüggésbe hozható az emelt szintű érettségi és a minimumponthatár követelményének bevezetésével.

Programot indít a Corvinus Egyetem a hátrányos helyzetű diákok támogatására

Programot indít a Corvinus Egyetem a hátrányos helyzetű diákok támogatására

Az Illyés Gyula Program célja, hogy olyan rászoruló fiataloknak nyújtson második esélyt a felsőoktatásba való bejutáshoz, akiknek már megvan az érettségijük, de eddig nem vették fel őket egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. A program keretében 10 hónapos, intenzív angolnyelvi és matematikai képzést kap 10 diák, amely keretében felkészítik őket az ismételt felvételire.

Több ezer hallgató kerülhet bajba, mert már régen vége a nyelvvizsgamentességnek

Több ezer hallgató kerülhet bajba, mert már régen vége a nyelvvizsgamentességnek

Egy tavalyi félreérthető kormányzati jelzés nyomán akár több ezer felsőoktatási hallgató is bajba kerülhet a mostani tanév végén, mert idén már nem érvényes a nyelvvizsga amnesztia, így nyelvvizsga hiányában nem vehetik egyelőre át a diplomájukat – derült ki az RTL Híradó kedd esti riportjából, amelyben az Innovációs és Technológiai Minisztérium tisztázta a szabályokat.

Mesterséges intelligencia is oktatná a zalaegerszegi diákokat

Mesterséges intelligencia is oktatná a zalaegerszegi diákokat

Új, a digitalizációra és a mesterséges intelligenciára építő oktatási rendszert tervez bevezetni a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központja. Az új megoldás egyesíti az egyéni és a tömegoktatás előnyeit, egyéni megközelítést és tempót tesz lehetővé a diákoknak, a számonkérést pedig a csapatmunkát és az interdiszciplináris együttműködést megkövetelő projektfeladatok jelentik. A cél a való életben, a cégeknél is használható tudás kialakítása olyan formában, amely megfelelő a jelenleg a diákságot alkotó generációk igényeinek. Erről a megoldásról és az egyetemek új megközelítéséről beszélgettünk Németh Istvánnal, a Pannon Egyetem stratégiai rektorhelyettesével és a Zalaegerszegi Egyetemi Központ főigazgatójával, valamint Ujhegyi Andrással, a Delta Csoport kereskedelmi vezérigazgató-helyettesével.

Fontos figyelmeztetést kaptak a diákok

Fontos figyelmeztetést kaptak a diákok

Hamarosan ismét egy fontos határidő jár le a továbbtanulni vágyó fiatalok számára, már csak két nap van a felsőoktatási felvételi dokumentumok hétfő éjfélig történő hitelesítésére - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.

Mit kap, aki most felvételizik a Corvinusra? Két éves a modellváltás

Mit kap, aki most felvételizik a Corvinusra? Két éves a modellváltás

A Budapesti Corvinus Egyetem az első modellváltó felsőoktatási intézmény volt Magyarországon. A 2019 júliusa óta alapítványi fenntartásban működő egyetem jelentős átalakuláson ment keresztül az utóbbi két és fél évben. Utánajártunk, mégis milyen eredményei látszanak már az alapítványi fenntartásra való átállásnak, mit tapasztalnak mindebből a hallgatók és az egyetem munkatársai.

Támogatja az EU a magyar egyetem zöld kutatásait

Támogatja az EU a magyar egyetem zöld kutatásait

Története során először nyert nemzetközi innovációs pályázatot a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem. Az Európai Unió kutatás-fejlesztési programja, a Horizon keretében a MOME egy Magyarország számára is fontos célkitűzést, a biomassza-alapú gazdaságra való átállást segíti majd.

Új fókusz a felsőoktatásban: ezek a kompetenciák elengedhetetlenek a munkaerőpiacon

Új fókusz a felsőoktatásban: ezek a kompetenciák elengedhetetlenek a munkaerőpiacon

