infláció

Történelmi időket élünk: sosem akartak még ennyien árat emelni Magyarországon

Történelmi időket élünk: sosem akartak még ennyien árat emelni Magyarországon

Egyre több vállalat szeretné emelni az árakat Magyarországon a GKI felmérése szerint. Az energiaárak elszállása, az alapanyag- és nyersanyagárak emelkedése, illetve a bérköltségek növekedése is felfelé hajtja az árakat. Az iparban, az építőiparban és az üzleti szolgáltatásokban sem akart az elmúlt 20 évben annyi cég árat emelni, mint most. A kiskereskedelemben tartósan magas szinten áll a drágítást tervezők száma. Miután az eddigi emelések ellenére sem csökken a kereslet, ezért könnyen megvalósíthatók az áremelési szándékok.

Több tízezer forinttal kedveskedik a kormány a nyugdíjasoknak

Több tízezer forinttal kedveskedik a kormány a nyugdíjasoknak

Az év eleji 5 százalékos nyugdíjemelés után július elejétől újabb emelést kapnak a nyugdíjasok, és visszamenőlegesen az első hat hónapra is megkapják a nyugdíjasok az emelést egy összegben – jelentett be Gulyás Gergely miniszter a mai Kormányinfón. Megnéztük, mekkora lesz az egyszeri juttatás és az emelés mértéke a medián és az átlag nyugdíj esetében, és hogy mekkora költségvetési hatása lesz az emelésnek.

Lomborg: A klímaváltozással kapcsolatos megszállottság eltorzítja prioritásainkat

Lomborg: A klímaváltozással kapcsolatos megszállottság eltorzítja prioritásainkat

Az elmúlt évtizedben a globális elit klímaváltozással kapcsolatos megszállottsága elvonta a figyelmet a világot érintő számos más nagy problémáról – a legdrámaibb módon erre az Ukrajna elleni invázió mutatott rá. A nyugat-európai vezetőknek az elmúlt évtizedben az energiaforrások diverzifikálásával és a palagáz-termelés kiterjesztésével kellett volna törődniük ahelyett, hogy az atomerőművek bezárásával foglalkoztak, illetve ijesztő mértékben függővé váltak Oroszországtól. A kialakult háború azonban távolról sem az egyetlen dolog, amire nem figyeltek eléggé.

Európai bankok kilátásait publikálta a Moody's

Európai bankok kilátásait publikálta a Moody's

Stabil a magyar és a legtöbb európai bankrendszer kilátása, mivel várhatóan folytatódik az európai gazdaságok kilábalása a koronavírus-járvány sokkjából, bár e kilábalási folyamatot valószínűleg lassítja az ukrajnai háború - áll a Moody's Investors Service szerdán Londonban bemutatott szektorelemzésében.

Német alkancellár: az állam nem vállalhatja át a lakosság és a vállalkozások költségeit

Német alkancellár: az állam nem vállalhatja át a lakosság és a vállalkozások költségeit

Németország "szó szerint szegényebb lesz" Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt a háború előtt készített előrejelzésekhez képest, de az állam nem vállalhatja át a lakosságot és a vállalkozásokat terhelő összes költséget - jelentette ki Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter szerdán Berlinben a német gazdaság idei alakulásáról készített kormányzati előrejelzés bemutatóján.

Marad az árstop - mi várható ezek után?

Marad az árstop - mi várható ezek után?

Július 1-ig, vagyis újabb két hónappal tovább érvényes az egyes alapvető élelmiszerek esetében alkalmazandó árstop – döntött a kormány szerdai ülésén. A február elsején bejelentett, eredetileg május 1-ig tervezett intézkedés néhány alapvető élelmiszer árát októberi szinten fagyasztotta be. A döntést, és a mostani hosszabbítást a vásárlók biztosan díjazzák, a kereskedelem és az élelmiszeripar már kevésbé: költségeik különösen az orosz-ukrán háború kezdete óta sokat nőttek, amelyet nem érvényesíthettek áraikban, és (a rezsi- és a benzinárstoppal ellentétben) az állam semmilyen módon nem segítette az élelmiszerágazatot a veszteségek kezelésében.

Ezt az állampapírt érdemes újra cserélni, ha korábban vettél belőle

Ezt az állampapírt érdemes újra cserélni, ha korábban vettél belőle

Az infláció az állampapírpiacot is radikálisan átalakította, a korábban népszerű Magyar Állampapír Plusz (MÁP+) helyett most már szinte mindenki az infláció-követő eszközöket vásárolja. Sőt, a pénzromlás olyan mértékű, hogy érdemes lehet korábban megvásárolt papírokat is újra cserélni - mondta el a Portfolio napi podcastjében, a Checklist keddi adásában Árgyelán Ágnes, a Portfolio Pénzügy rovatának elemzője.

Kellemetlen adat érkezett Németországból

Kellemetlen adat érkezett Németországból

A vártnál nagyobb mértékben romlott, történelmi mélypontra zuhant a GfK német fogyasztói hangulatindexe májusra, elsősorban az infláció alakulása és az Ukrajna elleni orosz invázió miatt.

Itt az MNB indoklása, ezért emelte ma újabb 100 bázisponttal az alapkamatot

Itt az MNB indoklása, ezért emelte ma újabb 100 bázisponttal az alapkamatot

„A megnövekedett fundamentális inflációs kockázatok mérséklése és a várakozások megfelelő alakítása” tette ma is indokolttá a 100 bázispontos jegybanki alapkamat emelést és ez a két tényező „a következő időszakban is az alapkamat-emelési ciklus folytatását teszi szükségessé” - derült ki a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa mai kamatemelési indoklásából.

Kiderült, mi van a hihetetlen hazai béremelkedés mögött

Kiderült, mi van a hihetetlen hazai béremelkedés mögött

Hamarosan jön a Checklist, lapunk napi podcastjének keddi adása. A műsor első részében azzal a ma közzétett KSH-adattal foglalkozunk, ami az elemzőket is meglepve 32%-os februári béremelkedést közölt, egy fontos tényező viszont kimaradt a statisztikából. Ezután pedig az állampapírpiacon lévő átrendeződéseket, a Premium Magyar Állampapír szárnyalását és a Magyar Állampapír Plusz visszaszorulását vizsgáljuk meg lapunk szakértőjével.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megérkezett a Fitch ítélete Magyarországról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.