hozam

Magyar nyugdíjhelyzet: siralmas a nyugdíjhozamunk más országokhoz képest

2022. december 18. 06:00 | Portfolio

Magyar nyugdíjhelyzet: siralmas a nyugdíjhozamunk más országokhoz képest

Az OECD előzetes, 2021-re vonatkozó adatai szerint a legtöbb vizsgált országban, így Magyarországon is nőtt a nyugdíjvagyon tavaly, de még így is csak a sor vége felé kullogtunk. Az inflációval kiigazított nyugdíjhozamok itthon voltak a legrosszabbak Törökország és Csehország után, ebben szerepet játszhat az egyre emelkedő infláció mellett az is, hogy a hazai nyugdíjmegtakarítások nagyobb része kötvényekbe van fektetve.

Nem néznek ki jól a lakossági állampapírok – Mi folyik itt?

2022. december 16. 13:00 | Árgyelán Ágnes

Nem néznek ki jól a lakossági állampapírok – Mi folyik itt?

Először még úgy tűnt, hogy októberben sikerült megfogni a hónapok óta tartó lejtmenetet a forintos lakossági állampapírok állományában, de a november ismét csalódást keltő számokat hozott: további 350 milliárd forinttal csökkent az állomány, ezt elsősorban a MÁP+-ból kiáramló pénzek hajtották. Az inflációkövető prémium állampapír és a bónusz állampapír sem tudta ellensúlyozni a folyamatot, ezekbe mindössze 100-100 milliárdnyi friss nettó tőke érkezhetett.

Tarol a magyarok kedvelt befektetése, nem fogod elhinni, mennyi pénz van benne

2022. december 15. 15:00 | Árgyelán Ágnes

Tarol a magyarok kedvelt befektetése, nem fogod elhinni, mennyi pénz van benne

Novemberben tovább meneteltek a befektetési alapok: múlt hónapban több mint 200 milliárd forintnyi friss tőke érkezett a szektorba, ezzel és a jó hozamokkal együtt a kezelt vagyon új csúcsra, 9000 milliárd forint fölé nőtt. Ez azt is jelenti, hogy a befektetési alapok szektora így már több pénzt kezel, mint amennyi megtakarítás lakossági állampapírokban van. A befektetők kedvencei továbbra is a kötvény- és pénzpiaci alapok, a legjobb hozamokat viszont nem itt, hanem ezúttal az ingatlanalapoknál kell keresni.

Erre vártunk? 2023-ban visszatérhet az észszerű árazás az ingatlanpiacon

2022. december 14. 10:58 | Portfolio

Erre vártunk? 2023-ban visszatérhet az észszerű árazás az ingatlanpiacon

A volatilis gazdasági környezetben az ingatlanpiac érdeklődése afelé fordul, hogy mennyire lesz zökkenőmentes a cashflow a következő 12 hónapban. A szigorítási ciklus lassulásával és a kamatlábak stabilizálódásával azonban a Fidelity szerint lehetőségek is megnyílnak majd azon befektetők előtt, akik készen állnak arra, hogy megragadják őket. Ráadásul a racionálisabb árazás időszaka is eljöhet, ami előkészíti a terepet az ágazatok, helyszínek és ingatlantípusok függvényében eltérően alakuló hozamok számára.

Olyan tempóban emelt az MNB, hogy a rövid hozamok képtelenek lekövetni – Mi történt a magyar piacon?

2022. december 01. 16:55 | Beke Károly

Olyan tempóban emelt az MNB, hogy a rövid hozamok képtelenek lekövetni – Mi történt a magyar piacon?

Az irányadó kamat jelentős emelésével nagyon lemaradt a rövid állampapír-hozam mögötte, vagy ahogy az MNB szokta emlegetni, „nem tökéletes a monetáris transzmisszió”. De mi ennek az oka? Hogy lehet 18 százalékos irányadó kamat mellett 11 százalék a három hónapos diszkont kincstárjegyek hozama? Mit jelenthet a jövőben a kormány által bejelentett kamatstop a bankbetétekre?

