felsőoktatás

Kétszer 15%-os fizetésemelés jön a felsőoktatásban

Kétszer 15%-os fizetésemelés jön a felsőoktatásban

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán benyújtott törvényjavaslata az állami fenntartású egyetemek esetében is megteremti a kétszer tizenöt százalékos béremelés jogszabályi hátterét. Az Országgyűlés egyetértése esetén egy hónapra rövidülhet le a külföldön szerzett diplomák hazai elismerése. A doktori képzés rugalmasabbá válhat azzal, hogy a javaslat szerint a mesterképzés utolsó évével párhuzamosan is elvégezhető lesz.

Megszaporodtak az egyetemek és a vállalatok közötti együttműködések

Megszaporodtak az egyetemek és a vállalatok közötti együttműködések

Érdemi szemléletváltást, valamint komoly számszerűsíthető eredményeket hozott a másfél éve indult, és most lezáródott Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma Program (EIÖ) első pályázati ciklusa. A 2 milliárd forint keretösszeggel elindított program révén többszörösére nőtt a felsőoktatási intézmények által beadott iparjogvédelmi bejelentések száma, és jelentősen bővült az egyetemek és a vállalatok közötti partneri szerződések száma egyaránt.

Hogy lesz sikeres karrier az egyetemi kapcsolatépítésből?

Magyarországon több mint 50 államilag elismert felsőoktatási intézmény közül választhatnak a felvételizők. Nehéz ezek között megtalálni azt, ami a lehető legjobb választás volna. Rengeteg szempontot kell mérlegelni, például azt is, milyen lehetőséget nyújt egy egyetem vagy főiskola a kapcsolatépítésre. Kutatások sora igazolja ugyanis, hogy a kiterjedtebb kapcsolatrendszerrel rendelkezők magasabb bérre és több előlépési lehetőségre számíthatnak karrierjük során, sőt, nagy valószínűsséggel könnyebben tudnak elhelyezkedni is, mint aki erre nem fordít kiemelt figyelmet. Szakértők segítségével jártunk utána, milyen kapcsolatépítésre szolgáló lehetőségekkel érdemes élnie a diákoknak, egyáltalán, kikkel és hogyan érdemes, és milyen kapcsolatot kialakítani az egyetemi évek során.

Döntött a parlament: rengeteg pénzt kapnak a magyar egyetemek

Döntött a parlament: rengeteg pénzt kapnak a magyar egyetemek

Megszavazta ma a parlament, hogy a kuratóriumokkal irányított egyetemi alapítványok a következő öt évben 1630 milliárd forintot kapnak a költségvetésből - írja a Telex. Ezzel a felsőoktatás finanszírozása egy év alatt a két és félszeresére nő.

Űrcentrumot alapított az ELTE

Űrcentrumot alapított az ELTE

Asztrofizikai és űrtudományi centrumot alapított az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Kara (TTK), amely az asztrofizikai, csillagászati és űrtudományi kutatásokat hivatott összehangolni és koordinálni.

Itt a bejelentés a kormánytól: az EU-átlag több, mint dupláját költheti a felsőoktatásra a következő években

Itt a bejelentés a kormánytól: az EU-átlag több, mint dupláját költheti a felsőoktatásra a következő években

Jövőre különböző fejlesztésekkel együtt bő 1000 milliárd forint áramlik a magyar felsőoktatásba, és a kormány kész maradéktalanul befogadni (!) az egyetemek 2700 milliárd forintnyi következő évekbeli fejlesztési előterjesztéseit, így a GDP-arányos éves felsőoktatási ráfordítás 1,8% lenne, ami több, mint duplája az uniós átlagnak – jelezte egy péntek esti közleményben Stumpf István, a felsőoktatási modellváltással megbízott kormánybiztos, illetve Bódis József,az Innovációs és Technológiai Minisztérium oktatási államtitkára.

