gyorsjelentés

Összegyűltek a viharfelhők a Mol felett: rég nem látott számokat közölt az olajcég

2023. augusztus 04. 02:29 | Mohos Kristóf

Összegyűltek a viharfelhők a Mol felett: rég nem látott számokat közölt az olajcég

Ma hajnalban közzétette második negyedéves gyorsjelentését a Mol. Ahogy arra számítani lehetett, a legfrissebb számok köszönőviszonyban sincsenek azokkal az eredményekkel, amiket az energiaválság okozta magas olajár-környezetben tudott hozni a társaság, az elmúlt hónapokban több tekintetben is romlottak a fundamentumok a Mol körül. Az olajcég bár a legfontosabb sorokon verni tudta az elemzői várakozásokat, de az idei első negyedéves értékeknél így is jóval alacsonyabb számokat produkált, nem is beszélve a bázisidőszak rekorderedményeihez képest látható visszaesésről. A most közölt számokat látva gyakorlatilag arról van szó, hogy néhány kiugró negyedév után normalizálódott a vállalat eredménye, sőt, talán a ló túloldalára is átlendült a történet, ugyanis a tavalyi rekordárbevétel után fizetendő adót elszámolva bőven a hosszú távú átlag alatt teljesített a Mol.

Segített a Zwacknak az erős forint és a csökkenő benzinár, a visszaesés azonban így is jelentős

2023. augusztus 03. 12:48 | Kaszab Balázs

Segített a Zwacknak az erős forint és a csökkenő benzinár, a visszaesés azonban így is jelentős

Közzétette legfrissebb negyedéves számait a Zwack. A javuló forint és a csökkenő üzemanyagárak összességében ugyan segítették a vállalat működési költségeinek csökkentését, azonban a növekvő infláció és a kereslet visszaesése a magas bázisértékekkel együtt igencsak nyomot hagyott a vállalat értékesítési számain. Emellett pedig a tavalyinál 200 forinttal nagyobb, 1 700 forintos osztalék fizetése is növelte a kiadásokat.

Elfordultak a kötvénypiacoktól a magyar profik, mutatjuk, mit vettek helyettük

2023. augusztus 02. 16:00 | Nagy Botond

Elfordultak a kötvénypiacoktól a magyar profik, mutatjuk, mit vettek helyettük

A befektetési szempontból viszonylag jónak mondható június után júliusban is folytatódtak az emelkedések, még a gazdasági körülmények és a pesszimista várakozások ellenére is. Egy jelentős változás azonban van: míg az alapkezelők júniusban a kötvényeket részesítették előnyben, a pozitív teljesítmények miatt egy hónappal később már a részvények irányába kezdtek el mozgolódni. A kategórián belül is főleg a közép-kelet európai, távol-keleti, illetve az amerikai kontinens értékpapírjait helyezték előtérbe, hiszen ezek tudták a legmagasabb hozamot kínálni a befektetőknek.

Visszaesett a Raiffeisen profitja, még dolgoznak az orosz leánybank leválasztásán

2023. augusztus 01. 09:28 | Portfolio

Visszaesett a Raiffeisen profitja, még dolgoznak az orosz leánybank leválasztásán

Közzétette friss számait a Raiffeisen Bank International, a bank közölte, hogy az első félévben a konszolidált profitja 1,235 milliárd eurót tett ki, ami lényegesen elmarad a tavalyi hasonló időszaki 1,712 milliárdtól. A különbség oka, hogy a tavalyi számokat jelentősen megdobták a bolgár leánybank eladásából befolyó összegek. Mindeközben a bank azt közölte, szorgosan dolgozik az orosz és fehérorosz üzletágak eladásán vagy leválasztásán, igaz, a Reuters szerint a bank az első félévben 9%-os profitnövekedést könyvelt el Oroszországban, miközben a teljes bankcsoport eredménye 24%-kal esett vissza éves összevetésben.

Megszabadulna a UBS a Credit Suisse problémás hiteleitől, meg is van a terv

2023. július 31. 15:05 | Portfolio

Megszabadulna a UBS a Credit Suisse problémás hiteleitől, meg is van a terv

A UBS azt tervezi, hogy külső üzletágba helyezi ki a Credit Suisse ázsiai-csendes-óceáni régióbeli ügyfeleinek nyújtott, több milliárd dollárt elérő, problémás hitelállományát, mivel a svájci bank azon dolgozik, hogy semlegesítse a megszűnt hitelezőből eredő, a nyereségességét és hírnevét fenyegető kockázatokat – írja a Bloomberg.

Óriási meglepetést okozott az egyik nagy chipgyártó

2023. július 28. 09:41 | Portfolio

Óriási meglepetést okozott az egyik nagy chipgyártó

Váratlanul nyereségről számol be a vezető chipgyártó, az Intel tegnap este közzétett negyedéves jelentésében, aminek hatására részvényei mintegy 8 százalékkal megugrottak a zárás utáni kereskedésben.

Betett a Shellnek az olajár esése

2023. július 27. 14:26 | Portfolio

Betett a Shellnek az olajár esése

Nagyot esett a Shell második negyedéves nyeresége a tavalyi rekordszintről, ennek fényében a vállalat lassítja a saját részvény vásárlásokat.