A munkaerőpiacra a folyamatos, dinamikus változás a jellemző, a Világgazdasági Fórum Future of Jobs jelentése szerint 2025-re az összes alkalmazott 50%-ának át kell képeznie magát, ahogy a technológia fejlődik. Változnak tehát azok a tulajdonságok is, amelyek vonzóvá tesznek egy munkavállalót, erre pedig a felsőoktatási intézményeknek is reagálniuk kell. A Docler Holdinghoz tartozó Kodolányi János Egyetem épp ezért vezette be kooperatív nézőpontú egységes felsőoktatás-pedagógiai modellt, melynek lényege, hogy a hallgatók aktívak, a gyakorlati témáknál a képzési területhez tartozó, céges világban meglévő, stratégiai partnerek közvetlenül beleszólnak a tartalmakba, továbbá részt vesznek nem csak a gyakornoki programban, hanem a tanításban is, sőt sokszor projektfeladatokat adnak. A struktúrában minden szakon, minden egyes tantárgy esetében összehangoltan jelennek meg a tartalmi és a kompetenciafejlesztő elemek, a tanárok pedig partnerként tekintenek a hallgatókra, folyamatosan segítik, támogatják őket.

Van-e esélye bekerülni egy szegényebb családból érkező diáknak egy elitképző szakkollégiumba?

Van-e esélye bekerülni egy szegényebb családból érkező diáknak egy elitképző szakkollégiumba?

A ma ismert szakkollégiumi mozgalom az 1970-es években indult el Magyarországon, de évszázados múltból építkezik: megtalálhatjuk benne az angolszász college-ok és a magyar neveléstörténetben fontos kollégiumok hagyományát. Jelenleg mintegy 50 úgynevezett minősített szakkollégium működik Magyarországon, ezek jellemzően az egyetemektől némiképp független, önszerveződő, diákönkormányzatiságra épülő intézmények. Többek, mint egy lakóközösség: a kollégisták az egyetemek képzési rendszerét kiegészítve elmélyült tanulást és kutatást végeznek az őket érdeklő témákban, erős a közösségi élet, fontos a társadalmi felelősségvállalás. Elitképző intézmények, jellemzően jelentős a túljelentkezés is. Vajon kinek van lehetősége bekerülni egy ilyen intézménybe? Jár-e plusz költséggel a szakkollégiumi lét? És mégis, milyen pluszt ad, miért érdemes jelentkezni? Ennek jártunk utána.

500 oldalas könyv mutatja be a Corvinus történelmét a kezdetektől napjainkig

500 oldalas könyv mutatja be a Corvinus történelmét a kezdetektől napjainkig

"A Budapesti Corvinus Egyetem és elődintézményei története a kezdetektől 2020-ig" címmel elkészült az első történeti jellegű összefoglaló munka a Budapesti Corvinus Egyetem és elődintézményei történetéről. A könyv arra vállalkozik, hogy az egyetem strukturális fejlődésének ívét mutassa be, az olvasó pedig mély bepillantást kap a magyar felsőoktatás elmúlt évszázadaiba is.

Online oktatásra áll át az ELTE

Online oktatásra áll át az ELTE

Online oktatásra áll át az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az egyetem közleménye szerint február végén térhetnek vissza a jelenléti oktatáshoz

Januártól 15 százalékos béremelés az egyetemeken

Januártól 15 százalékos béremelés az egyetemeken

Az állami, alapítványi és egyházi felsőoktatási intézmények ötvenezer dolgozójának keresete két ütemben, tavaly és idén összesen több mint harminc százalékkal nő – emlékeztetett Bódis József. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára hozzátette, hogy a kormány idén mintegy 64 milliárd forintnyi forrást biztosít a béremelések fedezetéül.

Hatalmas lehetőségek kapujában – Varga Judit a Miskolci Egyetem modellváltásáról

Hatalmas lehetőségek kapujában – Varga Judit a Miskolci Egyetem modellváltásáról

Ahány ház, annyi szokás – tartja a népszerű mondás, ami viszont nem zárja ki, hogy ne lennénk kíváncsiak egymás portájára. Ennek szellemében látogattam el a Dortmund melletti Iserlohnba, ahol a Miskolci Egyetem kuratóriumának elnökeként a neves Campus Symposiumon volt alkalmam bemutatni, hogyan építjük Magyarországon a tudomány, a gazdaság és az innováció kapcsolatát. A hallgatók által szervezett rendezvényen, amelyet a régió főbb gazdasági szereplői is támogattak, szemléltettem, hogy milyen lehetőségek kapujában állunk és milyen előnyökkel is jár pontosan a Kormány által életre hívott egyetemi modellváltás. A szülőföldjén tett látogatás megszervezésében kiemelt segítséget nyújtott Marie-Theres Thiell, a DialogUngarn ügyvezető igazgatója, egyben a Miskolci Egyetemet fenntartó kuratórium tagja, akinek szenvedélye a sokrétű magyar-német gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztése.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.