Nyugdíjra gyűjtesz? Itt vannak a friss számok a költségekről

2022. november 28. 09:41 | Portfolio

Nyugdíjra gyűjtesz? Itt vannak a friss számok a költségekről

Az önkéntes nyugdíjpénztárak költségeit jelző klasszikus díjterhelési mutató 2021-ben 0,71 százalék, a korrigált díjterhelési mutató 0,75 százalék volt. Az immár két évtizede tartó trendszerű díjcsökkenés során előfordulnak olyan évek – így a tavalyi is –, amikor a díjterhelés enyhén meghaladja az előző időszakét. A nyugdíjpénztárak más öngondoskodási termékekkel összehasonlítva így is az egyik leginkább költséghatékony hosszútávú befektetési formának számítanak - derül ki az MNB közleményéből.

Váratlan számok érkeztek nyugdíjügyben, ilyet még nem láttunk

2022. november 26. 10:30 | Árgyelán Ágnes

Váratlan számok érkeztek nyugdíjügyben, ilyet még nem láttunk

Kissé fellélegezve, de tovább halmozták idei veszteségeiket az önkéntes és magánnyugdíjpénztárak is, a piaci feszültségek, az infláció, az energiaválság és a recesszió szele a nyugdíjpénztári hozamszerzési lehetőségeket is erősen visszaveti. Van viszont egy jó hír is: soha eddig nem fizettek még olyan magas hozzájárulást az önkéntes pénztári tagok a harmadik negyedévben, mint most.

A piac már beárazta Magyarországot, most a hitelminősítőkön a sor

2022. november 04. 15:00 | Beke Károly

A piac már beárazta Magyarországot, most a hitelminősítőkön a sor

Várhatóan csak 2023 elején jönnek majd legközelebb a hitelminősítők vizsgálódni Magyarországra, ugyanakkor több cég is figyelmeztetett már a kockázatokra. Legutóbb foglalkoztunk vele, hogy az uniós forrásokról való megegyezés hiánya például akár leminősítést is hozhat. Ugyanakkor ezeknek a besorolásoknak egyre kisebb a jelentőségük, hiszen a hitelminősítések ma már inkább követik, mint alakítják a piacot. Vizsgálatunk szerint a befektetők jelenleg kockázatosabbnak értékelik Magyarországot, ami persze lehet átmeneti állapot is.

Energiaválság, infláció, recesszió – Mi lesz így a magyarok megtakarításával?

2022. szeptember 30. 11:52 | Portfolio

Energiaválság, infláció, recesszió – Mi lesz így a magyarok megtakarításával?

Rövid távon a megemelkedett energiaárak, az infláció, a növekvő hozamkörnyezet és a gazdasági lassulás kényszeríti alkalmazkodásra a megtakarítások és befektetések piacának kereslet- és kínálatoldali szereplőit egyaránt. De mi lesz a következő egy-két évtized nagy sztorija? Részben erre keressük a választ a Portfolio október 18-ai Future of Finance konferenciájának vagyonkezelői szekciójában.

Nem csökken a tőkekihelyezési szándék, csak átalakul

2022. szeptember 27. 13:00 | Portfolio

Nem csökken a tőkekihelyezési szándék, csak átalakul

A világgazdaságban tapasztalható bizonytalanságok alapjaiban nem rengetik meg a nemzetközi piacokat, sőt olykor nagyobb mozgástér is nyílik a befektetők számára. A megváltozott körülmények a globális startup kultúrára még pezsdítő hatást is gyakorolhatnak, a hagyományos termelő vállalkozások kerülhetnek inkább nehéz helyzetbe. Az elmúlt években tapasztalható tőkekihelyezési kényszer továbbra sem csillapodik, de előtérbe helyeződik a gyorsoság és a megfelelő helyzetfelismerés. Ma már egy vállalat sem veheti félvállról a környezeti- és társadalmi hatásokat, mert a befektetők számára már nagy értékkel bír, ha egy cég nem csak feléli a működéséhez kapcsolódó emberi és környezeti erőforrásokat, hanem élteti és segíti azok újratermelését. A Portfolio Eszter Elemért a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) elnökét, az október 7-i HVCA - Portfolio Investment Conference 2022 előadóját kérdezte a jelen gazdasági környezet kockázati- és magántőke befektésekre gyakorolt hatásairól, a befektetési trendekről és a hazai piac jövőjéről.