Nagyot bukott a chipeken a Samsung, de már látszik a fény az alagút végén

2023. július 27. 11:03 | Portfolio

Nagyot bukott a chipeken a Samsung, de már látszik a fény az alagút végén

14 éves mélypontra esett a Samsung Electronics nyeresége a második negyedévben, miután chipüzletága rekordveszteséget könyvelt el. Vannak arra utaló jelek, hogy a globális memóriachip piac túl van a legrosszabb időszakán, de a fellendülés csak jövőre várható a készletleépítések miatt, így tovább csökkenti termelését a vállalat. A Samsung befektetői jól fogadták a híreket és a szektortárs részvényei is lendültet kaptak a mai kereskedésben.

Nagyot ment a napokban a Masterplast - De mit mutatnak a számok?

2023. július 27. 08:30 | Portfolio

Nagyot ment a napokban a Masterplast - De mit mutatnak a számok?

Az építőipari lejtmenet továbbra is rányomja bélyegét a Masterplast számaira, az április-júniusi időszakban a harmadával visszaesett az építőipari anyaggyártó vállalat bevétele az előző év azonos időszakához képest és minden eredményszinten veszteséges lett. Bár az épületenergetikai programok késlekedése miatt kivárás jellemzi a piacot, a menedzsment arra számít, hogy 2024-től a Masterplast visszatérhet a növekedési pályára – derül ki a ma reggel publikált gyorsjelentésből.

Örülhetnek a befektetők, tizenkettedik negyedéve nyereséges a Deutsche Bank

2023. július 26. 08:49 | Portfolio

Örülhetnek a befektetők, tizenkettedik negyedéve nyereséges a Deutsche Bank

Közzétette második negyedéves gyorsjelentését a Deutsche Bank:  a tavalyi második negyedévhez képest visszaesett, azonban így is meghaladta az elemzői várakozásokat. Ennek ellenére a vezetőség rontotta a befektetési banki üzletág kilátásait, és 2023-ban alacsonyabb bevételekre számít.

Nagyot emelkedtek a jegyárak - Rekordprofitot ért el a Ryanair

2023. július 24. 07:37 | Portfolio

Nagyot emelkedtek a jegyárak - Rekordprofitot ért el a Ryanair

A Ryanair kiemelkedő, 663 millió eurós profitot ért el a júniussal végződő negyedévben, korábban soha nem volt még ekkora a vállalat adózott eredménye az évnek ebben a szakaszában. Miközben a profitszámnak örülhetnek a befektetők, annak már nem, hogy az ír légitársaság csökkentette 2023-ra vonatkozó utasszám-növekedési előrejelzését a megrendelt Boeingek várható késedelmes leszállításai miatt, írja a Reuters.

2023. július 20. 18:00 | Mohos Kristóf

"Hallatlanul túlértékelt" a Tesla, be fog zuhanni az árfolyam?

Nemrég közzétette második negyedéves eredményeit a Tesla, a gyorsjelentést és az utána lezajlott konferenciabeszélgetésen hallottakat nem fogadták túl kedvezően a befektetők. Elemzésünkben megnézzük, hogy a friss számok és az új célárak tükrében mit gondolnak a szakértők a világ legértékesebb autógyártójának a kilátásairól, mik lehetnek a buktatók és a bizakodásra okot adó tényezők, illetve egy borsos elemzői megfogalmazáson felbuzdulva annak is utánajárunk, hogy vajon tényleg "hallatlanul túlárazott" lenne a részvény?

Elon Musk

2023. július 20. 10:00 | Mohos Kristóf

Elon Musk "nem tudja, hogy mi folyik itt" - Szóval ismét csökkenti a Teslák árát

Nem mondhatni, hogy repesnek a befektetők az örömtől a Tesla második negyedéves gyorsjelentés után, ugyanis a világ legértékesebb autógyártójának részvényárfolyama több mint 4 százalékot esett a piaczárást követően. Ez részben annak tudható be, hogy a friss számok rávilágítottak arra, amire már egyébként is számítani lehetett: az idei évben egymás után érkező árcsökkentések miatt még tovább szűkültek a vállalat marzsai. Erre Elon Musk úgy reagált, hogy a viharos gazdasági környezetben továbbra is a termelésnövekedést részesíti előnyben a vállalat, a Tesla vélhetően még tovább fogja csökkenteni az elektromos járművek árát.

Jön a Tesla nagy napja - Érdemes még beszállni?

2023. július 19. 16:11 | Kaszab Balázs

Jön a Tesla nagy napja - Érdemes még beszállni?

A szerdai piaczárást követően teszi közzé második negyedéves gyorsjelentését a Tesla. Az értékesítési számokat már közzétette a cég, most már csak az eredményszámokra várunk, az elemzői várakozások szerint a valaha volt legerősebb bevételi számokat közölheti a cég. A várakozások tehát magasan vannak, nagy meglepetésre lenne szükség ahhoz, hogy tovább szárnyaljon az árfolyam, de ez sem kizárt, akkor pedig jöhet a kitörés.

Részletes keresés