CSOK: fontos könnyítésekről döntött a kormány

CSOK: fontos könnyítésekről döntött a kormány

Korán, reggel 9 órakor tartott sajtótájékoztatót a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs ülése után Novák Katalin. A tárca nélküli miniszter mindezt azzal magyarázta, hogy 9 órakor már kormányülés van. A politikus könnyítéseket jelentett be a felsőoktatási hallgatóknak és a CSOK-igénylőknek is.

Megvan az első eredménye a nyelvvizsgamentességnek

Megvan az első eredménye a nyelvvizsgamentességnek

A kormány idén júliusban ismét lehetővé tette, hogy az augusztus végéig sikeresen záróvizsgázók nyelvvizsga nélkül is átvehessék diplomáikat. Az egyetemek a nyári döntés alapján mostanáig mintegy tizenegyezer végzős hallgató oklevelét állították ki - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Több mint 5000 egyetemistának csúszhat a kollégiumi beköltözése a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt

Több mint 5000 egyetemistának csúszhat a kollégiumi beköltözése a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt

Az elmúlt napokban számos fővárosi kollégista szembesült azzal ténnyel, hogy a szeptember közepi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) miatt nem költözhet be időben a kollégiumába. A hallgatói önkormányzatok szerint több egyetemen a hallgatói szervezeteket megkerülve döntöttek erről, miközben az intézkedésnek az egyetemisták látják a kárát - írja a Telex.

Augusztustól tíz újabb egyetem csatlakozik a modellváltó intézmények közé

A már korábban modellváltott tíz egyetemhez 2021. augusztus 1-ével csatlakozik a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Testnevelési Egyetem - derül ki az ITM közleményéből.

Megvannak a 2021-es felvételi ponthatárok

Megvannak a 2021-es felvételi ponthatárok

Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat a felvi.hu oldalán. A diákok 20 órától, a korábbi évek gyakorlat szerint, SMS-ben közvetlen értesítést kaptak az eredményükről. Egyben kiderült az is, hogy nőtt a továbbtanulási kedv, tavalyhoz képest 11 százalékkal emelkedett a felsőoktatásba jelentkezők száma.

A közoktatás hozzájárulása a magyar felsőoktatás lefulladásához

A közoktatás hozzájárulása a magyar felsőoktatás lefulladásához

Az EU egészében a felsőoktatás expanziója töretlenül és stabilan haladt előre az elmúlt évtizedben, a diplomás arány a 30-34 éves korcsoportban 2012 és 2020 között átlagosan 35 százalékról 41-re nőtt. Magyarországon azonban közel sem ilyen kedvező a helyzet. Cikkemben megvizsgálom, hogyan alakult a felsőoktatás merítési bázisát biztosító közoktatás teljesítménye, és amellett érvelek, hogy mielőbbi beavatkozás szükséges az egyre romló helyzet megfordítása érdekében.

Nyelvvizsga-mentességet kapnak a diploma előtt állók

Nyelvvizsga-mentességet kapnak a diploma előtt állók

Azt javasoljuk a kormánynak, hogy hosszabbítsuk meg a nyelvvizsga-amnesztiát - jelentette be Novák Katalin tárca nélküli miniszter a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs ülése utáni sajtótájékoztatón. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára ismertette a döntés részleteit.

Levizsgázott a Műegyetem innovációs modellje

Levizsgázott a Műegyetem innovációs modellje

Hazai stratégiai iparágakat lefedő innovációs modell született – jelentette be a június 9-én tartott Innovációs Napján a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. Az 5G Smart Campus Hálózat kiépítése újabb mérföldkőhöz érkezett, a BME Science Park programjának keretében pedig új épület-fejlesztések, kutatási infrastruktúra fejlesztés, K+F+I programok megvalósítása és szervezetfejlesztés történik. Kiépült a PharmaTech laboratórium is, egy folyamatos eljárásokat alkalmazó gyógyszergyártó modellrendszer, mely elősegíti a gyógyszergyártás komplex folyamatainak költséghatékony megújítását. A Műegyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központban (BME FIEK) eddig nyolc új kifejlesztett technológia, 3 új termék, 2 új szolgáltatás, valamint az öt új prototípus mellett tizenöt, a projekthez kötődő benyújtott szabadalom született.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.