Olyan most az ingatlanbefektetési piac, mint egy tömegverekedés

2022. szeptember 27. 07:30 | Portfolio

Olyan most az ingatlanbefektetési piac, mint egy tömegverekedés

Az elmúlt 5 évben szinte mindenki nyerni tudott az ingatlanbefektetéseken, most azonban más idő jön: biztosan lesz, aki kiárazódik a következő években, ami az igazi szakértőknek elég jó hír. A piac tisztulása mellett, a hozamkörnyezetről, az egyes ingatlaneszközök jövőjéről, az energiaválság következményeiről, valamint az ESG-szempontok és a fenntarthatósági eredmények ingatlanpiaci vonatkozásairól volt szó a Property Investment Forum egyik panel-beszélgetése során.

Friss kutatás bizonyítja: kerüld azokat a befektetéseket, amiket mindenki keres

2022. szeptember 26. 09:33 | Portfolio

Friss kutatás bizonyítja: kerüld azokat a befektetéseket, amiket mindenki keres

Egy friss kutatás eredményei szerint a tőzsdén kereskedett alapok befektetői barométerként szolgálnak arra, hogy mit nem szabad megvenni, mivel úgy tűnik, többlethozamot lehet elérni, ha shortoljuk azokat az alapokat, amelyeknél a legnagyobb a tőkebeáramlás, és longoljuk azokat, amelyeknél a legnagyobb a pénzkiáramlás – számol be a hírről a Financial Times.

Nagyot ugrott a magyarok nyugdíjpénze – Itt vannak a friss számok

2022. szeptember 13. 16:00 | Árgyelán Ágnes

Nagyot ugrott a magyarok nyugdíjpénze – Itt vannak a friss számok

Szinte mindegyik nagyobb önkéntes- és magán-nyugdíjpénztári portfólió kezelt vagyona nőtt tavaly az MNB Aranykönyv friss számai szerint, igaz, ez leginkább a részvénypiacok jó teljesítményének tudható be, nem annyira a befizetések megugrásának. Mindeközben a taglétszám mindkét pénztártípusnál csökken, és különösen aggasztó, hogy egyre kevesebb fiatal választja az öngondoskodásnak ezt a formáját. Erről a témáról bővebben is szó lesz október 18-ai Future of Finance 2022 konferenciánkon.

Milliárdokat zsebeltek be a magyar alapkezelők tavaly – Íme a lista

2022. szeptember 12. 15:00 | Árgyelán Ágnes

Milliárdokat zsebeltek be a magyar alapkezelők tavaly – Íme a lista

A részvénypiacok menetelése és a kötvénypiac szenvedése jellemezte tavaly a világpiacokat, a nagy hazai alapkezelőknek ilyen felemás viszonyok közepette is sikerült növelniük nyereségüket az MNB Aranykönyv friss számai szerint. Csökkent, de így is az OTP Alapkezelőjé maradt a legmagasabb profit a piacon, a szolgáltató jelentősen tudta növelni kezelt vagyonát is. Tavaly már három olyan alapkezelő is szerepelt a listán, amelynek kezelt vagyona meghaladta az ezermilliárd forintot.

Több mint harminc éve nem történt ilyen: megérkezett a medve a kötvénypiacra

2022. szeptember 02. 08:31 | Portfolio

Több mint harminc éve nem történt ilyen: megérkezett a medve a kötvénypiacra

A Bloomberg globális kötvényindexe 20 százalékot esett tavaly januári csúcsához képest, ezzel 1990 óta először köszöntött be a be medvepiac – írja a lap. Az új helyzethez a befektetőknek is igazodni kell, hiszen nagyon rég fordult elő, hogy a részvények és a kötvények kéz a kézben gyengüljenek.

Találtak egy jó befektetési lehetőséget Magyarországon a hazai profik

2022. szeptember 01. 10:30 | Portfolio

Találtak egy jó befektetési lehetőséget Magyarországon a hazai profik

Miközben a recessziós félelmek, az energiaválság és a magas infláció árnyékolja be a befektetési piacokat, a friss portfólió-ajánlókban a magyar vagyonkezelők találtak egy igen magas hozamot biztosító befektetési lehetőséget itthon. A modellportfólióban sosem látott szintre emelkedett a kötvénybefektetések aránya, a részvényeké pedig rekord alacsony szint közelébe csökkent.

Részletes keresés